XXXII. (Családi események.)
Valeriának igaza volt, hogy e két nap menyországából van kiszakítva, ő már akkor közelebb állt oda, mint a földhöz.
Mulatása Kázméréknál hattyúdala volt.
A sok izgalom, előhaladott kora és egy erős meghülés a jólelkű Valeriát ágyba sujtá, s nehány nap mulva, jámbor életéhez méltón mult ki.
Kázmér és Kamilla igaz szívvel megsiraták, méltó gyászt öltöttek.
Zárai Gyula sehol sem lőn található, hogy a gyászeseményt vele tudathatnák ; Angelique el sem jött a végtiszteletet megadni annak, ki neki életében annyit adott.
Volt neki más gyásza, Dell' Orto máig sem tért vissza.
Valeria végnapjaiban nem tőn új intézkedést, a jószágok terhökkel együtt Záraiéknak maradtak, Fogaras uram nagy részére mindjárt kezet is tett.
De volt, mi a világot igen meglepte, s felvilágosításul szolgált azon körülményre , hogy Valeria utolsó időkben mesés adósságba verte jószágait; életét kétszázezer forintig biztosítá Kázmér részére, mit az illető társaság azonnal ki is fizetett.
Kamilla az összegből egyszer mindenkorra tizenötezer forintot kért.
Kázmér, a nélkül, hogy kérdené mire, örömmel átadá.
Tízezer forintot azonnal útnak indított Párisba.
Tán ékszerért vagy piperére?
Ő nem oly régen gazdag, hogy már is hálátlan tudna lenni, Mathilde és Paul testvéreknek, az ő megmentőinek küldé hála és elismerés jeléül; ötezer forintért pedig díszes emléket tőn Valeria sírjához.
Kázmért nejének ezen szívnemessége könnyekre indítá.
A váratlan gazdagság nem járt minden aggodalom nélkül, ezentúl Kázmér csak nem maradhat dombai haszonbérlő, pedig innen megválni oly nehéz!
Domba volt a barátságos sziget, mely a hajótörés után menhelyt adott; a zaklatott élet fáradalmait itt pihenék ki; szerelmöket egész boldogságban csak itt élvezék; itt ismerkedtek meg a valódi munka áldásaival; itt látogatta és bocsátott meg nekik Valeria, s végre házas életök minden szebb és édesb emlékei ide kötvék, aztán innen váljanak meg?
- Sokszor sírtak e felett és voltak pillanatok, midőn azt hitték, könnyebb volna a kétszázezer forinttól, mint e helytől megválni.
Báró Ujfalvy ezt sejtette, nem is késett méltányos feltételek alatt örök ároni átengedéssel megkinálni Kázmért, úgy is - mondá - nagyon kiesik kezemből.
Ez volt a meglepetések koronája.
Az angyalok mosolyogtak a szép életre, mely Dombán meghonosult, s egy szentnek láthatlan keze osztá áldásos jótéteményeit a vidéken, mióta Kázmér és Kamilla lettek uraivá; nem volt nyomor és szükség többé a nép között; az erény és vallás felvirágzott, mert a nép örömmel követte példáját azoknak, kik nemcsak szóval, de tettel is keresztények.
Néhány hónappal később szokatlan mozgalom uralkodott a dombai urilakban; cselédek futkostak, az orvos jött-ment, s Kázmér rendkívül izgatottsággal várta egyik tudósítást a másik után.
Egyszerre örömzaj tölte el a házat.
Kázmér rohant, hogy első legyen, ki nejének szerencsét kiván, később kocsira ülteté Dömét, s levéllel Ujfalvy Vilmoshoz küldé.
Párisba pedig távsürgönyöztetett.
Tizednapra Kázmér egy hölgyet vezete karöltve Kamilla ágyához.
Kamilla előbb hosszasan nézett, aztán nevetett, addig nevetett, míg könnyei megeredtek.
A hölgy ráborult és zokogott.
- Mathilde!
Mathilde! - fuldoklá Kamilla.
- Kázmér úr meghívott és én eljöttem keresztanyának.
- A keresztapa is itt van már - mond Kázmér - bevezethetem?
Kázmér elment, s alig engedett időt, hogy a két hölgy szive szerint összeölelkezhessen, visszatért Ujfalvy Vilmos báróval.
A keresztelés megtörtént, mely alkalommal mint főszemélyek, egy főúr és egy munkásnő fogott kezet; tehették pirulás vagy gyűlölet nélkül, mindkettő osztályának dísze, szívnemesség és lélekemelkedettségben egyenlők.
A gyermekre kivánatos, míg az egyiknek példás jellemét, a másiknak kitünő szorgalmát örökli , sohse feledje, mikép úgy a legmagasb, mint a legalsóbb osztályban is vannak emberek, kiknek erénye és tulajdonai előtt meghajolni méltó, és igen szegény az , kinek csak a rang ad tiszteletet.