Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
15.
A hivatalban egész délelőtt a Sertéstenyésztő aktáit vizsgálta.
Tipikus magyar alapítási ügy volt ez.
Egy Kaiser nevű bérlő kibérelte Szentkálnaynak a kisállomás mellett levő tízholdas tanyáját sertéstelepnek.
Ez a nagy konjunktúra idején volt, 1928-ban.
Mikor így megvetette a lábát, s a város legjobb és legnagyobb hitelű neveivel parádézhatott , óriási vállalkozásba kezdett.
Sertéstömegeket és kukoricarengetegeket vásárolt össze .
Alig vették észre, olyan szédületes hitelt használt ki, hogy mikor Amerikába szökött az összes felzsebelhető pénzzel, az egész világ ámult a több százezer pengős összegektől; megkárosított mindenkit, aki csak szóba állott vele.
Így ez az üzlet megbukott, ellenben ott maradt Szentkálnaynak egy nagyszerűen felépített sertéshizlaló telep, mert a Kaiser ebben nem fösvénykedett, a város legdrágább építészével, amerikai rendszerű aklokat és berendezéseket építtetett, a manővereihez az kellett, hogy minden nagyarányú és megbízható látszatú legyen.
Tehát itt maradt a félig kész telep, és itt maradt az építésznél is egy nagy adósság.
Az öreg Szentkálnay azonban ízig-vérig kereskedő volt, s egy pillanat alatt elhatározta s meg is csinálta, részvénytársaságot alapított, hogy friss pénzt kapjon .
Belevonta a várost, a főispánt, az alispánt, a nagybirtokosokat s a kisgazdáknak roppant tömegét.
A vidék a legjobb kukoricatermő táj, s a kisgazdák a részvényeket kukoricában és sertésben fizették be.
Ügyesen volt ez elgondolva, s a legügyesebb az volt, hogy a vejét, Boronkay Ferencet tette meg üzletvezető igazgatónak.
Most lett aztán igazán nagyszabású az építkezés.
Nagy igazgatósági épületet építettek, villanyt, vízvezetéket, tárolókat, magtárakat.
Az építkezés hulladékából Boronkaynak villát a villanegyedben.
Mielőtt azonban az üzem produkálni tudott volna valamit, a sertés ára lement, a kukorica ára meg felment.
Erre beütött a krach.
Hiába hajtotta be Szentkálnay a maga tanyáiról - kétezer holdas birtoka volt - az összes sertésállományt, s hiába vétette fel a leltárba kétszer is, mert volt, hogy éjjel kihajtották, nappal meg újra be a sertésfalkákat s a különbözetet az éppen járványos veszteséglistán számolták el, hiába emelte hát a követelését magasra , végeredményben rettenetes összeomlás lett a dologból.
Ebben a stádiumban volt a Sertéstenyésztő ma, mikor Makróczy, aki az egésznek diabolusa [ 15] volt, elvesztette a csatát, és Pistára maradt az új elgondolása az egész dolognak.
Az volt a különös, hogy már hetek óta főügyész volt, de a Sertéstenyésztő-ügyek még mindig aludtak, s csak véletlenül s magánszorgalomból ismerte fel az egész ügyet és annak minden förtelmességét.
Egyik ámulatból a másikba esett, ahogy a mérleghamisítás, a ravasz elszámolások, a könyvelési manipulációk labirintusába belenézett.
Napokon keresztül számolt, egész könyvelővé képezte ki magát, otthon nem tudott aludni, éjjel felkelt s új meg új számításokat végzett.
Még nem tudta, mit kell csinálni, de olyan szenvedéllyel tanulta az ügyeket, mint ahogy a vadász a vad nyomait kutatja, a járásokat, csapásokat, hogy hogyan lehet megcsípni a rókát, a menyétet, a nagy vadakat, a vaddisznót, a medvét, mert minden állatnak megvan a maga útja, s minden tolvajnak rendszere van, amelyet fel lehet ismerni, s pontosan el lehet igazodni rajta.
Egy délelőtt hívatja a polgármester, s közli vele, hogy az éjjeli vonattal fel kell utaznia, Budapestre, a miniszter másnap reggel kilenc órakor fogadja.
Nagy fordulat volt az életében.
Ő fogja képviselni a várost a miniszter előtt.
A polgármester részletesen és pontonként kidolgozta vele, mit kell megmondania, mit kell megsejtetnie, a cél az volt, hogy a minisztert a nagy városi kölcsön szükségességéről meg kell győzni.
- Hát pajtikám, kellemesen fogsz utazni, mert az alispán úr is utazik az éjjeli vonattal, s vele mégy.
Legalább a vasúti kocsiról nem kell gondoskodni.
Pista izgalommal készült otthon az útra.
Lina szintén izgalomban volt, mert előre tudta, hogy Pistának legelső dolga lesz Pesten a testvéreit felkeresni.
Erről nemigen beszéltek.
Ha a miniszterhez már kilenckor kell menni, akkor a tizenkét órás gyorssal már hazajöhet.
- Majd egy hotelben megszállok - mondta Pista.
Lina fanyarul vette ezt is, mert fölöslegesnek tartotta a hotelt.
A vasúti kocsiban megmosdhat, átöltözhet.
Igaz, hogy reggel ötkor ér be az éjjeli személyvonat, de hát nem olyan nagy dolog öttől nyolcig eltölteni az időt egy reggeli kávé mellett valami kávéházban.
Mikor azonban látta, hogy az ura erre a diákos elintézésre nem sok kedvet mutat, beletörődött, hogy csinálja hát kedve szerint.
A vonat háromnegyed tizenkettőkor indult.
Addig fenn voltak, bár Lina szerette, ha korán feküsznek, mert kevesebb villany fogy.
- Á, méltóságos uram, van szerencsém.
- Szervusz Pistikám, szervusz - mondta Andris bácsi, kedélyesen szorongatva meg Pista kezét.
- Hát együtt szenvedünk az éjjel a hazáért - tette hozzá nevetve.
Az állomásfőnök személyesen jött udvarolni s jelenteni, hogy külön fülkét rezerváltatott, s csakugyan mikor beszállottak, már várta őket a kalauz, aki a zsúfolt vonaton, ahol a folyosók is tömve voltak, egy "Bérelt szakasz" jelzésű fülkét nyitott fel; bebocsátotta őket egy kétpamlagos fülkébe.
Az alispán azonnal helyet foglalt a vonat irányában levő ülésen.
Kipakolta éjjeli felszerelését, s kényelmesen lefeküdt.
- Jó katona elhál a jeges mezőn is - mondta kedvesen.
- Foglalj helyet, Pistikám, és aludj nyugodtan Budapestig.
Ötórai alvás elég is egy huszonnégy órára, fene egye meg.
Mikor elhelyezkedtek, Pista, aki még nem volt szokva ehhez a bérelt szakaszos utazáshoz, kicsit szorongva gondolt rá, hogy a folyosón emberek állanak.
De nem ő a felelős.
Neki nincs más dolga, mint hogy örüljön neki, hogy a hatalmasságoknál ez így megy.
- Fantasztikus - mondta az alispán elalvás előtt -, hogy az élet hogy kibabrál az emberrel.
Egész életemben utáltam a konyhai dolgokkal való foglalkozást.
Erre a háborúban élelmiszer-biztosnak kellett lennem.
Hosszú éveket azzal töltöttem, hogy számon kellett tartanom, hány mázsa liszt, hús, szalonna, kávé meg az ördög tudja, mi minden kell, hogy az mindig meglegyen.
Otthon a feleségem sírt, hogy ez sincs, az sincs, én meg a vármegye minden háztartásáról kénytelen voltam gondoskodni s ez még ma is így megy.
Nevetett, befordult és elaludt.
Pista azonban nem tudott aludni, hosszú ideig mozdulatlanul feküdt, hogy vendéglátó házigazdájának az álmát ne zavarja.
Hogy tudnak ezek élni, gondolta magában.
Azért volt hát a megyében olyan rossz a közellátás az egész idő alatt, mert az alispán sose szeretett konyhai dolgokkal foglalkozni.
No, arról szó sem lehetett, hogy a vasúti mosdóban végezze el a toalettet; az alispán felébredt, mielőtt a fővárosba beértek volna, s azt mondta:
- De jó lesz egy fürdőt venni a hotelban.
A Pannóniába szállunk, Pistikém?
- Természetesen.
Az alispán vitte be taxin, de a taxit ő fizette ki.
Egyáltalán úgy alakult a helyzet , hogy neki útimarsallá kellett lennie, s ő gondoskodott az alispán csomagjáról, a hordárról, a hotelban az ellátásról.
A fizetésről is.
- Majd útiszámlába teszed - mondta könnyedén gondoskodva az alispán.
De ő már nem feküdt le, hanem korán elment Menyhért öccséhez.
Mit csináljon, kocsiban ment ki a külső Ferencvárosba hozzájuk.
Menyhértet még álmában verte fel.
Nagy örömmel fogadták.
Jól megreggelizett, aztán gyalog mentek be a városba.
Mindent elmesélt.
Jólesett, hogy végre van valaki, aki előtt szíve szerint kibeszélhette magát.
Szerette volna Adélkát is megkeresni, de Menyhért komolyan leintette.
Adélka maga éppen olyan felelős azért, ami vele történik, mint az ura.
Felkísérte őt a várba is, és egy kis cukrászdában ültek le, míg a miniszterhez mehet.
- Heraklész a válaszúton - mondta Pista.
- A mai napon talán eldől, meg tudom -e állani a helyemet, vagy elesem...
- Miért esnél el? - szólt Menyus komolyan.
- A miniszter éppen olyan kisember, mint akárki.
Az, hogy valakinek véletlen megvan az összeköttetése, hogy éppen a kormányban foglaljon helyet, nem teszi őt providenciális államférfivá, éppen olyan kis számtiszt maradhat, amilyennek az Isten alapjában véve teremtette.
Nem értenek ezek semmihez , s az a szerencse, mert így, ha okos ember kerül közéjük, lehet őket befolyásolni.
- Menyunkám, hogy lehet azt elérni, hogy te lejöjj Zsarátnokra a múzeum igazgatójának?
Ha mi ketten együtt volnánk, az én helyzetem mingyárt megszilárdulna , felszabadulnék, ha volna kivel megbeszélni a dolgokat.
Elmondta, hogy az Alföldi Múzeum dolgát hogy elpuskázták már eddig is.
A piactéren vannak még apró földszintes házak, azokat kellett volna kisajátítani, de a Boldogh kisasszonyok nem voltak hajlandók kimenni a megszokott kis otthonukból, s mivel a Boldoghok a legnagyobb családok közé tartoznak, a vezető elemek nem tartották illőnek, hogy megzavarják a két vénkisasszonyt, a főispánné környezetének tagjait, az idilli nyugalomban.
Így el kell dugni a város legszebb épületét mellékzugba.
- Nem baj az - mondta Menyhért -, még szebb lehet a csöndességben a Múzeum.
Valami szigetet képezhet a sivár és poros városban.
Milyen jólesett neki, hogy ilyen megnyugtató érvet kap ebben a kínos kérdésben.
Ezzel operálni lehet.
De azért a szíve elfogódott volt, mikor háromnegyed kilenckor elváltak egymástól, ő ment a miniszterhez, aki ilyen korai audienciára rendelte be őt.
Menyhért meg a hivatalába.
A miniszter már bent volt, azonban egész tizenegyig kellett várni rá , mert előbb a napi referenciákat fogadta, aztán mikor már rá került volna a sor , hirtelen bement a Házba s neki utána kellett menni, hogy ott csípje el.
Kedvetlen egy viharos nap volt.
Egész nap a minisztert hajszolta, most ide küldték , majd oda, míg végre délután hat órakor sikerült a minisztériumban mégis a színe elé kerülni.
Már annyira kimerült volt, hogy mikor a kilencórai gyorshoz kiért - az alispán is hasonló tortúrákon ment át, s szintén most utazott haza; nevettek egymáson, hogy ezen a bolond Pesten mindenkinek ugyanaz a sorsa.
A vonat megint tömve volt, és mégis ott volt a "Bérelt szakasz ".
Annyi volt csak , hogy együléses fél fülke volt.
Ebben a kivételes fülkében, ahol úgy ültek egymás mellett, mintha az életben csak ők ketten volnának, akik bátran és szabadon lebegnek az élet felett, ő meg az alispán : uraknak, úriembereknek érezték magukat.
Az alispán, úgy látszik, ivott is egy kicsit, mert sose látta ilyen elevennek és közlékenynek.
- Hol beszéltél a miniszterrel? - kérdezte az alispán.
- Az nagyon furcsa volt, előbb a minisztériumban vártam rá, akkor átvittek a parlamentbe - míg a miniszter bent volt, hallgattam is az ülést - aztán megint vissza kellett menni a hivatalba, mert mire körülnéztünk, a miniszter sehol se volt.
- Bent voltál a Házban?
- Igen, méltóságos uram.
- Legalább voltak?
Az alispán nevetett.
- Nem merem megmondani, méltóságos uram, a Házban megszámláltam az embereket, mikor a kegyelmes úr beszélt, összesen tizenheten voltak.
Összenéztek és nevettek.
- Nem is tudom pontosan, hány képviselő van.
- Kétszáznegyvennégy, a kétszáznegyvenötödik most van választás alatt, hogy meghalt Unghy.
- Tehát akkor hiányoztak kétszázhuszonheten.
Bent volt tizenhét, kint kétszázhuszonhét.
Újra nevettek.
- A parlament az ma nem munkahely.
Mi dolgozunk, nem a parlament.
A közigazgatáson van ma minden súly - mondta az alispán.
- De mikor a miniszter beszélt, még azok is kimentek.
Volt úgy, hogy heten voltak bent a teremben.
- Most már minden képviselő inkább a kerülete után néz.
Most már biztos, hogy a nyáron meglesznek a választások, hát az érdekeit védi.
- Tavaly voltam bent, akkor sem voltak jelen huszonháromnál többen.
- A képviselőnek nem a Házban van ma dolga, hanem a kijárásoknál.
El nem tudod képzelni, hogy mennyit kell lótnia-futnia.
A kerület minden ügyes-bajos embere csak a képviselőre számít.
Mindent tőle kér, tőle vár.
Minden képviselőnek tele van a zsebe elintézendő dolgokkal.
Hanem a fene egye meg, az igaz, hogy más nem tud elintézni semmit, csak a képviselő.
Mindenüvé bemehet, és mindenki fél tőle.
Az a sok ügyvéd , az itt él máma.
Meg a mérnökök, ennek a kettőnek valóságos aranybánya a képviselőség .
Meg a pénzintézeti embereknek meg a vállalatok vezetőinek.
A földbirtokosoknak sem rossz, mert olyan dolgokat tudnak megszerezni, amihez a közönséges ember nem jut hozzá.
- No de, méltóságos uram, nem az ország érdekében van a Ház?
- A kormány dolgozik.
Mindent készen kap a Ház, csak meg kell szavazni.
- Bizony az nagy munka lehet - mondta ő kissé álnokul és kissé megalázkodva.
Nem mert ellenzéki szót mondani, inkább hallgatott.
Félt, hogy az alispánnak rossz véleménye ne támadjon felőle...
Az alispán ásított és unottan mondta:
- Na és hányan voltak az ellenzéken?
- Hárman-négyen.
- Na látod, ellenzék sincs.
Legyintett.
Ő azonban a parlamentben újságírók közt ült, akik alaposan belegázoltak a jóvéleményébe.
Ha, valaki felszólalt, mindjárt kommentálták.
" Ez kilépett az Egységes Pártból, mert már tudja, hogy el van ejtve, hát így akar magának kifelé népszerűséget csinálni.
Most megy ellenzékbe ..."
" Ez az ellenzéki padokról tart kormánydicsérő beszédet, hogy megmentse a kerületét.
Hátha nem állítanak ellenjelöltet."
" Ez azért van úgy felháborodva, mert valami üzletet az ő körében nála nélkül intéztek el, s ő nem keresett rajta."
" Ez azért támadja a főherceget, mert az ő kerületében már bejelentette, hogy fellép."
Az alispánnak nem volt kedve ezekről a dolgokról beszélni, ő pedig hallgatott, pedig viszketett a nyelve, hogy kimondja, amiket mondani szeretett volna.
De nem szólt, s megvetően mosolygott önmagán emiatt.
De hát, hogy szóljon?
Az állásával játszik.
Kezdte megérteni, hogy lehet az, hogy az egész ország meg van véve.
Mindenki függ valami szálon s valami módon a kormánytól.
Ő, mint városi főügyész annyira szolgája a kormánynak, hogy egy szabad gondolata nem lehet.
De csak erősödjön meg...
De hogy lehet megerősödni ?...
Csak két módon: anyagi függetlenség és társadalmi függetlenség.
Ha meglesz a háza, s lesz elég pénze...
Az alispán a zsebkendőjét ráterítette a plüsstámlára, s a fejét ráhajtotta és szunyókálni kezdett.
Ő is megpróbált aludni, de nem tudott.
A gondolatok, mint a méhkas zúgtak benne.
Még azt is kár volt szóba hozni, hogy a Házban volt, és hogy kritikája van arról , amit látott.
Olyan könnyen kerül az ember gyanúba.
Semmi köze hozzá.
Ha sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem törődik vele, mért búsuljon ő ?...
Nagy az ország, s neki csak a maga városa a világa.
Mintha nem is az országba tartozna ez a város, ez annyira saját életét éli, és annyira szűkkörű.
Olvasni kezdte az újságot, halkan, hogy ne zörögjön, és egy vidéki polgármester nevét találta meg , akit a főispán azonnali hatállyal felfüggesztett.
Végigolvasta a vádpontokat .
Valamennyi anyagi természetű dolog; a város kertgazdaságvételénél a polgármester szabálytalanul járt el...
Az óvoda építkezésénél szintén szabálytalanul járt el...
A polgármesteri lakás számára való telekvásárlásnál szabálytalanul járt el...
A hatodik vádpont szerint a városi alkalmazottakat a saját háztartásában foglalkoztatta ...
Idegeneknek engedte át használatra a város tulajdonát képező autót...
Egyes szerződéses városi vállalkozók járandóságainak kifizetésénél kevesebb illetéket vontak le, s így az államot károsodás érte...
A város részére felhatalmazás nélkül vásárolt egy sokszorosító gépet...
Szabálytalanságokat követett el a külföldi kölcsönök terhére történt építkezéseknél...
És végre a legsúlyosabb vádpont, hogy a parcellázásoknál meg nem engedett anyagi előnyökhöz jutott...
Megdöbbenve olvasta újra s újra a vádpontokat.
Egy sincs köztük olyan, ami náluk is elő ne fordult volna, és egy sincs, aminek bűnügyi következménye lehetne...
Fel fogják menteni, gondolta magában.
Hajsza.
Így fel lehetne függeszteni akármelyik polgármestert, mert ez mind bizonyíthatatlan vád...
Pletyka...
Úgy érezte e pillanatban magát, mint a vad, aki még szabadon cserkel a mezőségben, de már valahol készítik a fegyvert reá.
Olyan ez az élet, mint valami dzsungel.
Vadak élnek benne, s marcangolják egymást, és felfalják, akit lehet.
Itt senki sem ért alapjában semmihez.
Itt az a baj, hogy mindenki olyan helyen áll , ahová nem készült.
S aki ért valamihez, az sehol sincs.
Egy volt osztálytársa volt az az újságíró, aki a parlamentben felvilágosításokkal látta el.
Az mindent tud, és ma is csak politikai riporter a deresedő fejével.
Ez magyarázta meg többek közt, hogy külföldön ahhoz, hogy valaki képviselő legyen, valóságos életiskolát kell kijárni .
Kezdődik az arravalók kiválogatódása az agitációs iskolákban, ahol megtanulnak beszélni s megtanulják a politikához szükséges tudományokat.
Mert ma az államkormányzás valóságos tudomány.
Ezek a fiatal emberek lesznek a szövetkezeti és párttitkárok, gyűléseket szerveznek, vezetnek, és hosszú idő kell, míg beletanulnak az emberekkel való bánásba.
Ebben a munkában közben az állam egész élete megnyílik előtte.
Megismerik az embereket, akik vezető szerepet töltenek be a parlamenti munkában s biztos ítéletük van arról, kire mit lehet bízni, kinek mi a véleménye, ki milyen szerepre jogosult az államban...
Ott a képviselőség a legmagasabb diploma egyúttal, amit hosszú szívós munka árán lehet csak megszerezni.
Ezzel szemben Magyarországon még nem volt választás.
Itt minden képviselő társadalmi érdemei , kormányszolgálatai jutalmául kapja a képviselőséget.
A megbízhatóság, nem a hozzáértés a fontos.
A rokoni kapcsolat a legbiztosabb ismérve a megbízhatóságnak.
S minél kevésbé ért valaki magához a politikai tudományokhoz, annál megbízhatóbb.
Itt szavazógépek kellenek.
Itt az állampolgároknak sohasem volt joguk.
Itt valamikor láncon kísérték szavazni a polgárokat.
Nemcsak ma üres a képviselőház tanácskozása , üres volt az akkor is, mikor még teátrális parlamenti ülések voltak és zsúfolt Ház hallgatta a nagy vezérszónokokat.
Akkor sem volt ellenzék.
Kormányképes ellenzék csak pillanatonként állott elő, ha megtörtént, hogy egy koalíció, vagy egy teljes ellenzék kormányra jutott, az nem jelentett semmi fordulatot, mert újra csak a hozzá nem értők kerültek felszínre, akik nem hoztak nemzeti és állami új levegőt, hanem folytatták ugyanazon az úton a dolgokat, ahol a régi kormánypárt abbahagyta...
Hol lesz hát fordulat ennek a nemzetnek az életében?
Az újságíró arról beszélt, hogy ma már kezd az ifjúság foglalkozni a dolgokkal s ha ez az ifjúság kormányképes lesz, ez már fog tudni valamit csinálni...
De hol van az még?
Ma, azt mondja, olyan világpolitikai áramlatok uralkodnak, hogy egy nemzetközi döntés úgy elsöpri a gazdasági erőket vagy olyan vonalba állítja, hogy egy kis országnak a belső kormányzata valóban annyi sincs, mint a városok belkormányzatának a fontossága az ország politikájában.
Mindegy, hogy a képviselőház mit határoz és mit dönt, a nemzetközi szerződések szabják meg az élet ütemét...
A parlamentarizmus elvesztette a cselekvőképességét, helyi tünet.
Akkor pedig valóban nem lehet egyebet tenni, csak annak a néhány embernek engedni át a teret, aki ott áll a kormány élén és ide vagy oda köti a nemzet sajkáját.
A nagy vontató hajók majd elviszik valamerre az országot.
Félig lehunyt pillái alól nézte az alispán arcát.
Csodálkozva látta, hogy ez egy tipikus gazdaarc.
A sok vadászat, a sok szabad levegőn gyaloglás érdessé és apró vérerekkel átfutottá tette a bőrét...
Olvasott ez az ember valaha valami könyvet ?.. .
Van véleménye az irodalomról?
A tudományról?
Mit tud ez a szellem újabb fejlődéséről ?
Semmit.
Ez csak egy élő ember, aki a maga szűk ügyei iránt érdeklődik.
Aki nem lát tovább a megye határán, és még ott sem tud semmit megfontolni és jól elintézni.
Van valami bürokratikus séma, amely szerint kell végezni a dolgokat, de hogy jusson neki eszébe , például olyan magasabb szempont, hogy azt a harmincezer munkást, aki a megyében munka nélkül van, munkához jutassa...
Harmincezer ember, földmunkás, a legremekebb munkásanyag...
Fel lehetne harmincezer emberrel építeni az országot.
Utakat , házakat, iskolákat, múzeumokat.
Csak kellene valaki, aki munkába tudja állítani a harmincezer munkást.
Egy akarat, egy erő, aki egy cél felé tör.
Újra lehetne berendezni az egész országot csak ezzel a harmincezer munkással.
Feláshatja a pilisi karsztokat, és tervszerűen beültetheti erdőkkel, felszánthatja a Hortobágyot, s termővé változtathatja a szikes területeket.
Megtízszerezheti az országot anélkül , hogy kilépne a határokon.
Mélységbe gazdagíthatja fel a hazát, és paradicsomkertet építhet a szomorúság és terméketlenség e síkjain.
De hol van az az ember, aki elég erős lehet arra, hogy kézbe vegye ennek a nemzetnek a sorsát.
Akiben valóban nemzeti érzés és nemzeti akarat éljen...
A harmincezer munkás otthon hever a gyatra házakban , ott töltik az egész nagy telet, ülnek a subájukban a fűtetlen lakásban, és szíjják a rossz csempészett dohányt vagy falevelet...
Se földjük, se állatuk, se háziiparuk .
Ahol van, ott is hiába dolgoznak.
Hol van ennek az alispánnak olyan ötlete, hogy ügynöke legyen annak a háziiparnak, amit a megyéje szegénysége mégis elvégez.
Nem is tud róla.
Nem akar tudni.
Csak amikor itt a nagy nehéz tavasz, mikor már elfogyott a vetőmag és minden falat kenyér, s mikor már semmi se ment meg a tömeglázadástól , olyankor gondolnak valami ínségakcióra; hozatnak ötszáz vagon burgonyát, hogy azt hat-hét fillérjével kiosszák a nép közt, mert ha még ez sincs, akkor a vereskakas következik...
Nyugtalanul forgott, s szerette volna, ha neki sem jutnának eszébe ilyen dolgok.
Mért nem tud ő szintén olyan hízó és kövér lenni, aki nyugodtan alszik, mikor a ház túlsó vége ég, és azt mondja: talán nem terjed odáig a tűzvész.
Talán neki is az a baja, hogy egy kis bort ivott.
Vagy attól a méregtől bomlott meg a feje, amit a régi barát csepegtetett belé ?...
- Ha egy parlamenti tudósító nálunk fellép képviselőjelöltnek - mondta az újságíró -, biztos, hogy azonnal egy ismeretlen földbirtokost állítanak szembe vele.
Ebben minden benne van.
A keserűség, az irigység és az igazság.
Egy ismeretlen földbirtokos ismeretlen az újságíró előtt, de nem ismeretlen a kerületben.
Ott jól tudják, ki az az ismeretlen földbirtokos.
Mondjuk, van neki kétezer holdja.
Kétezer holdon annyi ember van lekötve.
Elkezdve a megye uraitól, akik vadásznak egy balekra , aki közülök vállalja a választás vesszőfutását.
Vállalja a rengeteg költséget , amivel úgy megterheli a birtokát, hogy aztán az életben alig tudja valaha letörleszteni...
És vállalja, hogy el fogja hanyagolni a gazdálkodását ...
Elidegenedik a családjától, mert kiszakítva a megszokott életből, nagyobb luxussal és szabadabb erkölcsökkel él...
Többet kell nyilvános helyeken vacsoráznia, és a könnyű szerelmi lehetőségek megfertőzik a gondolkodását...
S mire a ciklus lejár, ott áll megkopasztva...
Mit ér ezzel szemben az a lehetőség, hogy ezt-azt kijárhat.
Először is nem ért hozzá .
Nem is tudja, mit kellene saját magának kitaposnia.
Hiszen sohase volt jó gazda , mindig csak magyar úr volt, aki arra volt büszke, hogy senkinek sem szolgája...
Mire megtanulná a maga kárán, akkorára többet vesztett, mint amennyit nyerhetett...
El van adva a birtoka...
Ma már ötszáz pengő a teher holdanként mindenkinél.
És ötszáz pengő kétszer annyi, mint amennyiért el lehet adni a földet.
De a hitelező, a Takarék, a bank se tehet semmit.
Próbáljon árverezni.
Ki veszi meg ?...
Ha harminc birtokos összeáll, hogy nem fizet kamatot - a vidéki városok minden bankja felfordul.
Akkor mit tehetnek itt az emberek?
A parlamentben látta egy barátját.
Odahaza mintagazda volt, az állatai mind törzskönyvezve vannak.
A földjei rendben.
Azt lehetett rá mondani, hogy ha nem száz százalékig is, de nyolcvan százalékig jó gazda.
Mikor a szomszéd birtokosok negyven vagy harminc, ha nem tíz százalékra becsülhetők.
A népet véve az egy százalékosnak , mert a nép nem tud gazdálkodni.
Mitől tudjon.
Nem tanulta, és ki van szolgáltatva a kapzsi üzletelek.
A nyáron iskolalátogatási körúton volt, aratás után.
Mindenfelé látott learatatlan földeket, amit otthagytak, mert nem hozta meg egy hold a negyven kiló aratórészt.
Ennek a birtoka akkor is magasabb termést hozott az országos átlagnál...
S most egy hirtelen haláleset után behozták a Házba.
A bank hozta be , amelynél kétszáznegyvenezer pengővel tartozik.
Hatszáz holdért.
Egyetlen remény, hogy mint képviselő segít magán.
És most mi lesz vele?
Itt ül.
Még fiatal képviselő, hát kötelességének tartja, hogy bent üljön a Házban és hallgassa a szalmacséplést.
Otthon ő volt az, aki a legkorábban kelt, ő volt az, aki minden malacra vigyázott, és minden adagolásnál ott volt a teheneknél.
Most csinálják az emberei, amit akarnak.
Ha soká lesz képviselő , úgy fog járni, mint a többi.
Lehetetlen, hogy a gazdaságának kárára ne legyen az ő képviselőházi hallgatása.
Hiszen nem tud beszélni.
Gyakorlati ember, aki a szívósságának és gazdaszorgalmának köszönheti, hogy ebben az elmúlt évben nem merült bele, mint a többi, az új adósságok mocsarába.
Neki még hozott a föld húsz pengőt holdanként, míg a többi nagybirtokos mind ráfizetett.
Minél nagyobb volt a birtoka , annál többet.
Most ő is elindult ezen az úton, mert senki se merte vállalni már a képviselőséget.
Hiszen a legszerényebb választás belekerül húszezer pengőbe.
Ki dob ki ennyi pénzt egy csonka időszakra?
Még akkor pedig nem is tudták, hogy három-négy hónap múlva új választás lesz.
Újabb húszezer pengő?
De még ha azt remélhetné, hogy az országnak hasznára tud lenni.
Valaha azt mondták , aki jó gazda magának, az bizonyára jó gazda lesz az országnak is.
De hisz ez egészen más dolog.
Honnan tudja azt egy gazda, hogy mi kell az országnak ?
Honnan legyen csak egy ideája is az ország gazdaságára vonatkozólag.
De még ha volna , akkor sem tehet semmit.
Ott fog szavazni a nagy tömegben.
A kormánynak egy szavazattal többje lesz, ez az egész.
Hiszen mihelyt ellentmond, azonnal ellenzékbe kell mennie, s ellenzékbe hogy menjen a nagybirtokos?
S még ha menne is, akkor sem tehet semmit, mert az ellenzék olyan törpe, hogy soha semmi kormányjavaslatot meg nem buktathat.
Kétszáznegyvenötből huszonöten vannak ellenzéken.
Nincsen tehát más, mint beletörődni a megváltoztathatatlanba.
Az ország szekere megy, megy.
Nem is szekér ez ma, hanem autó.
Teherautó.
Valaki ott ül a volánnál, s az autó arra megy, ahova ő viszi...
Megy, ha megy.
De minek menjen?
Áll a garázsban.
A sofőr pedig ül a bárban?
Vagy elmegy vadászni?
Mindegy.
Nagyon hosszú egy ilyen út, míg az alispán olyan jóízűen alszik, hogy a szája megnyílik, és lassan horkolni is kezd.
Hát ő nem tehet semmit, az bizonyos.
Neki csak egy kötelessége van, anyagilag minél hamarabb biztosítani a sorsát.
Rajta nagy teher van, feleség, két gyerek.
Egy pillanatot sem tud aludni.
Az alispánt csodálta, milyen jóízűen pihen.
Mint egy gyermek, akinek nincs semmi gondja, baja, nem háborgatják ambíciók, az élete rendben van egész életén át.
Már születése óta gazdagon és nyugodtan él, mintha valami külön védőangyal vigyázna rá.
Bizony csak ezeknek való az a látszólag nagy felelősségű hivatal, amit ma is betölt.
Úr.
- No, Pistikám, mindjárt otthon leszünk - mondta az alispán, felült, nagyot , egészségeset ásított, nyújtózott.
Mint egy oroszlán.
Az oroszlán sincs tudatában annak, hogy ő az állatok királya .
Éppen olyan állat, mint a többi, csak az alakja más, az ereje, a hangja és az étvágya.
- Még van annyi idő - gyerünk az étkezőbe.
Átmentek az étkezőkocsiba.
Már csak kevesen voltak a kocsiban.
A vacsorának vége volt.
Külföldiek ültek egy kis asztal mellett, és csöndesen, valami ismeretlen nyelven beszélgettek.
Az alispán egy sültet rendelt, ő két tojásból rántottát.
- No, igyunk meg egy kis bort.
S egy jó palackot nyittatott az alispán.
- Az öcsémmel beszéltem most Pesten - mondta ő hirtelen -, a Nemzeti Múzeumban igazgató-őr.
Azt mondja, hogy az nem baj, hogy a Múzeum mellékutcára került, még bizonyos muzeális jellege is van így.
De az a szükséges, hogy a Múzeum programja minél előbb ki legyen dolgozva.
- Igazán?
Az öcséd muzeális ember?
- A legnagyobb szaktekintély ezen a téren.
- Akkor őt kellene megnyerni, hogy jöjjön le és vállalja a múzeumunk dolgát.
- Csakhogy itt fait accompli [ 16] van.
Úgy tudom, oda van ígérve az igazgatói állás.
- Kinek?
- A Makróczy sógorának.
- Ugyan kérlek.
Makróczynak kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy most a sógor dolga után szaladjon.
Örül, hogy a maga bőrét meg tudja menteni.
Nagyon benne van a csávában, s ha a jóakaratodat meg tudja nyerni ezzel, eszébe sem fog jutni, hogy akadékoskodjék.
Az a sertéshizlaló, tudod, az nagyon tisztázatlan.
Fantasztikusnak tűnt fel előtte, hogy itt a pillanat, mikor Makróczy az ő elnézésére számít.
Óvakodott azonban, hogy elárulja magát.
Első gondolata az volt ugyanis, hogy Makróczynak semleges álláspontot kell ígérnie, s aztán ki tehet róla, ha a dolgok fordulata mást parancsol.
Ennyi ravaszságot meg kell engednie, ha el akarja érni, amit akar.
- Szóval én azt mondom, hogy az öcséd azonnal adja be a folyamodványát, akkor ezen el lehet indulni.
Nevetett s úgy nézett rá, mint aki be akarja ugratni őt valamibe.
Milyen ügyesen tudják csinálni.
Ő tudta már, hogy az alispán is nagyon érdekelve van a Sertéstenyésztőben, s ha ez menekül, neki is jó.
Hogy nem szólt, az alispán mondta:
- Különben is a Makróczy unokaöccse vagy sógora, vagy mije, nem is szakember, azon felül egy beteg ember, aki nem munkaerő.
- Aha.
- Különben is alapjában véve kinevezés dolga.
A polgármester nagyon szeret, a napokban is mondta, hogy igen meg van elégedve veled.
- Igazán?
- Persze.
Nagyon szeret.
- Szeret?
Mi ez a szeretet?
- Tegnap is ő maga telefonált, hogy utazzunk együtt, és nagyon kedves volt tőle, mert igen örülök ennek a kis együttes utazásnak, nagyon kedves vagy, nagyon kedves.
És rátette a kezét az ő kezére.
Nem állhatta meg, hogy meg ne figyelje önmagán, hogy a szíve dagad.
Ez csakugyan nagyon jó volt, ez a vasúti együttlét.
Úgy összeszoktak és szinte egymásra találtak .
Ezt hogy lehetett volna elérni másképp?
Váratlan ajándék.
Intett a fizetőpincérnek, mert már Zsarátnok közeledett, kérte az egész számlát és kifizette.
- Mi az, te mindenütt csak fizetsz? - mondta nevetve az alispán.
Több szót nem vesztegetett rá.
Felállottak s visszamentek a szakaszukba .
Előkészítették a poggyászt.
Ahogy a vonat befutott, Pista leeresztette az ablakot, s hordár után kiáltott.
- Taxira - adta ki az utasítást.
- No persze - mondta az alispán -, engemet vár a kocsi, majd én hazaviszlek.
Beültek a nagy autóba, a vármegye huszárja ült a sofőr mellett.
A kocsiban még csak azt mondta az alispán:
- Holnap beszélek a polgármesterrel.
No szervusz, szervusz.
- Kézcsókom a méltóságos asszonynak - mondta Pista, s előzékenyen kiugrott a kocsiból, mert úgy állott meg a vármegyeház előtt, hogy rajta keresztül kellett volna kiszállni az alispánnak, ő tehát kiszállt, és kisegítette az idősebb urat.
- Vigye haza a nagyságos főügyész urat - mondta a sofőrnek az alispán, azzal még egyszer intett, és ő visszaült.
- Tudja, hol lakom?
- Hogyne, nagyságos uram - mondta a sofőr, s ez jólesett neki, hogy a vármegyei sofőr már tudja az ő lakását.
Mikor a nagy autó a kis utcában megállott, ő már jelentékeny borravalót készített ki a sofőrnek, aki nagy meghajlással vette át a pénzt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE