Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
23
Káldory néhány nappal tovább maradt el, mint föltevé; nagy s nem kellemes volt meglepetése, midőn visszatérve, a viszonyról értesült, mely azalatt Margit s Dárdayné között keletkezett.
Abban, mit nagynénje leveleiből Irmáról tudott, nem volt ugyan semmi, mi ellenséges szándékra mutathatott .
Dárdayné az időt, mely alatt Káldory a külföldön utazott, szórakozások között tölté, szenvedély s keserűség nélkül szólt róla, szóval úgy viselte magát, mintha a viszonyt, melyben hozzá egykor állt, elfeledte vagy mintha annak felbontását ő maga kívánta volna.
De azon egy tekintet, melyet Káldory vele a vérthalmi templomban váltott, megcáfolá mindazt, mit nagynénje írhatott; s ha minden sürgetések s Margit kéréseinek dacára mindeddig a hazába vissza nem tért, ez főképp azért történt, mert e találkozást kerülé .
Mint midőn a láthatáron nehéz felhőt látunk, bár az ég tisztán boltozik fölöttünk, a lég mozdulatlan, és semmi a közelgő vészre nem mutat, mégis aggodalommal nézünk a sötét pont felé, mert nem hihetjük, hogy a forró nap csöndesen végződjék: ilyen vala Irma jelenléte Káldorynak; s abban, hogy Margithoz közeledett, nem volt semmi, mi által magát megnyugtatva érezheté.
Igaz, hogy Irma Margitnak - miről Káldory, mihelyt nejével szólt , meggyőződött - előbbi viszonyáról mit sem mondott; de miért kereste fel őt , miért fárad barátsága után, ha különös célja nincs?
Talán csak kíváncsiságból, talán éppen hogy közönyösségét megmutassa?
- De vajon lehet -e Irma közönyös?
Káldory egész hiúsága ellenmondott e gondolatnak.
- Tisztába kell jönnöm e dolog iránt - szólt végre hosszú gondolkozás után.
- Nem kerülhetem ki; jobb ha, mikor vele először találkozom, magunk vagyunk.
- S Káldory még aznap, melyen megérkezett, Irmához ment.
Három év múlt, mióta vele utolszor szólt, s talán soha életében nem volt inkább elfogulva, mint midőn a szoba küszöbén átlépve, a nővel, kihez őt egykor oly erős kötelékek láncolák, ismét szemközt látá magát.
Irma külsőleg keveset változott.
Talán valamivel halaványabb volt, mint mikor őt utolszor látá, de szép, mint mindig, s Káldory mélyen meghatva állt előtte.
Nincs kínosabb érzés, mint ha olyanokkal, kikhez elébb érzemények kötöttek, később mint idegenekkel találkozunk; Irma az első pillanatokban szintén elfogultnak látszott, s pirulva viszonzá Káldory köszöntését.
Mindketten hallgattak; végre Káldory, legyőzve zavarát, udvarias szavakban fejezte ki örömét, hogy vele ily váratlanul találkozott.
- Elképzelem, mennyire örülhetett - mondá Irma gúnyosan -, ha előre látja , hogy itt talál, talán nem is jött volna el, csak hogy e nagy szerencsének előre tovább örülhessen.
- Ön csalódik.
Ha a szívességet, mellyel nőm iránt viseltetik, előre láthatám, bizonyosan nem fosztottam volna meg őt ily sokáig az örömtől , melyet barátságában talál.
- S miért ne lennék én szíves Margit iránt?
Ő oly kedves, oly szeretetreméltó.
Reménylem, nem teszi fel rólam, hogy a szegény asszonyra önért neheztelek, vagy hogy nagy szerencséjét irigylem.
- Azt hivém...
- Hogy vigasztalhatlan vagyok, nemde?
Hogy, egy új Ariadne, a világot panaszaimmal töltöm el, s csak bosszúról gondolkozom.
- Nyugtassa meg magát , s bármily hihetetlennek látszik, hogy egy nő, ki önnek szeretetét veszté, e veszteséget túlélheti: ím, nem haltam meg, sőt meg kell vallanom, hogy mióta nem láttuk egymást, többször elég jól mulattam, s egyáltalában nem érzek semmi hajlamot a kétségbeesésre.
- Legforróbb óhajtásom teljesül, ha önt megelégedve látom.
Nincs senki a világon, ki boldogságában melegebb részt venne.
- Meg vagyok győződve róla, hisz ismerem önt.
Ön mindig megfeledkezik magáról, s csak másokra gondol.
Egész élete egy hosszú áldozat.
Van -e ember , ki például atyafiúi szeretetét annyira viszi, hogy mint ön, egyedül nagynénje kedvéért még meg is házasodik?
- Nem érdemlem e gúnyt.
- Én nem gúnyolódom.
Hiszen csak ön szavait ismétlem; kár, hogy levele nincs kezemnél.
Elvenni az ország egyik legszebb s leggazdagabb leányát, lehet -e nagyobb önmegtagadás?
- Margit csakugyan a legjobb, legnemesebb lényeknek egyike.
- S hozzá egyike a leggazdagabbaknak...
- Reménylem, nem teszi fel senki felőlem, hogy ez elhatározásomra befolyást gyakorolhatott - mondá Káldory, kinek vére arcába nyomult.
- S miért nem? - válaszolt Irma - aki családja kedvéért házasodik, miért ne tekintsen az vagyonra is? hisz korunkban ez a fő dolgok egyike.
Szeretjük a régiséget, még bútorainkban is; büszkék vagyunk reá, ha termeinket régi nevekkel s rokokó székekkel tölthetjük be; csak az aranyozásban ne legyen hiány, különben az utánzásokhoz tartjuk magunkat.
- Nagysádon kívül senki sincs, ki nekem ezt mondhatná.
- Természetesen; nincs is senki, ki az ön ildomosságát annyira tisztelhetné , mint én.
Ön páratlan e tekintetben.
Emlékezzék csak utolsó levelére.
Férjem meghalt, s ön egyszerre a legkellemetlenebb helyzetben látja magát.
Annyi ígéret, a szenvedélynek oly lángoló nyilatkozatai után a nő bizonyos reményekre hihetné jogosítva magát, s ha nem is az első pillanatban, mikor jóltevőjének sírja mellett csak bűnének egész súlyát érzi, de talán később igen alkalmatlan igényekkel léphetne fel.
Soknak ez az első percben valószínűleg nem jutott volna eszébe; mások, ha ilyesre gondolnak is, nem tudnának segíteni magukon: önt ily kicsinység nem hozza zavarba.
Egy nappal előbbre teszi levelének keletét; úgy ír, mintha semmi sem történt volna, s az egész dolognak vége van.
- Nem hiszem, hogy valaki találkozzék, ki hasonló helyzetben ön példáját csak utánozni is tudná.
- Esküszöm, hogy Dárday halálát csak akkor hallám meg, mikor levelemet elküldöttem, s szavam Margitnak már le vala kötve.
Ha a hírt előbb veszem...
- Hagyjuk ezt - folytatá Irma szenvedéllyel -, mit bánom én, mit tett, vagy mit nem tett volna.
Nekem az közönyös, biztossá teszem önt, oly közönyös , mint bármi más a világon.
Én egészen megelégedve, egészen szerencsésnek érzem magamat - s elhiheti, naponkint áldom Istenemet, hogy a sorstól megmentett, mely szegény Margitra vár.
- Ha csakugyan azt hivé, hogy midőn levelemet írám, Dárday haláláról értesülve voltam, természetesnek találom haragját.
Gyűlöl...
- Nem gyűlölöm - szólt Irma, nem tarthatva vissza könnyeit, melyeket a harag facsart szeméből -, nem mondtam -e, hogy ön nekem közönyös, oly közönyös , mintha sohasem ismertem volna.
Ha Irma Káldoryval emberek előtt találkozik, vagy ha látogatását előre tudja , nem ragadtatta volna el magát ennyire érzeményei által.
Tudva, hogy hiú emberek - s Káldory helyzetében csaknem minden férfi az - semmi által sem érzik magukat annyira sértve, mint ha ott, hol szenvedélyt vártak , közönyösséget találnak, hideg udvariassággal akarta őt fogadni.
- Régóta készült e pillanatra, sokszor átgondolá e helyzetet, s előre kiszámíta mindent, mi Káldorynak leginkább fájhatott; s most éppen ellenkezőjét tevé , s az érzelmek között, melyek szívét e pillanatban eltölték, talán az, hogy magát oly gyöngének tapasztalá, volt a legfájdalmasabb.
Irma hamisan ítélt Káldory érzelmeiről.
Ha közönyösséget talál, valószínűleg sértve érzi magát; de mi őt e pillanatban eltölti, az nem - mint Irma hivé - diadalmi öröm, hanem a legnagyobb aggodalom vala.
Sokkal jobban ismerte Dárdaynét, hogysem most, midőn őt oly szenvedélyesnek találta, a jövő iránt nyugodt lehetne; s az egyedüli gondolat, mely őt e pillanatban elfoglalá, az volt, hogy a felingerült asszonyt kiengesztelje.
Ez végig hallgata mindent, mit Káldory saját mentségére felhozhatott.
A meleg, érzékeny hang, melyen szólt, tett -e hatást Irma szívére, vagy a változás, mely magaviseletében történt, annak volt talán köszönhető, mert érzelmein erőt vett: mindezt ő maga sem tudta, de nyugodtabbnak látszott.
- Nem tudom, mi történt velem - mondá letörölve könnyeit -, de mióta itt vagyok, rendkívül ingerlékennyé váltam.
Idegeim miatt küldöttek ide, de úgy látszik, a víz nálam éppen az ellenkező hatást teszi.
Sohasem voltam idegesebb.
Minden kicsiségen sírnom kell.
Ne figyeljen arra, amit mondtam, s ne nevessen ki.
- Hogy teheti ezt fel rólam?
Ó, ha ön megbocsáthatna!
- Nincs, mit önnek megbocsássak.
Hála Istennek, nem engem vett feleségül; s ha hihetetlennek látszik is, biztossá tehetem, nem irigylem Margit sorsát.
Irma lassanként egészen visszanyerte önuralmát, s oly fesztelenül, oly jókedvűen folytatá a beszélgetést, hogy Káldory, midőn tőle végre búcsút vett, csaknem egészen megnyugtatva érezé magát.
- Ön nem hiszi, mily boldognak érzem magamat, hogy önnel ismét találkoztam - mondá, midőn távozni akarva, Irmának kezét nyújtá.
- Ön nagyon is udvarias.
De ha az öröm nem volt is oly nagy, mint képzeli : elég az, ha helyzetünkben e találkozás legalább nem volt kellemetlen.
- S miként lenne az?
Miért ne lehetnénk mi barátok?
- Mert talán nagyon is régen ismerjük egymást; de ez azért nem ok, hogy egymást kerüljük.
Ma délután Niederlahnsteinba akarunk menni.
A kocsi meg van rendelve; reménylem, Margit nem változtatta meg tervét, s ön talán elkíséri.
- Szerencsémnek fogom tartani.
- Így tehát viszontlátásra délutánig.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE