Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
November 4.
tpgy varjú ült a gesztenyefa ágán.
Nem repült el, Jlv mikor az ablakot kinyitottam, csak gubbasztott mozdulatlanul és félig lecsukott, bágyadt madárszemével lenézett az avarba.
A fekete madár körül még néhány nagy vörös levél fityegett a kopasz fán; véres húsfoszlányok egy csontvázon.
A varjú pedig ült a csontváz tetején, a szürke égben és időnként megfente csőrét az ágon , mintha dögöt tisztogatna róla.
Aztán sokáig ült megint mozdulatlanul és közömbösen nézett lefelé.
Egyszerre megingott, mintha le akart volna esni , ellökte magát a gallyról és nehézkesen belelendült az őszi levegőbe.
Hová szállt ez a madár?
Mi történik ott, ahová ment?
Az ország minden tájáról riasztó hírek érkeznek.Hazaözönlő katonák* fölizgatott tömegek fosztogatnak.
Még nem kötődnek helyhez a hírek.
Posta nincs, az újságok elhallgatják, ami az új hatalomra hátrányos, mégis mindenünnen tűzvész fénye rémlik.
Október 31-e után sokan elmenekültek a fővárosból.
A zendülés elől futottak.
Hiába, a zendülés már ott várta őket, ahol biztonságot véltek találni.
Maga a kormány gondoskodik róla, hogy így legyen!
Károlyi pártja, a szocialista és a radikális párttal közösen, agitációs gárdákat alakított.
És ezek nemcsak a frontról visszatérő katonákat, de a békés vidéket is felvilágosítják: "a diadalmas forradalom eredményéről és az esetleges ellenforradalom veszedelmeiről".
Csóvát vetnek oda, ahol még nem ég, élesztik a tüzet, ahol csak parázslik.
Ma reggel nem hoztak újságot.
A kihordó gyerek a villamosállomásnál nyíltan kínálta az utasoknak az előfizetők lapjait: — Nincs többé lapkihordás, akinek újság kell, menjen el érte maga.
— Megismétlődő durvaság minden, amit a felbujtottak mondanak.
Mintha ugyanegy tanítójuk lenne.
Az utca hangja nap-nap után aljasabb lesz és minden szóban, ami hallszik, kicsattan valami, ami hasonlít a gyűlölethez.
A városban csoportosulások, gyűlések voltak mindenütt .
Az Országház-téren felvonult néhány ezer munkás és a ghetto népe.
Lazító beszédek hangzottak.
Heltai vállalkozó, Budapest jelenlegi városparancsnoka és egy Bokányi nevezetű szocialista agitátor szónokolt: — Le a királysággal!
Le a főrendiházzal!
Üj választások kellenek!
De a választásokat nem főispánokkal , hanem népbiztosokkal csináljuk meg!
Népbiztosok ...
Trockij és Lenin helytartói Magyarországon !
Hát már fennszóval mer erről beszélnia lázadás, mely nemzeti forradalomnak szereti magát nevezni ?
Orosz minta szerint megy itt minden.
A helyőrségi kaszárnyákban elcsapja tisztjeit a legénység, bizalmiférfiakat választ és katonatanácsot szervez , melyben új hatalom alakul ki.
Ennek a hatalomnak Pogány-Schwartz József szabadkőmíves, szocialista újságíró a feje.
Alelnöke Csernyák Imre lefokozott tiszt és Sugár-Singer Tivadar nevezetű, rovottmultú galileista.
"A katonatanácsnak csak egy programmja lehet: végleg megszüntetni a hadsereget!", — hirdeti Pogány és míg a szociáldemokrata párt révén egyre több szakszervezeti munkást fegyverez fel, lázasan bomlasztja Magyarország régi hadseregét.
A hadügyminiszter se marad tétlen: cionista gárdákat szervez és fegyvert ad a Maccabea-kör tagjainak.
Fényes László újságíróból lett nemzetőrségi kormánybiztos pedig egyre több csavargót és szökött fegyencet bujtat tengerészegyenruhába.
Keserűségben gondoltam minderre, mikor az Egyetem-utca tájékán egy autó haladt el mellettem.
Lassan haladt.
Szép, nagy gép volt és az ablakára egy cédula volt ragasztva: "Nemzeti vagyon, óvjátok meg".
A cédula mellett, a kocsi belsejében , Károlyi Mihály arcát láttam.
Nem volt kedvem nevetni, mégis nevetnem kellett .
Nemzeti vagyon!...
Szomorú lehet a nemzet anyagi helyzete.
Óvjátok meg!. ..
Ezenkívül tehát minden szabad préda?
Károlyi Mihály mellett a felesége arca látszott.
Elvétve "Éljen" hallatszott.
— A király autója, — mondotta valaki a szomszédságomban.
Furcsa émelygést éreztem .
A király autóján jár és megéljenezik, Tisza Istvánt pedig viszik egy fekete teherkocsin és talán kővel hajigálják.
Egyszerre kibukkant Tisza arca agondolataimból.
Szinte előttem állt.
Eszembe jutott egy nyári délután a háború alatt.
Tisza világos nyári ruhájában gyalog jött felém a járókelők között.
Lovas fajból termett nyúlánk alakja fiatal volt, a válla széles, a csípője keskeny, de az arca elhasznált és szinte a fájdalomig gyötört.
Két fanyar barázda futott le a szája mellett.
Pápaszeme üvegjén csillogott a nap.
Most, hogy visszaemlékeztem, újra láttam a szeme erős, szomorú nézését, a válla mozgását .
Csak a válla mozdult; járása közben könnyen, símán, ruganyosán lépett, mintha erdei cserkészúton járna és a keze lassan lóbálódott.
Ez a víziószerű emlékezés ment el mellettem az utcán, mialatt Károlyit megéljenezte néhány borzas csirkefogó.
És az élő ember ott az autóban holtabbnak rémlett a halottnál.
Hosszú, vértelen teste lapos és horpadt volt.
Keskeny, szűk feje, mintha nehéz lett volna a nyakának, mesterkélten zordon kifejezésével , oldalt billent.
Vizenyős, kancsalnézésű szeme kimerültén tétovázott.
A szája kissé nyitva volt, mintha húsos ajkát lehúzta volna a hosszú kerek áll.
Egyszer láttam valahol egy elsárgult elefántcsont papírvágókést, melyen markolatnak simára fogdosott, betegszínű fej ült.
Erre a papírvágókésre kellett gondolnom és az elsárgult fejre, melynek nyaka mintha srófra járna, csavarosán volt kiesztergályozva.
Károlyi Mihály nyakán meglazult a sróf és félrebillent rajta a hosszú koponya.
Mellette a felesége, szinte gyermekesen pirosra volt kifestve .
Szép nagy szeme ragyogott.
Duzzadt, fiatal szája elragadtatottan mosolygott és valaminő kapzsi, szinte érzéki mohósággal itta a levegőből a sikert.
Utána néztem.
Az autó régen eltűnt és nekem mégisúgy rémlett, mintha a kifestett asszonyi ajkak mosolygása valaminő romlott gyönyörűséggel folytatódott volna a szenvedő, gondtelt emberek felett.
Folytatódott és terjedt...
Tisza István holtteste pedig véres.
Vérzenek az országhatárok.
Győz az ellenség a nélkül , hogy legyőzött volna bennünket.
Felbomlik a hadsereg; megdől a királyság.
Szent István koronájából kihull a testvér Horvátország és Slavónia.
Rabol és fosztogat a csőcselék.
Szerb katonaság vonul át a határon.
A kifestett asszonyi ajak pedig mosolyog . . .
Egyszerre eszembe jutott, amit Károlyi Mihály nevetve mondott néhány nap előtt : " M ^ rnél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én.
Mikor ellenzéki vezér voltam, meg volt egész Magyarország, mikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Slavónia: öt megye marad, mire köztársasági elnök leszek és Pest- Pilis- Solt- Kiskún vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek."
Ha hallhatnák ezt a boldogtalan, megcsalt milliók, akiknek október 31-én a játékos merészségével hirdette: "Magyarországot csak én menthetem meg! "
Elhitték! . . .
Pedig maga a rejtélyes örök természet figyelmeztette rá az országot, hogy óvakodjék tőle.
Vérrokonoknak korcs fia, az óriási Károlyi-hitbizo- mányok várományosa , farkastorokkal és nyúlszájjal született.
Tizennégy éves korában hajtották végre rajta a műtétet, mely a Gondviselés ellenére módot adott arra, hogy fajának és nemzetének vesztére beszélni megtanuljon.
Ezüst szájpadlást tettek a szájába.
A fiú kínlódott és szenvedett.
Küzdött a szavakkal és ha környezete nem értette állati hangzású dadogását, valóságos dührohamok lepték meg.
Az, aki megértette volna* az édesanyja* korán elhalt.
Nagyanyja és nénje, Erzsébet* a későbbi gróf Pappenheim Siegfriedné vezette át a nyomorék fiút örömtelen slső ifjúságán * iskolai tanulmányai nehezen mentek, vizsgáinak eredménye szánalmas volt.
Együtt érettségizett a testvéremmel, jóformán semmit sem tudott* még a helyesírásról se volt fogalma A bizonyítványát azért mégis kiadták neki: — Szegény tökéletlen fiatalem- ember ...
Ez volt az útlevele mindenütt.
A nyomorékot vitte az élet * amelyen ő kegyetlen bosszút vett kegyetlenségeért.
Organizmusának hiányossága folytán, környezete olyan kis mértékeket állított fel vele szemben, hogy minden, amit megtanult és tett és elmondott* túlszárnyalta az alacsonyra szabott mértékeket.
Rokonai elismerték és megbámulták.
Ebben az optikai csalódásban keletkeztek Károlyi Mihály mind féktelenebb hiúságának első gyökerei.
Elhitte magáról, hogy rendkívüli ember és elképzelte* hogy rendkívüli sorsra van predesztinálva.
Nagykorúságával birtokába jutott Magyarország egyik legnagyobb hitbizománya .
Korlátlanul rendelkezett hatalmas jövedelmek felett.
Nem szorult rá, hogy számoljon és nem is számolt soha.
Féktelenül költekezett.
Kártyázott, orgiákat ült.
Az emberek nevettek rajta.
Senki se vette komolyan.
Fényűző élete és kártyás szenvedélye* utóbb politikai szereplése óriási összegeket emésztett fel .
De a vagyon még győzte.
Hízelgők vették körül.
És ő elhitte* amit a haszonlesők hajlongva mondtak.
Nagyravágyása beteges formákat öltött.
Alapvető tudás nélkül egyszerre pótolni szerette volna, amit léha fiatalságában elmulasztott.
Olvasni kezdett.
Mezőgazdasági, nemzetgazdasági, szociológiai káosszal a fejében most már vezér akart lenni.
A' természetének és származásának megfelelő konzervatív irányzat élén ott járt a konzervatív fajmagyarság megtestesítője, gróf Tisza István és egy másik árnyalat élén gróf Andrássy Gyula.
Ezekben a táborokban csak mellékes szereplő lehetett volna, de sohasem vezér.
A szélső baloldalra sodródott hát.
Nem a meggyőződés ereje vitte oda.
A hatalom beteg vágya hajtotta és beállt az a visszás helyzet, hogy gróf Károlyi Mihály, akinek nemzeti érzése nem volt és magát francia dédanyja révén lelkében mindig franciának vallotta, aki tradíciói révén arisztokratikus volt, — a nemzeti jelszavakkal dobálódzó demagógiának és a radikális demokráciának fejévé lett.
Ennek a tábornak egy név kellett.
Ő ezt a nevet szolgáltatta.
De a nagy ellentét közte és Tisza között akkor támadt, mikor Tisza István, mint házelnök, az örökös obstrukciók meddő harcain át jövőbelátón, a kiterjesztett választójog esetére , biztosítani akarta a magyar Parlament tanácskozásának színvonalát és napirendre tűzte a házszabályrevíziót.
A pártok megfújták a harci riadót.
Mélyreható személyi keserűségek játszottak itt közre.
Andrássy és Károlyi egy táborba sodródott és Tisza, mikor akaratának fölényesen és kíméletlenül érvényt szerzett, halálosan megsértette ellenfeleit.
A keresztülhajtott házszabályok alkalmazásakor a parlamenti őrség kivezette a teremből Károlyi Mihályt, aki számos tanú fülehallatára tajtékzó dühvei esküdözött, hogy ezért megbosszulja magát Tiszán, elpusztítja, "még ha az ország is belepusztulna !"
Haragját szinte patologikussá növelte annak a párbajnak a lefolyása, melyet ugyanezekben az időkben Tiszával vívott, aki a fegyveres elégtétel órájában is lekicsinyelte őt.
Ettől kezdve mindig mindennek az ellentétét akarta, mint amit Tisza akart és kártyás-pszichéjéből kifolyólag, mindig a másik kártyára tett, mint amelyen Tisza előrelátásából, a nemzet tété állt.
Ekkor már jóformán kizárólag szabadkőmívesek vették körül és személye köré kezdett szivárogni az a homályos tábor, mely céltudatosan szította az ellentétet magyar és magyar, keresztény és keresztény között, hogy végül is az: inter üuos litigantes tertius gaudet — igazsága alapján, az egymást marcangoló magyarok felett győzedelmeskedjék.
Közvetlen a háborút megelőzőleg, választási pénzek gyűjtése címén, Károlyi néhány párthívével Amerikába ment.
Arról a pénzről soha el nem számolt.
A háború kitörése Párizsban találta.
Vagyoni viszonyai ekkor már ziláltak voltak.
Az adóssággal túlterhelt hitbizo- mányok többé jövedelmet nem adtak.
Károlyi mégis tovább költekezett és kártyázott.
Senki se tudta, honnan veszi a pénzt.
És azt sem tudta senki, miért ereszti haza a mozgósítás napjaiban éppen őt az a Franciaország, mely szürke embereket kérlelhetetlenül internált a háború tartamára.
Károlyi Mihály hazatérte után kezdte el az aknamunkát, amely mint szörnyű tályog az október 31-ére virradó éjjelen genyesen felfakadt...
Egy lámpagyujtogató jött lefelé az utcán.
Az üvegek zörögtek a magasban, kis lángok gyúltak ki.
A Lánchíd felett fénykarikák támadtak a folyóról felszálló ködben.
Az Alagútban elvétett régi módis laternák világítottak a vizes falazáson.
Két katona ment előttem.
Különben jóformán néptelen volt a hegy gyomra.
Beszédjük visszhangzott a boltozás alatt.
Idegenszerü tolvajnyelven vitatkoztak maguk között.
Ügy rémlett, hogy az egyik rá akarta beszélni a másikat, álljanak be Fényes László tengerészei közé, ott jó kereset nyílik.
— Ott happolhatsz szajrét dögivei!
Ilyesvalamit mondtak.
A túlsó oldalon egy magányos úr haladt lefelé a gyalogjárón.
A két kátona megint az elöbbeni tolvajnyelven terveit valamit.
Aztán megegyezően átvágtak az Alagút közén , tisztelegtek az idegen előtt és mintha kérdeznék, lehajoltak hozzá.
Nyilván azt tudakolták, hány az óra?
Az úr elővette a zsebóráját.
Egy pillanatig se tartott .
Az egyik katona villámgyorsan megmarkolta a vállát, a másik ráhajolt.
Egy kiáltás gurult el hosszasan az üreges boltozás alatt.
Rendőr nem mozdult sehol .
Az úr kétségbeesetten ordítozott.
A két katona pedig nehéz bakkan- esaikkal trappolva szaladt az órájával a Krisztina-tér felé.
Hamar ment, nem keltett feltűnést.
Szinte olyan volt az egész, mintha már beletartoznék az elferdült keretbe.
Ma éjjel megint itt háltak a szomszéd nyaralóban a csavargó katonák és a kertek alatt megint lövöldöztek.
A kutyák nem ugattak többé.
Agyonlőtték-e őket, vagy már azok is megszokták, hogy így legyen?
November 3 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE