ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Tormay Cécile

Bujdosó könyv

Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 71
  • 72
  • 73
  • 74
  • 75
  • 76
  • 77
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 93
  • 94
  • 95
  • 96
  • 97
  • 98
  • 99
  • 100
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 106
  • 107
  • 108
  • 109
  • 110
  • 111
  • 112
  • 113
  • 114
  • 115
  • 116
  • 117
  • 118
  • 119
  • 120
  • 121
  • 122
  • 123
  • 124
  • 125
  • 126
  • 127
  • 128
  • 129
  • 130
  • 131
  • 132
  • 133
  • 134
  • 135
  • 136
  • 137
  • 138
  • 139
  • 140
  • 141
  • 142
  • 143
  • 144
  • 145
  • 146
  • 147
  • 148
  • 149
  • 150
  • 151
  • 152
  • 153
  • 154
  • 155
  • 156
  • 157
  • 158
  • 159
  • 160
  • 161
  • 162
  • 163
  • 164
  • 165
  • 166
  • 167
  • 168
  • 169
  • 170
  • 171
  • 172
  • 173
  • 174
  • 175
  • 176
  • 177
  • 178
  • 179
  • 180
  • 181
  • 182
  • 183
  • 184
  • 185
élután volt.
A Teréz-körút felé mentem.

Gróf Batthyány Lajosné telefonon üzente, hogy beszélni szeretne velem.
Sűrű tömegen haladtam át.
A várost feszítették a folyton özönlő menekültek és a hazatérő katonák ezrei.
A körutakon napról-napra zsúfolódott az ember.
Szinte alig fértek már.
Áradásuk beleömlött a mellékutcákba is, zsivaj- gott, tolongott és az újságvállalatok kirakata előtt összetorlódott, mint valami óriási görcs .
Az "Az Est" üvegablakán belül fényképek lógtak.
Az egyik kép alatt írás látszott: a katonatanács tagjai.
A tömeg nem engedett közel, csak messziről , elmenőben láthattam egy pillanatig.
Dicsőségben kifüggesztett arcok, emberek képei, akiket az októberi lázadás vádja illet, akiket egyszer talán még számadásra hívnak más idők.

— Mit szól hozzá?
— kérdezte az ácsorgók között egy hang.
A hadügyminiszter sikkasztás, gyilkosság és rablás miatt elfogatta Heltáit.
— Azt, aki városparancsnok volt ?
— Azt... és most gépiegyveres vonaton lövöldözve jönnek a tengerészei, hogy kiszabadítsák.
Ebből még baj lesz.
— Egyszerre szétfutott a hír.
— Hallotta?
— Nem igaa ...
De igaz' — Riadalom támadt.
És a körúti nép ; adta tovább — í ön

nek a tengerészek!
Ott hagyták Pozsonyt is, a cseheket is ...

Zsúfolt villamosok zúgtak el mellettem, belülről szinte szétnyomta a tolongás a kocsikat, köröskörül lógtak rajtuk az emberek.
Katonák jöttek szemközt .
Egyszerre az egyik furcsán előrelódult, a saját lábában botladozott és hasra esett az utcai nép között.
Senki sem törődött vele, bajtársai is odébb mentek.
A háborús évek valaminő visszamaradt irgalmas mozdulatával odahajoltam hozzá .
Talán műlába van, talán nyavalyatoros?
Mikor a karját megfogtam, hogy talpra segítsem, ocsmány öklendés bugyborékolt ki a száján.
Visszarántottam a kezemet .
Részeg volt és a bajtársai hátraröhögtek.

Az út hullámzása megint sodort tovább, de a gondolataim közé éles tüske akadt .
Katonák, magyar katonná ^. ..
Valamikor, de hányszor is, könnybe lábadt a szemem , ha rájuk néztem.
Hálát és tiszteletet éreztem irántuk, büszke voltam rájuk .
Szerettem őket, mint az én gőgös fajomnak a bátorságát.
Mi lett belőlük .. .

Már kinn jártam az Andrássy-út táján.
A Batthyány- palota sötétre szürkült köveivel, mint a firenzei Palazzo Gondi idevetődött tükrözése állt a modern , jellemtelen körúti házak között.
A rácsos kapu nyílott és a kapu- boltozás mélyében egy földszinti folyosón át néhány lépcsőfokhoz értem.
Kis téli szállásuk volt ez gróf Batthyány Lajoséknak.
Fenn az emeleten az öreg grófné lakott, Batthyány Lajos anyja, a 48-as idők nagy vértanújának, gróf Batthyány Lajosnak egyik leánya.
Az mas bejelentett.

A tágas, földszinti szalonban tompított félhomály szőtt vörhenyes derengést.
Régi ünnepélyes bútorok között virágzó azaleák, világos brokátok, selyem íampaernyök , puha párnák lágyították a sötét vonala-kát.
A kandallóban tűz égett és a világossága hátulról finoman körülrajzolta Batthyány Lajosné alakját.
Magasan , nyűlánkan jött felém.
Nem találkoztam vele az októberi események óta.
Szép volt most is, de a haja, mintha megőszült volna.
Keskeny kezének ideges mozgásában elnyomott nyugtalanság látszott.
Az események és szereplőik egy része oly közel áll hozzá, hogy mikor a keserűség szavakba forrott bennem, szinte kérdően néztem fel nemesvágású magyar arcába.
Andrássy Gyula a testvérbátyja, Károlyi Mihályné a testvére lánya, Károlyi Mihály az unokaöccse ..
De ő higgadtan, szomorúan látta a valóságokat.
Nem tért ki előlük, nem akarta menteni, még önmaga előtc sem, szívének egykor dédelgetett szép kis Katusát, az emóciókra és izgalmakra falánk Károlyi Mihálynét, akinek nincs egyénisége, aki rabszolgamódra felvette a degenerált Károlyi féktelen nagyravágyását és hisztérikus végletességben túlhajszolta őt még önmagán is.

Batthyány Lajosné Károlyi Mihályról beszélt.
Elítélte, azzal a kérlelhetetlen igazságossággal és szigorral, amellyel a romlásba hajszolt magyar faj kétségbeesése benne megnyilatkozott.

Kérdeztem tőle, tud-e a Diaz-féle fegyverszüneti feltételekről, tudja-e, hogy az a szerződés, ellentétben a belgrádival, csak arra kötelezte hadseregünket, hogy az 1914. évi határok mögé vonuljon vissza?

Mialatt beszéltem, nyílott az ajtó és Batthyány Lajosné fia, régi barátom, a festő Batthyány Gyula jött be a szobába.
Egy pillanatig szinte kételkedve hallgattak rám mind a ketten, olyan lehetetlen és őrült volt ez a hír.

— Határozottan tudom, a fegyverszüneti bizottság egyik tagja, Julier alezredes mondta a testvéremnek.

Az elképedés hirtelen csapott át lázadó haragba az arcokon.

Szerezze meg nekem a szöveget, — mondotta Batthyány Gyula — adja ide , kiplakátoztatom egymás mellé a két fegyverszüneti okmányt és huszonnégy óra alatt megbukott az egész gaz rendszer.

Szép édesanyja kételkedőén tekintett reá:

De hát azt hiszi, azt hiszi, hogy még van annyi szabadság ebben a városban?
Összetépnék a plakátokat, mielőtt a falakra kerülnének.

Sajtószabadságot, véleményszabadságot ígértek és nincs más, csak hazugság.

Szervezkednünk kell ellene, csak így törhetjük át a hazugságokat, — mondotta Batthyányné, — azért kérettelek.

Az asszonyokra gondoltál?

Igen . ..

Én is foglalkoztam ezzel a gondolattal.
Többen vagyu.uk, akik ugyanazt érezzük.
Valaminő összefoglaló programmra lenne szükség, hogy eltakarja az igazi célt: csak az asszonyok révén lehet visszavinni az elveszett hitet.

— Csináld meg azt a programmot és állj a mozgalom élére.

— Én csak közkatona akarok lenni, — feleltem, — művész vagyok, nem értek az ilyesmihez.

— Pedig éppen neked kell odaállnod.
Téged követni fognak.
Én is dolgozni akarok.

Megráztam a fejemet.
— Mindent megteszek, de nem vagyok hivatva az élen járni.

— Dolgozunk mi is, — vetette közbe Batthyány Gyula.
— Majd csak elkergetjük ezt a társaságot.

— A mi szervezkedésünkről pedig beszélünk még —mondotta Batthyány Laiosné sajátságos. szomorú mosolyával.

Hát ő is ?
— gondoltam elmenőben.
Szétszórtan hányán éreztük már ugyanazt .
Mintha a levegőben lenne, mintha csak arra várna, hogy közülünk valaki hangosan kimondja.

Az utca képe megváltozott, mialatt odabenn voltam.
A lámpák nem égtek, villamos nem járt és sűrűn hullott a hó.
Váratlan strike ütött ki?
Szénhiány van?
Vagy pedig Keltái tengerészei miatt?

A kis mellékutcák félősen bújtak be a sötétbe.
A havazáson át egy lovas, rozoga kocsi ügetett.
Mennyiért vinne el a Hőfaragó-utcába?

Hatvan koronáért!
— kiáltotta le a bakról a kocsis.

Nemrégiben még két korona volt ennek az útnak az ára ...
A kocsis káromkodva hajtott odébb, én pedig tovább gázoltam a hóban.
Furcsa csend volt köröskörül.
Hinn a szabadban, az erdők és a rétek hallgatásában valami mindig el pihen; a város hallgatásában pedig úgy rémlik, mindig ugrásra készül valami.
Éreztem ezt.
Szinte akaratomon kívül állón mindegyre magam mögé néztem és sebesen futottam át a sikátorok torkolása előtt.

Hajdani világos tiszta utcák, rendőrök, védettség, biztosságérzet, — hová lett mindez?

A civilizáció csak épületállvány, amelyet teleakasztottak hirdetésekkel, hogy ne lássák, hogy mögötte nincsen épület.
Az állvány egyetlen lökésre összedűl.
Itt már beomlott és az üres telken kószálnak a farkasok.
Hirtelen süllyed a város , feltarthatatlanul hanyatlik, visszafelé, olyan időkbe, amelyekben sohase tudta , aki este útra keit, hogyan ér haza .

A túlsó szegleten kocsi fordult ki a Körútra.
Kis biztosságérzet fogott el.
Nem sokáig örültem a kocsi látásán.
Egy kapualjából két katona szaladt feléje kiabálva.
A kocsis intett, hogy utast visz, de azért megállt.
Nyilván félt, hogy utána lőnek.
A katonák nem tárgyaltak vele.
Kinyitották a kocsi ajtaját, kilódították a bennülőt és elfoglalták a helyét.
A jármű, mintha fehér fátyolba nyargalna bele, sebesen, feketén távolodott a mély hóban.
Megint elhagyatott és csendes lett az utca.
Csupán a hó világított és mialatt az arcomat hidegen verte a zimankó, arra gondoltam, hogy mégis csak biztosabb manapság gyalogosan járni...

November 2j .

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 71
  • 72
  • 73
  • 74
  • 75
  • 76
  • 77
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 93
  • 94
  • 95
  • 96
  • 97
  • 98
  • 99
  • 100
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 106
  • 107
  • 108
  • 109
  • 110
  • 111
  • 112
  • 113
  • 114
  • 115
  • 116
  • 117
  • 118
  • 119
  • 120
  • 121
  • 122
  • 123
  • 124
  • 125
  • 126
  • 127
  • 128
  • 129
  • 130
  • 131
  • 132
  • 133
  • 134
  • 135
  • 136
  • 137
  • 138
  • 139
  • 140
  • 141
  • 142
  • 143
  • 144
  • 145
  • 146
  • 147
  • 148
  • 149
  • 150
  • 151
  • 152
  • 153
  • 154
  • 155
  • 156
  • 157
  • 158
  • 159
  • 160
  • 161
  • 162
  • 163
  • 164
  • 165
  • 166
  • 167
  • 168
  • 169
  • 170
  • 171
  • 172
  • 173
  • 174
  • 175
  • 176
  • 177
  • 178
  • 179
  • 180
  • 181
  • 182
  • 183
  • 184
  • 185
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE