Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
2.
Milyen furcsa, hogy Wagner, a főjegyző, szóba sem került most, mikor a feleségével arról beszéltek, hogy esett ki Makróczy.
Wagner meg emiatt esett ki, a csatornázás miatt.
Benne volt a Belatiny manipulációiban, ha ki is mászott belőle, mindenki tudta, hogy a kanalizálás a mániája, s a város még most sem heverte ki a régi csatornázást.
Olyan összeg ment el a főútvonalak elkészítésére, hogy abból az egész várost el lehetett volna látni, legalább a belterületet.
Hát Wagnert azért húzták ki a szavazólapokról, mert boldog volt mindenki, hogy menekülhetett tőle.
" Még nagyobb tolvaj, mint Makróczy."
Óvatosan lépkedett, mert minden kapu előtt át kellett lépni a kifolyót.
Még híddal is kevés helyen volt letakarva a szennylé.
Be is kell menni innen a főutakra valamerre.
Nem lakhatik tovább ebben a félreeső utcában.
Különös, egy pillanat alatt csúnya és büdös lett neki az utca, ahol eddig nyugodtan tudott élni.
Hiszen, ha az amerikai kölcsönt megkapják, akkor meg is lesz.
De bizonyára a város jól jár, mert kevésbe fog kerülni...
Mosolygott, s a szájában jó ízeket érzett, a tisztesség és a becsület jóízét...
Annyival mindenesetre kevesebbe fog kerülni, mint amennyit az ügyészek el szoktak lopni.
Hanem akár lesz csatornázás, akár nem, ebből az utcából ki fog költözni.
Ez nagyon szennyes és rendetlen út.
Nagyon szeretne egy kis saját házat.
Az erdő sarkát most tisztviselőtelkeknek parcellázgatják, már eddig is beszélt róla otthon, hogy venni kellene egy parcellát.
Apa annyival hozzájárulhat, már az apósa.
Most már megveszi .
Milyen jó lesz az, maga kertjében gazdálkodni, gyümölcsfát ültetni, oltani.
Szép kis háromszobás ház.
Az az ideális.
Az asszonynak nincs sok dolga, könnyű rendben tartani s nem lesz nehéz kifizetni...
Esetleg négyszobásat, hogy neki is legyen szobácskája, akármilyen kicsiny...
- Szervusz, szervusz, kedvesem - kiáltott rá egy erős hang, mikor a főútra, a Ferenc József körútra kikerült.
Felnéz gondolataiból, hát a takarékpénztár igazgatója köszön neki előre.
A régi alázatos örömmel fogadja a köszöntést.
Kardics igen nagy úr volt a városban, a Nagytakarék révén a legnagyobb hatalom, és igen nagy házat vitt, s ott dőltek el a pénzügyi dolgok.
Ő jóformán sose beszélt vele, talán a városházán egypárszor néhány szót, nem is ismerték közelebbről egymást, tegnap még tán a köszöntését se fogadta volna, legfeljebb egy szórakozott kalapemeléssel.
Meg volt elégedve, hogy Kardics vezérigazgató oly melegen és fidélisen rázza a kezét.
Sőt el sem eresztette, hanem rákiáltott:
- Te, Pista, azt mondja a feleségem, hogy az ő anyja Kopjáss-lány volt, tudsz te erről?
Egy pillanatig meglepetve s gondolkozva nézett.
Persze hogy tudott róla, hiszen Kardicsné a Kopjáss Ferdinánd lánya...
Hogy nem szólt, Kardics újra kezdte:
- De igen, igen, Verebesről, Kopjáss Ferdinánd...
- Kopjáss Szidónia.
- Az anyósom.
- Az apámnak unokanővére volt.
- No látod.
Egy pillanatig úgy néztek egymásra, mintha most fedezték volna fel egymást, hogy egyáltalán mind a ketten emberi lények.
Kopjáss Ferdinánd...
Hja, Kopjáss Ferdinánd ?...
A legnagyobb birtokos a vármegyében , vagy azok közül egy...
Igen nagy úr, olyan nagy úr volt az még, hogy soha négylovas hintó nélkül, éspedig négy ragyogó fehér ló nélkül, még a nevét se lehetett kiejteni...
Olyan nagy úr, hogy ki se mondták a nevét otthon.
Képviselő volt, a Tisza Kálmán legbelső huszárjainak egyike.
Főispán is volt egy ideig, de annyira úr volt , hogy nem volt kedve hozzá.
- Ó, Kopjáss Ferdinánd - mondta -, Kopjáss Ferdinánd, Verebesen...
Azt nem tette hozzá, bár egy pillanat alatt minden eszébe villant, hogy odahaza nem volt más neve, csak az, hogy a "setét gazember ".
Mert a családi hagyomány szerint Kopjáss Ferdinánd a nagyapa halála után nem restellt személyesen és négylovas hintón megjelenni náluk és összeszedni s elvinni minden iratot, ami feltalálható volt ...
Mindent, amivel igazolni lehetett volna a beszterédi uradalomban való részesedésüket .
Sohase tudtak többet semmit kiásni belőle, ha mentek, kérték, a legridegebb elutasítás volt a részük, s pörölni sem lehetett, mert a nagymama minden írás nélkül adta ki azokat; szegény, kis tehetetlen nagymama, aki világért nem kételkedett volna egy Kopjáss Ferdinánd úri szavában.
Így aztán Kopjáss Ferdinánd vágta zsebre az ő részüket is, volt a családi hiedelem.
Mikor apja korán meghalt szegény, anyja beköltözött a városba, a Kollégium tövébe s diáktartásból nevelte fel sok gyermekét .
Olyan tisztességes szegénységben éltek, amilyen illetlen gazdagságban a Kopjáss Ferdinánd családja, a lányát, Szidóniát Bécsben és Párizsban neveltette és férjhez adta az egyik főispán Miklovichy fiához...
Ennek a lánya, Miklovichy Gizella volt a Kardics bácsi felesége...
Így lett a kis gabonaügynök Kardicsból a város legnagyobb hatalmassága.
- Szóval sógorok vagyunk - mondta Kardics, és belekarolt a sógorába.
Így karon fogva mentek a Ferenc József körúton végig a városháza felé.
A Wesselényi utca sarkán megállottak, mert ott volt a Nagytakarék palotája.
Egész új épület, amit már Kardics épített.
- Csütörtökön este nálunk fogadóestély.
Feleségeddel együtt szeretettel várunk .
Igazán csúnya, csúnya dolog, hogy még egy vizitre sem érezted magad kötelezve, sógor és rokon létedre, édes egy Pistám.
El ne maradjatok, mert érted megyek, és hat ökörrel vontatlak ki benneteket, ti morózus emberek...
Szabad így elbújva élni, te .
Nekem kell felfedezni a rokonságot ?...
De hát ez már így van, kiveszőben a régi magyar szokás, pedig az tartotta fenn a hazát ezer éven át, a nemzetségi összetartás.
Még egyszer hatalmasan megszorongatta a sógora kezét, aztán befordult a Wesselényi utcai főkapu felé.
Ő pedig mosolyogva s boldog megelégedéssel haladt tovább a városháza irányába.
A szíve körül valami nagy melegség volt.
Az utca túlsó sarkán állott a városháza árkádos öreg épülete.
Az emberek jöttek, mentek, valaki köszönt, zavartan és megriadva nézett oda, hogy el ne mulassza fogadni a köszönést.
Egy vastag, fekete ügyvéd lengette meg a kalapját, a neve nem is jutott eszébe, az ellenzék vezére, a nagyszájú.
Zsíros arcán gúnyos és egyben hízelkedő mosoly volt.
Aha, dr. Martiny.
A kaszinóból ismeri, még tegezi is, de eddig mi köze volt hozzá...
Mély és nagy lendületű kalapemeléssel fogadta a köszönést, aztán befordult a városháza kapuján.
Mikor a hajdú, aki őrt állott, kék ruhájában, piros zsinórokkal kihányt mentében , ahogy meglátta őt, azonnal feszes vigyázzállásba állott s tisztelgett.
No lám, ez is új dolog.
Tizenhét éve jár be a városházára, de ezt még nem kapta meg .
Ez a tisztelgés csak a polgármesternek járt ki, meg a főispánnak, a város teljes jogú urainak.
Kis dolgokból lehet következtetni - mondta magában.
A régi hivatali szobájához úgy lehetett legrövidebb úton felmenni s eddig mindennap úgy is ment, hogy a portáról egy üvegajtón bement a városház udvarára és hátul jobbra egy melléklépcsőn ment fel az első emeletre.
A hátulsó fronton az adószámviteli osztály mellett volt a kultúrtanácsnok osztálya.
De most nem ment az üvegajtóra , hanem felment a főlépcsőn, amely tágas volt, és piros szőnyeg futott fel rajta.
A szőnyeg közepén lépdelve haladt fel az emeletre, hogy a polgármester ajtaja előtt elmenve jusson el egyelőre a maga régi helyére, az eddigi szobáiba.
A polgármester előszobáját hatalmas üvegfal jelezte.
Ahogy az előtt elment, hirtelen utánaszaladt valaki, a polgármesteri titkár futott utána s karolt bele:
- De jó, hogy találkozunk, főügyész uram, kérlek alássan, a polgármester úr őméltósága már ikszszer kérdezte, be méltóztattál -e már jönni, meghagyta, hogy strázsáljalak, s amint megtudom, hogy itt vagy, azonnal fussak érted, méltóztassál kedves bátyám befáradni, őméltósága türelmetlenül vár.
- Azonnal, csak leteszem a táskámat.
- Á, la, la, parancsolj, kérlek alássan, majd én arról gondoskodom.
Ennek nem lehetett ellenállni s visszafordult és belépett a polgármester előcsarnokába, ahol hajdúk állottak, akik a beléptére mind mereven szalutálni kezdtek.
Bementek a fogadóterembe, ahol ő mindig egy kicsit idegen volt, mert mindig szorongó érzéssel jött referádára, mindig azzal, hogy vajon milyen hangulatban kapja a méltóságos urat, meg fogja -e kapni, amit kér, mert neki mindig csak kérni , könyörögnivalója volt a tanügy érdekében, de sohasem számíthatott arra, hogy szívesen látott vendég lesz, mert sohase hozott, mindig csak vinni akart valamit.
Egészen más az, kultúrát portálni, mint a jogügyi osztály embereinek, akik a pénzt szolgálják...
A fogadóterem nagyon nagy volt és meglehetősen homályos, kivált így novemberben , mikor az alacsony zömök ablakokon oly kevés örömfény jön be kívülről.
Sokan voltak itt, mint mindig.
Küldöttségek s instanciások [ 3 ], mert a város a maga hatalmas szervezetével az egész lakosságnak a legfőbb jólét forrása volt.
Mindenkinek erre fordult a szeme, minden szervezetnek ide kellett jönnie, hogy valamiképpen meg tudja indítani a terveit.
Magánosok is csak idejárultak, mint a pap az oltárhoz, hogy rettenetesen összetört életükre valami kis jótékony esőt imádkozzanak le a hatalom felhőiből.
Egy vakmerő fiatalember azonnal elébe toppant az új főügyésznek s szemtelen közvetlenséggel bújt bele.
- Egy pillanat, főügyész úr, kérem alázattal, a Zsarátnoki Újságban nagy riportot akarok csinálni a főügyész úr első napjáról.
Ez még nem is volt.
Az első oldalt adjuk oda, nagyon szeretném, ha egy bizalmas kis órát méltóztatna adni, hogy lediktálja a programját.
Mire ő megszólalhatott volna, még nem volt gyakorlata az elhárításban, a polgármesteri titkár már belefúrta magát kettejük közé:
- Kedves szerkesztő úr, várjon kérem, várjon kérem, a polgármester úr őméltósága várja a főügyész urat.
- De nagyon sürgős, kérem.
- Ugyan kérem, reggelig még megcsinálhatja, reggel jelenik meg az újság, nem ?.. .
Tessék főügyész úr, tessék főügyész uram...
Ezzel már tessékelte is befelé a zöldre párnázott ajtón.
Odabent még egy üres szoba volt, előreszaladt és benyitott és beszólt:
- Kopjáss főügyész úr.
- Azonnal - hallatszott ki bentről.
Aztán várni kellett.
Várni.
Zsilipet állítottak a rohanó folyónak, és ő várt.
Kicsit le is volt forrázva az új főügyész, hogy mért kell annyit várni.
Az első percben, ha beléphetett volna, még benne volt a Kardics bácsi kézfogásának, az ellenzéki vezér köszönésének, a hajdú tisztelgésének, az újságíró mohóságának, a titkár rohamának a szédülete.
Ha azonnal belép, talán a nyakára lép a polgármesternek, de ahogy várni s csak várni kellett, lassan lehűlt mindez a forróság, és lassan mintha visszafelé csordogálna a vér az ereiben; a kilökött és felhevült vér lassan, szépen, a kultúrtanácsnoki állapot ijedező, lehalkított és reménytelen csörgedezésévé kezdett csillapulni, mert várni, az nehéz.
A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat.
Érezte, hogy ma ő a nap hőse...
Ki lehet bent, aki sürgősebb, fontosabb és nevezetesebb nála.
A titkár is kiszaladt a várakozókhoz, bizonyára, hogy újságolja s csillapítsa őket .
Talán arról beszél, hogy most várni kell, várni kell, mert bent van, mindenki látta , az új főügyész van bent...
S neki az az érzése volt, hogy senki sincs bent a polgármesternél, csak őt akarja megváratni, hogy el ne bízza magát...
Ó, ravaszok ezek...
Politikusok, tudják, hogy kell az embernek letörni a reményeit...
Minden fegyver közt a leggonoszabb éppen ez: a megvárakoztatás...
Milyen büszke, aki azonnal bemehet, akármikor bemehet... aki csak úgy jön, megy, akárki van odabent , mert ő odatartozik, neki szabad, neki lehet, ő bizalmas viszonyban van...
De várni s várakozás közben a kínok minden szennyét végigereszteni magán...
Mert most egyszerre mi jut eszébe...
A polgármester Makróczy barátja.
Hátha egyszerűen nem veszi tudomásul a közgyűlés határozatát, hátha megpeticionálják a választást , megsemmisítik, s akkor mindennek vége, mehet vissza a lehetetlenségbe, vándorolhat ki a városból... akkor nem marad más hátra, mint elfogadni az apósa ajánlatát és nyolcvan holdon gazdálkodni, meginni a bort, amit termel, mert eladni úgysem lehet ...
Ah, de mit akar ez a polgármester - s nagy léptekkel kezdett járkálni le s fel a szobában.
Az egyik ablak mellett fel volt akasztva az új városháza tervrajza.
Már régen vajúdik ez is, az új városháza építése, mert ez a mostani már öreg, nem fér el benne a város, s nem elég díszesek a reprezentációs termek, próbálta megkeresni a polgármesteri irodákat, a fogadószobákat...
Elunta, újra abbahagyta, s összevágta a fogát: meg van választva, nem fogja felajánlani a pozícióját...
Még olyan lehetetlen gondolatai is voltak már, hogy talán azt akarja a polgármester előkészíteni evvel a megvárakoztatással, hogy ő magától lépjen vissza.
Lássa be, hogy úgysem tehet semmit.
Nem is köteles rendelkezésére állani.
Hogy is lehetne az, hogy egy fiatalember csak belép és egyszerűen intézni akarja a legkényesebb dolgokat ...
Tudta, hogy a polgármesternek kegyencei vannak, mindent azokkal intéz el és másokat , a legtöbb tanácsnokát, kutyába se veszi.
Most ő menjen bele valami ilyen félszeg helyzetbe?
Ilyen lehetetlen állapotba ?...
Nem, ez nem volna élet, s ez nem ad semmire lehetőséget...
De mi a nyavalyát akar hát ezzel a hosszú várakoztatással?
Most a titkár fut be, egyenesen benyit s jön vissza:
- Azonnal, azonnal - int feléje bizalmasan, s el.
Mit vigasztalja őt ez a gyermek.
Ez is milyen kellemetlen figura.
Keék Imrike.
A Keék család a város egyik legelőkelőbb családja, mindig tele van velük az iskola, neki is volt egy osztálytársa, Keék Feri, s volt akkor egy jogász, Keék Duckó, a legnagyobb lump, most a megyénél van, főszolgabíró...
Ezek birtokba vették a várost, mindenütt ők vannak, hát ez rettenetes, ennyi ideig várni.
Az Imrike már vissza is jött valami iratcsomaggal, bemegy, ahogy az ajtót nyitja, bentről beszéd hallatszik.
Ez egyszerre megnyugtatja, s minden feszültsége, sértődöttsége elmúlik.
Hiszen, ha vannak bent, az más...
Hát akkor természetes, hogy nem hívhatja be a polgármester.
Letörüli a homlokáról a kiverődött verejtékcsöppeket, s egészen másképpen kezd gondolkozni.
Így még jó, hogy ő itt van, a belső fogadószobában, mert kint mindenki azt hiszi , hogy bent van az öregúrnál.
Mindenesetre jobb, mintha kint volna a várakozók közt , mert akkor nem tudna kitérni a kérdezések elől, s egyelőre semmit sem tud és semmit sem szabad mondania.
Isten ments, hogy újságíróval szóba álljon, míg információt nem kap a polgármestertől, hogy mit kell mondania.
Kijön az Imrike.
- Már végeztek.
Erről rájön, hogy minden zavart ez a fiú okozott azzal, hogy nem mondta meg, hogy hát ki van bent?
De mért is nem kérdezte meg tőle.
Ezen gondolkozik, míg az Imrike odaáll elé, s az esti vacsoráról kezd beszélni.
Ez is ott volt és nagyon víg dolgokat csinált.
Állva, ülve, fekve ivott ki egy-egy pohár pezsgőt nyelés nélkül, úgyhogy csak beletöltötte a torkába, s az lecsúszott, el sem köhintette magát.
Nagy jövője van a közigazgatási pályán.
Bent csengetés.
Imrike bemegy, s már nyitja is az ajtót.
Szívdobogva lép be, mint az oroszlánbarlangba.
- Á, szervusz - mondja a polgármester.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE