X. FEJEZET.
A következő nap reggelén Lothár Szászhalomra érkezett s egyenesen Györgyöt kereste fel.
- Mi készül itt ellenem? kérdé tőle durva, fenyegető hangon.
Megszökött nőmet te pártfogásodba vetted?
Alice megmutatta a levelet, melyben az idejövetelre kérted őt , hogy Lydia a kastélyban lakhassék.
- Minden így van.
Lydia atyja kiutasította házából s mig menhelyet talál és nem tudja, hova menjen, felajánlottam neki házamat.
- Szécsy helyesen tette, midőn kiutasította; neked is ezt kellett volna tenned.
- Ő megsértett mindnyájunkat s pellengérre állította tettével a Szászhalmy-nevet.
- Ama levelek, melyeket esküvőnk napján kapott?
Ez csak kifogás, mit törődik ő a múlttal, a mihez nincs joga?
- De ő két levelet kapott s az egyikből kiolvashatta sorsának jövőjét.
Ez az, mi ama lépést elkövettette vele.
- A melyet te írtál ama nőnek, esküvőd előtt egy nappal.
- Ezt is elküldte Hedvig?
Nyomorúlt!
- Ő bizonynyal nagyon szeret téged s nem birta elviselni megcsalattatását boszúlatlanul.
Legalább boldogtalanná akarta tenni azt is, a ki szerencsés vetélytársnője volt neki.
- Igy jár, ki nők kezébe adja magát.
- Házasságot igértél neki?
- Azt, mikor még szerettem.
- Meddig tartott vele viszonyod?
- Igaz, hogy gyermeked is van tőle?
György komoran fordult el tőle.
A ki rossz fiú volt, az nem lehet jó apa, sem férj , sem testvér vagy szerető!
Ez a mondás igazolva volt Lothárban.
- Miféle állású nő ez az Olcsvay Hedvig?
Az ifjabb Szászhalmy észrevehető zavarban volt.
Először a párbeszéd alatt.
- Szegénysorsú, jó és becsületes családból való.
- Mi módon jutott ennyire?
- Önkéntes koromban ismerkedtem meg vele Sopronban s belém szeretett.
- És most el akartad hagyni.
Miért?
Meg vagyok győződve, hogy Lydiát sem szereted nála jobban.
- Úgy bizonyára nem, mint a hogy te képzeled a szerelmet.
Szécsy leánya szép volt , érdekelt, mulattam, szórakoztam vele a falusi magányban.
Egy hevült perczben vallomást is tettem neki, mire ő csak félig-meddig válaszolt, nem utasítva el, de nem is bátorítva s én talán soha sem ismétlem a szerelmi vallomást előtte, ha ama szerencsétlen végrendelet nincs s te azt nem igéred, hogy ha fiam lesz, annak visszaadod a vagyont.
György megrendülve hallgatá őt.
Ennyi sívár rosszaságot, szívtelenséget és rideg számítást nem tételezett volna fel róla.
- E szerint a nősülés puszta számítás volt tőled, hogy mielőbb gyermeked legyen.
- Az!
Ha úgy akarod nevezni.
György föl és alá járt a szobában, míg végre megállt öcscse előtt.
- E szerint nagyon könnyű segíteni a dolgon, Lothár, mondá hideg, megrovó hangon .
Miután Lydia válni akar s miután a házasság köztetek könnyen felbontható, neked pedig csak örökös kell, a ki már élő fiadban létezik, vedd nőül Hedviget s én azonnal átadom összes vagyonomat, mihelyt fiad házasságod által törvényesítve lesz!
Lothár élénk mozdulatot tett helyén, arczán örömteljes meglepetés volt kifejezve , aztán gyorsan elsötétült.
- Erre nem is gondoltam, mondá gondolkozva.
- Pedig erre kellett volna legelőször gondolnod! viszonzá önkéntelenül kitörve György.
Ez lett volna első kötelességed ama leány iránt, kit szerencsétlenné tettél s most elhagytál.
- Nincs szükségem oktatásodra, mondá sértődve Lothár s elhagyta helyét.
Te mindig nagyon bölcs és erős erkölcsbiró voltál, de hogy most kétszeres érdekkel vívod az erkölcsi harczot, azt természetesnek kell találnom.
György kérdőleg nézett reá.
- Nos igen.
Hisz ha Lydia megszabadúl tőlem, bizonynyal veled tart menyegzőt.
Az idősebb Szászhalmy nem felelt e kihívóan mondott gúnyos szavakra.
- Lydia ügyvéde ma vagy holnap megérkezik.
Tergovay a te pörödet viendi, mondá nyugodtan s azután tudasd velem, mire határoztad magad a jövőre nézve.
Én anyánknak adott eskümet meg nem szeghetem, de azt a középutat, melyre e labyrintból való kijutásra találtam, nyitva hagyom előtted.
Mást vagy többet nem tehetek.
Lothár elhagyta helyét s kalapját vette.
- Most megyek vissza az állomásra, mondá, fejével búcsút intve.
György élénken fordult hozzá.
- Egy jót legalább tehetnél e dologban, Lothár, mondá kérő hangon.
Szécsy, mint tudod, el akarja házától űzni Lydiát.
Ez nagy csapás a szegény nőre nézve és őrült gondolat Szécsytől.
Ha te kinyilatkoztatod előtte, hogy a válás ellen nincs kifogásod, sőt óhajtod azt és beleegyezel, talán megenyhül leánya iránt s megtűri őt magánál.
Lothár habozott.
Rossz szíve fellázadt ama gondolatra, hogy Lydia érdekében tegyen valamit, kinek nem tudta iránta való viseletét, hidegségét és elzárkózását megbocsátani.
De végre is szégyelte a végletekig kimutatni szemtelenségét s fejével megegyezését adta és elhagyta a szobát.
- Szegény anya! sóhajtá önkéntelenül György, öcscse után tekintve.
Mily fájdalmas életed lehetett s mily fájdalmas halálod.
A te szemed régen-régen felismerte a gyermek hibáit s a tehetetlenséget, hogy azon segítsen.
Én csak most ismerem Lothárt teljesen, csak most értem azt az engesztelhetetlenséget, melylyel még haldoklásodban is viseltettél iránta, egyetlen gyermeked iránt.
Lothár, elhagyva a kastélyt, az udvaron reá várakozó kocsijára ült s Szécsy Bennóhoz hajtatott.
Hosszasan beszélt vele és György jól számított!
E párbeszédnek az lett az eredménye , hogy Lydia nem utazott el.
Atyja tudtára adta férje távozása után, hogy bizonytalan ideig még otthon maradhat, a jövőre nézve majd intézkedik.
Hogy mi volt e gyors változásnak az oka Szécsynél, azt csak az gyaníthatta volna, ki a két férfi között történt társalgást végighallgatta.
Lothár nem késett sejtetni a báróval, hogy György mily élénk részt vesz leánya sorsában s azt is, hogy a válás után alkalmasint egy második menyegző következik.
Mindez nagyban enyhíté Szécsy haragját leánya iránt s bár vagyon tekintetében György nem volt összehasonlítható az ifjabb testvérrel, mind a mellett arról meg volt győződve ő is, hogy a jövőre nézve Lothár soha sem nyujthatott volna annyi biztosítékot, mint bátyja.
Ez a tudat valamennyire megnyugtatta őt, ki már kétségbe volt esve Lydia jövője miatt.
Észrevétlenül következett be az ősz s a vidék elhullatta bár virágait, Lydia nem hervadt a tél magányától, zordonságától, hiszen szíve telve volt meleggel.
Élt a szerelem verőfényes napjával.
Erdő, mező ránézve megtartá díszét, fényét; ő nem látta a természet zord enyészetét, előtte minden virult, számára minden zöld, reményteljes volt, nem számítá a tél tovatűnő óráit, nem kecsegteté magát, nem vágyott a kikeletre érkezése után.
Naponkint imádkozott, hogy minden úgy maradjon, a mint van: ő mindig , folyvást és örökre György közelében lehessen.
Az első perczben támadt vonzalom, mely később György iránt csodálattá fejlődött , lassankint imádássá változott.
Ő volt ránézve mindig és mindenben a kezdet és vég .
Nélküle nem képzelt életet, lételt, jövőt.
Jósága, gyöngédsége nélkülözhetetlen volt neki s bármely perczben kész lett volna meghalni inkább, mint elválni tőle.
Ő azok közül való volt, kik ha egyszer szivükbe fogadják a szerelmet, azt többé el nem bocsátják s boldogan vagy szerencsétlenül, de híven megőrzik.
Összeolvad lényükkel, áthatja minden idegüket, a szív szálai azonosak lesznek vele s csak akkor szűnik meg nálok a szerelem, ha utolsó órájuk elérkezett.
Mindaddig, míg a válópör folyt, egyetlen szóval sem beszélt Lydiával szerelemről, de lényének melegsége elárulá, mit érez iránta.
Nem mozdult Szászhalomról, napról-napra látta őt.
Együtt sétáltak, olvastak, elmélkedtek és vitatkoztak s midőn a tavasz elérkezett, teljesen ismerték egymást és meggyőződtek, hogy nem élhetnek egymás nélkül.
György egy napon, május havában, levelet kapott Lothártól, melyben az tudatta vele , hogy a válópör végéhez közeleg s befejezése után csakugyan nőül veszi Olcsvay Hedviget és ez által törvényesíti fiát, bár mindez nagy küzdelmébe kerül.
- Ez előre látható volt, gondolá György.
Öcsémnek nem nő, nem gyermek kell, hanem a vagyon.
Legalább eleget tesz ez által kötelességének.
A sors kényszeríté, hogy becsületesen cselekedjék, de hogy boldoggá teszi -e azt a szegény nőt? abban György nagyon kételkedett.
Sőt bizonyos volt az ellenkezőről.
Pár nappal a levél vétele után Alice is írt neki, kit egész télen nem látott s arra kérte őt, ne nehezteljen az őszszel hozzá intézett kérelem megtagadása miatt.
Ő egészen másként vélekedett a dolgok állásáról; most megbánta tettét, óhajtana Szászhalmon tölteni néhány hetet s ha nincs ellene neki kifogása, mielőbb el fog jönni.
» Jőjj mielőbb !« válaszolt neki György.
» Soha, egy perczig sem nehezteltem reád.
Házam és szívem mindig tárva áll számodra.
Örülök, hogy oly hosszú idő után ismét gondoltál reám.«
Ez volt a felelet, melyet Alice bátyjától postafordultával kapott és könyes szemekkel olvasá.
Míly boldog az olyan asszony, ki ilyen szívet vehet birtokába, gondolá.
Mert az ő házassága nem volt nagyon boldog, de a világ, a még rosszabb példák látása, a világi szokások s tapasztalat elaltatták szívét; csak akkor érzé, milyen lehet a szerető szív, a házasság boldogsága, a férfi gyengédsége, ha Györgygyel volt, ha őt hallá beszélni, ha összemérte őt más férfiakkal.
Szászhalmy mind a két ujságot közlé Lydiával, kivel rendes napi sétáját tette a szép májusi nap verőfényes delében s csodálkozva látta arczának gyors elhalaványulását e hirek közlésére.
- Önnek kellemetlen húgom érkezése.
Nemde, Lydia?
Arcza ezt mutatja, kérdé tőle.
- Minden, a mi az édes magányt megzavarja és a mi önt elvonhatja tőlem! mondá a fiatal nő kitörve.
- Lehetségesnek tartja ezt?
Pár perczig némán haladtak egymás mellett, György habozni látszott a nyilatkozat kiejtésével, mely ajkára tolult.
- Nemsokára szabad lesz, mondá végre halkabban a rendesnél.
- Kétszeresen boldogít e tudat, mert ez által egy szerencsétlen nőt sikerült boldoggá tennem.
- És ön mit érez a szabadság gondolatára?
- Reményeim teljesülését foglalja magában ez a szabadság.
Olyan könnyelműen adtam el s olyan nehéz volt visszaszereznem.
- Most már jobban meggondolná, mit tesz?
- Most okos, tapasztalt vagyok s nem hatna rám a mások befolyása.
- Az élet óvatossá teszi az embert, monda, aztán halkan, gondolkodva, csak egy van, a mi nem csalhat meg bennünket soha, a mi nem hagy cserben, a mi hű, igaz marad hozzánk mindenkor s bizhatunk erejében: szivünk!
- Olykor nem juthat érvényre annak szava.
A lehetőség hiányzik, hogy hallgassunk reá.
- Ne higyje ezt, Lydia.
Hosszú gondolkodás, tűnődés s a legbölcsebb elmélkedés után sem birunk oly helyesen ítélni, mintha szivünkre hallgatunk.
Ez ösztönszerűleg elvezet a helyes útra s ki szivével ítél, az jól ítél!
Boldog lesz az életben.
- És mégis volt idő, György, kezdé akadozva az ifjú nő, mikor ön sem hallgatott reá .
Szigorú volt, eszét hívta segítségül, hogy legyőzze szivének szavát.
És büntetett , sújtott érdemetlenül.
- Gondoljon vissza arra az időre, midőn eltaszított, holott jól tudta, hogy Lothárral boldogtalan leszek.
- Azt hittem, szereti Lothárt és ő is önt; s a mások boldogsága árán nincs boldogság.
- Azt nem hihette, de büntetni akart.
Azt gondolta, ki-ki bűnhődjék, a hogy érdemelte s elvének, igazságérzetének feláldozta szivét és talán sértett hiúságának is volt ebben része.
- Hiúság! mondá szomorúan György.
Azt az érzést nem ismerem, de abban igaza lehet , hogy én egész érzelmet, teljes vonzalmat kivánok.
Olyat adok s hasonlót kérek érte.
A fél kevés nekem mindenben.
Az ifjú lényén végig hullámzott e felkiáltás melege, mely egész lelkét önté bele s szemének tiszta tükrében meg volt mondva mindaz, mi szivében már oly nagyra nőtt.
Az erdő bokrai összecsapódtak utánuk haladásukban, mintha a visszatérést akarnák meggátolni!
A visszatérést, útjokban és érzelmeikben.
A virágos rét szelid hajlásaival, az élet előttök terülő szőnyegét jelképezé.
A megmozgatott levelek remegése áthatott valójukra s mindketten a szerelem édes mámorába esve, hallgattak .
Csak egymást látva, egymásra tekintve: felolvadtak érzelmeikben.
Ily perczben nincs az ajknak szava és mit is mondhatna, a mit a szem pillantása el nem árul?
Egyetlen tekintet többet mond az emberi nyelv minden ékes vallomásánál.
Az élet üdve úgy is csak egyetlen szóban összpontosul, csak egyben van kifejezve és ez a szó: szeretlek !
Ebben rejlik a lét, az alkotás, a teremtés titka.
Ez csapongja át a határt, mely a véges és a végtelenség közé vonatott.
Ez közelíti meg az Istent, a teremtetést és örök boldogság kútforrását.
A ki szeret, az a mindenható erejével bir.
Györgynek és Lydiának erre az egy szóra sem volt szüksége.
Érzelmeik árjában elmerülve, némán tekintének egymásra.
Tisztán látták a jövőt, a következményeket, melyek rájuk nézve csak egyfélekeppen alakulhattak s ez a tudat, ez a reményteljes meggyőződés teljesen boldoggá tette őket.
Egyikök sem merte folytatni ezt a tárgyat, bár talán mind a ketten óhajtották volna .
A keserű tapasztalás bátortalanná tette őket.
- Mikor érkezik Alice? kérdé végre hosszú hallgatás után Lydia.
- Talán holnapután már, vagy a legközelebbi napok egyikén.
- Milyen különös lesz vele a találkozás.
Esküvőm napján láttam őt utólszor s valami azt mondja nekem, hogy meghidegült irántam.
- Az csak addig tarthat, mig újra látja önt.
- Ki tudja?
Alice nagyon szereti Lothárt.
- És nagy csapás lesz reá annak házassága!
- Ez új házasságot egyedül nekem róhatja fel.
- Majd felvilágosítom a dolgok állásáról s arról, hogy én beszéltem rá Lothárt , visszaadni igérvén neki vagyonát s megmagyarázva neki, hogy az kötelessége.
- Ekkor talán meg fog nyugodni benne.
Lassankint lecsendesülve, beszélgetve kerülék meg az erdő kis területét s a másik úton vídáman haladtak vissza a helység felé, melynek kisded temploma tornyában megszólalt a három órát jelző harang s bezúgá a néma táj vidékét.
Távol és közel csendes volt minden.
A nap rézsútos sugarakkal önté el a láthatárt; s ők gyönyörködve sütkéreztek a tavaszi verőfény melegében és egy másféle melegben, a melyhez semmi sem fogható!
Csak az ismerheti egy ilyen tavaszi délután szépségét, ki szivében oly érzelmekkel barangolt a mező virágai között, mint György és Lydia.
Csak az tudhatja, mily meleg , verőfényes, bájos ilyenkor a súgár, mely az ég királyának arcza mosolyából fakadva , szívünkbe hull s beszövi előttünk a láthatárt.
Csak az ismerheti az ily gyönyörteljes délutánt...