ELTE regénykorpusz

Idegen helyen könnyebben ismerkedünk.

S így Margit s Dárdayné első találkozásuk után csaknem elválhatlanokká lettek egymástól.

A kútnál találkozva együtt tették sétáikat, együtt kocsiztak a környékben, s majd Dárdayné, majd Margit lakásán együtt töltötték az estéket.

A viszony néhány nap alatt csaknem meghitt barátsággá vált, főképp Margit részéről, ki a szellemdús asszony iránt első pillanattól vonzalmat érzett.

Azon egyéniségek közé tartozott ő, kik mulatságok által nem érzik magukat kielégítve, s oly viszonyokban, melyekben szívöknek része sincs, gyönyört nem találnak.

Valamint életünk későbbi szakaiban az ok, melyért a társaságot felkeressük, s magunkat benne jól érezzük, többnyire éppen abban fekszik , mert új ismerőseink a múltra nem emlékeztetnek, s előre tudjuk, hogy közeledésünknek semmi következése nem lesz: ifjabb korunkban e meggyőződés a társaságot megfosztja bájaitól; és Margit a nyájasság dacára, mellyel mindenütt fogadtatott, nem talált semmi élvezetet oly viszonyokban , melyekről előre tudta, hogy azok néhány hónap múlva ismét fel fognak oldatni.

Mióta anyai házát elhagyá, Dárdayné volt az első személy, ki iránt vonzalmat érzett.

Maga az, hogy vele anyai nyelvén szólhatott, s oly tárgyakról , melyek szívét valóban érdeklék, elősegíté a közeledést.

Oly ismert dolgokról szólt, oly kedves emlékeket gerjeszte beszédeivel, hogy maga is régi ismerősnek látszott.

Ha Margit mással találkozik, ki az időt, mely alatt ő a külföldön utazott, honn töltve, neki a történteket elbeszéli: érdekelve s vonzódva érezte volna magát; mennyivel inkább most, midőn oly szeretetreméltó nő, minő Dárdayné vala, minden tehetségeit felhasználá, hogy magát Margit előtt kedvessé tegye.

Vámosy, ki csaknem egész idejét a nők körében tölté, szintén kellemes embernek látszott.

Margit nem tartá őt kitűnőnek, de előadásában annyi elevenség vala, oly ügyesen fordítá a beszélgetést mindig éppen azon tárgyakra, melyek a grófnét leginkább érdeklék, s melyekről mindig új részletek jutottak eszébe, hogy Margit az ő társaságában is jól érzé magát - s általában régtől fogva nem vala oly megelégedett.

Ismét derültté s közlékennyé vált; elevensége, beszélgetésének vidám élcei, szóval mindazon tulajdonok, melyek őt oly szeretetreméltóvá tették, az új körben, hol magát egészen otthonosnak érzé, ismét visszatértek.

Még nagyobb volt a hatás, melyet e találkozás Irmára tett.

Véghetlenül szerette Káldoryt, feláldozta érte nevét, becsületét, lelkének nyugalmát , mindent, mi e világon előtte beccsel bírt, nem követelve ennyi áldozatért egyebet viszontszeretetnél, nem találva, nem is keresve más mentséget, mivel magát ön-szemei előtt igazolhatná, mint hogy az, ki miatt mindenről megfeledkezett, szeretetére érdemes vala.

Első ifjúságában férjhez kötve, ki egész családjának jóltevője volt, de kihez a legnagyobb hála- s tiszteletnél egyebet nem érzett: a szenvedély egy pillanatra legyőzte kötelességérzetét , de el nem fojtotta azt; s nem lehetett senki, ki a fiatal nő tévedése fölött szigorúabban ítélne, mint ő maga.

A legszeretőbb nő, a leghálaadóbb gyermek nem teljesítheté hívebben kötelességeit, mint ő férje betegágya mellett .

Annyi hónap alatt, melyet körében töltött, kizárólag neki élve, lemondva minden élvezetről, minden szórakozásról, nem távozva oldalától, senki Irmától egy panaszt nem hallott.

Nyugodtan, sőt az örömnek egy nemével tűrte el a beteg szeszélyeit, mert lelkének jólesett a gondolat, hogy annak szenvedéseit enyhítheti, ki iránt magát bűnösnek érezi.

Férjének halála mély fájdalommal tölté szívét.

Neki úgy látszott, mintha mindazon szeretet , melyet férje betegsége alatt iránta mutatott, a bocsánat, melyet a haldoklónak ajkai rebegtek, az áldás, mellyel tőle búcsút vett, csak még nagyobbá tennék a kínt, melynek súlya lelkét terhelé.

- Ki írhatja le érzelmeit, midőn éppen e pillanatban, hol önvádaktól lesújtott szívének vigasztalásra legtöbb szüksége vala, Káldory levelét vevé, s azon meggyőződéshez jutott, hogy az, kiért mindent feláldozott, szerelmére érdemetlen volt.

Káldory levelének nyájas szavai, a színlelt érzemények , melyeket kifejezett, még undokabbá tevék eljárását, s Irma első felgerjedésében csak bosszú után vágyódott.

Mindenre képesnek érezé magát , mindenre késznek.

Miután azonban első indulata lecsillapult, s azon eszközökről kezde gondolkozni, melyek által bosszút állhat: megváltoztatá szándékát.

Ha Káldory mátkájának vagy Ormosynénak ír, más következése nem lehet lépésének, mint hogy önmagát gyalázza meg.

Hisz Ormosyék a viszonyt, melyben Káldoryhoz állt, valószínűleg régóta ismerik; talán ő maga szólt e dologról , s mily jól nevelt anya néz ily valamit akadályul, ha leányának gazdag kiházasítása forog kérdésben?

S ha Ormosyné e részben kivételt képezne is, s Irma Káldory leveleinek átküldése által a házasságot megakadályoztatná , vajon megbosszulva lesz -e?

Oly ember -e ő, kit szíve által szerencsétlenné tehetni?

Ha szereti is mátkáját, e szeretet bizonyosan nem olyan, mely egész boldogságának föltételét képezi, s ha a házasság szétbomlik, az ő becsülete bizonyosan nem fog semmit veszteni.

Irma csak magát ronthatja meg, csak saját nevét mocskolhatja be, s vajon szabad -e ezt tennie?

A nevet, melyet visel, nem férjétől örökölte -e; attól, kinek jótéteményeit életében hívtelenséggel hálálta meg, s kit, ha bosszúvágyának enged, halála után gúny s megvetés tárgyává teszen.

A sértett nő tehetetlenségének érzetében magába fojtotta szenvedélyeit.

- Jóakarói azt hirdeték, hogy viszonya Káldoryhoz azelőtt hónapokkal Irma által bontatott fel, s hogy Káldory bújában vonult falura, s valószínűleg elkeseredésből házasodott meg.

Mások a szakadásnak okát csak Káldoryban keresték, s a közönyösséget, melyet Irma ezután mutatott, könnyelműségnek nevezték; de a küzdelmeket, melyeken a szegény nő ezen idő alatt keresztülment, a mély gyűlölést, mely utánok szívében visszamaradt, nem gyanítá senki.

Irma jellemére a történtek nem maradhattak befolyás nélkül.

- Csak ha fájdalmunkat magunkba zárva, egyedül viseljük, érezzük egész súlyát; semmi által sem keseredünk el inkább, mint mikor bánatunk okaira gondolva , egyszersmind megszégyenülve érezzük magunkat.

Ez vala Irma helyzete.

Minél jobban tudta, hogy a közbeszédnek tárgyává vált; mentül elébb észrevéve , hogy az egész társaságnak szemei rajta függnek, csak alkalmat várva, hogy sajnálkozásukat kijelenthessék: annál inkább titkolá érzelmeit, annál inkább küzdött ellenök, míg végre önmagával is elhiteté, hogy legyőzte.

De a szív hasonló győzelmeket nem víhat ki nagy áldozatok nélkül; s Irma, midőn fájdalmának vigasztalást keresve, azon meggyőződésre erőlteté magát, hogy saját sorsában semmi rendkívüli nincs, hogy Káldory nem rosszabb a többieknél, s hogy mindenkinek, ha e világon önzésnél egyebet keres , csalódnia kell: nem vált boldogabbá ezután.

Kevésbé gyűlölé Káldoryt, de elkeseredett az emberek ellen; nyugodtabban tekintett vissza múltjára, de csak, mert az érzeményeket, miknek magát akkor átengedé, most tagadta .

Felkeresé a társaságot, jókedvűnek, vígnak látszott, s kik őt elébb ismerték, most csak azt jegyezték meg, hogy Dárdayné férje halála óta elmésebbé vált; de az öröm elköltözött szívéből, s élcei, melyek által a társaságot mulattatá, sokszor nem fájtak senkinek inkább, mint önmagának.

Hosszú küzdelmek után végre visszanyerte nyugalmát, s azon hideg közönyösségre szoktatá magát, mely nagy fájdalmak egyedüli vigasztalása.

Oly hosszú idő folyt le, mióta Káldoryt nem látta, s oly nagyszerű dolgok történtek azalatt, hogy a gyűlölet helyett, melyet egykor iránta érzett , most csaknem közönyösséggel gondolt reá, s meggyőződése szerint, ha vele valaha találkozik, legfeljebb megvetést s undort érezhet iránta.

Ezt hitte.

S mégis, midőn Emsben a fürdővendégek lajstromában egyszerre Káldory nevét olvasá, szívét le nem írható érzések tölték el.

Mit mondjon neki, ha vele találkozik; miként fogadja, ha - min kétkednie nem lehetett - őt felkeresi?

Kétségen kívül legjobb, ha iránta közönyösséget mutat, mely a hiú férfiút legmélyebben sértheti.

De lesz -e ehhez ereje?

Fog -e parancsolhatni szívének, nem hogy szeretetét, melyről többé szó sem lehet , de hogy gyűlölését eltitkolja?

Irma kétkedett önmagában.

El akarta halasztani, ha lehet, egészen elkerülni a találkozást, s egy pillanatig csaknem el vala határozva, hogy Emset még másnap elhagyja.

- De mit fognak mondani az emberek, mit öccse, ki előtt eddig a legnagyobb közönyösséget színlelte; mit főképp Káldory, ki rögtöni elutazását megtudva, abban csak szerelmének jelét látandja?

- S vajon elkerülheti -e a találkozást?

Nem fog -e Káldory a hazába visszatérni, s nem jobb -e, ha a kellemetlen percen itt megy keresztül, hol a viszonyt, melyben hozzá állt, senki sem gyanítja?

A kellemetlen bizonytalanságtól, melyben a napot tölté, azon hír által szabadulva, hogy Káldory elutazott, most a legnagyobb kíváncsiság tölté el szívét.

Látni akarta azt, kiért Káldory őt elhagyta.

Talán elvesztette szépségét; talán beteg; talán udvarlók környezik.

Irmának mindez igen közönyös, miatta Margit a legszebb, legboldogabb asszony lehet - csak tudni akarja, csak saját szemeivel akar meggyőződni róla.

Több napok múltak, míg e kívánata teljesült.

Margit férjének távollétében nem jelent meg a kútnál.

A benyomás, melyet látása Irmára tett, mély vala s fájdalmas.

A fiatal nő halvány volt, s szenvedőnek látszott.

- Ő nem szerencsés - gondolá magában Irma, s csaknem kiengesztelve, csaknem vonzódva érezé magát ártatlan vetélytársa felé.

Káröröm volt -e ez, vagy szánalom, ki mondhatná meg?

Hisz minden erősebb érzemény, mint a fának messze terjedő gyökerei, a szív különböző rétegeiből szívja éltető erejét.

Maga Irma nem adhatna számot érzéseiről; bizonyos csak az, hogy mi keblét e pillanatban feszíté, nem gyűlölet, s hogy Margithoz közeledve, nem volt semmi ellenséges célzata.

Eleinte ismeretsége a kedvező benyomást még nevelé.

Margit oly nyájas és szeretetreméltó, oly nyílt s közlékeny vala, hogy Irma iránta csaknem barátságot érzett; később azonban, midőn Margit, ki magát új körében jól érezé, vidámabbá vált, midőn őt sétálás közben kipirosodott arcokkal oly szépnek látá: ez érzések megváltoztak, s Irma szívét soha elébb nem ismert keserűség tölté el.

Vonzódva érezé magát most is, s elkövetett mindent, hogy hozzá még inkább közelítsen, de az, mi őt vonzá, mi Margit társaságát neki csaknem nélkülözhetlenné tevé, nem barátság vala többé.

Érzé, hogy a véletlen, mely őt vetélytársával összevezette, egész jövőjére határozó; de miért s mi módon, arról nem adott számot magának.

Nem látott semmi meghatározott célt maga előtt, nem alkotott semmi tervet; de ha Káldoryra gondolt, ki egész életének boldogságát feldúlta, s ha a bizodalmat látá , mellyel Margit hozzá naponkint inkább ragaszkodott, szívében néha sötét gondolatok támadtak fel.

- Meg kell bosszulnom magamat, ha csak azáltal is , hogy neje mellett állva, életét elkeserítem.

És Margit?

Miért legyen ő nálamnál szerencsésebb, nem érte hagyattam -e el, nem miatta lettem -e boldogtalanná?

Voltak pillanatok, midőn Margitot csaknem gyűlölé, főleg miután a hatást észrevette, melyet a bájló nő Vilmosra tett.

Rendkívüli e hatásban legfeljebb az volt, hogy szerelméről ez ízben kevesebbet beszélt, mint máskor; aggodalomra nem vala semmi ok.

Vámosynál ily esetek oly gyakran fordultak elő, hogy szíve hasonló sebek elviselésében bizonyos virtuozitásra jutott, s Irma jól tudta, hogy valamint gyöngélkedő emberek többnyire hosszú életűek: úgy öccsének szíve e nem szűnő bajok között nem forog veszélyben; de hogy éppen Margitot szereté, ez lelkét keserűséggel töltötte el.

Vannak nők, kik sohasem lehetnek szenvedély nélkül, s kiknél az érzés , mellyel gyermekkorukban testvérökhöz ragaszkodnak, s az, mely szívöket vén napjaikban unokaöccsükhöz köti, nem kevésbé forró és túlságos, mint az , melyet kedvesök iránt érzenek.

Ilyen vala Irma is.

A szeretet, mellyel első fiatalságában Vilmoshoz ragaszkodott, s mellyel, miután Adorjánban csalódott, hozzá visszafordult, nem vala olyan, milyet testvérek között közönségesen találunk.

Ragaszkodása szenvedelmes volt, határtalan .

Valamint egykor a fő ok, melyért Dárday kezét elfogadá, s a nála csaknem negyven évvel idősebb férfinak neje lett, az volt, hogy a csekély vagyont , mely szüleiről maradt, egészen testvérének hagyhassa: úgy most sem volt áldozat oly nagy, melyre Vilmos kedvéért késznek nem érzené magát.

Miként tűrje nyugodtan, midőn észreveszi, hogy a testvér, kiért ennyit tett, mást inkább szeret nálánál?

Van szerelemféltés szerelem nélkül is.

Valamint pazarlókat találunk, kik egyszersmind fukarok, s egy pillanatban ezreket elszórva, máskor fillérekkel gazdálkodnak és fösvényen őrzik a pénzt, melynek becsét nem ismerik: úgy a tapasztalás mutatja, hogy sokan, kik való szerelmet sohasem éreztek, kik hogy e kincset megtartsák, még szeszélyeiket sem áldozhatják fel, a szerelemféltés minden kínjait szenvedik.

De mondjanak bármit, szerelem szerelemféltés nélkül nem található, főképp asszonynál nem.

A nő, ki egész életét egy lénynek szentelé, nem tűrheti nyugodtan soha, ha mindenét feláldozva, cserében egy szívnek csak részét nyerheté vissza.

A nő sokszor szerény kívánataiban.

A legkitűnőbb egy háznak szűk körében, a legközépszerűebb férfi szeretete által kielégítve érezheti magát .

Áldozatainak nagysága, a határtalan szeretet, melyet érez, elfelejtetik vele, hogy az oltár, melyen áldozott, s a férfi, kiért oly fenségesen érez , nem érdemesek reá, csak hogy a kör, melyben mozog, a férfi, kinek él , egészen az övé legyen, hogy kis világának ő legyen istene, hogy kedvesének szívét ne ossza senkivel, hogy mindenhatónak, kedvese boldogságára szükségesnek érezze magát.

Eddig Irma Vilmos irányában ilyennek képzelé magát, de sokkal inkább ismeré őt, hogysem a változást, mely öccsén történt, mióta Margittal társalkodott , észre ne vegye.

Vilmos nem szólt szerelméről, mint máskor szokása vala; nem kért tanácsokat, nem közlé reményeit.

Komolyabbá vált; magába zárkózott .

Irma érzé, hogy e szerelem válaszfalként emelkedik közte s testvére között , s a gondolat, hogy Margit, ki miatt őt Káldory elhagyá, most tőle testvérének szeretetét is elidegeníti, mondhatlan keserűséggel tölté lelkét.

Talán ártatlan.

Talán mikor Káldory kezét elfogadta, nem ismeré a viszonyt , melyben az Irmához állt; nem viszonozza, talán nem is sejti Vilmos szerelmét; de ha öntudatlanul is, nem ő -e oka Irma szenvedéseinek, nem ő fosztá s fosztja -e meg őt minden szeretettől, mintha az ég ez asszonyt átkául teremtette volna?

Margit előtt nyájasságra kényszeríté magát, barátságot színlelt, hisz mindenáron meg akarta nyerni bizodalmát, ha csak azért is, hogy őt egészen ismerve, gyűlöletét igazolva találja; de egyes keserű kifakadásokból , melyekre magát elragadtatá, Vilmos sejté gondolatait, s miután arról, mi szívét e pillanatban kizárólag érdeklé, nővérével nem szólhatott, közönyös dolgokról beszélt, s félórákig szótalanul ült karszékében.

- Tudod -e, Vilmos - mondá egyszer Irma ilyen hosszabb hallgatás után -, hogy reád az emsi levegő igen rosszul hat?

- Nem tudnám, miért - válaszolt a megszólított bámulva -, egészen jól érzem magamat.

- Napról napra unalmasabbá válsz.

- A baj legalább nem aggasztó, százéves lehetek vele.

- Egoista! s hát nem tudod, orvosom azt rendelé, hogy mulattassam magamat.

- Orvosod bölcs férfiú, s nincs ennél jobb orvosság a világon.

Az asszonyok pontosan követik tanácsát, s ennek köszönhetik, hogy a fürdőknek oly sikerét tapasztalják; de te, szegény nővérem, a gyógyszertárt tévesztetted el.

A legjobb testvér sem igen mulatságos.

- Meglehet, igazad van; csakhogy ezt eddig nem tapasztaltam még.

- Irma e szavakat majdnem érzékenyen mondá.

- Mi bánt, kedvesem? - szólt Vilmos hasonló hangon.

- A víz rosszul hat reád , felgerjeszt, pár nap óta ingerlékenyebb, idegesebb vagy, mint máskor.

- Ismét az idegek.

Úgy látszik, mintha, mióta az idegbajok feltaláltattak , más mentségre vagy magyarázatra nem volna többé szükség.

Ha valamely asszony akaratos, gonosz, tűrhetetlen, idegeivel mentik.

Ha rosszkedvű, ha szenvedni, ha sírni látják, ismét idegeire tolják.

Miért keresnénk más okot , mikor ezt készen találjuk?

- Csakugyan nem foghatom meg, mi más okod lehetne.

- Nem változott -e meg egy idő óta egész magaviseleted; nem látom -e, hogy társaságomban rosszul érzed magadat, hogy kerülsz, hogy nincs többé bizodalmad hozzám?

- Irma!

- Nem tagadhatod.

Sokkal hosszabb ideig szerettél és sokkal inkább szeretlek , hogysem érzéseidet előttem eltitkolhatnád.

Elkényeztettél.

A viszony, mely közöttünk létezett, bensőbb, melegebb vala talán, mint testvérek között lenni szokott, de végre beleéltem magamat e viszonyba, boldognak éreztem magamat általa, biztosnak gondolám; s ha most, midőn az ellenkezőt tapasztalom, ingerlékenynek találsz: úgy tartom, nincs szükség idegeimre , hogy ezen állapotot magadnak megmagyarázzad.

- Nem értelek!

- Sőt tökéletesen megértettél, s belsődben azt mondod magadnak, hogy igazam van.

Vagy nincsenek -e titkaid előttem, nem szólsz -e közönyös tárgyakról velem, míg éppen azt, mi szíveden fekszik, mi minden gondolataidat elfoglalja, nem is említed?

Előttem hasztalan rejtegetődzöl, talán elébb ismertem titkaidat, mint önmagad.

- S minek szóljak hát?

- Ha szeretnél, ha úgy szeretnél, mint elébb, nem kérdenéd ezt.

Ami gyötrött s aminek örültél, gondolatidat s érzéseidet, nem közlötted -e előbb mindezeket velem?

Nem kívántad -e tanácsomat?

Tudtad, hogy amiről szólsz, az nem titok előttem; de szóltál, mert szükségét érezéd, mert szerettél.

Most elidegenedtél tőlem.

Mióta Káldorynéval találkoztál, mintegy válaszfal emelkedett köztünk.

Nem szeretsz többé.

- Hogy gyötörheted magadat ily gondolatokkal?

- Még ha más volna, nem szólnék, de nem találok semmi rendkívülit benne .

Megengedem, szép, azaz akinek tetszik, s ámbár hervadott, s vonásai korához képest nagyon élesek, arca talán érdekes; de társalgása inkább kellemetlen .

Ékesnek akar látszani, de minden erőltetett, még vidámsága sem természetes , s fogadni mernék, házában rosszkedvű és akaratos.

- Belőled most ellenszenved beszél.

Nem mondtad -e első nap, miután vele megismerkedtünk, hogy Káldorynéhoz vonzódva érezéd magadat?

- Még nem ismertem őt.

Arca több szellemre s lélekre mutat, mint amennyit benne találtam, s ez az, mi első pillanatban még engem is elámított; de nincs egyebe szépségénél; igaz, hogy ti, férfiak, nem kerestek mást.

Kik a szerelmet vaknak mondják, csak a nő szerelmét érthetik; a férfiaké csak néz , néz, nem is tesz egyebet.

- Csalódol.

Az ellenállhatlan báj, melyet Margit mindenkire gyakorol, melynek első pillanatban még magad sem állhattál el, nem szépségében fekszik.

Éppen a szellem, mely szemeiből sugárzik, a lélek, melynek kifejezése szabályos arcát oly érdekessé teszi, a mély érzés, mely minden szavát áthatja: ez az , mi által mindenki vonzódva, leláncolva érzi magát.

Margit szépsége nem olyan, mint másoké.

Szép asszonyok tetszenek; ki Margit szépségét felfogá , annak szeretni kell.

Vilmos lelkesedéssel szólt.

- Hát annyira szereted őt? - mondá Irma szomorúan.

- Szeretem, mint soha asszonyt nem szerettem, mint soha senkit sem fogok szeretni a világon.

Hiába mosolyogsz, vannak érzelmek, melyek szívünket csak egyszer töltik el.

- De oly egészen, hogy többé nem is fogynak ki.

S ilyen, úgy látszik, a szerelem nálad.

Tizennyolc éves korodtól ez érzemény nem változott szívedben, csak a személyek váltják fel egymást.

- Ne enyelegj.

Mit Margit iránt érzek, azt eddig nem ismerém; egész jövőm , egész életem függ tőle.

- S nem mondtad -e ezt legalább tízszer, s nem fogom -e ezt még tízszer hallani tőled?

- Bár igazad volna.

- Tehát e szerelem, melytől egész jövőd függ, nem csak örök, hanem reménytelen is.

Ki hitte volna, hogy a Wertherek hazájának éghajlata ily hatást tehet reád.

- Szóljunk komolyan e tárgyról, vagy jobb, ne is szóljunk róla.

Könnyelműnek tartasz, s eddigi életem talán igazolja véleményedet; de ha szeretsz, hagyj fel enyelgéseiddel; fájnak.

Én Margitot szeretem.

- Hisz alig ismered őt - mondá Irma, meglepetve a szokatlan komolyság s érzés által, mellyel testvére szólt.

- Néha magam is alig érthetem.

De vannak dolgok e világon, melyek megmagyarázhatlanok, s ilyen a hatás, melyet bizonyos egyének első pillanattól reánk gyakorolnak.

A természetes szimpátia, mellyel magunkat bizonyos emberek felé vonzódva érezzük, éppoly bámulatos, de éppoly tagadhatlan, mint az, mely a mágnes és vas között létezik; és csak ha szerelmünk ilyenen alapszik, ha az nem hosszú ismeretség s tapasztalások következéseként, hanem egyszerre, öntudatlanul támad lelkünkben , ellenállhatlan hatalommal változtatva meg vágyaink irányát, anélkül, hogy ezen hatalomnak okát önmagunknak megmagyarázhatnók - csak akkor ellenállhatlan a szerelem csak akkor határozó egész életünkre.

Mióta Margitot ismerem, sőt mióta őt először láttam...

- Menyegzőjénél?

- Akkor, midőn kívánatodat teljesítve, a vérthalmi templomba követtelek - a gondolat, hogy ez órában valakibe belé szerethetek, bizonyosan távol vala lelkemtől.

Szerencsétlennek láttalak, s csak bosszú után vágyódtam .

Meggyőztél, hogy Káldoryn bosszút állva, nevedet kockáztatom, s szavamat adám, hogy szenvedélyeimen uralkodni fogok, de a gyűlölet az iránt, ki téged sértett, annál nagyobbá vált; s ha a nő iránt, kinek ő szerelmedet feláldozá, mielőtt láttam, valamit éreztem, az bizonyosan nem szerelem volt .

De láttam őt, s szívem egyszerre megváltozott.

Egy pillanat, s ő, kit miattad gyűlölnöm kellett volna, kit gyűlölni akartam, szerelemmel tölté lelkemet.

- Ezt csakugyan nem sejthetém!

- Nem érthetted volna szerelmemet.

Nem vala kilátásom, hogy Káldory nejével valaha közelebb érintkezésbe jöhetek; minek közöltem volna érzéseimet , melyek téged talán csak sérthettek volna?

- Meg kell vallani, hogy soha ember titkát nem rejtette el jobban náladnál .

Ki hitte volna, hogy a viszonynak, melyben Viktával álltál, csak az volt célja, hogy szerelmedet Margithoz elrejtsed.

Vilmos látszó zavarban hallgatott.

- Elhagyod a várost, az egész évet pusztádon töltöd, hová elébb csak kénytelenségből néhány napra szoktál menni, eső s fergeteg között naponkint Káldorfalvára lovagolsz.

Annyira viszed a dolgot, hogy sokan házasságodról szólnak, s a szép molnárleány magát már földes-asszonynak képzeli; végre csak hosszú kérések által bírhatlak reá, hogy kedvesedet néhány hétre elhagyjad, s most egyszerre azt mondod nekem, hogy az egész idő alatt mást szerettél.

- És mégis úgy van.

Mikor Viktával találkoztam, nem ismertem Margitot.

Vikta szép s kedves leány; szeretett, s vonzódva érezém magamat feléje.

Szeszély vala az, minőt életemben többször követtem, nem egyéb.

- S csupa szeszélyből elvetted volna?

- Margit nélkül e lehetőség talán nem is jutott volna eszembe; de mióta őt láttam, egész természetem megváltozott.

Undorodtam a várostól, s jószágomra mentem; úgy látszott, hogy sehol boldognak nem érezhetem magamat, mint azon hely közelében, melyen őt láttam.

Felkerestem anyját, megismerkedtem azokkal, kiknek körében életét tölté - összegyűjtve legkisebb emlékeit, s kiegészítve a képet, mely reám oly csodálatos hatást tett.

Te magad is észrevevéd, hogy komolyabbá váltam, is elkövettél mindent, hogy magányomból kiragadj, melynek kedélyem e változását tulajdonítád.

Végre magam is érzem , hogy igazad van.

Margit örökre el vala veszve.

Szórakozást kerestem , erőszakkal ki akartam ragadni magamat e lelki állapotból, mely csaknem életuntsággá vált, s újra közeledtem Viktához.

Érzem, hogy Margit emlékét , mely által oly szerencsétlen valék, csak új szerelem által irthatom ki szívemből, s ezt kerestem.

Hogy e leány határtalan ragaszkodása, hogy bájai reám hatás nélkül nem maradhattak, természetes.

Voltak pillanatok, midőn magammal is elhitetem, hogy szeretek, s ismét boldognak érezém magamat; de e rövid percek után szomorú órák következtek, melyekben még szerencsétlenebb valék, mert Vikta miatt szemrehányásokat tettem magamnak.

Feltevém magamban , hogy a viszonyt felbontom.

De ha vele találkozva szerelmét látám, ha szenvedélyességére gondolék, nem vala erőm; s ismét továbbra halasztám feltételem kivitelét, erősen elhatározva magamban, hogy az első alkalmat , mely arra nyílik, nem mulasztom el.

A nagy események, melyek az egész világot mozgásba hozták, véget vetettek bizonytalanságomnak is.

A szociális különbségek megszűntek.

A válaszfal, mely az osztályokat eddig elkülönözé , miként valamennyien hittük, örökre ledőlt; miért hagynám el azt, ki értem életét adta volna?

Nem viszonozhatám szerelmét teljes mértékben; tudtam , hogy karjai között nem találhatom fel mindazon boldogságot, melyre szívem képesnek érzé magát; de tudtam azt is, hogy e boldogság reám nézve elérhetlen, s hogy Vikta határtalanul szeret, s ha őt elhagyom , szerencsétlenné válik; s így egy gyönge pillanatban megígérém neki, hogy elveszem.

- Ó, de hidd el, még azon pillanatban sem szerelem volt az, mi által magamat elragadtatám.

Soha Vikta szerelme Margit emlékét nem feledteté el velem.

Élvezetet kerestem karjai között, de az élvezet közepette eszembe jutott, mi boldog lehetnék, ha magamat Margitért feláldozhatnám.

- Mily hatalmas költő vagy, öcsém - mondá Irma nyájasan -, ha kevésbé ismernélek, magam is elhinném a történetet, melyet oly erős meggyőződéssel adtál elé s mely éppúgy, mint Rousseau önvallomása, csak képzeleteden alapul.

Hogy Margit szépsége első látásra hatást gyakorolt reád, azt elhiszem; hogy mióta őt többször látod, belészerettél, azon nincs okom kétkedni; a többit költői tehetséged alkotá, mely ellen csak azon egy kifogásom van, hogy kissé nagyon is érzékeny.

Nem hittem volna, hogy még oly ifjú vagy; de ezen segít az idő.

Werther szenvedései után Mefisztó életfilozófiája, Childe Harold lelkesedése végeredményeként Don Juan tapasztalásai: - ez a fejlődés, melyet szeretők s költőknél tapasztalunk; de nyugodt lehetsz, szívbajodnak nem lehet jobb gyógyszere, mint mely most ajánlkozik.

Mentül jobban ismered Margitot, annál nyugodtabb léssz; a hasonszenvi rendszer, ily betegségeknél legalább, csodákat művel.

- Bár igazad volna!

De Margit nem hasonló másokhoz.

- Éppen mert ezt hiszed, azért szükséges, hogy vele megismerkedjél.

Hidd el , vannak kivételes helyzetek, de kivételes emberek nincsenek.

- Nem ismered őt, s nem gyanítod szerelmemet, mely napról napra szenvedélyesebbé, őrültebbé válik.

Hidd el, legjobb, ha elmegyek, s pedig mentül elébb.

Tőle távol legalább nyugodtabban fogom elviselni szerencsétlenségemet.

Vilmos felkelt s az ablakhoz ment.

Irma mély részvéttel nézett utána.

Így nem látta még őt.

Könnyelműnek hivé, azon boldogok közé számítá őt, kik csak annyi szenvedelemre képesek, mennyi arra, hogy élvezhessünk, szükséges; most látá, hogy csalódott.

Felkelt, s testvérét az ablakhoz követve, vállára tevé kezét.

- S ha mégis csalódnál? - szólt részvéttel.

- Én ismerem sorsomat - mondá Vilmos szenvedéllyel.

- Láttam a kincset, mely boldoggá tehetne, s tudom, hogy az örökre elérhetlen.

Mint a csillag, mely felé vágyódva tekintünk, habár tudjuk is, hogy az örök távolban ragyog fölöttünk: ilyen lesz Margit képe nekem.

De ne aggódjál miattam.

El fogom viselni kínomat, s nem gyötörlek panaszaimmal.

Csak azt ne kívánd tőlem , hogy itt maradjak; hogy a boldogságnak tanúja legyek, mely nékem, ki érte éltemet adnám, elérhetlen, s melyet a sors egy érdemetlennek adott.

- S hiszed, hogy Káldory boldog?

- Miként ne lenne az, ily nőnek birtokában; szeretve, bálványozva Margit által?

A testvérek egy ideig hallgatva álltak egymás mellett.

Irma mélyen fel vala gerjedve.

- A gondolat, hogy Adorján boldog; hogy Vilmos szerencsétlennek érezi magát; saját szenvedéseinek emléke: mint a vihartól kergetett vészfelhők, sebes változásban vonultak át lelkén; szívét a legellenkezőbb érzelmek tölték el.

Gyűlölet és szeretet, mondhatlan bánat s vad öröm, mint villámnak fénye, percekre egész valóját áthaták, midőn eszébe jutott, hogy ha Vilmos szerencsés lehetne, ő egyszersmind megbosszulva látná magát.

Vilmos sokkal inkább el vala foglalva saját gondolataival, hogysem Irma felgerjedését észrevehetné; végre az utóbbi erőt véve magán, újra megszólítá őt.

Margitról beszélt.

Felhozá a nyájasságot, mellyel Vilmos iránt viseltetett, egyes szavait, melyekből részint vonzalmát, részint azt lehete következtetni, hogy magát Adorjánnal boldognak nem érzi; szóval, oly biztatólag szólt, hogy Vilmos, miután elébb csaknem kétségbeesett, könnyelmű és szenvedélyes emberek módjára egyszerre az ellenkező túlságba esett, s midőn Irmától búcsút vett, reményekkel telve sietett Margit házához.

Irma mély gondolatokba merülve nézett utána; később ő is követé őt - és soha Margit új barátnéját oly kedvesnek és szeretetreméltónak nem találta, mint e napon.

Eötvös József

A nővérek

22

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eötvös József

A nővérek

22