Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
TZ" inn hull a hó.
Fehérek a tetők és világítanak a puha szürke égben.
A szobákban takarékosan ég a tűz.
A szerbek megszállták a pécsi szénbányákat, a románok Petrozsényt.
Nincs többé szene Magyarországnak.
És a csehek feltartóztatják a német szállítmányokat.
A gázkályhában kicsiny a láng , nem fűt többé.
Egy új rendelet lecsökkenti a villanyhasználatot is, ki kell csavarni a csillárokból a körtéket.
Csak egyetlen egy villanykörte éghet a szobában és félre- faragósan világít a magasból.
Sántítva ballagtam át Anyámhoz .
A ferde világítás sötét üregeket hagyott a szegletekben és kietlenné, szomorúvá tette a lakást.
Az asztal is, mintha megváltozott volna az ebédlőben.
Még ott állnak az ezüsttartóban a hűvösvölgyi fenyőágak, de virág nincs többé az asztalon.
Olyan drága lesz minden.
A fogások is egyre csökkennek, hanem azért úgy teszek , mintha nem venném észre.
Anyám se szól.
Sohase beszélünk ilyesmiről, pedig hogymegváltozott az életünk.
Mindenik nap eltöröl valamit a megszokottból.
Ami azelőtt magától értetődő volt, az most ünneppé lesz.
A háború hosszú évei alatt amúgy se volt már semmi az, aminek tulajdonképpen lennie kellett volna.
A kávé nem volt kávé, a tea, a rum, a cukor, még a kenyér sem.
Megszoktuk a pótanyagokat, most ezek is kifogynak.
A boltokban tátongnak a polcok és új áru nem érkezik.
Aki teheti, vásárol és halmoz.
Németország és Ausztria se szállít már ipari cikkeket.
Az abroncs egyre szűkül és egyre szegényebbek leszünk.
Az utca túlsó oldalán világos a szemközti ablak, pedig már későre jár az idő .
Amint átnézek, látom, hogy odaát egy férfi ruhák közt válogat.
Felemel egy kabátot, a lámpa felé tartja, aztán félreteszi, megint előveszi, utóbb egy mellényt nézeget és holmi fehérneműt.
Aztán bejön az asszony, tanácskozva beszélnek.
Egy felöltőt az asztalra dobnak.
A többi holmit eldugják az ágyba a derékaljak alá.
Cipők között is válogatnak.
Egy pár cipőt a felöltő mellé tesz az asszony.
A többit a szekrénybe a könyvek mögé rejtik.
És így válogatnak, így rejtegetnek ma minden lakásban, végig az országban.
A népkormány rendeletet adott ki.
A leszerelő katonaság ruhaszükségleteiről rekvirálás útján akar gondoskodni.
Bizalmiférfiakkal fogja, térítés nélkül, a ruhákat, fehérneműt és cipőket a lakásokban átvenni.
Aki készletét elrejti , annak egy rend ruhán felül elkobozza készletét a hatóság és 2000 korona pénzbüntetéssel vagy hat hónapig terjedő fogházbüntetéssel sújtja.
Sajátságosán hat ez a rendelet.
Azokat támadja legjobban, akiket a háború drágasága, a lánckereskedelem fojtogatása amúgy is leginkább meggyötört: a középosztályt, melynek szegény, megkopott és elnyűtt ruházata volt az egyetlen, amivel ideig-óráig még fenntartotta, legalább külsejében, lefokozott kultúrigényeit és átalakításokkal, öltöztetni tudta felnövekvő gyermekeit.
De túl ezen is nyilatkozik valami új és idegenszerű ebben a rendeletben: Az államhatalom az egyén tulajdona felett, térítés nélkül, rendelkezni kezd.
Jogot vesz, hogy átkutassa az otthonokat.
Egy kis rés támad a magánlakás és magántulajdon érintetlenségén.
A Rókus-kórház tájékáról most egyszerre lövések dördültek bele az éjtszakába.
A túlsó oldalon, a megvilágított szobában felkapta fejét az asszony.
Ekkor vehette észre, hogy elfeledte leereszteni az ablakredőnyt.
Ijedten futott oda és elfüggönyözte, miként lopnak ők tulajdon lakásukban, maguk számára, saját szegény kis ruhatárukból.
Mialatt néztem őket, elcsodálkoztam önmagam felett.
Bensőmben azoknak az embereknek adtam igazat, akik a rendelet kijátszásán fáradoztak.
Pedig a becsületről nem változtak meg a fogalmaim — a törvény becsülete változott.
Még három hét előtt oltalom volt a törvény, ma már támadást jelent és mi üldözött emberek, csak védekezünk, mikor összefogunk ellene.
Odalenn az utcákon lépések hangzottak; járt valaki.
Kapuzárás után olyan ritkán esett ez meg, hogy észrevettem.
A lépés sietve, bizonytalanul kopogott.
Hallga- tództam egy pillanatig: nem töri rosszban a fejét, aki odalenn jár!
Csak aki lassan, biztosan megy manapság éjnek idején, csak az jelent veszedelmet.
Sok mindent megtanultunk.
Azt is, amit a lépések mondanak az utca kövezetén.Tködön át vezetnek a mi útiaink és nem látja x a végüket senki sem .
Valamikör visszanézve, talán majd egyszerű és világos lesz az, ami nekünk, akik átéljük, gonoszul rejtélyes és megfoghatatlan.
A történések hirtelen jönnek , kuszán torlódnak: eltakarják az eredetüket.
A józan ész itt nem segít.
Mintha őrültek komponálnák a sorsunkat.
Csak pillanatnyi világosságaink vannak , döbbent sejtések, kicsiny lámpák, melyeket minduntalan elolt kezünkben a vihar .
Ha látunk is egy pillanatra, sötét lesz, mielőtt eligazodhatnánk és a sötétből úgy mellbe lök a végzet, hogy megszédülünk bele és elveszítjük az irányt.
Semmi se segít.
Minden új és idegen.
Ilyen lelenben nem útmutató többé a múlt.
A halált nem lehet megtanulni.
Magyarország pedig haláltusáját vívja orgyilkosok keze alatt.
Váratlanul fellobbant ma a lámpám lángja.
Olyan hírt hallottam, amelytől a fájdalomig kitágul a szem, a szív megbotlik az ember mellében és nincsen többé szó.
Ismerős lépések mentek át a szalonon, Anyám szobája felé.
Géza testvérem volt .
Utánuk iramodtam a lépéseknek, valami nyugtalan hallanivágyással.
Ő talán hoz egy hírt, amiben reménység van; olyan kedvesen értett ehhez már a háború alatt is, ahányszor eljött Anyánkhoz, mindig felderült a sötétség.
Most gör- nyedten ült a zöld karosszékben és lázadó düh látszott az arcán.
— Mind csirkefogók ezek és gonosztevők.
Julier ezredestől hallottam ...
Irtózatosan megcsalják az országot.
A vesztünkbe visznek.
— Öklével ütött az asztalra.
— Tudod-e, hogy a belgrádi fegyverszünetiszerződés felesleges volt?
A közös hadvezetőség megkötötte számunkra is november 4-én a fegyverszünetet Diazzal, aki az entente összes haderejének megbízottja volt.
Az a szerződés pedig érintetlenül hagyja Magyarország egész területét.
Ezen az alapon a demarkációs vonalak az országhatárok lennének.
Nem léphetne ellenséges megszálló a földünkre.
És november 6-án Károlyi Mihály mégis kinyitotta a zsilipet Belgrádban.
Egy pillanatig zsibbadt csend volt a szobában.
Oly roppant és iszonyú volt, amit hallottam, hogy bár Károlyiról és táboráról mindent feltételeztem, ez mégis túlhaladta a képzeletemet.
— Talán nem tudták, talán nem tudta Károlyi, mi van a Diaz-féle fegyverszünetben?
— De tudták, hiszen Károlyi zsebében volt, mielőtt Belgrádba ment, — mondotta testvérem — a hatalomért tették.
Azért a kétes dicsőségért, hogy az ő nevükhöz fűződjék a béke.
Franchet d'Esperay nem értette, hogy miért jönnek Aztán rájuk húzta a lepedőt: ha akarjátok, hát itt van.
Köröskörül mintha nagy, fulladt zuhanásokkal összedőlt volna az is, ami még lábon állt, és a súlya mind reánk hullott és eltemetett a romjaival.
Olyan furcsa volt, hogy a lámpa még ott áll, ahol az előbb állt, a székek is, a dívány, a szekrény . . .
Egyszerre láttam Anyám két kezét, amint a térden görcsösen egymásba szorult.
Aztán hallottam a hangját és ez olyan volt, mintha romok alól, végtelen fájdalmak alól küzdötte volna fel magát:
— Ha egy öreg asszonynak az átka megfogan, akkor elátkozom őket !
Az újságok ma Károlyi kormányának panaszko-1 * dásával vannak tele.
A kormány tiltakozó táviratokat küld az entente-hatalmakhoz, a csehekhez , oláhokhoz.
Hivatkozik a szövetséges hadseregekkel kötött fegyverszünetre, Wilson elveire, a világmegváltó pacifizmusra.
Igazságot, segítséget, élelmet és szenet kér.
És Károlyi azzal fenyegetődzik, hogy "ha az entente nem akarja, hogy itt zöld káderek alakuljanak — a vörösekről nem beszél, mert ezeket már megalakította — ha az entente nem akarja, hogy fosztogatás, gyújtogatás és rablás borítsa lángba Európa ezt a részét, akkor itt a tizenkettedik óra".
...
Az entente azonban már tudja, hogy Károlyi uralma ezt a lángbaborítást elvégezte.
És nem felel.
De felel Kramarz, a csehek nevében, akivel Károlyi a háború alatt hazája érdekei ellen összeesküdött.
A cseh hazafi fenhéjázóan , szinte úgy kiált le hozzánk, mintha csúfolódnék:...
"Az entente-államok elismerték, hogy a tótoklakta területek a cseh-szlovák államnak egy részét alkotják, nem pedig a magyar állam alkotórészét.
A magyar kormány tehát fegyverszünetet nem köthet tót részekre vonatkozólag is, mert ezek időközben a cseh-szlovák állam részeiül ismertettek el".
így kiált le Kramarz.
És felel az oláh király is, aki hadseregéhez szól : " Katonák!
A rég várt óra elérkezett.
A szövetségesek átlépték a Dunát, és ez az óra int, hogy oldalukon fegyvert fogjunk ...
Bukovinai és erdélyi testvéreink hívnak át utolsó harcra.
A győzelem a mienk.
Ezért előre!
Isten velünk van."
A belgrádi fegyverszünettől vérszemet kapott minden ellenségünk.
A szerbek előtt Károlyi kormányamaga nyitott ajtót, a többiek belökik a saját kezükkel az ajtókat és lángoló gyűlölettel jönnek, csak egyre jönnek.
A halált érzem a lelkemben.
És a harag szédülése fog el, mikor Károlyi beszédeiben olvasom, hogy: "Bizalommel kell lenni a kormány iránt."
Ezt mondja !
És védi a szocialistákat: "ne merje senki állítani, hogy ők hazátlanok, hogy nem viselik szívükön a haza sorsát ..És védi a radikálisokat: "Jászi miniszter Aradon a végsőkig küzdött Magyarország területi integritásáért . .."
Mindenkit véd, aki a hazát nem védi.
A kormányzó pártokban egyre nagyobb az egyenetlenség.
Szinte két táborra szakadtak már.
Egyik oldalon a bűnös megtévelyedett magyarok, a másikon a szocialisták és radikálisok: az idegen faj.
Ők az erősebbek, mert szervezettek és céltudatosak.
Károlyi Mihály teljesen a befolyásuk alatt áll, hálójukba került és ők a hálót rohanva húzzák balfelé.
A politikában csak addig van egység, amíg a hatalom megszerzéséről van szó.
Az elért hatalom maga löki szét az elbizakodott győzteseket.
Most kellene a feszítővasat közéjük verni.
— Még korai volna, — mondotta Dessewffy Emil, akivel véletlenül találkoztam.
Csak röviden beszéltem vele, egy tárgyalásra sietett.
Új földművespártot alakítanak .
Az ország kisgazda-társadalmát akarják szervezni.
— Most jut eszembe, — mondotta Dessewffy nevetve — képzelje, Károlyi arra gondol, hogy magát politikai misszióval kiküldje Olaszországba ...
— Mindig ennyi emberismerettel válogat?
— és nékem is nevetnem kellett.
De aztán valami eszembejutott.
—* Szerezzen Károlyi útlevelet és két feltétel alatt megyek és felhasználom olasz összeköttetéseimet.
Mi legyen az?
— kérdezte megütközve.
Hogy saját költségemen utazhassam és ne kelljen egy garast sem elfogadnom a mai hatalomtól.
A második feltételem az, hogy nem az ő köztársaságuk és a kormányuk érdekében megyek, hanem kizárólag a hazám érdekében.
De azt hiszem, ez nem fog tetszeni !
Mialatt odébb mentem az utcán, elgondolkoztam azon, amit hallottam.
Dessewffynek az ország hangulatáról is voltak hírei.
Azt mondta: a parasztság és a vidéki városok nem veszik be a Pestről szuggerálí, burkoltan kommunista köztársaság gondolatát.
Vannak nagy területei az országnak, melyeket csak nehezen lehet visszatartani, hogy a királyság mellett állást foglaljanak.
— Ne tartsák vissza őket, hadd ordítsanak fel és söpörjék el ezeket!
— feleltem én.
De Dessewfiy megint csak azt mondta: Korai volna.
Hadd járják le előbb magukat.
Mentemben majd nekiszaladtam egy létrának.
A létra a gyalogjárón állt szétvetett hosszú lábakkal és fenn a tetejében egy ember ült, aki sebesen kaparta a falat.
A por már belepte a boltok felett a "Csász. és kir. udvari szállító* felírások nyomait, melyeket még október 31-e tépett le dühösen.
Most új munka serénykedik a cégtáblákon.
Leszedik azokat a táblákat, melyekre: Habsburg, Berlin , Hohenzollern, Hinden- burg és Bécs van festve.
A kávéházak lélekszakadva visszaváltoztatják magukat a háború előtti nevükre és a zsidó pszichéjű város szánalmasan keresztelkedik át és házaira odatűzködi a : "párizsi szalon",
"francia mulató", "angol park4" és "amerikai bár" felírásokat. .
Megvetést érzek és ezt fogják érezni azok az idegen megszállók is, akiket a sorsuk idevet.
Egy nép, amely megtagadja vagy eltűri, hogy nevében megtagadják a múltját, az a tulajdon becsületét riporia el.
Napok óta hirdeti a kormány, hogy francia csapatok érkeznek Budapestre.
Nekik készítik ki a várost és az aljas maskara alatt hallgatnunk és tűrnünk kell nekünk.
Károlyi Mihály és Lovászy Márton lapia, a "Magyarország" mai számában azt írta : " Valószínűleg homap érkeznek Budapestre az első francia katonák és a legfiatalabb köztársaság székvárosa szeretettel köszönti a szabadság , testvériség, egyenlőség harcosait.
Merev, gőgös német tisztek helyett kedves , joviális francia tisztek; az esetlen mázsás csizmájú német legénység után pedig a dédelgetett poilu-k fogják utcáinkat benépesíteni. . .
Intézkedni kell tehát , hogy a magyar felírások mellett az összes nyilvános helyeken szerepeljen a francia felírás is .. . a kereskedők írják ki: "ici on parié francais".
Az étlapokon hagyják el a német részt. . ."
Olyan kormány, mely lapjában ilyen gyalázatot kinyomat, olyan sajtó, amelynek akad csak egyetlen munkása is, aki ilyent megír, egy közönség, amely ilyent megtűr, az a lealacsonyodás legmélyebb fokára jutott.
Nemzetiszínű zászlók lobognak ünnepet a fejem felett.
A kormány pedig hívja a megszálló francia csapatokat és parancsnokságuknak, mint az ország legszebb pontját, a királyi várat kínálja fel, mert úgy mondja: "Nem ellenségek ők, de szívesen látott vendégek".
A szégyen tehetetlen dühe lázadt fel minden csepp véremben és egyszerre eszembe jutott valami, mintha egy könyv lapjai fordultak volna hirtelen visszafelé az emlékezetemben, régi évszám jutott eszembe: 1871.
Egy kora párizsi reggelen zárt sorokban zászlói alatt dübörögve, hatalmasan a német hadsereg vonul be Párizsba .
Az útvonalon az ablakok bezárva, gyászlobogók a házakon, gyászfátyollal bevonva égnek a lámpák és a megtiprásában is önérzetes nép az utcákon sötéten hallgat .
Senki sem parancsolta, senki se tanította ki őket, de férfi, asszony, gyerek , mind elfordítja a fejét és a győzők szeme sehol se találkozik a legyőzöttek könnytől és gyűlölettől égő tekintetével...
November 22 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE