Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
10.
Felmentek a széles, kivilágított nagy lépcsőn, a kihúzott vörös szőnyegen s becsengettek.
Inas nyitott ajtót, lesegítette a felső ruhákat.
Pista megnézte magát a tükörben , szmokingja kifogástalannak tűnt fel, s Lina olyan volt, mint egy földre szállott angyal.
Meglepetve nézett vissza rá.
- Nem akar tükröt?
Lina elmosolyodott:
Szokatlan fényesség volt az előszobában, amely még egy nyitott hallba nyílt, ahol egy óriási tükör fogadta őket.
Lina itt nézett a tükörbe, aztán fesztelenül odaállott s végigmustrálta magát.
A hajához nyúlt, mert a nőknek mindig van igazítani való a hajukon.
Rövid haja volt , egészen fiúsra vágva, ez kényelmesség miatt tetszett meg neki, de most megelégedve nézett szembe magával.
Nem olyan sablonos a feje, mint más asszonyoké.
Pista viszont annak örült meg, hogy Kardics bácsi személyesen jött elébük.
Kordiáliter [ 13] fogta karon őket, s bevezette a nagy szalonba.
- Nézd csak, feleség, kik vannak itt? - mondta elég hangosan.
Már egy csomó vendég volt.
Meg voltak elégedve, hogy a legjobbkor jöttek, se nem korán, se nem későn.
Éppen jött utánuk a törvényszék elnöke, Darkó Ambrus a feleségével és két sovány lányával.
Lehet, hogy szép lányok voltak, de most csak annyit figyeltek meg, hogy milyen soványak.
Az alispán régi ismerőse volt, s úgy is fogadta őket, és azonnal érdeklődött a Szentkálnay-dolog iránt, mert az ő fia egy Szentkálnay-lányt vett el, így ezzel is azonnal atyafiságba kerültek.
Kardicsnét csak most kezdték megfigyelni.
Annyira feszélyezettek voltak, hogy a bemutatkozásnál szót sem váltottak, hiába lármázott Kardics bácsi, s most egy kicsit Linát zavarta, hogy ez a sápadt, hideg, nem szép asszony olyan kevés szót veszteget rá.
Csupa előkelőség - mondta magában Pista, s ő is egy kicsit zsénben volt a háziasszonnyal szemben.
Hiányzott neki az első vizit, csak most jutott eszébe, hogy bizony előbb fesztvizitet kellett volna csinálni a Kardics-háznál, mielőtt vacsorára való meghívást elfogadtak.
Hiába, nem ismerik ennek a világnak a szokásait.
Még bele is izzadt, mert túlbecsülte ennek a fontosságát, s azon törte a fejét, hogy valamiképpen ki kellene menteni magát.
De aztán túltette magát a dolgon.
Utóvégre nem ő van meghíva, hanem a főügyész.
Beleült egy nagy fotelba, s rágyújtott egy cigarettára.
Nem akart szivarra gyújtani evés előtt.
Lassan elhelyezkedett és lecsillapodott.
A feleségét nézte, aki oly egyszerűen és valami csodálatos kedvességgel ült az asszonyok közt, érezni lehetett , hogy otthon van, és a legszebb volt az egész társaságban.
Jó érzés az, hogy egyszerre csak fent van az ember a legjobb társaságban.
Mintha csak úgy feldobná a víz a fuldoklót, s aki a hínárban elveszettnek érezte magát, s egy csodaszigeten rózsák közt tér magához...
És azonnal szép az élet, és nincs semmi baj.
Igen szép társaság volt együtt.
Ott volt egy nagy ügyvéd, Kemény Boldizsár, az erdélyi Kemény családból, de nem a grófi ágból, bár ez az erdélyi viszonyok közt nem jelent semmit.
Azért ez is teljesen grófi jelenség volt, imponáló, erőteljes, magas ember, erdélyi gróf forma, mert az erdélyi grófok abban különböznek a hazaiaktól , hogy azok nem degenerált figurák.
S a kislányuk olyan rendkívüli szépség volt, hogy megáll a szem, ha ránéz.
Ott volt a királyi tankerületi főigazgató, magas, büszke ember.
Ezzel persze régi barátságban volt, mint volt kultúrtanácsnok, most csodálkoztak el rajta, hogy még nem is viziteltek egymásnál.
Egyáltalán itt mindenki büszke ember, s ha alacsony termetű is, de magasan hordja a fejét.
Mintha csak a magas gallérok miatt volna, mert különben így maguk közt valamennyien vidámak, jókedvűek és oly gyermekesen tudnak nevetni, mintha semmi sem volna a hátuk megett, sem kor, se a vagyon, se hatalom, se elszegényedett ország.
Ott volt a prelátus is.
Óriási lila selyemszalagja kissé megfélemlítette őket, mert mint kálvinisták, féltek a katolikus papoktól.
Beléjük nevelt érzés volt ez, úgy tudták, hogy a katolikus pap kiváltságosabb személy, mint a református.
A nagybirtok , a nagy hatalom sugárzik belőlük, sőt a magasabb kultúra is.
Pista egész este alig mert megszólalni a jelenlétében, mert félt, hogy valami parasztságot fog elkövetni , ellenben a prelátus olyan volt, mint egy reneszánsz-püspök, finom és előkelő, óriási gyűrűje volt, nagy gyémántköves gyűrű, s az arcán állandóan valami megbocsátó, vagy inkább elnéző, szelíd mosoly.
Akármit mondtak előtte, ezzel a mosollyal fogadta.
A többiek is mind vagy üzleti, vagy hivatali hatalmasság volt.
Azok az ismert nevek , akiket a nép sajtója támadni szokott.
S azok a hivatalfőnökök, bírósági rettegettek , akik ott ülnek, ahol eltörik a pálcát valaki felett.
A legkisebb helynek is megvan a maga előkelősége.
Zsarátnok elég nagy város ahhoz, hogy nagy galériája légyen a hatalom kezelőiből.
Különös egy város, roppant ellentétek s mégis mintha semmi ellentét nem volna.
Olyan, mint a magyar puszta, szédítő tágasság, és mégis ijesztő szűk.
Pista igyekezett tájékozódni, inkább csak figyelt s arra vigyázott, hogy elég méltósággal üljön, de úgy, hogy ez ne legyen erőltetett.
Nem könnyű dolog természetes előkelőségek közt, mert hiszen jól érezte, hogy rajta ott van a tegnapi bélyeg: a most jöttek bélyege.
Hol volt eddig, s hogy került ide.
De jól megnézte azokat, akiket eddig inkább csak rossz hírükből ismert.
A törvényszék elnökét, aki kíméletlenül ítélné el őt, ha elébe kerülne...
A bankembereket, akik soha egy fillért sem adtak volna a kezébe...
A nagyvállalkozókat, akikhez semmi köze nem volt soha... akik úgy néztek még tegnap keresztül rajta, mint a levegőn.
Egyszerre csak egy szót hallott, s erre halálos sápadtság borította el az arcát, hogy rögtön utána lángvörösre gyúljon ki még a füle hegye is.
Úgy megijedt, hogy azt hitte, megfordul vele a szoba s menekülnie kell.
- Magdalénára várunk?
Ennyit kérdezett egyik úr a másiktól.
Magdaléna is itt lesz?
Erre nem gondolt.
Pedig gondolhatott volna, hogy Boronkay Feriék is itt szoktak lenni.
De az utolsó napok annyira zsúfolva voltak izgalommal, hogy kiesett a fejéből ez a gondolat.
Mi lesz akkor, ha most itt a felesége jelenlétében találkozni fog Magdalénával?
A főügyészavató vacsorán hogy ott volt Boronkay, s az elég volt neki, hogy minden csepp vére kigyúljon, és a vacsora végén már tisztára őrült volt.
Most egyszerre ebbe a szédületbe esett.
Elvesztette az egész önuralmát, s most odalesett, hogy Lina nem figyelte -e meg, hogy vele mi történt.
Ha Lina meglátta az ő színeváltozását, akkor vége, mert semmivel nem tudná megmagyarázni, s ha Magdaléna megjön, akkor igazán kétségbeejtő a helyzet, mert kénytelen belátni, hogy jelenlétében nem tud uralkodni magán...
Ezentúl aztán csak ezt a belső izgalmat érezte.
Minden percben várta a belépésüket, s elhatározta magában, hogy vigyázni fog, hogy ha nem muszáj, még kezet se fogjon vele.
Rettenetes volna, ha testét érintené... ha csak egy kézfogás módján is...
Végre jelentették, hogy terítve van, s átvonultak az ebédlőbe.
Várta, hogy mi lesz .
De Magdaléna nem volt sehol.
Se Boronkay, s mégis leültek a vacsorához.
Mindenki leült a megnévjegyezett helyére, s egy üres hely sem maradt az asztalnál .
Talán nem jönnek el.
Megkönnyebbült, s nagyon megörült, hogy nagy megtiszteltetés érte.
A háziasszony balján kapott helyet; jobbján a prelátus ült.
A háziasszony valóban méltóságos nő volt.
Soha nem szólt, csak nézett, de a pillantásában kitűnően benne volt mindenkivel szemben a mértéktartás.
Ellenben Kardics bácsi olyan volt, mint a higany, pedig nem volt köteles vele, hiszen mérhetetlen gazdag hírű volt, s azonfelül a Takarék útján valósággal fejedelme a városnak.
Linát az urával szemben, a hosszú asztal közepére ültették.
Még sohasem volt ilyen távol az urától, most is nem volt még pontos szemközti sem.
Nekik az volt a szokásuk , hogy akárhová mentek is el, baráti körben, mindig egymás mellett ültek, de most persze erről szó sem lehetett.
Még arról sem, hogy nagyon összenézzenek, mert Pistát lefoglalta az, hogy vért izzadott, hogy a háziasszonynak egy bágyadt mosolyát kiérdemelje.
Lina pedig halálosan szégyellte a kezeit.
Csak egy cselédje volt, az is parasztlány, s neki magának kellett főznie, s ezalatt a néhány nap alatt hiába igyekezett kezelni a kezeit, azok pirosak voltak, mikor a kesztyűt végre le kellett vetnie.
Két inas szolgált fel.
Fehér kesztyűs, remek inasok, egyik a jobb, másik a bal oldali tálat hordta fel, s elszántan figyelmesek voltak, hogy senkinek se hiányozzon semmi .
Lina folyton azon rettegett, hogy minek is jött ide, ha egyszer vissza kell adni a vizitet, hogy fog ő ezeknek vacsorát adni...
De ettől eltekintve, egész jól érezték magukat.
Mindenki úgy bánt velük, mint a hímes tojással, s vacsora végén Pista még tósztot is kapott.
Különösképpen a tankerületi főigazgató állott fel s mondott egy igen kifogástalan beszédet, amelyben a város életének gazdagodását konstatálta az új főügyész személyének frontraérkezésében.
Az alispán meglepően helyeselt - úgy van, úgy van - mondta, s Lina csaknem elsírta magát.
Asztalbontás után külön kis csoportok képződtek, és Pista továbbra is el volt választva a feleségétől, csak éppen az első oszlás mozgalmában találkoztak, s akkor melegen néztek össze.
- Hogy érzed magad, szívecském?
Lina mosolygott, a mosolyában benne volt, hogy elég tűrhető.
- Te vagy a legszebb.
Gyönyörű vagy.
- Pszt - mondta Lina, s lezárta a szemeit.
Úgy intett, hogy meg ne sértse az ura a többi jelenlevő nőt.
Pista nevetett, és örült, hogy tényleg nincs semmi baj...
Kardics bácsi nagy kacajjal fogta el őket abban a pillanatban, mikor megcsókolták egymást:
- No, ezek a fiatal házasok! - kiáltotta.
- Hát, kis húgom, az uradat ma nélkülözni kell, mert ma őt zabáljuk.
Lina nevetett:
- Marad még nekem éppen elég belőle - mondta tréfásan.
- Ugyan mi? - kérdezte csiklandósan Kardics bácsi.
- A rosszkedve az enyém marad - mondta Lina, s ezen Kardics bácsi úgy nevetett, hogy harsogott.
- Az is van neki?
De Lina nem mondott több rosszat az uráról, mert féltette.
S nem is tetszett neki a Kardics bácsi bizalmaskodása, hogy őt letegezte.
- Remek asszonykád van - mondta Kardics bácsi, s megcsípte a Lina arcát, mire az egész elsápadt, úgy megzavarodott.
Kardics bácsi nem vette észre s még konfidensebbül megfogta az asszonykát, s derékon ölelte és megcsókolta.
Lina nem mert tiltakozni, de úgy húzódott, megmerevedett és egészen belepirosodott.
- Á, á - kiáltotta Kardics bácsi -, a legszebb rózsát a legszebb asszonynak.
Evvel az asztalhoz lépett és kihúzott egy hosszú szárú rózsát, és a Lina kezébe adta.
- Most olyan, mint egy festmény.
És ez a szó nagyon megtetszett neki, még elmondta kétszer vagy háromszor, hogy mint egy valódi festmény, egy régi mester nagyszerű festménye.
Lionárdó de Vincsi - mondta, s Pista elhitte neki, olyan szép volt Lina bájos zavarában.
Linát átkarolta a városi aljegyző felesége, egy kis szőkeség, akinek az ura a városi nagy családokból való volt, azért voltak meghíva, s elvitte.
Lina úgy érezte, hogy ez is kicsit olyan félrenyomott jelenség ezen a vacsorán, s jól érezte magát vele.
Pistát a gyöngyösi bor nagyon felvillanyozta, s hogy a nagy veszedelem nem következett be, a Magdaléna jelenléte, olyan vidámságot érzett, mint diákkorában .
Mintha nem is tizenhat éves házas volna, hanem nőtlen ifjú.
Most élte ki azt a szellemességet, amit fiatalkorában abbahagyott.
Sorra csapkodott az asszonyok között, mindenkinek azt mondta, hogy szép és fiatal, s ezzel valamennyi asszony arcára mosolyt tudott csalni.
Meg kell vallani, hogy sikere volt.
Már nem maradt olyan hallgatag, mint eleinte, s olyan jól beletalálta magát a társaságba, hogy úgy elfogadták, mintha mindig itt élt volna.
Még színházról is beszélt, s csodálkozott , hogy ezek az asszonyok jobban ismerik a pesti színésznők kalandjait, mint a Bibliát .
Egy híres szép primadonna ebben az időben valami botrány közepében volt.
Ő mikor az újságban olvasott róla, nem képzelte, hogy az olyan nagy esemény, most kellett rájönnie, hogyha sikert akar ezek közt az asszonyok közt, akkor neki is meg kell tanulnia a színivilág rejtelmeit.
Nem volt semmi különösebb incidens, kivéve, hogy Kardics bácsi talált egy kellő pillanatot, mikor egy sarokasztalhoz vitte s azt mondta komolyan:
- Te Pista, mondok én neked valamit.
- Parancsolj, Kardics bátyám.
- Van itt egy kitűnő villa a villasoron, azt neked meg kell venni.
Pista önkéntelenül nevetett, mert a megszámolt pénzre gondolt, ami a zsebében volt .
Lina ugyanis bankjegyeket is adott és ezüstpénzt s nikkelt is, hogy ne jöjjön zavarba, ha valami történik.
De annyit nem adott, hogy most mindjárt egy villát vehessen belőle a villasoron.
- Nem mondom még meg, hogy melyikre gondolok, csak annyit mondok, hogy a villa remek és eladó.
Hány gyereked van, Pistám?
- Kettő, két fiam van.
Egyik negyedik gimnazista, a másik első.
- Remek...
Az nagyon jó lesz neked...
Mélyen áron alul meg lehet venni.
- Nem lehet eléggé áron alul - mondta nevetve.
De aztán elkomolyodott, mert nem szabad a hatalmasokkal tréfálni, ha Kardics bácsi ajánl valamit, az csak jó üzlet lehet.
- Most kell villát venni, kedves rokon - mondta bölcsen Kardics bácsi.
- Nemcsak azért, mert állásodhoz illik, hogy a saját kis fészkekben lakj.
Egy köztisztviselő nem lehet partáj.
Ezen elmosolyodtak, mert Zsarátnok híres volt arról, hogy a polgárok nem tekintették embernek a "lakót ".
A gazdaember a lakóját nem szokta meghívni disznótorra.
Lenézte , hogy még csak háza sincs.
- Hanem azért, édes egy Pistám, hogy megelőzzük a pletykát!...
Ha egy év múlva veszel, azt fogják mondani, hogy: nini, már ez is megszíjta magát.
Ha azonban ma veszel, akkor nyugodtan hivatkozhatol arra, hogy az ősi örökség maradékát mentetted át egy vityillóba, s kinek mi köze hozzá.
Sőt.
Olyan emberben bízik csak a mi népünk , akinek van valamije.
Mikor Károly királyt koronázták, én magam hallottam két paraszttól, akik ott álltak a királyi kocsik mellett, hogy aszongya: "hej ennek még a küllője is aranybul van...
Ezek a Habsburgok, ezek az igazi királyok ..."
Ezzel magára is hagyta, s nem kért feleletet, s nem adott alkalmat ellenvetésre vagy mentegetőzésre.
Magára hagyta az újdonsült főügyészt, hadd birkózzon meg magában a nagy gondolattal.
Pista nem is tudott többet felvidulni.
Nagy szeget ütött a fejébe a csábító.
- Nem fogadtam el a banknál felajánlott kölcsönt - mondta magában -, de ezek tudják , hogy kell.
Megalázónak érezte, hogy ez az ajánlat egyúttal azt is jelenti, hogy a mostani kis lakásban, amiről bizonyos, hogy informálva vannak, derogál ezeknek vizitet visszaadni.
Hát ő nem jó a városnak, így, ahogy van.
Át akarják alakítani a maguk képére és hasonlóságára.
Magában szivarozgatott.
Most már a legvastagabb szivart választotta ki, s tűnődve gondolt arra, míg a társaság fecsegését hallgatta, hogy Makróczy hatvankét éves korára sem tudta elérni, hogy főügyész legyen, s ő húsz évvel fiatalabban az.
De Makróczynak nagy háza volt a Főtéren, fejedelmi háza.
Itt mindenkinek muszáj nagyházat vinni.
Sorra nézte a jelenlévőket, végigszámolgatta, mindenkinek akkora lakása van, hogy pukkadnak miatta, akik látják.
De a hivatalnokok is igyekeznek hatszobás lakásokat szerezni.
Mintha a bíróságon nagyobb ítéletet mondhat egy elnök , ha nagy lakásban lakik, s el van adósodva fülig, mintha jövedelmének megfelelően él , szerényen és szolidan...
A rettegett törvényszéki elnök is ott lakik a Makróczy-palotában.
Kétemeletes ház, amelynek csak előkelő lakói vannak.
Vajon Makróczynak is így került a birtokába?
Mingyárt meg is sértődött, hogy neki nem a Főtéren ajánlanak fel egy emeletes házat, hanem ki akarják tolni a villasorba , külterületre, mert a villasor kültelken épült, s messze van a várostól.
Hogy fog onnan bejárni?
Ott nagy villa nincs több, csak a Boronkayé.
A többi olyan német szisztéma szerint épült kis ház, tele apró lyukakkal...
Vajon melyiket szánták neki ?...
Hát abban csalódnak, mert akármiféle zugba nem dughatják.
Éjfél előtt öt perccel a prelátus felállott, s minden búcsú nélkül eltűnt.
Ő észrevette az eltávozását és nagyon csodálkozott rajta, hogy senki sem kíséri ki , csak a háziasszony, aki nemsokára visszajött.
A háziasszony katolikus volt, mert az anyja kitért, mikor feleségül ment, vagy talán ki sem tért, csak reverzálist adott .
Különös, hogy egész este egy szót sem szólott a rokonságról.
Ebben a nőben nagyon benne van a Kopjáss Ferdinánd vére.
Az volt ilyen magas, sovány s előkelő ember .
Mindig négyesfogaton járt...
Vajon neki is négyesfogatot kell tartania?
Vagy autót ?...
S ugyan miből?
Lina intett neki, és ő felállott s elmentek, de ők még nem tudták megtenni, hogy el ne búcsúzzanak, diszkréten a ház asszonyától s Kardics bácsitól, s akkor látták meglepetve, hogy a többi vendég egyáltalán nem ragaszkodik a prelátus példájához , hanem nagy teketóriás búcsúzások kezdődtek.
Volt, aki úgy elköszönt, mintha mindjárt Amerikába utazott volna.
A ház előtt taxiállomás volt, s mivel az eső csepergett, a hűvös, kellemetlen november eleji eső, ők is kocsiba ültek, s úgy vitették haza magukat.
Otthon mind a ketten ugyanarra gondoltak.
Hallgatva mentek be a lakásba, Lina sietett megnézni a beteg kisfiát, s örömmel látta, hogy nyugodtan alszik a gyermek.
Milyen jól megvoltak ebben a lakásban már oly sok év óta.
Legalább hét vagy nyolc éve laknak itt.
Persze, akkor jöttek ide, mikor tanácsjegyző lett.
Akkor a gyerekek is kezdtek lábra kelni, s nem fértek a régi kis lakásban.
Az a piactéren volt ugyan, de hátul az udvarban.
Laktak ők még rosszabbul is, mert mikor ő hazajött orosz fogságból, nem lehetett lakást kapni, s mint katonáék, kiutalt szobácskában bujdostak, s még annak is örülni kellett.
Akkor jöttek ide a Szent Katalin utcába, s most íme, újra helyet kell nézni...
Furcsa, mondta magában Pista, most még kijjebb mennek a városból ?...
- Jó ezeknek a gazdagoknak - sóhajtott fel végre Pista, s úgy szmokingban leült a kopott fotőjbe, amit a gyerekek már egész szétrúgtak.
A rugók kiállottak, ezen nőttek fel.
Ebben szerettek ugrálni.
Csak azért szólott, hogy a felesége helyett mondja ki a közös érzést.
- Ja, hát úgy könnyű - szólt Lina.
- Nem is tudom kiszámítani, hány szobájuk van.
Van ott még egy szoba hátul az iroda mögött?
Pista szerette volna elmondani a villavásárlás dolgát, de még várt vele.
Várta, hogy a felesége hogy gondolja...
Mert így nem maradhatnak, az az egy bizonyos.
Lina nem szólt, csak nézett maga elé.
- Hogy gondolja azt maga - kérdezte aztán.
- Ezek vissza fogják adni a vizitet?
Pista hallgatott.
Hát igen, kötelesek vele...
De előre pirult, hogy Kardicsné hogy fog bejönni hozzájuk.
Úgy fogja viselni magát, mintha egy irodaszolgáját látogatja meg.
Kegy lesz.
- Hogy érezted magad? - kérdezte, hogy elterelje a beszédet.
Lina kicsit hallgatott.
- Nem volt semmi - szólt -, nagyon simán folyt le.
Önmagának válaszolt, az indulás előtti félelmeire, hogy mellőzni fogják, meg fogják sérteni.
Ez az, hogy "nem volt semmi ".
Pista értette s bent mosolygott magában, de ez a mosoly nem jött fel az arcára, mert annyi örvény volt a lelkében, hogy elzavarta a kis megérzést.
- Jó vacsora volt - mondta.
- Azt mondják, férfiszakács van náluk.
Erre újra hallgattak.
A felkavart izgalmak annyira örvénylettek bennük, hogy nem bírtak beszélni, mert köztük hiányzott a régi harmónia.
Máskor, ha a legkisebb vacsoráról hazajöttek, nem győzték egymást túllármázni, mindent csak úgy ontottak magukból, hogy megkönnyebbüljenek a feszültségtől, amit a saját életvilágukhoz tartozó barát vagy ellenség produkciója folytán éreztek, mert egy vacsora mindig erőpróba is, amit az összes vendégek, mint ilyet bírálnak el.
A háziasszonyok a házvezetési verseny, a férfiak a pénzszerzési harcok szempontjából.
De itt nem beszélhettek erről, mert annyira felülmúlta, amit Lina adhatott, vagy amit Pista produkálhatott, hogy egyszerűen látványosságnak érezték, mintha nagy tűzijátékot , vagy szentistvánnapi ökörsütést láttak volna, ami a saját ambícióikat nem érintette.
- Rokonok - mondta Pista, ahogy gyorsan levetkezett s belefeküdt az ágyába.
Odalesett a feleségére, aki még hallgatagon rendezgetett, gondosan vetkőzött, s azonnal elrakta a drága ruháit.
Felrakta akasztókra, s az ablak felső kilincsére függesztette, hogy reggelig kilógja magát.
Ahogy így a magasba nyúlt, kedves alakja karcsú és hajlékony volt, s Pista megkívánta.
- No, ne nézzen ide - mondta Lina kényelmetlenül, s Pista tüntetően behunyta a szemét, s egy pillanat múlva már újra lesett s csodálta, hogy az asszony a kombinét úgy hajtja össze, mint a boltban a kereskedő, aki félti a holmiját.
Aztán látta , ahogy a tükör elé ült, és sokáig fésülködött, toalettet csinált s közben hallgatott .
Ő el-elaludt egy pillanatra, de nem akart aludni, s nem volt kedve beszélni.
Kedves , meleg s vágyakozó érzések zsibongtak benne.
Mit kellene csinálni, hogy elzárja maga körül az idegen hatásokat, hogy csak ketten éljék le az életet.
Most nagyon félt, hogy meg fog zavarodni ez a kellemes meleg családias, mégis érzéki boldogság, amiben eddig volt.
Az égész társaságért nem adta volna oda most a feleségét, milyen szép volt egész este, milyen ismert és megszokott és mégis szokatlan, új s ingerlő.
Már a vacsora után is többször felbuzdult benne a vágy, hogy megölelje s megköszönje neki szerelemmel, hogy van s hogy ilyen őszinte , igaz és egyszerű.
Így különösen háttal, fél profilban, egész fiatal lánynak látszott.
Csodálatos, a tizenhat évi házasság meg sem látszott rajta.
Meg tudta őrizni alakját, vonásait a sok munkában, a sok gyereknevelés mellett, oly üde, kivált így villanyfénynél.
Végre arra ébredt, hogy az asszony is ágyban van.
Átnyúlt hozzá félkarral, s az asszony engedte, hogy megsimogassa.
- Tudod -e, mit mondott Kardics bácsi. - mondta csendesen a sötétben, megcsillapodva s az álmosságtól megszabadulva - és apró csókokkal csókolva még a felesége vállát -, azt mondja, hogy van egy eladó villa a villasoron, igen olcsó, mélyen áron alul, most nagyon könnyen meg lehetne kapni.
Lina mereven feküdt.
Ettől a szótól megmerevült, megijedt, vajon mi ez?
Mindjárt félt, és beleütött a gyanú s a rettegés, nem akarják -e vesztüket az emberek.
- Kinek a villája lehet az? - mondta halkan, azzal mindjárt össze is gubbaszkodott, s mint kisgyermekkorában, összetette arca előtt a kezeit, s térdeit felhúzta, mint egy csecsemő.
- Nem tudom - mondta Pista kinyújtózkodva, s már reálisabban.
Én megvallom, félek ...
Attól félek, hogy nagyon hamar a markába ne kerítsen ez a vén gazember... nagyon vigyázni kell...
- Jaj, csak baj ne legyen - nyöszörögve sóhajtott Lina.
- Nehéz dolog - tűnődött ő hangosan.
- Mindenik nehéz.
Elfogadni is nehéz, el nem fogadni is nehéz...
A Takarék megveszi a villát, azzal nincs baj.
A többit is meg lehet csinálni.
A berendezést és felszerelést.
De még nem tudom, mi van itt a városnál.
Nagyon meglep, hogy Makróczy után még semmi panamát nem látok, pedig el voltam készülve rá, hogy egy hangyabolyba léptem bele; vagy nagyon ügyesen csinálják az ilyet, vagy nincs.
Ez lehetetlen, csak talán nagy dolgokra koncentrálta az erejét , s azok még ilyen hamar nem sültek ki...
Most a Takarék szíveskedik - mert Kardics bácsi nem szerzett meg ingyen rokonnak: neki szüksége van rám.
Ő tudja, miért.
Most nem tudom, milyen álláspontot kell elfoglalnom a büdös dolgok esetén.
Ha purifikátornak lépek fel, ellenszenvessé teszem magam esetleg az egész társaság előtt...
Ezek, ma is láttam, annyira egy húron pendülnek, és úgy össze vannak házasodva...
Az alispán sógor itt, sógor ott s valamennyien sógorok valami titkos maffiában, ami még az én szemem előtt rejtve van...
Ha pedig szemet hunyok, megalázom magamat, pedig később biztosan ki fog sülni valami.
Lina nem felelt.
Oly ijedten feküdt, hogy már szinte elaludt.
Elbújt a holnap félelme elől a paplan meleg buggyaiba, s a teste zsibongott.
Nagyon jól érezte magát , kielégítve testileg, lelkileg, s nem akart rosszra gondolni.
Ringatta magát az álom taván.
- Nagyon jót mondott a főmérnök - mondta Pista s felnevetett.
- Azt mondja: egy vidéki városban a főmérnöki állást átalakították műszaki tanácsosi állássá, s Budapestről hívtak meg valakit, a belügyből egy műszaki urat...
Azt kérdi az illető úr a meghívásra: - Van -e vízvezeték?
- Van...
- Hát útburkolat?
- Az is van...
Hát a gázgyár át van -e már véve s átalakítva villanyteleppé?
- Az is rendben van...
Akkor - azt mondja - mit keresek én ebben a városban?
Még egyszer elnevette magát.
- Nagyon jó - mondta tovább.
- A belügyi urak, ahogy ezek egy várost elképzelnek ...
Hát nálunk még kereshet valamit...
Semmink sincs, most kell megcsinálni a vízvezetéket, az útburkolást.
No, az egy, a villanykérdés le van aratva.
Szegény Belatiny, abba törött bele a foga... elég szerencsétlenül... a városra nézve... - s nevetett.
Lina felébredt egy kicsit, s azt mondta:
- Te Pista, nem a Belatiny-villa eladó?
- Az lehet.
- Az özvegy nem tarthatja fenn.
Se jövedelme, se szüksége nincs rá.
- Ez az...
A férfi küzd és verekszik és semmitől se riad vissza...
Mikor aztán meghal, összelapul az egész, mintha a hólyagból kimegy a levegő...
Mit gondolsz, ha Kardics bácsi, isten ments, felfordul, a felesége ezeket a nagy csütörtöki vacsorákat folytatná?
Minek?
Ez csak az üzlethez kell.
Képzelem, az a sovány asszony, hogy unja ezt az egészet.
Pedig nincs is vele semmi strapája, mert mindent az alkalmazottak végeznek el...
Hanem hogy mennyi energiát kell annak az embernek belefektetni...
Hogy résen volt az.
Sose felejtem el, az utcán, ahogy elkapott, azonnal megkötötte a rokonságot...
Mint a vadász, mindig töltött puskával jár, és a legkisebb vadat sem ereszti el szem elől...
Még sokáig beszélt, de Lina úgy aludt, mint a tej.
Észrevette felesége nagy csendességét, elhallgatott s figyelte halk, egyenletes lélegzését, s arra ő is befelé fordult, hátat fordított az asszonynak, s szép párhuzamosan elaludtak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE