Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lovik Károly
Az arany polgár : Regény
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
23
Bekezdés
1251
Mondat
2761
Szó
29477
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VI.
Amint Pető másnap az utcán végigballagott, egy urifogat robogott el mellette és kiméletlenül lefröcskendezte sárral.
A diák - ahogy ilyenkor mindenki tenni szokta - megvetéssel nézett utána az udvariatlan kocsisnak, amelynek lovai hirtelen mozdulattal a barna ház előtt állapodtak meg.
A zöldkabátos inas leugrott a bakról , kinyitotta a fogat ajtaját s egy kék selyembe öltözött hölgynek nyujtotta kezét.
- Ez bizonyára Jozefin, - konstatálta a jogász s rögtön megjegyezte: - Valóban oly csinos, amilyennek Bulcsu festette!
A szép asszony egy percre megállapodott a kapunál.
Az utcán ugyanis a következő dolog történt:
A szomszédos épületből a veteránzenekar indult utjára s a tábornok megpillantva Jozefint, tisztelgést vezényelt őnagysága előtt, majd a zenekar a diszindulóba fogott.
A kisdob gyorsan pörgött, a klarinét nemes harcra kelt a bombardonnal s a kecskeszakállas suszterek peckesen lépkedtek az utca pocsolyáiban.
A diák nevetett s aztán megkérdezte a szomszéd gyertyamártótól, aki a nagy zajra szintén kiszaladt az üzletéből, vajjon mi az oka a hadastyánok e nagyrabecsülésének ?
A gyertyamester ekkor azt a választ adta, hogy őnagysága védnöke s mecenása az egyletnek.
Ő tartja fönn az egyletet, ő veszi a hangszereket.
A derék katonák, a világ legrémesebb malacbandájával nap-nap után végigvonulnak az utcán, persze csak azért, hogy az öreg Bauernebel kibujjék a bőréből, részben a hamis játék, részben a leánya pazarlása miatt.
- Kedves egy családi élet, - vélte a jogász s még egyszer megnézte Jozefint, aki bájos mosollyal bucsuzott el a parádézó hadastyánoktól.
Pár nap mulva Pető ujra összeakadt a szép asszonnyal és pedig a következő módon.
Jozefinnek két paripája volt s egy sétalovaglásról hazatérve, az urhölggyel a Király-utcában a következő dolog történt: Egy csomó suszterinas, akik már pár nap óta ellenséges magatartást tanusitottak vele szemben, utána szaladt s a fővárosi csibészifjuság szokása szerint, mindenféle gunyos szavakkal illette az amazont.
- Kisasszony!
Hosszabb a péntek, mint a szombat! - ezt kiáltották, meg azt:
- Néni, néni!
Ha leesik, jöjjön ide, majd felemelem!
Edward, az angol lovász, jéghideg ábrázattal türte a gyalázatos sértéseket , amelyekkel szemben védtelen volt, de Jozefinnek kigyult az arca a haragtól, egyrészt a szégyentől, másrészt mert érezte, hogy a jelenetet az apja rendezte.
Ugy is volt; az öreg Bauernebel nekiszélesedett ábrázattal ült ott az ablakban és látható örömmel élvezte az épületes botrányt, amely ugyan hatvan krajcárjába került , de ezt az összeget bőven megérte.
Az összecsődült utca népe is ezen a véleményen volt, a kintornások, kofák, utcaseprők csomóba verődtek és hangos derültséggel fejezték ki tetszésüket, mialatt a két lovas mielőbb otthon szeretett volna lenni.
Az egyik suszterinas, aki, amint látszott, a többi vezére volt, éppen egy ujabb tréfára készült s egy tulérett almával célba vette Edward kokárdás köcsögkalapját , amikor váratlan dolog történt.
A gyalogjáróról ugyanis egy ur a csirkefogók közé ugrott, az egyiknek jól meghuzta a fülét, a másodikat felpofozta, majd a vezért a gallérjánál fogva felemelte a magasba, ahogy a kutyakölyköket szokás, mialatt szabad kezével tovább osztotta jobbra-balra a nyakleveseket.
Ez a titokzatos idegen, talán nem kell mondanom, a lovagias Pető vala.
A hatás meglepő volt.
A cipészifjuság pár pillanat alatt le volt fegyverezve s ahány inas, annyifelé szaladt éktelen sivitással.
Maga a levegőben függő vezér is forditott egyet a dolgon s kétségbeesve rimánkodott a diáknak, hogy kegyelmezzen meg ifju életének, hogy őt csak felbérelték, hogy életében többé nem fog ilyet tenni s még holnap mindent meggyón a templomban.
A diák hajlandónak mutatkozott az irgalomra s a földre tette a vezért, a kezét azonban nem eresztette el.
- Elbocsátlak, - szólt szigoruan, - de csak ugy, hogy előbb odamész a nagyságos asszonyhoz, kezet csókolsz neki és alázatosan bocsánatot kérsz tőle.
A suszterinas minden feltételt elfogadott és Petőtől kalauzolva, bement a barna ház udvarába, amelyet ezalatt Jozefin, a diák közbelépése alapján, immár háboritatlanul ért volt el.
A szép hölgy éppen leszállt paripájáról, mikor a rab és kisérője hozzáléptek.
- Nos, mit mondasz? - kérdezte a jogászalakba öltözött nemezis, nagyot lóditva a póruljárt vezéren.
A suszterinas lerótta az eléje szabott feltételeket: kezet csókolt és alázatosan bocsánatot kért a megsértett hölgytől.
- Elmehetsz - intett Pető a szép aktus után.
A csiszlik azonnal neki is iramodott a végtelenségnek.
Mikor azonban a kapuhoz ért, visszafordult, tölcsért csinált a kezéből és éles hangon visitotta a jogász felé:
- Dunavadász!
Dunavadász!
Dunavadász - azaz: Donaujaeger! - a hatvanas években ugyanazt a gyanus fogalmat fedte, mint ma a csirkefogó szó s ennek következtében Petőt oly érzékenyen érintette , hogy a diák szó nélkül ujabb üldözésére akart indulni a csiszliknek s már ugrott is egyet, mikor egy puha kéz megfogta a karját és visszatartotta az amugy is meddőnek látszó hajszától.
A puha kéz, mint jól sejtik, a Jozefiné s nem Edwardé volt.
- Hagyja el, - szólt őnagysága mosolyogva, - ez a háboru!
Adunk is, kapunk is sebeket.
A diák meghajtotta magát és bemutatkozott:
- Pető vagyok, - mondta, félszemmel még mindig a suszterinas felé sanditva.
Őnagysága kecsesen biccentette meg fejét.
- Ön odaát lakik, apám házában? - kérdezte, szép kék szemét az ifjura függesztve.
- Valóban, - dadogta a jogász meghatva.
- Hogyan tudja ezt a nagyságos asszony?
- Mindenről pontosan vagyok tájékozva, ami odaát történik.
Ön hétfőn hurcolkodott be a második emeletre, egyik szomszédja Bulcsu, a másik az apám; igaz?
- Tényleg ugy van, - mondotta a diák, mert ugyan mi mást mondhatott volna?
Jozefin kissé gunyosan mosolygott.
- És hogy van megelégedve a lakással?
- Mondhatom, furcsa diáktanya, - szólt a diák és megállapitotta, hogy Jozefinnek nemcsak szép szeme és arca, hanem bámulatos haja és pompás termete is van.
- És hogy jutott az eszébe ideköltözni - kérdezte őnagysága, mialatt egy lesiető inas kék köpenyeget boritott vállára.
- Egyrészt azért, - felelt a diák, - mert barátja vagyok az érdekes dolgoknak, már pedig e házban ugyancsak sok nevezetes esemény akad, másrészt pedig kitünő egérutnak tartom a jövő számára.
- Egérutnak?
- Ugy van.
Az okos jogász a jövőbe néz, ellentétben a történelem barátjával, aki a multakat fürkészi.
Ha pedig leveszem a következendő idők képéről a fátylat, éppen nem tartom kizártnak, hogy a vizsgáim oly jól sikerülnének, mint azt az édesatyám kivánja.
Méltóztatik érteni?
- Legkevésbbé sem, - válaszolta őnagysága őszintén.
- Akkor hát folytatom.
Vegyük a dolgokat ugy, ahogy vannak.
Vegyük azt az egyszerü , mondhatnám magától értetődő esetet, hogy az alapvizsgáimon megbukom.
Mit teszek akkor?
Mint igazolom magamat szüleim előtt?
Rendes körülmények között semmivel, ha csak azzal nem, hogy lusta voltam.
De e házban a helyzet más.
Ha itt megbukom , egyszerüen Pestre kéretem apámat, elviszem a szomoru négy fal közé, végighallgattatom vele a veteránok koncertjét, Bulcsu mester szerenádját és a harangöntők fulgura frango-ját s aztán azt mondom neki: "Hát lehet itt tanulni?
Hát tudnál te itt előkészülni vizsgára ?" és az öregur, mint igazságszerető lélek, kénytelen lesz velem együtt belátni, hogy fiának tökéletesen igazsága van e tárgyban.
Jozefin kezet fogott az ifjuval.
- Önt sem a csirke költötte, - jegyezte meg mosolyogva.
- Valóban nem, - csatlakozott nézetéhez Pető.
- Csókolom a kezét!
A szép asszony kegyesen megbiccentette fejét, aztán még egyszer megszólitásával tüntette ki a jogászt.
- Tud lovagolni? - kérdezte szeretetreméltóan.
Pető habozott.
Igazat mondjon -e, vagy hazudjon?
Ha az előbbi irányhoz tartja magát , ugy be kell vallania, hogy nem ért e mesterséghez, de micsoda lovag az, aki nem tud paripákkal bánni?
Végre is győzött benne a jobb érzés és őszintén nyilatkozott:
- Nem tudok, - mondta szemét lesütve.
- Kár, - biggyesztette fel ajkát őnagysága, - néha talán kedve lett volna engem elkisérni.
A jogász lehorgasztotta fejét és átkozta sorsát, amiért nem tud lovagolni.
Micsoda hiányos nevelésben is részesült!
Elsajátitotta a matézist, a szintaxist, a fizikát, a geometriát, de mit ér ez ahhoz képest, ha valaki nyeregbe tud ülni!
Ha ő mindezzel tisztában volna, most lovagja lehetne a szép asszonynak, együtt vágtatna át vele tüskén-bokron, mig igy egy bizonyos ür van köztük s ő szomoruan kénytelen megállapitani, mily nagy hiba, ha valaki az összes hippológiai eseményekből csak az Augiász istállóját ismeri.
Jozefin karcsu alakja már eltünt a lépcsőházban és Pető még mindig ott állt az udvar közepén, tétován nézve a szép asszony után.
Be szép is volt ez a karcsu hölgy, csak most látta igazán, hogy szembe állt vele, hogy a közelségét, a százszorszép parfümje illatát érezte.
Még ilyen bájos nőt nem látott s a szivében egy eddig nem sejtett érzelem támadt föl, és nőtt, nőtt ijesztő gyorsasággal, mint a paszuly szára a bőséges éjszakai eső után.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE