Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
25
Ha Margit Irma által megnyugtatva érzé is magát, kevés idő múlva ismét feltámadtak kételyei.
Mert vajon közlötte -e barátnéjával mindazt, mi benne gyanút gerjesztett?
Nem kerülte -e el sok talán saját figyelmét is, és ha szerelemféltésre most nincs is oka, Irma nem szólt -e úgy, mintha annak , mitől fél, később bizonyosan történni kellene?
Ó, ha Irmának igaza lenne, ha csakugyan jőne oly idő, midőn Adorján őt többé nem szereti?!
De bírja -e szívét legalább még most?
Ha férje mindazon asszonyok iránt, kiknek körében látszólag oly jól érezi magát, egészen közönyös is: az, hogy közönyös emberek között jobban érzi magát, mint nejével, nem világos jele -e annak , hogy az örömök, melyeket egykor nála talált, elveszték bájaikat?
Ó, mi egészen másképp vala mindez azelőtt!
Mikor férje őt először a nagyvilágba vezeté, egész magaviseletéből meglátszott, hogy csak az ő kedvéért teszi.
Adorjánt akkor nem érdeklé más , őt keresték szemei a sokaság között, vele foglalkozott szüntelen; s ha hazatérve, férje azt mondá, hogy csak most érzi boldognak magát, Margit akkor tudta, hogy igazat szól.
- És most...
Mily gazdag vala élete egykor, s mily üressé vált.
Akkor, ha férjével maga volt, mennyi tárgyat találtak a beszélgetésre, mennyi kérdést, melyre a feleletet előre tudva, újra kérdezték, mert oly kedves volt hallani e feleletet!
S mikor s miként szűnhetett meg ez oly egészen?
Nem változott meg semmi helyzetökben; nem történt semmi, mi az egyetértést, mely közöttök létezett, megzavarhatá, s mégis... az idő, az idő, ki ismeri hatalmát?!
Kinek jut főképp Margit korában eszébe, hogy a nap, bármi szépen ragyogva, mindig közelebb száll a láthatárhoz, s hogy meleg sugárai alatt a virágok kelyhei fergeteg nélkül elhullatják színes leveleiket, csak mert egy ideig virágoztak.
Káldory szórakozásai között is több figyelemmel viseltetett neje iránt, és sokkal inkább szereté őt, vagy legalább sokkal műveltebb ember volt, semhogy a változást, mely Margiton történt, észre ne vette, vagy azt közönyösen nézhette volna.
Azon emberek közé tartozott ő, kik saját jólétöket vagy örömeiket feláldozni nem szokták, de kik ezt másoktól sem kívánják, s nem tűrnek semmit nehezebben, mint ha azok, kikkel összeköttetésben állanak , azon érdekek vagy mulatságok iránt, melyek nekik kedvesek, közönyösséget mutatnak.
A zsarnokságnak különös s néha elég nehezen tűrhető neme ez ; ismertem több, magában véve jó s minden egyéb dologban engedékeny embert, ki családját, melyért mindent áldozott volna, majdnem szerencsétlenné tevé csak azért, mert nem tűrhette, hogy kedvesei ne mulassanak éppen úgy és ugyanazon tárgyakkal, mint ő maga.
Káldory a változás által, melyet nejénél észrevett , nyugtalanítva érezé magát.
Margit szokása ellen csaknem mindig szórakozott vala, elfogultnak látszott.
Ha néha váratlanul hazatért, észrevevé, hogy csak most törölte le könnyeit.
De mi gyötörheti őt?
Margit régóta nem látszott boldogabbnak, mint éppen az utolsó időben.
Tudva, hogy Emsből egyenesen hazatér, örömmel jött ide, s az első napokban szembetűnőleg jól érzé magát körében.
Káldory eleinte Irmára gyanakodott.
De ha Margit a viszonyt, melyben egykor hozzá állt, csak sejtené is, vajon felkeresné, vajon mindinkább társaságába vonná -e őt?
Miután hosszabb gondolkozás után neje szomorúságának vagy rosszkedvének más okát nem találá, Káldory végre puszta asszonyi szeszélynek tekinté azt; s ritka férj az, kit ezen meggyőződés szeretetreméltóbbá tesz .
Eleinte elkövetett mindent, hogy nejét földerítse; de midőn észrevevé, hogy Margit napról napra ingerlékenyebbé válik, felhagyott törekvéseivel.
Margit, a társaságban rosszul érezvén magát, azon ürügy alatt, hogy gyöngélkedő egészségének több nyugalom kell, mindinkább visszavonult, s minthogy Irma e példát nem követé, Káldory ismét többnyire magányosan tölté az estéket nejével.
Néha Vámosy jött, de ő is oly szótalan és szórakozott vala többnyire, hogy társasága nem sok élvezetet nyújtott, s Káldory napról napra inkább elkedvetlenedett.
Élete nyugodt volt, csendes, otthonos, de nem mulatságos.
Tudják -e az emberek, mi az: oly valakit mulattatni, ki többé nem mulattatható? - ezt válaszolá Madame Maintenon valakinek, ki fényes helyzetét s a hatalmat, melyet XIV. Lajos fölött gyakorolt, irigylésre méltónak mondá.
- Úgy hiszem, Maintenon asszonyság saját neme között eleget találhatott volna, kik a kínzásnak ezen szelíd módját szintúgy ismerék, mint ő; s Margit, mióta az estéket férjével ismét magányosan tölté, ezen állapotra nézve szintén szép tapasztalásokat szerezhetett magának.
A keresésnél alig van kellemetlenebb dolog a világon, s a keresés minden nemei között is a legkellemetlenebb, midőn az, mit minden fáradsággal találni nem tudunk, a beszélgetésnek egyedüli tárgya.
Ha az, kit mulattatni akarunk , visszhangként beszédeinknek mindig csak utolsó szavait ismétli, s minden fáradság, mellyel az őt érdekelhető beszélgetési tárgyakat felkeressük, csak azon meggyőződéshez vezet, hogy az illető régen nem unta magát inkább, mint társaságunkban: akkor a legszelídebb emberi teremtmény is végre elveszti türelmét; s ha reggel Szliácson megfürdött, vagy tíz pohár emsi vizet ivott is, bizonyosan idegesnek fogja magát érezni.
- Mennyivel kínosabb vala e helyzet Margitnak, ki férje magaviseletében közönyösségének jelét képzelé látni.
Miként is magyarázhatná meg magának különben, hogy ő, ki mások társaságában oly vidám s mulattató tudott lenni: ha vele maga volt, unalmát alig titkolhatá el?
Margit szerencsétlennek érzé magát, s néha féléjeken át sírt.
A nő-könnyek nagy része nem tragikai eseményekért, hanem hasonló okokból foly; de nem kevésbé keserűek azok azért.
Végre Margit e helyzetet nem tűrheté tovább, s elhatározá magában, hogy annak bármiként véget vet.
- Miért nem mégy Kemmenauba - mondá egyszer, midőn délután férjével a kertben ülve, a hímzést, melyen dolgozott, félre tevé -, az egész társaság ott lesz.
- Eddig rég elmentek.
- Dárdaynét valószínűleg még honn találod; a kútnál mondá, hogy Vámosyval csak később indul a többiek után.
Mindenesetre megtalálod őket Dausenauban , hol uzsonnát készíttettek.
- Ha kívánod, elmehetünk.
- Nem érzem magamat egészen jól, a víz fáraszt.
De miért ne mennél te?
- S miért menjek?
- Mulatni fogsz.
- Tudod, én nem sok élvezetet találok a társaságban, s csak nem hagyhatlak magánosan?
- S miért nem?
- Csak kedvedért kerestem fel az embereket.
Miután te a társaságot egyszerre , nem tudom miért, meguntad, s inkább itthon maradsz: nincs ok, melyért e viszonyokat folytassuk.
- Úgy hiszem, magad is kellemetesnek találtad e társaságot és az visszavonulásod által nagy veszteséget szenved.
- Ha egyszer társaságba lépünk, mi egészen magunktól függ, mindenkinek kötelessége, hogy a lehetőségig elégedettnek látszassék, s kellemessé tegye magát.
- Ha a rendkívüli vidámságra, mely még Dárdaynénak is feltűnt, csak kényszerítéd magadat, akkor a színlelésnek náladnál nincs nagyobb mestere .
Bámulom a hatalmat, melyet magad fölött gyakorolsz.
E beszélgetés a lehető legnyájasabb hangon folyt eddig, s mégis bizonyos ingerültség vala észrevehető mindkét részről.
- Úgy tartom, nem árt, ha némi hatalmat gyakorlunk magunk fölött.
Ki a társaságban mindig csak pillanatnyi benyomásait követi, ki minden szeszélynek enged...
- Mint például én - vágott szavába Margit, ki e célzás által sértve érzé magát.
- Én nem mondtam azt...
- Csak gondoltad, s szavaid akaratod ellen kimondák gondolatodat.
Ne erőltesd magadat, hisz elég nehezedre esheték, hogy az egész világ előtt jókedvűnek látszassál, s érdeket mutass azok iránt, kik untatnak; miért ne lennél feleségeddel őszinte, csak már azért is, hogy azon fáradság után kipihenhess.
Oly sértők voltak e szavak, a hang, melyen azok mondattak, oly keserű, hogy Káldory az első pillanatban nem tudta, mit feleljen, s bámulva nézett feleségére.
- Nem foghatom meg, mi lelt, kedvesem - szólt végre nyugodtan.
- Semmi - mondá Margit mindig növekedő ingerültséggel -, csak azon örülök , hogy ily őszintén szólunk egymással, s mit régen gondolsz, azt végre kimondod: hogy telve vagyok szeszéllyel, akaratos, tűrhetetlen.
Kétségkívül Margitnak nem vala semmi oka, hogy férjével így szóljon, s ha szerelmén kétkedett, nem ez vala a mód, melyen azt visszanyerheté.
Ő maga is érezé azt; s e gondolat keserű csöppeket facsart szeméből.
De hiában, vannak pillanatok, midőn a női szív rejtélyes erőtől megragadva, mint a tenger dagálya, elönti keserű árjait, s midőn a gondolat, hogy ezáltal saját körét is elpusztítja, nem tarthatja vissza.
- A bölcs nők, kik magokat soha szenvedély által elragadtatni nem engedék s kedveseikről mindig szigorú igazsággal ítéltek; az engedékenyek, kik, mint virágszál a szélnek , férjöknek nem állnak ellent, s csak szép csöndesen elfordulnak tőlök; az angyalok, kiknek egész életök egy hosszú áldozat, melynek nem szűnő füstét az egész világ bámulva látja, holott az, ki a házi oltár mellett áll, nem győzi törülni szemeit - ti mindig józan, mindig erős, mindig szelíd asszonyok, dobjatok követ Margitra, vagy sajnáljátok a gyengét, ki szenvedélyein uralkodni nem tud; reménylem, lesznek olvasónőim között elegen, kik kevésbé tökéletesek, s Margit magaviseletét nem oly megfoghatlannak tartják talán.
Az asszonynak (természetesen nem azokat értem, kiknek magas tökélyeit látva, a gyarló ember csak azt sajnálja, miért nincsenek szárnyaik, hogy felrepülve azon magasabb szférák egyikébe emelkednének, hová őket senki sem követheti) - a közönséges, szerető és szerettethető asszonynak a természet jóságon kívül szenvedélyeket is adott ; s boldogítanának -e ők úgy, ha e szenvedélyek fölött soha uralmokat nem vesztenék el, ha tőlök elragadtatva, nem mondanának oly dolgokat is , melyeket elmondaniok nem célszerű s nem tanácsos.
Káldory sértve érzé magát, s már hasonlóan keserű válasz lebegett ajkain; de midőn Margit fájdalmát látá, erőt véve magán, csak azt válaszolá, hogy az okot, mely őt ma annyira elkeseríté, el sem képzelheti magának.
S Káldorynak ebben tökéletesen igaza vala.
Margit maga, ha kérdezik, miért érzi magát ma oly különösen szerencsétlennek, miért nem bír éppen ma parancsolni érzéseinek, melyeket oly régen magába fojtott: éppúgy nem felelhetett volna, mint például nem mondhatja senki meg, miért tör ki a fergeteg, mely lassanként alig észrevehető ködfoszlányokból az égen összegyűlt, éppen egy bizonyos pillanatban.
De a pillanat eljött, s a nyugalom, mellyel Adorján magát irányában viselé, nem vala alkalmatos arra , hogy az egyszer kitört indulatok csillapuljanak.
Margit csak közönyösségének jelét látá benne, s még inkább elkeseredett.
- Hisz én nem panaszkodom - mondá, hasonló nyugalomra kényszerítve magát, de oly hangon, melyből férje észrevevé, hogy alig bírja leküzdeni könnyeit -, nincs is okom reá.
Csak azt kérdem: miért nem mégy Dausenauba, hol az egész társaság bizonyosan vár reád.
Itt velem úgyis csak unod magadat.
- Mi jut eszedbe? - szólt Adorján nyájasan, megszorítva kezét.
- Nem látom -e régen?
De ne gondold, hogy neheztelek, sőt azt igen természetesnek találom.
Jól tudom, nem vagyok mulattató; miként is lennék ?
Szegény anyám s plébánosunk nem unatkoztak társaságomban, előttök minden , amiről szólhattam, érdekkel bírt; de olyannak, ki jobb társasághoz szokott...
- Kedvesem - szakítá félbe Káldory komolyabb hangon -, ha nem tudnám, hogy a felgerjedés, melyben látlak, csak idegesség következése, neheztelnék reád .
De erőt kell venned magadon; az életmód, melyet egy idő óta folytatsz, nem neked való.
Mulatságra vagy legalább szórakozásra van szükséged; a magány elszomorít.
- Sőt csak akkor érzem jól magamat, ha magam lehetek.
Kár is, hogy magadat miattam feláldozod, s mióta kevesebbet járok az emberek közé, szintén visszavonulsz.
A társaság nem mindenkinek szükséges.
- Csakhogy te éppen ezek közé tartozol; soha életemben nem láttam senkit, ki a társaságban mindjárt első fellépése után oly otthonosnak, megelégedettnek érezé magát, mint te, kedvesem.
- Az egészen más...
- Nem voltál -e vidám s jókedvű az első hetekben, melyeket itt tölténk?
S nem vagy -e kedvetlen, sőt szomorú, mióta, nem tudom miért, egyszerre a magányt keresed?
Hidd el, a változásnak, mely kedélyedben történt, csak megváltozott életmódod oka.
Neked a társaság szükséges, s mihelyt magadon erőt véve , ismét a vidám körbe lépsz, hol elébb mozogtál, érezni fogod szavaim igazságát.
Sokkal fiatalabb vagy, kedvesem, és sokkal szebb, mint hogy e remete-élet hozzád illenék.
Kísértsd meg gyógyszeremet.
Készülj el, én addig kocsit hozatok, s egy óra alatt az egész társaság nagy meglepetésére Dausenauban vagyunk.
- Valaha másképp szóltál, s ha veled honn akartam maradni, nem unszolál, hogy társaságba menjek... s most...
- S most...
- Úgy látszik, hogy azóta mégis valaminek történni kellett, mi nemcsak reám , hanem reád is hatott, miután elébbi nézeteid annyira megváltoztak.
Margit elfordulva, mintha dolgozni akarna, az asztalon előtte fekvő munkát vevé kezébe.
- Mindketten egy ideig hallgattak.
- Nem értelek - szólt végre Káldory -, mily történetre célzasz, mily változásra.
Tudtomra nem változott semmi.
- Semmi, semmi! - mondá Margit, felgerjedésében eltépve a selyemszálakat , melyeket ujjai között tartott, midőn rég elnyomott könnyei végre kitörtek.
- Csak az, hogy akkor szerettél, s most nem szeretsz többé.
- Az istenért! ki mondta neked azt? - szólt Káldory szenvedéllyel, megragadva kezét.
- Mintha elmondására szükség lenne, s a szív, mely szó nélkül megérté, hogy szeretsz, nem értené meg szintúgy az ellenkezőt.
Nem vettem -e észre régen , hogy irántam közönyössé váltál; hogy mindenütt jobban érzed magadat, mint társaságomban; hogy mások érdekelnek?
- Mily képzeletekkel gyötröd magadat.
Talán csak nem teszed fel rólam, hogy Irma ...?
- Irma barátném, nincs talán senki, ki irántam annyi részvéttel viseltetnék .
De bármint tagadja, meg vagyok győződve, hogy ő is rég észrevevé.
- De mit?
Mit vehetett észre?
Margit, az istenért! szólj nyíltan!
- Hogy mást szeretsz.
- S ki az?
- Tudom -e én, bánom -e én, ha engem nem szeretsz többé.
Midőn Káldory Margit szavaiból meggyőződött, hogy a viszonyt, melyben Irmához állott, nem ismeri, az aggodalom, melyet e beszélgetés benne eleinte gerjesztett, szétoszlott.
Most szívét sohasem ismert érzések tölték el : fájdalom - midőn a zokogó asszonyt látá, s eszébe jutott, hogy e kedves lényt boldoggá nem tevé, hogy szenvedélyes jelleménél fogva talán soha sem teheti azzá -, s a gyönyörnek egy különös neme.
Mert hisz magok e könnyek , maga e kétkedés csak szerelmének nagyságát bizonyíták.
Soha Margitot nem látá szebbnek, soha jobban nem szerette őt - és soha lángolóbb szavakban nem fejezé ki érzéseit, mint e pillanatokban.
Margit, kezével takarva el arcát, ült a pamlagon, s Adorján kérdésére : kételkedik -e még? hallgatott.
Mintha nem is hallana - hisz ő nem hitt, nem akart hinni szavainak; de vajon a hang, melyen azok mondattak, maradhatott -e hatás nélkül szívére?
S midőn a szeretett férfiú kezét, mellyel könnyeit eltakarta, félrehúzva, őt szelíd erőszakkal kebléhez szorítá, lehetett -e ellenállnia, lehetett -e visszautasítania a meggyőződést, mely által oly véghetlenül boldognak érezé magát?
- Ó, ha valóban szeretsz! - mondá, s könnyein keresztül boldogság sugárzott szemeiben.
- Kételkedhetsz -e még?
- Ó, én nem érdemlem szerelmedet.
Oly szeszélyes, balgatag vagyok.
Csak kínozlak szerelmemmel, még meg fogsz utálni végre.
- Kedves kétkedő!
- Nem haragszol reám, ugye, nem? de légy nyugodt, sohasem gyötörlek ezentúl , sohasem kétkedem többé szerelmeden.
- Megígérem.
Adorján felelet helyett újra kebléhez szorítá nejét, s Margit sohasem érezé magát boldogabbnak, mint e pillanatokban.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE