Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Degré Alajos
A száműzött leánya : Regény
Keletkezés ideje
1861
Fejezet
32
Bekezdés
2880
Mondat
4104
Szó
50526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XVIII. (Hogy élnek nagy lábon?)
Kázmér azonnal hozzálátott terve kiviteléhez s míg csekély értékét pénzzé tenni fáradozott, néhány hét telt el.
Azalatt Pálmayéknál is megalakult az új háztartás.
Zárai Gyula lőn úr a háznál s Pálmayt többé senki sem méltóságosozta, csak a cselédek nagyságolták félvállról, de egyetlen szavának sem engedelmeskedtek .
Drágalátos veje, meg a bájos Angelique úgy kezdtek vele bánni, mint szívtelenek szoktak azzal, ki kegyelemkenyérre szorult.
Szegény! csak lézengett előre-hátra , mint mikor nagyúri házhoz valami titkárféle érkezik, s még hatásköre nincs kijelölve.
- Megjegyzendő, hogy az öreg úr minden jószágait a terhekkel együtt az ifjú házasokra ruházta, hadd mentsenek meg belőle, a mit lehet, ő aztán gondtalanul - de szomorún - inkább tengődött, mint élt.
A bárónő helyzete kétségbeejtőn rettenetes lőn; a háznál ő szokott volt uralkodni , s alattvalói engedelmesség környezé; most senki sem retteg büszke tekintetétől , szigorú szavai elhangzanak s parancsára legfeljebb másodrendű szobaleány hajt, de az is zúgolódva.
Hova jutott?!
Nem ő ad estélyeket, nem ő fogad társaságokat, nem ő rendelkezik a pénzzel, hanem leánya; gyűlölte leányát.
- Férjének szerette volna reggeltől estig felhányni, hogy mit áldozott érte? előkelő állást, kitünő nevelést, nagy nevet, és mindezekért az áruló hova juttatá, de szerencsére leggyakrabban reggeltől estig a háládatlant látni sem tudta.
És veje, kiről azt hivé, hogy ujjain fogja forgatni, hogy soha sem lesz más akarata, mint az övé , hallatlan!
Rá sem hallgat, véleményét semmi iránt sem kérdi, soha sem tanácskozik vele s irányában a legfüggetlenebb állást foglalá.
Mindezekért a Lilienthal-vér felforrt benne s nem telivér vejét megvetette.
Angelique a Pálmay-ház fényét egy hajszálnyira sem csökkenté, sőt zajban a Zárai-ház felülmulá a hajdani Pálmay-házat.
Cselédei gazdagon öltözvék; fogatai versenyeznek díszben akármelyik kilenczágú koronás hintóéval; estélyei keresettebbek, mint Rothschild papirjai; s magának legegyszerübb pongyolái választékosbak egy kis német tartományi herczegnő elfogadási öltözékénél.
Minden nyomát egy sereg udvarló kiséri, ebben áll diadala.
Színházban, hangversenyen , vagy társas körökbeni megjelenése mindenkor mozgalmat szül; azt meg is kell hagyni, hogy akár szépségét, akár viseletet, vagy öltözeteit tekintve, mindenütt kiváló jelenség, mit ő nagyon is felhasználva, kecses modorával elragadja mindazokat, kik lelkébe nem látnak.
Hát Zárai Gyula?
A hernyóból pille lett.
A szerény, elvonult, józanéletű és szenteskedő álczát eldobta s a vénasszonyok roppant meglepetésére és csodájára , mint romlott erkölcsű tékozló a botrányig szemtelen viselé magát; úgy tőn, mintha kárpótlást keresne azon nélkülözésekért, miket képmutatása idejében magára rótt s szilaj időtöltések közt akarná feledni azon irtóztató unalmat, mit a tisztes korú asszonyságok kétségbeejtő társaságában oly gyönyört színlelő arczczal átélt .
Otthon még akkor is, ha a legszigorúbb illem jelenlétét igénylé, csak ritkán lehete találni.
A Pálmay-féle jószágok igazgatójává Fogaras urat tevé, ki azokat inkább zálogba foglalá, mint más részére kezelé; bele is ült vejével együtt, mert Verdesi Hugó már férje a szép Bellának, a mi nagy ok rá, hogy Zárainak a világon senkivel sem volt annyi dolga, mint igazgatójával s már házassága első heteiben is többet lakott nála, mint otthon.
Verdesit minduntalan nyomatékos küldetésben elutaztatá , ez pedig szívesen utazott, sőt ha Pestre szólt küldetése, rendesen két-három annyi ideig elmaradt, mint tervezék, talált rá ürügyet és Zárai nagyon elnéző volt.
Angelique bámulatos közönynyel nézte férjének örökös távollétét s egy ruhaderék szabásával többet gondolt, mint azon suttogással, mi a koros delnők útján hozzá is hamar eljutott.
Rövid házas életök alatt az is megtörtént, hogy míg Angelique az előkelő világot fényes estélyre magához gyűjté, Zárai künn a jószágon nagyszerű vadászatot rendeze, hol a házinő szerepét Verdesiné annyi kedvességgel vitte, hogy kecseitől , vidorságától az egész világ el volt ragadtatva, mi Zárai szenvedélyét még inkább fokozá.
A bárónő beleszólt ez életmódba.
- Mit kiván még? - lőn Angelique válasza - férjhez mentem, házunk bukását megmentem, Valeria vagyona a mienk,... most tán zárdába menjek?
- Azt nem, de ne adjatok okot a világnak rejtélyes dologról beszélni.
- A világnak? hisz a világ tisztel, vagy ellenkezőt bizonyít az, hogy vetekednek a kitűntetésért termeinkben tündökölni.
- Az nem változtat a dolgon, hogy ugyanaz a világ el ne itéljen viszonyotokért .
Leplezzétek legalább a külszinnek szép alakba a szomorú valót.
Ennyit megvárok nevelésedtől, melyre annyi gondot fordíték, nehogy engem itéljenek el.
- De miért?
- Mert kötelességed volna legalább az első időkben úgy mutatni, hogy férjedben boldogságodat bírod.
- Hiszen férjemmel igen jól élek, még egyetlen neheztelő szó, vagy szemrehányó tekintet nem fordult elő köztünk.
- Valóban, a botrányig jól éltek.
- Köszönöm a gondos nevelést, felvilágosított szellememet és mindig szeretetre idomított szivemet, ezek nélkül ma nem lehetnék oly boldog.
- Hálátlan! - mond a bárónő oly irtózattal ugorva fel helyéről, mintha kígyóra lépett volna.
Angelique pillantása, melylyel felelt, egy méregkeverőnek becsületére válna, midőn áldozatját elesni látja.
A bárónő a megvetés keserű kifejezésével viszonozta ama gyönyörű pillantást, s fejét magasra ütve távozott.
Angelique hideg részvétlen szemekkel kiséré a távozó lépteit.
Alig maradt magára , tükör elé állt s így okoskodott:
- Szép vagyok, miért legyek boldogtalan? hogy szüleim könnyelműségeért lakoljak ? ez nagyon izetlen feláldozás volna; vagy hogy tiszteljenek, ha nem hallom ? gyülölöm a szánalom szülte tiszteletet: tiszteljenek szemtől szemembe, ha csak színleg vagy érdekből is, az nekem aztán mindegy.
A világ nem érdemli, - hogy kedveért jók, vagy rosszak legyünk; tűzzenek vértanú koszorút homlokukra a szegény bolondok, kik mások jó véleményeért az élet minden élveiről lemondanak, részemről jobb szeretek báli koszorúval ékítve a gyönyör karjai közt lejteni, ha mindjárt kárhoztatást suttognak is mögöttem.
Elmélkedés soha méltóbb meglepetés által nem lőn zavarva, mint a fentebbi, midőn Dell' Orto grófot jelenték.
Angelique esze és szívdobbanása mintegy varázsütésre megállt, ajkait szólásra mozgatá, hangot adni azonban nem bírt.
Kezével a szolgának várakozást inte, homlokát zavartan végig simítá, s mint kit roppant szédelgés fog el, ingadozva ereszkedett a közel pamlagra.
Végre remegő hangon szólt:
- Szívesen látom.
Életében a legküzdelmesb perczet érzé át; látni azt, kihez nagyravágyásának , szerelmének - a mennyire magán túl mást is szerethete, és reményeinek minden hálózata szőve volt; ábrándjainak eszményét újra látni, - ah! de hogyan?
- Ki felelős e helyzet kínaiért?
A gondviselés nem, attól bőven megáldva lépett a világba! az emberek nem, ezektől az elkényeztetésig volt kitüntetve.
- Vádolhat, a kit akar, embereket, sorsot és véletlent, az igazi ok mégis saját szívétől és elhibázott nevelésétől ered.
Földre szegzett szemeit még akkor sem emelé fel, midőn közeledő lépteket hallott s így nem láthatá a győzelmi pillantást, melyet Dell' Orto rá lövelt.
Saskesely a körmei közt pihegő galambra nem tekint oly elégült önérzettel, mint Dell' Orto Angeliquera.
Pillanatig legelteté áldozatán villogó szemeit, s aztán csakhamar más kifejezést öltve, levert bánatos arczczal szótlan közeledett Angeliquehez; itt megállt, mélyen sóhajtott, kalapját elejté s kezeit összekulcsolva féltérdre esett; feje kezeire hanyatlott, e kiáltással:
- Angelique! mit tőn?
- Megöltem boldogságunkat! - fuldoklá könnyzápor közt a bájos nő.
- És igérete, fogadása, esküje?
- Szivem mélyét égetik.
- Miért lőn hűtlen?! hisz mint én szerettelek, nem szerethet senki; miként én boldogítani akartalak, nem boldogítand senki.
- Eltűntél és én védelem nélkül maradtam; szüleim kényszerítettek ez utált frigyre és nem volt ki bátorítson, kihez elcsüggedt lelkem simuljon, mint vihar által elsodort gyönge növény simul a fatörzshez; te nem voltál itt és én kétségbeestem.
- Oh, hogy akkor sujt a legnagyobb csapás, midőn boldogságunkhoz legközelebb véljük magunkat?!
- Nem voltam itt, igaz, mert eszeveszetten sieték atyámhoz kieszközölni házasságunkba való megegyezését.
Nehezen, de mégis sikerült; nem írtam, mert utolsó pillanatig határozott ellenszegüléssel találkozám, csak midőn öngyilkossági szándékomról győződött meg atyám, adá beleegyezését.
Egy pillanatot sem veszítve , repültem hozzád, tele reményekkel, tele boldogsággal és most itt vagyok, tele csalódással, tele kétségbeeséssel.
Angelique! mi fogja enyhítni szenvedésimet?
- Azon tudat, hogy én is nagyon szenvedek.
- Oh Angelique? ez ejt kétségbe, ez tesz őrültté.
- És nem lehet rajta változtatni!
- Nem lehet?! - kiáltá Dell' Orto s szikrázó szemeit éghez emelve felegyenesedék , - hát nem mindenható -e a szerelem? kezedet elrabolhatták tőlem, de szívedet nem .
Viseld nevét bárkinek, Angelique! te enyém vagy, esküszöm!
- Ah Robertem!
- Nem szertartás, de érzelem adja össze a sziveket; nem a világ itélete, hanem saját élveink nyújtanak földi boldogságot.
Mi gátol, hogy a félvilág irigyeljen bennünket?
Angelique nem felelt, de hallgatásában rejlett a legnagyobb válasz.
És elhatározták, hogy boldogokká legyenek.
Efféle álboldogság szülte az életben még a legnagyobb boldogtalanságokat és mégis mily kevesen okultak az intő példán; mindenik azt hiszi, ő kivétel lesz, okosan viszi dolgát, s az előitéletekkel merészen szembeszáll; ha rajtaveszt, a véletlentől kezdve a szobalányig mindent okoz, csak saját jellemtelenségét nem .
Mennyi vagyon pusztult el! minő tekintélyes családok sülyedtek alá és hány virágzó élet lőn már áldozata ez átkozott boldogságnak?!
De beszéljünk és okoskodjunk bármennyit, a ledérség ismét szépen összeölelkezett a kaczérsággal, hogy egy boldog viszony botrányaival több legyen a példás életű nagyvilágban.
Váratlan megérkezék Zárai.
Viharos jelenetet lehetne várni, de csak mosolygó arczok, üdvözlő kézszorítások következtek.
Zárai pillanatra bocsánatot esde Dell' Orto gróftól s nejét a mellékterembe szólítá, hol nehány okmányt és kötelezvényt vele aláiratván, karöltve visszavezeté.
Rövid társalgás után a vendégnek jó mulatást kivánt, nejével udvariasan kezet szoríta és távozott.
Nemde, finomul művelt férj?
Angelique valóban szerencsés választást tőn.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE