Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Afpg egyszer végigmentem a szobákon.
Odakinn a kapu előtt várakozott a kocsi , hogy elvigyen innen télire, az erdők közül a házak közé.
A kocsilámpák szűkös világa habozva szűrődött át a ködön, a mezítelen bokrok ágabogán.
Tompa, név télén aggodalom szorongatott.
Ügy rémlett, mintha eddig partról néztünk volna mindent és most bele kellene gázolnunk a sáros, kavargó árba.
Hová visz majd el a sodra, mi történik velünk?
Végigmentem a házon, egymásután feltártam a szekrények ajtaját és a fiókokat .
Nyitva hagytam mindent, ne feszítsék fel a zárakat, ne hasítsák fel szekercével az asztalok lapját, ha betörnének a télen.
A kályhák lassan hűltek ki.
Napközben nem raktak a tűzre, hogy ne támadjon baj, ha elmentünk.
Egyik kályhában még parázslóit egy kis meleg, a többi már olyan hideg volt, mint az elhalt testek .
Aztán szobáról- szobára becsuktam a jalousiekat.
Félvak homály támadt a fehérre meszelt falak között, melyen át szinte fájdalmasan néztek rám a régi bútorok és gyermekkorom barátai, a mesélő öreg metszetek, a nagy elbogeni kancsó, a papagályos kandeláberek, a vázák, a színes poharak, melyekben száz nyár virágai jöttek és mentek nagyanyám és Anyám napfényes szobáin át.
A könyveim is rámnéztek, az öreg Biblia is a polcon; minden, ami nem fért el a költözködő fuvaroskocsikra, minden, ami ottmaradt.
A dolgoknak is vannak könnyeik...
Ha kifosztanák a lakatlan házat?
Ha nem látnám többé viszont az emlékes, kedves holmikat?
Miért hagytok itt ?...
Ügy tetszett, ezt kérdezik kiszolgáltatottságukban a dolgok és egyszerre olyasmit éreztem, mintha alázatos, eleven teremtésektől búcsúznám, melyek türelmesen megosztják az emberi sorsokat.
Odalennről Anyám hangja hallatszott.
A nevemen szólított, menni készen , várakozott a hallban testvéremmel, aki értünk jött, hogy ott legyen, ha útközben meg találnák állítani a kocsit.
Ahogy kifelé mentünk, mögöttünk az ürességben ájult zsibbadás nyújtózott végig a házon és minden lehúnyta a szemét.
Fordult a kulcs, a kerti úton csikorgott a kavics cs a kocsi lassan indult lefelé a hegyoldalon.
Az Ördögárok hídjánál Elemér sógorom várakozott a leányával.
Kis húgom beszállt hozzánk a kocsiba.
A garázda katonák annyira ellepték a Hűvösvölgyet és olyan bizonytalan volt az élet, hogy nem merték a fiatal leányt otthon tartani.
A városban talán nyugodtabb a helyzet ?. ..
A temetőn túl, a vámnál megállt a kocsi.
Egy darabig csak állt a ködben, aztán mert se rendőr, se pénzügyőr nem jött oda, elkocogott a nyitott sorompók között.
A rosszul világított budai utcákban fegyveres katonák és tengerészek sziluettje ténfergett.
Néhány hazafelé igyekvő ijedt polgár alakja bukkant fel és tűnt bele sietve a sötétségbe.
Az Erzsébet-hídon túl világosságban úszott a város.
Nagy ívlámpák égtek, mint régen, ha győzelmet jelentettek a harcterekről.
A házakon zászlók fityegtek.
A Váci-utcában hullámzott az esti korzó népe és amint a kocsi elhaladt, a kirakatokban Károlyi arcképe látszott a harisnyák és szalagok, prémek és szalámi- rudak között.
Szinte megkönnyebbültem, mikor a Rákóczi-út piszokban hömpölygő néptömegéből csendesebb utcákba értünk.
A Kőfaragó-utcai háznál megállt a kocsi.
A kapualjában, lefokozva, egyetlen gázláng égett.
Cikkelyes világosságokat vetett fel a magas mennyezetre, de lenn a lépés előtt sötétben hagyott mindent.
A palotaszerű kis ház mintha megkopott volna a nyáron.
A lépcső szomorú és csúnya volt.
Az udvarra nyíló folyosóval szemben kormosán, vedletten nézett le a szomszéd ház tűzfala.
Benn füstöltek a kályhák és semmi sem volt úgy, mint máskor, ha ősszel a meleg, barátságos téli otthonba tértünk..
Hevenyészett rend, letakart bútorok, beborított képek.
És ez olyan volt, mint mikor fázósan, nyári ruhában feledkezik valaki a télre.
Lecsúsztunk anyuskám — és nevettem, hogy ez a szomorú megállapítás vígabban hangozzék.
Anyám is nevetett és úgy tettünk mind a ketten, mintha jó kedvünk lenne.
Egy ügyetlen kis német szobaleány lótott-futott a ládák között és nem végzett semmit.
Hűvösvölgyi majoros-szomszédunk, aki hűségesen bekísérte a poggyászunkat, a kályhákkal vesződött.
A házvezetőnő vizet forralt egy spiritusz-lángon.
Anyám jött-ment és ahová a keze ért, elrendeződött minden.
A kis zöld szoba barátságos lett hirtelen és az asztalon fehércsipkés térítőn tea gőzölt a csészékben.
Megint otthon lett az otthon és mi összemosolyogtunk.
A sok rossz háborús tél is elmúlt, majd ezt is elviseljük valahogy.
Ez rosszabb, mint a háborús telek, — mondotta Anyám, szokatlan komolyan.
önkénytelenül az ablak felé néztem.
Ott kinn, túl egy óriási város lélekzett , melynek a zűrzavarán nem lehetett többé eligazodni.
Felülkerekedett és uralkodott a szenny, vájjon szervezkedik-e már az ellenállás ?
Lehetetlen , hogy így maradjon!
Egyetlen rendben visszatérő ezred, egyetlen elszánt parancsnok és Károlyi táborának összedűl a hatalma.
Újságok hevertek az asztalon.
Károlyinak egy nyilatkozatán akadt meg a szemem , melyet a budapesti sajtó képviselőinek jelenlétében tett: "Magyarország november i-től kezdve mint neutrális államszerepel" — jelentette ki Károlyi.
— " Ezen fáradt a kormány"...
Hogy az entente-haíalmak mit szólnak ehhez a neutralitáshoz, arról hallgatott.
Aztán Linder Béláról beszélt: "...A hadügyminiszternek elévülhetetlen érdemei vannak a béke érdekében.
A történelem bizonyára nem lesz mostoha Linder érdemeinek elismerésében, aki a magyarság számára örökösen becses és hasznos szolgálatot tett"...
Az Országház-téri gyalázatos bábjátékra kellett gondolnom, melynek a zsinegeit láthatatlan műhelyből rángatták.
"Nem akarok katonákat látni!"...
Azóta azt hallottam, hogy ezért az előre beígért bűnös mondatért tették meg a szociáldemokraták hadügyminiszterré az obskúrus Lindert.
Miniszteri tárcájának a hadsereg fölbomlasztása volt az ára.
És Károlyi a történelem hálájáról beszél.
Hátul az újságban, szinte véletlenül akadtam rá egy kivonatos kis hírre .
Fegyverszüneti feltételek .. .
Azonnali leszerelés és seregeinknek visszavonása az Északi-tengertől a svájci határig ...
Mialatt tovább olvastam, akadozott a tekintetem.
Aztán riadtan gyökeret vert.
Egy utolsó, a modern hadviselésben példátlanul álló rettenetes feltétel következett: A hadifoglyokat kölcsönösség nélkül azonnal haza kell küldenünk!
Felfoghatatlanul hangzott ez.
Ellenségeink fehér rabszolgákul katonákat akarnak visszatartani, hősöket, akik nyílt harcban fegyverrel álltak velük szemben.
Hirtelen egy másik idegenszerű fájdalom nyilait a lelkembe .
Elvész a tengerpart, Dalmácia, az álomszerű kék szigetek, a flotta, amelynek zászlóihoz annyi dicsőség fűződik, elvesznek a dunai monitorok.
Át kell adnunk az egész úszó hadianyagot, akereskedelmi kikötőket és hajókat.
Tébolyító követelések, mérhetetlen veszteségek.
Kiégett, néma Karsztok, vad kőmezők a kék ég alatt, zúgó nagy erdők és a Lujza-út ezüstje és lenn a mélyben a tenger és mint fehér korallok és kagylók a parton : Fiume, az Óceánok magyar kapuja.
Fájdalom szövi át szép gondolatát.
Százkikötős Itália, miért rabolsz meg ?
Nekünk csak egy van I Kicsiny halászfalu volt, mint annyi más a Quarnero vize felett, mi tettük azzá, ami lett, magyar munkából termett, magyar aratások, magyar szüretek aranya csordult oda, hogy gátat emeljen, partot építsen, csodát tegyen a kövek között.
Fiume egyetlen kikötőnk — .
És rajta túl, azt is követelik, ami nem volt a mienk és amit mégis szerettünk, a Dolomitok felhőkbe nyúló rózsaszínű bástyáit és hű barátunk, a tiroli nép hazáját és Rivát, lenn a Garda-tón, ormok és szakadékok, melyeket annyi magyar vér öntözött.
Amit a háború nem bírt elvenni, azt elvegye a béke?
Boldogtalanul jártam reggelig, fel s le a szobámban, mintha a sanyarúság hajszolt volna ...
November 5.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE