Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lovik Károly
Az arany polgár : Regény
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
23
Bekezdés
1251
Mondat
2761
Szó
29477
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
Reggel Pető összeszedte a holmiját és beállitott a háziurhoz, aki hosszu slafrokban ülve, éppen a kávéját szürcsölte.
A logika szabályai szerint az arany polgárnak , amint megpillantotta a goromba lakóját, fel kellett volna ugrani székéből és visszatérve az éjjeli találkozásra, a legszenvedélyesebb indulatszókban kellett volna kitörnie.
De a logika ezuttal nem állta meg helyét.
Bauernebel nyugodtan ülve maradt, - dühe az éj folyamán lecsillapodott.
Ennek a magyarázata a következő: Az arany polgár - ahogy kortársai nevezték - hajthatatlan és összeférhetetlen természet volt ugyan, de éppen azért meg tudta érteni, ha más embernek is hasonló tulajdonságai voltak.
Hogy aludt egyet rá, fejéből kipárolgott a harag, a magáéhoz hasonló karaktert fedezett fel a jogászban, sőt még tetszett is neki, hogy valaki, akinek nincs semmije és nem is lesz semmije, aki egy öröknek igérkező nulla, egy mittudoménki, ilyen vakmerőn mer vele, a hatalmas háziurral szembeszállni.
Éppen azért kissé gunyosan, de mégis mosolyogva fogadta Petőt.
- Nos, tisztelt fiatalur, - kérdezte szemét hunyorgatva, - hát csak még sincsenek oly erős idegei, ahogy gondolta?
A diák vállat vont.
- Erős idegeim vannak, Bauernebel ur, - felelte kurtán, - de azokat nem az ön, hanem a magam számára kaptam az Uristentől.
Az arany polgár bólintott a fejével.
- Ebben igaza van, tisztelt fiatalur, feltétlen igaza.
Ez jól van mondva.
Bár nálam is ugy állna a dolog.
- Ön más.
Ön egy kellemetlen, összeférhetetlen természet, tisztelt Bauernebel ur, - jegyezte meg a diák nyugodt szemtelenséggel, - de én, én a légynek sem vétek.
És éppen azért a lakást felmondom.
Az én hajamat maga nem fogja megfehériteni, mint a szegény Lámplét.
Bauernebel nem haragudott meg: mosolyogva kapta be a tejeskifli csücskét, aztán felállt és Pető vállára tette kezét.
- Nagyon jól beszél, kedves barátom uram, nagyon jól.
A fő az őszinteség!
Én összeférhetetlen vagyok, sőt házsártos is a legnagyobb mértékben.
Tisztában vagyok büneimmel.
Mea culpa!
De csak egyet kérdek.
Látott ön már embert, akinek kártyában , asszonyban telik öröme, s megérti ön az ilyen embereket?
- Meg, - felelte a diák, aki maga is szeretett kártyázni és asszonyok után futkosni.
- No hát, barátom uram, - bólintott a háziur, - ahogy másnak a szép lány, a pique dame a passziója, nekem a pörlekedés nyujt élvezetet.
Hiszi ön, hogy ez igy van?
- Elhiszem, - felelte Pető.
- Én minden rosszat készséggel hiszek el önről.
A háziur most sem haragudott meg.
- Hahaha, - kacagott kesernyésen.
- Meg kell mondanom, hogy az őszintesége nincs ellenemre.
Velem ezen a hangon nem igen mernek beszélni az emberek.
De nem ám!
Éppen ezért, sajnálnám, ha ön, aki tiszteletreméltó kivétel, ily gyorsan elhagyná házamat.
Pető vállat vont.
- Azt hiszi, szerencsének tartom, - felelt félvállról, - ha minden éjszaka alabárdosok kiséretében tesz nálam látogatást?
Bauernebel ravaszul pislogott.
- Ah, az csak próba volt, barátocskám.
Ez még nem ok a haragra.
Sőt, ez alap a barátságra.
Ne nézzen csodálkozva reám.
Mindjárt kimagyarázom magamat.
- Kiváncsi vagyok.
- Nos, akkor figyeljen rám, - mosolygott a háziur.
- Ön, nemde, megesküdött nekem , hogy semmiféle összeköttetésben nem áll Jozefinnel, sőt erről kötelezvényt is adott .
Ez szép, de hát tudjuk, hogy minden irásból, esküből van valami kibuvó, van valami mentalis reservatio - másképp a fiskálisok már rég éhen vesztek volna.
De maradjunk a tárgynál.
Tehát én éltem a gyanupörrel, hogy ön mégis csak valamelyes nexusban áll Jozefinnel, tudom is én, hogy s miként: talán tizenöt emberen keresztül, talán ugy , hogy maga sem tudott róla s ezért elhatároztam, hogy kipróbálom önt.
- Nagyon kedves, - jegyezte meg a diák szárazon.
- Tervem a következő volt, - folytatta a háziur.
- Ha ez a Pető ur az első őrült éjszaka után megtartja a szobát, akkor föltétlen a Jozefin embere, mert a Jozefin megbizottaival tehetek, amit akarok, agyonszekirozhatom őket, azok minden ördög és pokol dacára itt tanyáznak a nyakamon, vide a harangöntők vagy a fagottművész .
Jozefin ugy megfizeti őket, hogy ha a ház összedől, a harangok még mindig zugni fognak benne s a fagottista még mindig ifjukoráról ábrándozik.
Ha tehát az első éjszaka után a diák ur azt mondja: "alászolgája ! ", akkor a dolog rendben van, ő nem megbizott, nem a leányom bérence és én csak örülhetek, hogy ilyen jó lakóm akadt.
Petőnek nevetnie kellett.
- Az ön logikája, - felelte meghajtva fejét, - valóban bámulatos!
- Nos tehát, - folytatta tovább az arany polgár, - ön kiállta a próbát s azt mondta : " Alászolgája !"
Ennek következtében ezennel leteszem ön előtt a fegyvert s igérem , hogy több éjjeli inspekciót nem tartok.
- Ez esetben - jegyezte meg a diák, - visszavonom a felmondást.
Bauernebel átszólt a másik szobába.
- Tilda!
Tilda!
Gyere csak át!
Vendégünk van!
Az ajtó megnyilt s a küszöbön megjelent egy csinos fiatal hölgy: ugyanaz, aki annakidején Petőt a lakatosműhelyhez irányitotta.
A diák meghajolt, a kisasszony pedig odanyujtotta keskeny fehér kezét.
- A leányom, - mondta Bauernebel büszkeséggel s azután hozzátette: - Az apja leánya !
Ezennel bemutatom neked Pető urat!
Tényleg volt benne valami az öregurból: a makacs szem, az okos homlok s a parancsoláshoz szokott száj az arany polgárra vallott, de a kemény vonásokat a fiatalság és üdeség zománca puhitotta meg.
- Nos, hogy tetszik? - kérdezte a házigazda a diákot.
Pető habozott.
- Azt nem lehet egy-kettőre megállapitani, - szólt megfontoltan.
- Ha azt fogom mondani, hogy a kisasszony szép, ugy a kedves leánya, aki az "ön leánya ", föl fogja biggyeszteni az ajkát és azt mondja: olcsó bók!
Ha pedig az ellenkezőjét állitanám , összeütközésbe kerülnék az igazságérzésemmel.
Bauernebel bólintott a fejével.
- Nagyon jó, fiatal barátom, nagyon jó.
Ön a rébuszt helyesen fejtette meg.
Tilda nem osztotta apja véleményét.
- Ez is csak bók, - jegyezte meg hidegen, - ha mindjárt más formában.
A diák nem jött zavarba.
- Nem kezdhetem meg az ismeretséget rögtön igazmondással, - felelte nyugodtan.
- Mert méltóztasson elhinni, kegyeddel csak olyan férfi tudna megférni, aki keményen fogná a gyeplőt.
A leány dacosan nézett Pető szemébe.
- Abba nekem is van beleszólásom.
- Kérem, - hajtotta meg magát az ifju, - én nem vágyom e szerepre.
Az arany polgár a kezét dörzsölte.
- Nagyon jól beszél ön, fiatal barátom, nagyon jól.
Kész debatter, kész dialektikus .
Tehát térjünk a tárgyra.
Ön ezek szerint megtartja a szobát s én lemondok az inspekciózásról: clara pacta, boni amici.
- Rendben van.
Ha ön azonban megszegi a szavát, - jelentette ki az ifju vésztjóslóan , - akkor én holnap elmegyek Jozefinhez, beállok bérencének s lőporgyárat nyitok a szobámban.
Pető fölkelt s távozni készült.
A háziur kezet fogott vele, aztán, mintha nagy kegyet osztana, igy szólt:
- Ha kivánja, leszedetem a szobája butoráról a vaspántokat.
Biztos vagyok benne, hogy ön éjjelente nem fogja az ágyat jobbról-balra huzgálni.
- Ez több, mint amennyit megérdemlek, - jegyezte meg az ifju szerényen s azzal távozott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE