Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
29
Csaknem három év múlt el, mióta Margit Vérthalmot elhagyá.
Térjünk vissza mi is.
Külsőleg semmi sem változott.
A kastély, a kert, a falu csinos házaival s hegyes tornyú templomával, a rétek s szántóföldek, az erdős hegysor, minden ott áll régi helyén; s ha a kertben, mellyel a grófné, mióta leánya elment , még többet foglalkozott, itt-ott új virágágyakat vagy cserje-tömegeket találunk is, s ha egyes helyekre, honnan Margit a kilátást egykor dicsérte , padok állíttattak: e csekély változások első tekintetre nem tűntek fel .
Ugyanezt mondhatjuk a ház belsejéről.
A grófné, ki előtt minden csak azáltal nyerte becsét, mert őt Margitra emlékezteté, azon rendben tartá szobáit , melyben azokat menyegzője napján elhagyta.
A terem asztalán feküdt rajzkönyve s a megkezdett hímzés, a zongora mellett zenedarabjai; az ablakban állt kedves madara, mintha Margit csak sétálni ment volna, s anyja őt minden pillanatban visszavárná.
S nem volt -e ez csakugyan így?
Mi egyéb volt Ormosynénak élete, mióta leánya távozott, mint nem szűnő várakozás, hosszú készület azon pillanatra, melyben egyetlen gyermekét ismét kebléhez szoríthatja!
Hisz mennyi boldogság, mily kimondhatlan üdv vár e pillanatban reá, ha már maga a remény elég vala, hogy három hosszú éven át egész létét felderítse.
És Ormosyné derült vala.
Nehéz idők folytak le, s ámbár Vérthalom az országúttól távolabb fekve, a háború súlyát más helyeknél kevésbé érzé: itt sem hiányoztak a szenvedések, s főképp azon bizonytalanság, mely ily időknek legkeserűbb része; de a különben oly gyönge és ideges asszony nyugodtan elviselt mindent.
A gondolat, hogy leánya biztosságban él, annyira boldoggá tevé az anyát, hogy saját bajairól egészen megfeledkezett, s az időnek súlyát csak akkor érezé, mikor a levelezés a külfölddel félbeszakadván , Margit hogylétéről híreket sem kaphatott.
- Mióta leánya elment, Ormosyné csak a levelezésnek élt.
A nagy érdek, mely körül egész élete forgott, a posta vala; s a jó hírek, melyek Margittól érkeztek, oly egészen háttérbe szorítottak minden egyebet, hogy midőn mások élete nem szűnő aggodalmak között folyt le, ő tulajdonképp szerencsésnek érezte magát.
Nem mentem e közönyösséget; megengedem, hogy oly asszony, ki az egész emberiségért lelkesedik, s a világ eseményei fölött házát elfelejti , bámulatra méltóbb teremtmény.
Azon álláspont, melyen egyes nők egy kis bölcsőt ringatva, a világ ingadozásairól megfeledkeznek, talán igen korlátolt; de ki tehet róla, hogy Ormosyné ennél magasabbra emelkedni nem tudott, és szerencséjére nem Spártában, hanem oly körben élt, hol őt azért egy cseppel sem tarták kevésbé szeretetreméltónak.
Az öreg Galambosné, kivel a grófné, mióta Margit eltávozott, éppen mert vele kedveséről szólhatott , többet társalkodott; Maris, ki a kastélyt naponkint meglátogatta; a cselédek, sőt maga az öreg plébános, a kizáró érdeket, mellyel a grófné gondolatai távol leányán függtek, nemcsak természetesnek találták, sőt nagy részben oszták is; s ha a postalegény sípja a faluban megszólalt, s a várt hangokra a grófnéval egész háznépe a tornácon megjelent, nem gondolt senki a hírlapokkal, míg a grófné leányának levelét átfutva, el nem mondá, hol van most, hogy érzi magát, s mit üzentet mindeniknek.
Csak miután ez megtörtént , s Ormosyné a kedves levéllel szobájába vonult, hogy azt figyelemmel még egyszer átolvassa, addig elmélkedve minden egyes szava fölött, míg a tömött keresztben írt sorokat csaknem könyv nélkül tudá: akkor vette Farkas Máté ismét kezébe hírlapjait, s akkor vonult komoly redőkbe homloka az ország dolgai fölött, melyekről Margit levelénél ő is megfeledkezett.
Idegen ember talán nem talált volna semmi különöst e levelekben, de idegen ember nem is ítélhet erről; miként a napsugarak egész hatalmát csak gyújtóüvegen keresztül: úgy a szavakét, csak ha szerető keblen hatnak át, ítélhetjük meg.
Ne várják olvasóim, hogy az évek történetét, melyekben Margit Vérthalomtól távol volt, leírjam; az egyetlen, mi őket érdekelheti, az, hogy az öreg Fekete János meghalt, s hogy háza s gazdasága András és Mariska kezei alatt még szebben gyarapodnak, mint azelőtt.
Mariskának azóta két leánya született, közülök az idősbiket Margitnak nevezé; rajta magán alig vehetni észre változást, csakhogy mióta második leányát férje kívánságára Mariskának hívják, ő maga a zavar kikerülése végett a tisztességesebb Maris nevet vevé fel.
- Mennyire vágyódott Ormosyné leánya után, mily nehezen vára őt az utolsó időkben, mily nyugtalanná vált, mikor Margit végre megírá, hogy a jövő hónap vége előtt Vérthalmon lesz, mily készületeket tett, mennyit rendezett, mi által kedvesét az első pillanatban meglepni akarta, s mit ez , midőn megérkezett, s anyjának karjai közé borult, észre sem vett; mindezt , kinek gyermeke nincs, csak unalmasnak találná, kinek pedig van, s ki azt három évig nem látta, elképzelheti leírás nélkül is.
Ha valaha boldog teremtmény volt a világon, ha volt lény, ki minden vágyait s reményeit teljesülve látá, az e pillanatban Ormosyné vala.
Anya s gyermek sokáig átkarolva tartották egymást.
Sírtak mindketten, hisz bizonyos érzések kifejezésére nincs egyebünk könnyeinknél.
Ha azon dolgok sorozatát el kellene készíteni, melyekből éltünk örömei s kínjai folynak, nem tudom, a szeretet hova lenne sorozható; mert ámbár életünk legszebb pillanatait neki köszönjük: ha csak a lefolyt időt vesszük tekintetbe, nincs talán senki, kinek a szeretet több bajt nem okozott volna , mint élvezetet.
Főképp az anyai szeretetről mondhatjuk ezt, a női élet ezen rózsaágáról, melynek néha nincs virága, de melynek soha el nem maradnak tövisei, s mely ezeket megtartja, ha zöld lombja s virágai az utolsó levélig rég lehulltak is.
- A tiszta öröm, melyet Ormosyné leányának viszontlátásán érezett, nem tartott sokáig, s az első pillanatok után a változás, mely Margiton távolléte alatt történt, szívét új aggodalommal tölté.
Szép vala ő most is, sőt az arc, melynek szabályos vonásai, mióta soványabb lett, inkább kitűntek, talán még érdekesebbnek látszott, mint leánykorában ; de mit az anya gyermekének arcán mindenekelőtt keres, az egészségnek színe hiányzott; s Ormosyné egyszerre igazolva látá mindazon aggodalmakat, melyek Margit távolléte alatt szívét eltölték, s melyeket Farkas okoskodásai , kivált az utolsó időben, egészen eloszlatni sohasem bírtak.
Még fájdalmasabb vala meglepetése, midőn néhány napot töltve leányával, azon meggyőződéshez jutott, hogy ez nem oly boldog, minőnek gondolá.
Bármennyi hatalommal bírt is érzelmei fölött Margit: egy szerető anyának szemét ilyenekben megcsalni nem lehet.
Ormosyné észrevevé, hogy leánya szomorú, s annál szerencsétlenebbnek érezé magát ezen meggyőződés által, mert látá, hogy Margit érzelmeit előtte titkolni akarja.
Néhányszor kérdezte őt, miért szomorú; de miután ez kitérőleg felelt, vagy anyjának észrevételét tagadva , jókedvre kényszeríté magát: Ormosyné, szokása szerint magába fojtá érzéseit ; s mióta Margit hazatért, anya s leány ismét távolabb álltak egymástól, mint mikor őket több száz mérföld választá el.
Margit, mert anyja előtt vígságra készteté magát; ez, mert leánya elégedetlenségének okáról kérdést tenni nem akarva, éppen arról, mi őt leginkább érdeklé, nem szólhatott vele: az együttlétben, mely után annyira vágyódtak, nem találtak megelégedést .
Véghetlenül szerették egymást, s mégis bizonyos feszültség uralkodott közöttük; függtek egymáson, s mégis voltak pillanatok, midőn az együttlét mindkettőnek csaknem kínos vala, s mindketten magány után vágyódtak.
A grófné s az öreg plébános Margit szomorúságának okát csak abban keresték , mert gyermek után vágyódik; s elkövettek mindent, hogy őt e részben vigasztalják.
Bánatának való okát csak Maris ismeré, csak ő vala az, kivel helyzetéről tartózkodás nélkül szólt.
Miután férje káldorfalvi házában még néhány változást tétetett, s dolgainak rendezése végett maga Pestre ment: Margit hetekig lakott Vérthalmon, s nem múlt nap, melyen barátnéját meg nem látogatá.
Órákat töltött itt; s azért -e , mert a kastélyban gyermekségének boldog emlékeivel találkozott, melyek jelen lelki állapotában kínosakká váltak, vagy azért, mert barátnéjának boldogságát nézve, önmagáról megfeledkezett: annyi bizonyos, hogy sehol nyugodtabbnak nem érzé magát, mint Maris szerény hajléka alatt.
- Mi boldog vagy te, kedvesem - mondá egyszer barátnéjához, ki munkáját elvégezve, pólyás gyermekével a tornácra jött, s hallgatva Margit mellé ült.
- Nincs is nálamnál szerencsésebb asszony a világon - szólt Maris, midőn a csecsemőt csendesen kebléhez szorítva, szemét Margitra fordítá, kinek térdén másik gyermeke játszott.
- Ha körülnézek, s e gyermekeket látom, s férjemet , e házat s gazdaságot, és eszembe jut, hogy mindez az enyém, néha úgy látszik, mintha csak álmodnám.
- Isten tartsa meg szerencsédet.
- Én is csak azért imádkozom, s vannak pillanatok, midőn félni kezdek.
Mert néha csaknem lehetetlennek látszik, hogy az ember e világon oly egészen boldog legyen; és én meg sem érdemlem ezt.
De csak férjemet s e kedves gyermekeket tartsa meg az Isten; ha ezek megmaradnak, bármi baj érne, úgy hiszem, könnyen elviselném.
- S férjed is oly boldognak érzi magát?
- Miként ne érezné magát boldognak? - kérdé Maris bámulva - nincs -e mindene , mit az ember e világon csak kívánhat?
Nem mondom, hogy jobb feleséget nem kaphatott volna, ki a gazdaságot inkább érti, s a cselédeket jobban rendben tartja, mint én: de olyat, ki őt inkább szereti, bizony sohasem találhatott volna, és Andris megelégszik velem.
Ha délben a mezőre megyek, s ételét hozom, vagy ha este a munkából hazatér, s gyermekeivel elébe megyek , szeméből is meglátszik az öröm.
Ő nem vágyódik más után.
Neki én még mindig elég szép és okos vagyok.
És a gazdaság!
Nem gyarapodik -e minden, mióta ő átvette?
Az öregúr - Isten áldja meg még porait is - jó gazda volt, rendben tartott mindent, és szép vagyont hagyott Andrisra; hanem heves volt s kissé önfejű.
Ha egyszer valamit feltett magában, főképp mi gazdaságát illeté, nem fogadta el senkinek tanácsát.
A cselédek is csupa félelemből sokat eltitkoltak előtte, s ha valami kis baj történt, addig takargatták, míg helyrehozása kétszer annyiba került.
Így bármi szépnek látszott is gazdasága, bizony volt itt elég hiba.
Most mindez másképp van.
Andris ritkán heveskedik, de azért mégis minden jobban megy.
Maga mondta, noha előbb a föld után semmi adót sem fizettek, ez most kétszer annyit hoz, mint apja idejében.
És ugyan hogy ne lenne megelégedve, ha mindezt látja?
Ne higgye a grófné, hogy Andris fösvény ember; ő is szereti vagyonát, de utolsó fillérét megosztaná mással; nem is a jövedelem az, minek az ember örül.
Uraságoknak erről fogalmuk sincs.
Ők a pénzre néznek, melyet földjük jövedelmez; nem mívelik magok, nem ismerik, s azért, mint Andrisom sokszor mondja, nem is bírják igazán.
Nekik a föld olyan, mint pénzök vagy házaik vagy egyéb birtokuk; más az annak, ki földjén lakik, ki azt maga míveli éveken át; az ily ember nemcsak a haszonért, hanem önmagáért is szereti a földet, mert neki szentelte életének nagyobb részét, mert saját homloka izzadtságában szántotta fel, maga vetette be, mert maga aratja le.
A parasztember földjén nemcsak a termést látja, de ahová fordul, egy-egy emléket, egy-egy reményt , s azért számtalan örömet is, melyről az úrnak fogalma sincs.
Az árokszélt ott Andris akkor ültette be, mikor feleségül vett, s nem nézhetek oda anélkül, hogy azon idő eszembe ne jusson.
Az új szilvás Margitkámmal egykorú, s azt a lucernást még szegény ipam vetette be utolsó esztendőben ; nem is vetett be azután semmit, s Andris mondja, hogy ha aranka nem jő belé , Isten segedelmével legalább húsz esztendeig megmarad, mint szomszédunké, ki lucernását akkor vetette be, mikor legidősebb leánya született, s csak akkor törte fel, mikor őt kiházasítá.
S így ahová csak nézünk, valami szép, valami kedves jut eszünkbe; mintha minden fa és bokor egy régi barát volna, mely a múltra emlékeztet, és sok szép órát ígér.
Már miként ne legyen az ember szerencsés ily viszonyok között?
- Se derült létnek nem voltak soha sötétebb pillanatai, mindig egyaránt boldognak érezted magadat?
- Mindig - azaz... - tevé hozzá rövid szünet után, mert Margit arcának fájdalmas kifejezését látva, csaknem szemrehányást tett magának, hogy előtte boldogságával kérkedik - van azért nekem is elég bajom.
Néha egy a gyermekek közül éjfélig is elsír.
Nem tehet róla szegény, mert fogai jőnek; András nem is szokott felébredni, de néha megtörténik; és nem szomorú dolog -e, ha az ember meggondolja, hogy egész nap dolgozik, s még éjjel sincs nyugta?
S hát még a cselédek... nem hiszi senki, mennyi bosszúsága van azokkal az embernek.
A gazdaság is elég gondot ad.
De hiába, ez a világon nem lehet másképp.
A tisztelendő úr is múlt nyáron a nagy jégeső után erről prédikált .
Van a világnak egy része - úgy mondá -, hol a nap hat hónapig le nem száll , és éppen ez a leghidegebb.
Míg nálunk, hol minden napnak estéje és éjszakája van, minden zöldell és tenyészik: ott jégnél és hónál nem találni egyebet .
Így van ez az élettel is.
Nincs mit irigylenünk azoktól, kiknek körében minden csak fény s ragyogás, s kiknek láthatára soha sem sötétedik el.
Az ily kis baj az embert csak még közelebb hozza egymáshoz.
- S férjed mindig egyiránt szeret?
- Andris? - kérdé Maris bámulva - s miért szeretne most kevésbé?
- Egyikünk legalább boldoggá lett - mondá Margit, és szavaiban s az arcnak kifejezésében, mellyel azokat kiejté, mély szomorúság látszott.
- Egyikünk?
A grófné nem lenne az?
- Helyzetedben talán én is boldog lehettem volna - szólt Margit, nyájasan megszorítva Maris kezét.
- Ha végzetem oly helyre állít, hol munkásságom egész körét egyszerre beláthatom, hol csak boldogokat találva magam körül , érezhetném, hogy feladásomnak eleget teszek: én is megelégedném sorsommal .
Legalább mióta e házhoz jöttem, s a csendes kört, melyet magad körül alkotál, ismerem, azt hiszem néha, hogy Isten engem is ilyenre teremtett.
- Már hogy is gondolhat ilyest - szólt Maris.
- Én nagyon szerencsés vagyok helyzetemben, naponkint hálát adok Istennek mindenért, amit adott.
Életem egészen olyan, minőt magamnak kívántam, s nem is vagyok másra való.
De a grófné, ki annyit tanult, oly okos, oly kitűnő...
- Meglehet, igazad van - mondá Margit szomorúan.
- Az ég csak nyugodt folyóban tükrözik, s vannak emberek, kik soha szerencsések nem lehetnek.
De ha van szerencse a világon, az csak a tiedhez hasonló helyzetben találtatik fel.
A nők egy ideig hallgatva ültek egymás mellett.
- Ó, én tudom, mi baja van - mondá végre Maris, s nyájas arcán mondhatlan részvét vala kifejezve.
- Nincsenek gyermekei; s anélkül a ház, bármennyi kincs legyen benne, üres marad.
De jó az Isten, ez is meglesz.
Ne kételkedjék rajta; s csak akkor fogja látni, mi egészen más az élet, mily gazdag, mily örömteli.
- Maris, ki a grófné szomorúságát régóta észrevevé, de annak okát szintén csak gyermekek utáni vágyában kereste, most elmondott mindent, mi amazt vigasztalhatá.
- S mit mondanál - szólt végre Margit keserűen, miután barátnéja biztatásait végighallgatá -, ha azt mondom, hogy nem vágyódom többé gyermekek után?
- Nem vágyódik gyermekek után? - kérdé Maris ijedten.
- Hisz az lehetetlen.
- Volt idő, mikor én is azt gondoltam, s mégis úgy van - mondá Margit még keserűbben.
- Te boldog vagy gyermekeid által, s jól teszed; mint a templomének, úgy azon szép harmónia, mely boldog családi körből Isten magasztalására emelkedik, nem teljes s nem emelő, ha belőle a csengő gyermekhangok hiányzanak.
Gyermekeid csak új kötelékek, melyek férjedhez láncolnak.
Ha kedveseidre nézesz, nincs mit aggódni jövőjök fölött, hisz az olyan lesz, mint saját életed, mely által magadat boldognak érzed.
De én miért vágyódnám gyermekek után, hogy ha szívök van, nyomorultak legyenek , minővé én lettem, vagy szívtelenek, minő...
- Az istenért, Margitom! én oly szerencsésnek gondoltam - mondá Maris könnyekbe lábadt szemekkel.
- S nem vagyok -e az? - folytatá az előbbi mindig növekedő ingerültséggel.
- Kérdezd az embereket, nem vagyok -e én boldog, irigyletre méltó teremtés ?
Gond nélkül, kényelemmel élek; ami után vágyódom, s ami pénzen megszerezhető, azt bírhatom; szépnek mondanak; férjem előzékeny, udvarias , mintája a jómódnak; mit kívánhatok mást?
Oly fényes minden köröskörül, s az égen alig látsz csak egy felleget; de nem jut -e ezen ragyogó körözetnél a földrész eszedbe, melyről öreg plébánosunk, mint mondád, prédikált, hol a nap fél évig nem alkonyodik le, és szintén minden ragyog, minden csillogó s tökéletes, s nem hiányzik egyéb, mint egy kis melegség ennyi fény között , egy kis szeretet ennyi kényelemhez.
Ó, én nagyon, nagyon szerencsétlen vagyok.
Adorján nem szeret!
S Margit, kinek rég magába fojtott fájdalma végre kitört, zokogva veté magát barátnéja karjai közé.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE