ELTE regénykorpusz

Farkas Máté, kit utolszor mint ormoslaki lelkészt láttunk, azóta szintén megváltoztatta lakhelyét.

Miután Ormosy felföldi jószágait, hová a történtek után többé visszamenni nem akart, még külföldre menetele előtt bérbe adta, s azon határozatát kimondá , hogy visszatérése után családjával egy, a dunai kerületben fekvő jószágán fog letelepedni: az öreg plébános szokott erélyével addig fáradott, míg végre az ottani lelkésszel cserélhetett, és előbbi jövedelmének felét feláldozva, a reményt vásárlá meg magának, hogy végnapjait azoknak körében fogja tölteni, kiket mindenekfölött szeretett.

Itt találjuk őt most csaknem nyolc év után.

Az idő keveset változtatott külsején.

Haja talán valamivel őszebb, s arca, ha lehet, még barnább volt , mint előbb; de ugyanazon magas alak, ugyanazon feszes katonai tartás , melyhez tábori lelkész korában szokott, mintha nemcsak erkölcsi magaviseletében, de tartásában is az egész gránátos ezrednek jó példát kellene adnia.

Papi köntöse nem hosszabb, mint elébb volt, de szintoly tiszta, s kik őt elébb ismerték, csak annyi változást találtak benne, hogy még szigorúbbá vált, mi azonban nem akadályozá, hogy mostani helyén szintannyi jót tegyen híveivel, mint egykor Ormoslakon; csakhogy őket, kedve megromolván, most még erősebben dorgálta meg, mint akkor szokása volt.

Azon perctől fogva, melyben a grófné tudósítá őt, hogy jövő tavaszra gyermekével visszajő, e szigorúság is ismét szokott mértékére enyhült.

Úgy látszott, mintha mindazon redők, melyeket az utolsó évek arcára vontak, e hírre egyszerre elsimulnának, és Farkas Máté kemény vonásain talán sohasem volt annyi boldogság kifejezve, mint e napokban.

Hisz ő nem is érezte magát soha elégedettebbnek, mint most.

Megelégedése, kétségen kívül, nagy részben a szeretetnek vala következése , mellyel a grófné és gyermeke iránt viseltetett.

Azon emberek közé tartozott ő, kik nem oly könnyen ragaszkodnak valakihez, de kik, ha egyszer ragaszkodásuk tárgyát feltalálták, nem darabonkint, hanem egyszerre adják oda szívüket, s kiknek szeretete azoknak, kik azt bírják, éppen nagysága miatt néha terhére lehet, de mindig biztos.

Mióta ezredesét a csatamezőről ő vitte el vállain, s hosszú betegsége alatt ő ápolá, Farkas Máté testestől-lelkestől az Ormosyaké lett.

Szeretete az apáról a fiúra szállt, s ha eléri, még az unokák ivadékaira is kiterjedne.

A családnak ősi birtokai között nem volt biztosabb e barátságnál; ha akarnák is, nem veszthették volna el - gróf Ormosy ezredesnek utóda nem tehetett oly valamit, minek mentségére a különben oly szigorú plébános tíz okot nem tudna feltalálni .

Hisz szeretete, mellyel az egész ház iránt viseltetett, bár azt a világért még maga előtt sem vallaná be, neki évek óta még szükségesebb, mint az Ormosyaknak.

A gondolat, hogy a család, melynek körében élete jobb napjait tölté, ismét visszatér, és hogy a kis Margit, kit annyiszor ringatott térdein, majd az ő tanítványa lesz, véghetlen örömmel tölté el szívét, de megelégedésének, mint mondám, ez csak egyik oka vala; a másikat azon készületekben kereshetjük, melyeket a grófné visszatérése igényelt.

Farkas Máténak egyik jellemző vonása fáradhatlan tevékenysége volt.

Nézete szerint nagyon hibáztak azok, kik a parancsban, mellyel Isten az első embert a paradicsomból kiűzte: hogy homloka izzadtságában keresse mindennapi kenyerét, átkot látnak, sőt a Mindenhatónak jótéteménye az.

Minden megelégedés csak munkásságunknak eredménye, s a legboldogabb az, kinek legtöbb dolga van a világon.

A tevékenység, melyet az öreg plébános ezen elvek szerint az életben kifejtett, vagy helyesebben mondva, mely őt ezen elvekhez vezette, néha túlságig ment.

Többször történt, hogy más dolog hiányában szobáját rendezve, valamely irományt oly helyre rakott el, hogy azt napokig nem találhatta fel, vagy hogy oly dologba avatkozott, amely által csak neheztelést vont magára.

Föl is tette magában sokszor, hogy ezentúl nem fárad többé másokért, úgysincs köszönet benne, miért ne pihenjen ő is vén napjaira, mint mások teszik; de ha saját munkája elfogyott, s az iskolás gyermekeket aznap már kétszer is kikérdezte; ha a templomban nem talált semmit, mit tisztogatni lehetne, s kis kertjében és gazdaságában minden teendőt elvégzett, a rossz idő miatt pedig még vadászni sem mehetett : akkor addig törte fejét, s addig járt türelmetlenül fel s alá szobájában , míg végre eszébe jutott, hogy a szomszéd falunak plébánosa tavaly ilyenkor köszvényben szenvedett, s hogy jó lenne utána nézni, nincs -e szüksége valamire.

S csak miután ezt vagy ehhez hasonló dolgot talált magának, tűnt el rossz kedve.

Ormosy bizonyosan semmi által sem tehetett volna nagyobb jót öreg barátjával , mint azzal, hogy külföldre utaztakor minden dolgait reábízta.

A grófi család távollétében tulajdonképp az volt fő vigasztalása.

Farkas Máté ezáltal szokott tevékenységét azoknak javára fejtheté ki, kiket annyira szeretett; s míg a grófnak jószágain, a gazdasági tisztek kivételével, minden gyarapodott kezelése alatt, ő maga is, legalább annyira, mennyire ez az Ormosyak távollétében lehetséges vala, szerencsésnek érzé magát - de csak addig, míg mindent rendbehozva, sürgetős munkája maradt.

Ezzel fogyott kedve is, és csak mióta a grófnét várta, s ez neki többszöri kérésére még a napot is meghatározta, melyen visszajő, érezé ismét egészen elemében magát.

Vérthalom - ez vala a falunak neve, hová Farkas az ormoslaki plébániából áttéteté magát, s hol Ormosyné ezentúl lakni akart - több mint húsz év óta el vala hagyva földesurai által.

Gróf Ormosyné anyja, férjének halála után , kiről a birtok reá s később leányára szállt, a városba költözött, s Ormosy annyira függött jószágán, melynek szebbítése egyik legkedvesebb foglalatosságát tevé, hogy feleségének birtokát csak néha, mennyiben azt a gazdaság megkívánta, látogatta meg.

Maga a grófné pedig házassága óta csak egyszer s akkor is csak egy napra fordult meg e helyen, hol gyermekéveit tölté.

A kastélyról csak az idő és a tiszttartó gondoskodott, fájdalom , mint ily körülmények között többnyire szokásos, oly módon, hogy az idő mindig valamivel többet rontott az épületen, mint amennyit a tiszttartó kiigazíttatott; s az egész lassanként csaknem lakhatlan állapotba jutott.

Mióta Farkas Máté a vérthalmi plébániában letelepedett, a kastélynak állapota is javult.

Ha a szél ablakot tört, vagy a zsalukat felrántá, Farkas nem várta meg, az eddigi szokás szerint, míg azok hónapokig ki s becsapódva az őszi szél által sarkaikból kiemeltettek.

A dísztermek táblái most zárva álltak, tavaszkor kijavíttatá a vakolást, s hónaponkint egyszer lelkiismeretes pontossággal ment végig a szobákon, sepertetve minden szegletet, s poroztatva minden bútort.

- De mikor Farkas Vérthalomra jött , sok nem vala többé régi állapotában; a gróf, kinek ház- és kertrendezés kedvelt foglalatossága vala, minden nagyobb javítást ellenzett, s az egésznek új rendezését akkorra halászta, mikorra visszatér; így a gondos felügyelőnek fáradsága tartóztatá a hanyatlást, melynek az egész indult, de nem tüntetheté el annak nyomait; s a plébános soha sem mehetett el a kastély mellett anélkül, hogy felsóhajtva eszébe ne jusson, mi pompásan helyre tudná állítani az egészet, ha a gróf reábízná.

Más, ha a grófné az egész jószágot neki ajándékozza, nem örülhetett volna inkább, mint ő most, midőn e régi óhajtása teljesült.

Szabadon javíthatott, rendezhetett, dolgozhatott, s ő teljes mértékben élve e szabadsággal, oly tűzzel fogott munkájához, mintha a grófnét nem a jövő tavaszra, hanem a jövő hétre várná.

A fedelén nem volt egy törött cserép, a falakon a legparányibb repedés, mely figyelmét kikerülheté.

Az évek óta elhagyott termekben a mesteremberek egész serege lármázott, a kertnek hosszú fasorai alatt napszámosok a fűvel benőtt utakat tisztogatták, míg ő maga a házból a kertbe, a kertből az istállókba s ismét a házba menve, hatalmas szavával parancsokat osztott, intett, dorgált s magasztalt, néha maga is részt véve a munkában, mely minden sürgetése mellett, nézete szerint, mindig lassabban haladt, mint kellene.

Ha a sürgetései által naponkint okozott rosszkedvet nem enyhíti a bor, melyet esténkint a munkások között elosztatott, valószínűleg nyílt ellenszegülés tör ki a mesteremberek között ; így azonban mindenik csak a munka sebes haladását bámulá, s alig foghatta meg önmagáról, miként dolgozhatott ennyit ily rövid idő alatt.

Még tél előtt a legsürgősb munka be vala fejezve.

A ház külsőleg készen állt .

Télen át az egyes szobák rendeztettek, s tavasz kezdetén, legalább egy hónappal elébb, mint a grófnét várták, minden oly állapotban volt, hogy a plébános maga is alig talált valamit, mit helyrehoznia vagy javítnia lehetne.

Még azon szobrok között is, melyek a kertet a múlt század divatjához képest ékesítek, s melyeket a magas fűből, hol évekig kényelmesen hevertek, ismét talapzatjaikra emeltetett, egyetlenegy sem volt található , melynek akár füle, akár orra hiányzott volna.

Farkas e reál invalidokat , kikkel az idő oly rútul bánt, ismét besorozta, s hogy nehéz sebeik ne látszassanak, szép zöldre festeté az egész sereget.

Hasonlóan járt el a ház belsejében is.

Azon szobák kivételével, melyeket a grófné háló- és írószobáiul választott, s hol az Ormoslakról hozott bútorok ugyanazon rendben helyeztettek el , melyben azok ott álltak volt, a többi mind kitisztíttatott, s újra festetett ugyan, de különben úgy maradt, mint egyébkoron volt, s csak a Vérthalmi-család képei függeszttettek közelebb egymáshoz, hogy mint udvarias háziurakhoz illik, a nagy teremben az Ormosyaknak, kik ide vándoroltak , helyet engedjenek.

Hogy a ház ezen tökéletes restauráció után sem felelt meg azon követeléseknek, melyek szerint kényelemhez szokott korunk lakásokról ítél , az nem szenved kétséget.

A bútorok, melyek megigazítva s kifényesítve ismét régi helyökre állíttattak, több mint harminc év előtt készültek, s azóta bútorok tekintetében a közvélemény legalább éppannyit változott, mint azon nézetekben, melyek szerint az embereket megítéli.

Legyen görbe vagy egyenes , a legnemesebb vagy legolcsóbb anyagból készülve, csak kényelmes legyen, s könnyen tolassa magát egy helyről a másikra - a világ széktől és emberektől napjainkban nem kíván egyebet; de az öreg plébános nem haladt korával, és éppen az, mit mások a ház bútorozása ellen felhozhattak volna, neki legalább tetszett.

Nézete szerint régi ház új bútorozás által, szintúgy mint az ember, ki bizonyos koron túl minden divatot követni akar, becsét veszti.

Az újítás utáni törekvések csak azon harmóniát rontják meg, mely minden kellemes benyomásnak első feltétele, s neki a bútoroknak újonnan divatba jött rendezése, vagy helyesebben mondva, rendetlensége ellen még más kifogásai is voltak.

- Ő ebben is azon általános zavarnak egyik jelét látta, mely korunkat jellemzi, s melyet ő annyira utált.

Ha a székeket és pamlagokat összevissza állítják, természetes, hogy senki sem találja illő helyét, s az , kit az első, szintúgy, mint az, kit az utolsó illetne, egyiránt csak a legkényelmesebb után törekszik.

Igaz, a régiebb szokás feszesebb, de egy kis fesz nélkül nem áll fenn semmi a világon, s még nagy kérdés, minden lehető elhelyezések között nem a legkényelmesebb -e a rend.

- Egyszóval, Farkas Máté valahányszor e termeken keresztülment, melyeknek mindegyikében a hosszú fal közepét a pamlag foglalta el, előtte egy nagy asztallal, s ennek két oldalán a karosszékek és közönséges székek hosszú sorával - egészen jól érezé magát; s miután még az általa nagyrészint katonai elbocsátó levelek bizonyítványa szerint fogadott cselédek bérruhái elkészültek, a grófné számára vett erdélyi lovak az Ormoslakról hozott hintókban betaníttattak, s minden tökéletes rendben volt: dobogó szívvel gondolt a pillanatra, melyben Ormosynét őseinek házába bevezetheti, s neki mindazt, mit számára készített , megmutathatja.

Végre eljött a régen várt pillanat.

A hintó a kastélykapu előtt sorban felállított iskolásgyermekek s az udvarban váró jobbágyok örömrivalgásai között a nagy bejárás előtt megállt.

A falu jegyzője elmondá cifra mondókáját, mellyel a grófnét, mihelyt kocsijából kiszállt, üdvözölte; s Farkas Máté már köszörülte torkát, hogy mint a helység plébánosa ugyanezt tegye, midőn a grófné halvány, könnyekkel áztatott arcát látva, egész beszéde helyett, melyre készült, remegő hangon csak azt bírta mondani: - Isten hozta nagyságodat!

A grófné oly keservesen sírt, s a kis Margit oly szépen mosolygott, ez annyira hasonlított apjához, minőnek őt Farkas Máté tízéves korában ismerte , amaz annyira megváltozott, mióta őt nem látta, hogy azon esetre, ha a vérthalmi plébánostól ily alkalommal valaki hosszú beszédet várt, akkor nem Farkas Mátét kellett volna plébánosnak kinevezni.

Az öregúr egy ideig küzdött a meghatottság ellen, midőn végre látá, hogy nem bír vele, s hogy miután egyik kezét a kis Margit fogta, a másikat a grófné tartá remegő ujjai között, még könnyeit sem törölheté le, megfordult, s a grófnét és gyermekét felvezette szobájába.

Sietve, szó nélkül ment fel a virágokkal ékesített lépcsőzeten, végig a termeken, melyeket neki mindjárt, mihelyt megérkezett, megmutatni, melyeknek szép rendjével őt meglepni akarta; ó, de a nagy tükrök s aranyozott kemencék most Margiton kívül nem érdekeltek senkit.

- Hála Istennek - szólt végre Farkas, midőn a grófné szobájába érve, ez férjének az íróasztal fölött függő képe előtt megállt -, hála Istennek , csakhogy nagysád ismét közöttünk van.

- Ó, de ő - zokogott a grófné, elragadva fájdalma által, midőn a kép előtt , melyet neki férje mint jegyese ajándékozott, a múlt időknek egész boldogságára emlékezett.

Farkas inkább meg volt hatva, mintsem hogy első pillanatban szólhatott volna .

- Ő is közöttünk van - mondá végre, erőt véve magán.

- Ne keresse őt a képben; nézzen ide, nem az ő vonásai -e ezek? - s ezzel a plébános Margitot tolta a grófné karjai közé.

Az anya gyermekét kebléhez szorítva, még most is zokogott, de könnyeiben nem vala semmi keserűség többé.

Férje halála óta nem érezte annyira vigasztalva magát.

Ki hitte volna, hogy Farkas Máté, kit senki nem tartott híres szónoknak , néhány szavával ily csodát tehet?

Eötvös József

A nővérek

7

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eötvös József

A nővérek

7