Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
16.
Még ébren voltak.
Lina várt, s a gyerekek csak nehezen feküdtek le.
Kati néni zavarta a gondolataiban, mert a néni nem akarta elhinni, hogy nem kötelessége szakadatlanul mesélni.
Mikor az autóbúgást meghallotta Lina, azért örült meg főként, hogy Kati néni végre elhallgat.
Kinézett az ablakon, aztán kiszaladt kaput nyitni.
A lány is ébren volt ugyan, nem engedte lefeküdni, minek aludjon a dög, mikor az uraknak még szükségük van rá.
De azért kendőt kapott magára, s ő ment ki azzal a gondolattal, hogy mire feltápászkodik, akkorra ő már ki is nyit.
- Jaj, maga jön ki ebbe a rossz időbe - mondta Pista s megölelte Linát.
Így, ölelkezve jöttek be a házba.
A cseléd álmosan meresztgette a szemét, s becsukta utánuk az ajtót, ahogy bejöttek.
- Hozd be a vacsorát - mondta neki Lina.
- De el ne törj valamit.
- Barátom - szólt Pista büszkén -, miniszterrel kezeltem.
Kati néni itt van még?
- Az itt.
Az itt akar kitelelni.
- Ó Pistám - ujjongott Kati néni, s felállott a varrása közül.
- Éhes vagy?
- Már hozzák a vacsorát.
A Kati néni jelenléte zavarta őket.
Pista nem mondhatott semmit előtte, amit szeretett volna mondani, ezért az utazás részleteiről beszélt, hogy az alispánnal ment, megyei autó hozta ide is, hogy kényelmesen aludt a múlt éjjel; hogy nem szállott hotelba, csak éppen az időt töltötte el, azután elment Menyhértékhez s vele volt, míg a miniszterhez nem kellett menni.
S más efféléket.
- Mit varr, Kati néni? - szólt hirtelen Lina.
Míg odakint volt, az isten tudja honnan, valami rongyos gyermekinget húzott elő, s most azon szorgoskodott.
- Dógozok, fódozok, takarékoskodok - mondta Kati néni -, így kell azt, akkor jön ki kevésből a család.
- Ó az Isten áldja meg, ne teregesse már ki legalább, még azt hiszi az uram, hogy ilyenbe járnak a gyerekei.
Porrongynak való ez már csak.
- Gondoltam, segítek, gyerekem.
- Jaj, menjen már, feküdjön le, nem kell olyan nagyon fáradni a néninek.
- Holnap én fogok főzni, majd olyat főzök, mint az édesanyja szokott főzni a lelkemnek, hadd egyen egyszer egy jó falatot.
- Eszik az hálistennek - mondta ingerült nevetéssel Lina -, csak a néni menjen , pihenjen le.
Valósággal kituszkolta a nénit a szobából a pici cselédszobába, amit sose kap meg a cseléd, akinek a konyhában is jó.
Pista hozzáfogott megenni az elszáradt hússzeleteket.
- Nem tudtam, hogy egyáltalán jössz -e.
Mér nem jöttél a déli vonattal?
- Nem lehetett, délután hatig kellett a minisztert lesni, csak akkor jutottam be hozzá.
Szerencsére Andris bácsi is csak a kilencessel jött haza.
- Milyen Andris bácsi?
- Az alispán.
- Ja.
Már azt hittem, valami rokon.
Mikor lefeküdtek, Lina azt kérdi:
- Adélék mit csinálnak?
- Nem voltam náluk.
Menyhért azt mondta, ne menjek.
Ezt azért tette hozzá, hogy Menyhértet kedvesebbé tegye a felesége előtt.
Mikor elnyújtózott az ágyban, arra gondolt: Csak ez a Lina volna egy kicsit magasabb koncepciójú... milyen kár, hogy belefúl az örökös főzéseibe, mosogatásaiba.
Ez jó volt, míg szegények voltak, de most már ideje lenne, hogy kiszabaduljon belőle.
Nem lehet vele semmit igazán megbeszélni, s ez mind azért van, mert egész lelkét lefoglalja a rokonaival szemben való gyűlölködése.
- Szólj rá a gyerekekre - mondta Lina, mikor lefeküdt.
- Mióta ilyen nagy úr lett az apjukból, nem akarnak dolgozni.
Ma este is meg kellett velük harcolni.
Azt hiszik , most már fenékig tejföl.
Szemtelen kölykök, ahogy megérezték, hogy egy kicsit több szabad, mingyárt visszaélnek vele.
Mi lesz belőlük?
Ezek is Kopjássok akarnak lenni?
- A Kopjássokról nem lehet csak úgy általánosságban ítéletet mondani.
Még Albert is karriert csinált.
Nem találkoztam ugyan vele, de hallom, hogy tőzsdei diszponense a Budapesti Banknak.
Ez pedig a bankszakmában nagy szó, ezt ő maga csinálta magának.
A pénzzel nem lehet kukoricázni, ha valaki nem megbízható, ott egykettőre kitöri a nyakát.
- Énnekem semmi közöm hozzá, én csak örülök, ha jól megy nekik, mert akkor nem látom őket.
Kívánom, hogy éljenek és viruljanak, de inkább az a baj, hogy éppen máma jött a levele, és arra kér, hogy a zsarátnoki takaréknál helyezd el.
Pista elhallgatott.
Kellemetlen, hogy Linának mindig van ütőkártyája.
Igyekezett hamar elaludni.
Éjjel felébredt, s soká álmatlanul feküdt.
Mi az ördögöt is csináljon hát a testvéreivel, valamennyit nem helyezheti el.
Pedig nem volna rossz, ha Kardics bácsi Albertet akceptálná.
Volna egy megbízható embere a Takaréknál.
Reggel ment referálni a polgármesternek.
- Á, szervusz, szervusz, pajtikám - fogadta a polgármester ragyogó arccal.
- Na, mi újság?
Mindenről beszélni kellett, minden legkisebb dologról.
A miniszter mit mondott, mit beszélt, milyen hangsúllyal, melyik dobozból kínálta meg szivarral, a jobb oldali vagy a bal oldaliból.
Hogy az íróasztal előtti székre ültette -e, vagy felállott s elment vele a kis garnitúrához, ami a szobájában áll.
És aztán, hogy milyen színben van, s hogy nem hallott -e arról valamit, hogy a legutóbbi vadászaton feltörte a nyereg?
Hogy ül a fotelben, most is olyan sokat izeg - mozog - e?
Hogy a piros bársonyszéket meg tudja -e lovagolni.
Pista nagyon vigyázott, hogy el ne árulja magát, hogy nincs hozzászokva, hogy ekkora nagyurakkal elfogulatlanul diskuráljon, mint kis állású ember, a legmagasabb kormányférfiakat különleges és kivételes lényeknek képzelte, s tényleg elfogult volt eleinte...
Aztán eszébe villant, hogy a miniszter személyi titkára, akivel két teljes órát töltött egy szobában, míg várakozott, azt mondta, hogy valami punktumot, vagy mit használ a miniszter.
Roller, roler, keresgélte a szavakat s hirtelen kibökte:
- Most punktum rollert használ.
- Háháhá - kacagott fel a polgármester harsányan, hogy összes porcelán foga az aranyfoglalattal együtt kivillant -, hát persze, nő a hasa.
Nagyon jó - s megveregette a Pista hasát -, nagyon jó, hát ő is punktrollerre szorul már ...
Tényleg, az utóbbi időben bizony erősödik, pedig karcsú legény volt az mindig, nagy sportsman is.
Szóval a punktrollernél tartunk.
No, magának se árt az, kedvesem...
De Pista csak azon pirult, hogy úgy mondta az előbb, hogy punktum roller s ezzel elárulta, hogy fogalma sincs róla, hogy ez a szer, úgy látszik, a hízás ellen való .
De azt látta, hogy a polgármester meg van vele elégedve, és nagyra becsüli, hogy a főügyész mingyárt az első találkozásnál ilyen intim viszonyba került a miniszterrel , ha még ezt is elárulta neki.
Csak most került szó a hivatalos dolgokról való referálásra.
A polgármester arra gondolt, hogy hátha a miniszter azért volt ilyen bizalmas hangú a fiatal főügyésszel szemben, mert valamit készít elő.
Jó volna, ha valamit akarna a várossal, mert így nála is mégiscsak könnyebben lehetne elérni egyet-mást.
- Azt mondja, hogy nem ad pénzt, csak hasznos befektetésre.
Mondtam neki, hogy kegyelmes uram, mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nincs Amerikának annyi pénze, amit mi hasznosan be ne tudnánk fektetni.
Mert igaz ugyan, hogy a csatornázás nem hoz közvetlen kamatot, de lehet anélkül élni?
Erre mondta, hogy igazad van , pajtikám, a punktrollerről se lehet azt mondani, hogy kamatot hoz, de meghozza a maga hasznát.
- Há - há - há - kacagott a polgármester -, há - há - há - és kacagott.
Most nyílt az ajtó, és minden bejelentés nélkül benyitott Kardics.
- Szervusztok, hallom, hogy magatokban vagytok.
- Gyere csak, gyere, pajtikám - szólt a polgármester, s nevetve kezet nyújtott Kardicsnak -, ez a Pistu, ez egy aranyember.
Képzeld, a miniszter punktrollert használ.
- Hahaha - kacagott Kardics is, mintha valami kitűnőt mondtak volna s nem tudott kijózanodni a nevetésből.
- Hát a Cimbi grófné rászorítja.
A két öregember úgy nevetgélt, mint két diák, és Pista percek alatt be volt avatva , hogy a miniszternek viszonya van Cimbi grófnéval, aki most "őt vette munkába ".
Hogy a felesége kedvéért sohase tette volna meg, s a Cimbi grófné kedvéért bezzeg igen.
Így telt el a délelőtt, ilyen kedves csevegésben.
- Hát Tóth Bénit kinevezték járásbírónak.
- Ne beszélj.
- Lepényre.
- Óriási...
- Kardics megint csaknem úgy nevetett, mint a punktrolleren.
- Nohát akkor rendben van - s Pistához fordult, mert teljes erővel ki kellett magából adni a mulatságos esetet: - Múlt télen annyit nyert a kártyán, hogy megvette a testvérei birtokát.
Már az ősi birtokot, hatszáznegyven holdat, olyan áron, hogy muszáj volt odaadni, mert azt idegentől nem lehetett volna megkapni.
No, de a szerencse forgandó , ahogy jött a pénz, úgy elment, s mire a búza kalászba szökött, már el kellett adja .
Így a Sebesi Tóth család kiesett a megye virilistái közül.
Vége Sebesen a Tóthoknak...
Milyen jó időket töltöttem én ott fiatalkoromban.
Ott volt Sebesi Tóth Áron bácsi, ott volt Micsky - fia a napokban könyörgött, hogy díjnoknak vegyem fel a Takarékhoz -, ott volt Balássy, Melegh... a Melegheknek talán még van is valami kis maradék darabjuk a birtokból...
Szóval ez Melegh Ödön munkája...
Nagyon helyes is , nem szabad elveszni hagyni a családokat, míg lehet rajtuk segíteni.
- Ügyes dolog - mondta a polgármester.
- Nagyon - kezdte újra a nevetést Kardics.
- Nagyon ügyes.
Most, amikor nincs állás , és egy minisztert a parlamentben támadnak meg, hogy a fiát joggyakornoknak kinevezte .
A másik meg a Váltó Bank vezérének azt mondja: felveszem a fiad, ha te is állást adsz az én fiamnak...
Mégis ez a Melegh Ödön, ez ma is valaki...
Ki tudott neveztetni egy földit, mingyárt járásbírónak.
A polgármester olyan édes elragadtatással nevetett, mintha valami remek édességet szopogatott volna.
- Természetesen - szúrta bele csípősen, de nem ellenségesen - Béninek nincs is bírói vizsgája, csak ügyvédi, viszont gyakorlata az nincs.
- Hacsak gyakorlatnak nem vesszük, hogy ügyvédekkel és bírákkal is szívesen kártyázott.
Valami kajánság volt a szavaiban, s Pista úgy érezte, hogy még ezek a cinikus vének is amorálisnak tartják ezeket a közéleti panamákat.
Ő is nevetett.
Nevetett, mert félt elárulni, hogy milyen lehangolónak tartja ezt az egész jelenetet, s mindazt , amit hall, de nevetett azért is, hogy ezzel építse a saját terveit, az öccsei dolgát.
Így telt el a délután, ilyen kedves csevegésben, Pista csodálkozva figyelte meg magán, hogy mennyire beleillik ebbe a kompániába.
Nem is értette, hogy szedett fel annyi pletykát Pesten, de csak úgy áradt belőle.
Az az újságíró látta el, s különös , mikor hallgatta ott a parlamentben, akkor dühös volt rá, ellenben most, mikor halványan átcsorgatta ezeknek a fülébe, ami megmaradt benne, most örül neki, s nem is tudja, mit csinálna, ha véletlenül nem találkozik egy ilyen pletykapermetező géppel.
Végre mindhárman nagyot sóhajtottak, mint nagy ebéd után szokott az ember sóhajtani , hogy az ételt lejjebb gyűrje magában, s akkor Kardics fellélegzett:
- No, most elviszem ezt a Pistát, kiviszem a villatelepre.
Éppen meg vagyok híjva Feriékhez, ott lesz Andris is, együtt utazott evvel a Pistával, és mondta telefonon , hogy el van ragadtatva tőle, vigyem ki, hátha megtetszik neki a ház.
Ezen megint nevettek, de Pista annyira izgalomba jött, hogy most azonnal találkozni fog Magdalénával, hogy nem is vette észre, hogy nevetnek, s hogy rajta nevetnek , mint a gyermeken, hogy "megtetszik esetleg a ház "...
Mintha azt mondanák, hogy esetleg az éhségtől szédülőnek megtetszik egy kiválóan jól elkészített ebéd.
Ő aztán áthozatta a kabátját a saját írószobájából, s megengedte, hogy Kardics valósággal karon ragadja s úgy cipelje le az autójához.
Csak mikor beültek, akkor jutott eszébe:
- A feleségemnek nem szólottam, úgy volt, hogy együtt nézzük meg.
- Nem kell az asszonyoknak mindenbe beleszólani.
Illetve sokkal jobb, ha az ember fel van készülve és referálhat nekik.
Sőt a legjobb, ha az ember fait accompli elé állítja őket.
Én soha nem kértem tanácsot a feleségemtől, csak közöltem vele ... megleptem...
Aj de jó dolog az autó.
Hét perc alatt kinn voltak a fasorban.
Ott állottak a ház előtt.
Már ismerte a házat, már a szíve ismerte, s úgy el volt fogulva, mint valami diák.
Becsöngettek.
A kertész nyitott ajtót.
Nem volt kulccsal zárva, csak tudni kellett a rugóját.
Végigmentek a kavicsozott úton.
Már sötét volt, nem lehetett látni semmit.
Az utcai lámpák csak gyéren világítottak.
Nem a főajtón mentek fel - Kardics ismerte a dürgést -, hanem megkerülték a házat, s a túlsó oldalon volt egy bástyaszerű bejárat.
Egész olyan volt, mint a Halászbástya egyik fülkéje.
Pompásan faragott kövekből .
Fehéren világított a kő s mikor lépdeltek fölfelé, Pista arra gondolt, hogy a börtönbe viszik.
A régi monumentális építkezéseknél vannak ilyen kőbe faragott lépcsők.
Óriási nagy üvegezett ajtó volt fent, nyitva volt egy szárnya.
Bementek, s a Kardics keze ismerősen gyújtotta fel a villanylámpát.
Egyszerre ijesztő világosság lett, s embermagasságban fával burkolt zegzugos előszobában voltak.
Balról széles, magyaros szabású falépcső vitt fel az emeletre, az alatt kisebb helyiségek, ajtók tömege, meg sem tudta számolni, hány ajtó; ajtósor.
Szemben üvegezett ajtón át belátni a szalonba.
Letették a kabátokat, kalapot, botot, megigazították magukat a földig érő nagy tükörben, s egyet húztak a vállukon, derekukon, mint mikor a színész kilép a lámpák elé, s benyitottak a halványan világított nagyterembe.
Első érzése az volt, hogy túl nagy a terem.
Lakószobának túlságosan van méretezve .
Kifűteni télen nehéz lehet.
A második érzése az volt, hogy ott állott Magdaléna előtt.
Magdaléna körülbelül szemben ült egy karszékben s az anyja volt tőle jobbra, nekik háttal.
A mama, Szentkálnayné úgy volt öltözve, mintha nagy és ünnepélyes vendégségben volna.
Fekete ruha, selymekkel, ékszerekkel, aranylánccal.
Pista, hogy miért, maga sem tudta, nagyon megnézte, s egyre jobban nézte ezt az öregasszonyt , mintha ez volna a kulcsa az egész rejtélynek.
Milyen fehér az arca s milyen mosdott , ápolt, gondozott, és valami testi hibája van, vagy a gerincében van valami ferdeség , vagy a lába rossz, nehezen lép...
Ellenben Magdaléna hallatlan kedves volt, s milyen magas.
Magasabb, mint Lina.
Nem is tudja, hogy valaha állott -e vele így szemtől szemben, ez lepte meg legjobban, hogy ilyen magas.
És olyan egyenesen jár, hogy az szinte túlzás.
Úgy jár, mint egy önálló ember, akinek tartania kell magát, aki hozzá van szokva, hogy védekezzék és parancsoljon, aki dolgozik és cselekszik.
- Parancsoljanak helyet.
Hogy van, Soma?
Kardics szokása szerint szélesen és lármázva szólott, s úgy viselte magát, mint aki itt nagyon itthon van, s azt igen mutatja.
Egészen úgy, mint nála Berci bácsi.
Pista jó ideig semmit sem hallott abból, amit beszéltek, csak nézte a termet.
A falak zsúfolva voltak képekkel.
Ez meglepte.
Még ennyi képet életében nem látott magánlakásban, mint ami itt van.
Egészen a plafon alatt húzott vonalig tele volt rakva képpel mind a négy fal, ahol csak egy kis hely volt.
De úgy tele, hogy a falból magából egyáltalán semmi sem látszott.
Magdaléna észrevette a csodálkozását s azt mondta:
- Ma nem divat a kép, de hát én nem törődöm a divattal.
Én nagyon szeretem a barátaimat, és a világért nem válnék meg a műveiktől.
- Mind ismeri? a festőket?
- Nohát, legalább a tárlatról.
De nagyon sokan voltak is már itt nálam.
Az asztalon volt egy rézveretes, díszes, vastag album, rátette hosszú, vékony kezét s mondta:
- Mikor megnyitottuk a házunkat, ezt az albumot fektettük fel, majd nézte át , mindenki benne van, aki megfordult viskónkban.
Öröme lesz benne, talál verseket és rajzokat és mindenféle jó neveket.
Ő ettől elkomorodott.
Valahogy úgy érezte, hogy ez a nő nem az, akinek ő tíz éven keresztül nézte.
Mintha megmerevedett volna egy gázállapotban levő létezés, mintha kikövült volna az izzó láva.
Nagyon határozottnak, nagyon biztosnak, nagyon öntudatosnak találta ezt a nőt.
Nem merte nézni eddig, de most egyszerűen rajta maradt a szeme, s oly nyugalommal nézett rá, mint valami élő szoborra.
Mintha nem kellett volna többet attól tartania, hogy megsérti a pillantásával.
Elvesztette a varázst.
Nem volt Magdalénában semmi bizonytalan, semmi tétovázás, mintha érzelmekre nem is lett volna képes.
Nem volt benne semmi gyermekes, vagy játékos , vagy kétséges.
Biztos volt, mint egy bútor, sőt biztos és öntudatos és változhatatlan, mint egy festmény, amely a bizonytalant örökíti meg.
Felállottak s a képeken mentek végig.
Magdaléna minden képet névről ismert, mint a pásztor a juhait.
Pista viszont úgy érezte, hogy sohase lenne képes ezt a sok különféle képet egyénenként külön emlékébe verni.
A legfiatalabb festők legjava is ott volt, a legöregebbek klasszikusnak ható dolgai közt.
Tagadhatatlanul igen ügyesen voltak elrendezve, mert a fiatalok színes foltjai felderítették a régiek keményen megfestett alakjait.
Mintha imbolygó felhők között alakok járnának...
- Ez a mama...
- Pista ránézett a képre, s ijedten visszanézett a mamára, aki néha beleszólt a beszélgetésbe, s szintén nagyon okosan és döntően, de a képen, úgy volt megfestve, mint egy anyacsászárné, a fehér frizurája tornyosan, és diadém volt benne , és a hideg kék szeme erőltetett jóakarattal nézett a képről, mint az életben.
De az volt a bántó, hogy a rossz lábtartása nem látszott a képen.
- Ez én vagyok...
- Nagyon rossz - kiáltott fel egész felháborodva Pista, úgyhogy mindenki felnevetett.
- Én szeretem - mondta Magdaléna.
Szereti, akkor biztosan kell benne lenni valami szépnek.
Nézte a képet.
Egy öregedő irodakisasszony.
Szigorúan néz, és büszke arra, hogy az ő számadásaiban nincs tévedés.
Ennyire leplezve...
Nem mert a képre nézni, mert volt benn azért hasonlóság, csak az fájt, hogy amit már ő maga is észrevett, ebben a nőben teljesen hiányzik az érzelmek zűrzavara...
Milyen bájos mellette Lina, a maga piruló tájékozatlanságával...
- És ez az uram.
Mint egy Svengáli a fekete szakállával.
És most egy pillanat alatt rájött Pista, hogy ez a két ember nem értheti meg egymást.
Nem.
Ez a Svengáli fél ettől az asszonytól ...
Nézd a szemét, ahogy befelé néz, mintha a sugarai nem lőnének ki a szembenállóra , hanem bent maradnának...
Visszapillantott az irodakisasszonyra, s újra a gyáva Svengálira...
Hm...
Furcsa pár...
Egy fordított viszony.
Nem Svengáli csinál valamit Trilbiből, hanem a médium kényszeríti rá hideg akaratát a hipnotizőrre.
A teremből egy kisebb terem nyílt, még ez is terem: ez az ebédlő...
Ennek a falain folytatódnak a képhullámok, de ő már beleszédült, mint a tárlaton a tömérdek , egymással harcoló festmény szemléletébe.
Ott néhány szép bronzot is észrevett , oroszlán, két viaskodó gladiátor, nyújtózkodó női akt, és egyenes vonalú , raktárszerű ebédlőszekrény.
Inkább ezen maradt a szeme.
Magdaléna mosolyogva mondta:
- Én terveztem.
- Szép.
- Az én felfogásom, hogy a lakásban az ember élni akar.
A bútornak a célt kell szolgálni.
Ebben, úgy látszik, minden benne van, de Pistának gondolkozni kellett rajta.
Tényleg mint valami üzleti üvegezett raktár, tolóajtókkal.
Remek fényezett favonalak, pompás metszett üveglapok, de mégiscsak a világ legegyszerűbb vitrine.
Mosolyogva nézett Magdalénára, most először zavartalanul életében:
- Magánál minden ilyen biztos és átlátszó?
Az asszony röppenésszerűen pillantott rá.
- Amit meg akarok mutatni.
S már el is fordult, de Pista úgy érezte, egy áruló rést kapott, s már örült.
Már fölényben érezte magát.
Úgy.
Ez igaz.
Ez elképzelhető: vannak még azontúl is valamik...
- Erre van még két szoba, a dohányzó s az uram szobája.
A kertet akarják?
A Magdaléna kérdése e pillanatban olyan volt, mintha most tört volna ki belőle valami kietlen és elszánt.
Pista rájött, hogy ez itt most nem vizit, amit ők végeznek, hanem eladó ház nézése.
Szinte elpirult.
Magdaléna már fel is gyújtotta a lámpát.
Nem volt könnyű.
Hátra kellett mennie s valahol függöny mögött kissé soká babrált a felkapcsolással.
Ők ezalatt mindnyájan kiléptek a tornácra, a nagy kerek s üvegezett térbe, és kinéztek a sötétbe.
Kint szép homály volt.
Nemrégen van még este, s az éjszaka nem komoran sötét.
Valami halvány körvonalak látszanak a derengésben, s szép kertet, szép még ma is, a késő őszben, lombos bokrokat lehet sejteni.
De hirtelen vakító fény, s kigyúl kint egy hatalmas izzólámpa.
Középen áll a magasban, vasoszlopon s leszórja a fehér fényt, s ettől, mint valami varázslatra, egy óriási rózsagrupp termett a ház előtt.
Már foszladozott volt a levélzete, de rózsa még mindig volt egyik-másik fán, s oly káprázatos volt ez a roppant kör, a rózsáknak ez a dús világa, ez a Rosarium, hogy Pista egészen elfogódott.
Ez mindent megkoronázott, amit csak az életben elképzelt s szépnek tartott.
Némán és megdöbbenve nézte a képet.
Még a fény is mintha ki volna mérve, csak annyi volt, ami magát a kertet ellátja, már távolabbra nem jutott belőle, s nem lehetett látni, hol van a kerítés, merre vannak a szomszédok.
Itt egy tündérszigeten égett a fény, s a fényben minden szép volt, ami volt.
- Nem fázik meg, kedves? - mondta Kardics bácsi, s Pista aggódva és féltve nézett Magdalénára, s féltékenyen fájt neki, hogy nem ő vette észre a hűvöst, s nem ő féltette az asszonyt...
A villany elaludt, s ők újra bent ültek a jó meleg szalonban.
- Hát akkor kötünk egy ideiglenes szerződést - mondta Kardics bácsi, s vette elő a töltőtollát.
- Nagyon szeretném még a feleségemmel együtt megnézni - mondta kissé tétován Pista.
- Hát majd megnézitek - mondta Kardics bácsi rendületlen nyájassággal, s tovább írta a szerződést.
Nem tudott mit mondani rá, mert valósággal lázban volt, mintha a paradicsom szakadt volna a nyakába, s most nem tudja, mi lesz ebből az álomból.
Mikor az árat várta , akkor remélte, hogy el kell majd szédülnie és felugrania és kirohannia, hogy megszabadítsa magát.
De hogy kimondta Kardics bácsi az összeget, szinte megsemmisült , annyira alacsonynak találta.
Olyan árat hallott, amennyiért egy egyszerű tisztviselőházat lehetne legfeljebb szerezni...
Nézte a két asszonyt...
Magdaléna arcán nem látszott semmi, úgy tűnt fel, hogy ő már régen tisztában van a dologgal, de az anyja megdermedve és mozdulatlanul ült a helyén, mintha sóbálvánnyá vált volna ...
Pista hamar lesütötte a szemét, nem mert rájuk nézni.
Szégyellte magát.
Az összeg az építési összegnek legfeljebb felét tehette ki.
Ezzel nem lehet vitatkozni.
Azt csak nem teheti, hogy azt mondja, ennyiért nem hajlandó átvenni, emeljék oly magasra, hogy ne is lehessen szó arról, hogy ő rá is gondolhasson.
Aláírta.
Először Magdaléna mint eladó.
Aztán ő mint vevő.
Együtt a két szív...
Majd Kardics bácsi, mint tanú.
Ma ő a kedvenc, neki jár kedvébe a Takarék.
Tegnap persze ezeknek volt rokona... ma neki...
Kardics bácsi az írást hagyta megszáradni, és akkor összehajtotta és betette a nagy bőrtárcájába s el a belső zsebébe.
- Holnap, holnapután bejössz a Takarékba - mondta -, s elintézzük.
Természetesnek találta a dolgot.
Mikor elmentek, szinte körül sem mert pillantani, csak lopva, mint a tolvaj, aki viszi a lopott portékát s nem vizsgálja meg, nem lehet olyan, hogy ő ne nyerjen vele...
A kertben hatalmas bukszusbokrok voltak.
Hol tudtak ebbe az új földbe ekkora örökzöld növényeket szerezni.
S az áloék.
Vajon ez mind az övé már, vagy ezeket ki fogják ásni s magukkal viszik ?...
Kinek lesz arra pénze, hogy helyettük újakat ültessen ?...
Kardics bácsi hazavitte őt a lakására, a hatalmas túraautó szinte széttolta a kis házakat.
Melegen és tisztelettel, sőt hálával rázta meg a Kardics bácsi kezét, de volt benne még egy érzés...
Már nem volt annyira alárendeltje.
Már van háza, ahova meghívhatja pénteki zsúrra őt s az egész társaságát.
Lassan közé érik ezeknek.
Lassan ?...
Lehet még ennél gyorsabb iram is?
- Szervusz, szervusz kedves bátyám, szervusz kedves drágaságom.
Melegen, ölelve szorította meg az öregúr kezét, s megvárta míg az visszabillen az autóban a helyére s elmegy.
Óvakodott, hogy csak egy köszönő szót is mondjon, de azt mégsem tudta megtenni, hogy otthagyja az autót s bemenjen, mielőtt el nem tűnik a kocsi az utcából.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE