Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
24.
Hideg tust vett, aztán lefeküdt, de véghetetlenül nyugtalan volt.
Egy pillanatra sem tudott aludni.
Nem értette ezt a mai napot.
Mi volt s mi lesz.
- Jó volt, hogy így történt - mondta magában, s lassan és fáradtan fogalmazta a gondolatait.
- Nem az én számomra való a görbe út, a ravaszság, a becstelenség ...
Nekem egy utam van: az életben egy: az egyenes út.
Az igazság és a jóság útja.
Ezek a ravasz öregek, ezek a zsíros, hájas hízelgők.
Ez az egész világ valami undorral töltötte el.
Milyen üres volt az éjszakája.
Milyen fölösleges dolgokról beszélt mindenki, akárkivel állott is szóba...
Magdaléna...
A moziról a végén...
No ez szépen sikerült...
Hogy a mozi is üzlet...
De legalább látta őket egy rakáson.
Itt voltak a hatalmasok.
Ezeknek a kezében vagyunk...
Hát nem kell egy új világnak jönni ?...
Nem kell leváltani a régi világnak ezt a tömegét, amelyik beleszületett, belenőtt és benne él a hatalomban...
Nagyon keserves és nagyon romboló gondolatai voltak.
- Talán a kaccenjammer - mondta magában -, ha az embernek rossz a gyomra, akkor nagy moralista lesz belőle.
De viszont hallatlanul kíváncsi volt a mai napra.
Hogy fog szembenézni ezekkel, ma a hivatalban...
Nyolc órakor már ment a városházára.
Még senki sem volt bent, mikor ő az íróasztalához ült.
Szinte röstellte is, hogy már itt van.
- Hiába vagyok itt - mondta magában -, mit tehetek egyedül...
S egyáltalán mit tehetek... mit tehetek...
Oly tehetetlenül ült, hogy nem volt kedve egy aktát a kezébe venni.
Megjött Péterfi dr. Beköszönt, ő mosolyogva nézett rá, aztán nem szólt, ott ült tovább a helyén.
Fáradt volt.
Gondolatai összevissza kóvályogtak.
Egyszer csak feldúlt arccal lép be Péterfi dr.
- Kérlek alássan, főügyész uram, itt az éjszaka valaki járt.
Megdöbbenve nézett rá.
- Hogy érted azt?
- Minden fel van dúlva, minden szét van forgatva.
Pista a Wertheim-szekrényre nézett.
Ott állott az, bezárva szilárdan.
Mi ez?
Valaki betört volna ?...
Nem merte folytatni a gondolatát.
Az asztalán rend volt, de egy pillantásra látta, hogy az aktái nem azon a helyen vannak, ahova tegnap tette őket.
Ami bal oldalon volt, a jobb oldalra került...
Pedig a jobb oldalon vannak az elintézett ügyek, balról, amik most vannak munkában...
Hirtelen felállott, és elővette a páncélszekrény kulcsait.
Kinyitotta az ajtót s belenézett.
Pénz nem volt a szekrényben, csak bizonyos fontos ügyiratokat tartott benne.
Kiemelte a Sertéstenyésztő aktacsomagját.
Szét volt nyitva, ki volt bontva.
- A könyveket is átvizsgálták - mondta Péterfi dr. - Itt felejtették a számadataikat , apró jegyzeteiket.
Pista elsápadt.
A rovancsolást az éjjel megcsinálták...
Azért nem volt szabad neki elmenni a Boronkay-házból.
Azért volt megijedve Kardics bácsi...
Várni kellett, míg Keék Imrike vissza nem jön...
Mikor végeztek az ő szobájában, folytatták a dolgot a polgármester irodájában...
Azért volt világos még akkor is, mikor...
Szédült és vértódulásai voltak.
Betörés.
Rablás.
Hivatalos hatalommal való visszaélés.
Violencia.
Erőszak Lopás.
Betöréses lopás...
S a belégek otthon vannak a lakásán, azokat hazavitte tanulmányozni a vádirathoz ...
Tehát a vizsgálat Boronkayra nézve szerencsés lefolyású volt, mert semmi kompromittáló a könyvekben fel nem ismerhető...
Szóval Boronkay megmenekült...
A miniszter kedvelő információt kap felőle...
Nekiszédült az asztalnak.
Ezek vele elbántak.
Nézte, csak nézte a szekrényt.
- Ez micsoda revolver? - ezt ezek hagyták itt? - emelte fel a szekrény aljából a revolvert.
Öt golyó volt benne.
Borzongott, mi ez?
Még talán gyilkosságra is el voltak készülve?
Péterfi megnézte.
- Nem, azt hiszem, az a Makróczy főügyész úr revolvere.
Az maradt itt.
Visszatette a revolvert.
- Most mit csináljunk?
Péterfi doktor hallgatott.
A száját elhúzta.
- Ismeretlen tettesek ellen.
De nem ismeretlen...
Nagyon is jól tudja, kik ellen kellene...
- De hogy lehet az - mondta halkan -, a kulcsok nálam vannak.
Péterfi egész néma volt.
- Hát jó...
Idegen nem járhatott itt...
Semmi nyoma az erőszaknak...
Mindenesetre jelenteni fogom...
Azonnal...
Olyan izgalom volt benne, hogy minden idege reszketett...
De nem soká kellett haboznia, a polgármester üzent érte.
A hajdú jött, hogy őméltósága hívatja.
- Nahát mostan leszámolunk...
A polgármesteri fogadóterem küldöttséggel volt tele.
Kétszáz szegény tanyasi állott ott, köztük Martiny dr.
Martiny rögtön hozzásietett s elmondta, hogy már voltak is bent a polgármester úrnál , de a szegényemberek nem akarnak eltávozni, míg írásban nem kapják meg a bérfizetési halasztást.
A titkár siettette be.
- Kedvesem - mondta a polgármester -, ezeknek a dolgában dönteni kell valahogy.
Nézte azt az embert.
Milyen higgadt, milyen nyugodt, milyen rendben van.
- Hogy lehet ezeken behajtani a hátralékokat?
Hm.
Hogy hogy lehet behajtani...
- Most volna jó - mondta érdes hangon -, ha már megvalósította volna a város a bokortanya-rendszert.
Akkor nem laknának szanaszét húsz négyzetkilométeren, hanem együtt lennének a vasút mentén.
Meg lehetne fogni őket.
De hogy tud ilyen nyugodtan ülni?
Hát nem retteg, hogy az első kérdése az lesz, mi történt az éjjel?
- Mondd csak pajtikám, mondd csak, folytasd, folytasd.
- Már több ízben volt szó erről a rendszerről, de sohasem látták be a közgyűlésen annak a hasznát, ha bokortanya-épülésre köteleznék a kisbérlőket, mert mindig rosszul állították be a dolgot.
Mindig csak azt mutatták meg, hogy mennyibe kerülne a városnak az új berendezés, de arról sohasem beszélt senki, hogy milyen előnyt jelentene a dolog a városnak...
Kérlek alázattal, méltóságos uram, nincs az istennek annyi csendőrje és rendőrje és végrehajtója, hogy ezeken be lehessen vasalni a hátralékokat, vagy hogy kitelepítéssel elégtételt vehessen magának a város.
Most hogy lehet őket kitelepíteni?
Kirakni a mezőre ?...
Nem is szólva arról, hogy ebben az esetben egy szociális forradalom törne ki, amely a pesti sajtót is alaposan megmozgatná, s a várost a legrosszabb színben tüntetné fel az egész ország előtt , úgyhogy a kormányt is beavatkozásra kényszerítenék...
De tegyük fel, hogy már meg volna valósítva a bokortanya-rendszer, abban az esetben játszva lehetne megoldani a kérdést.
Először is kezünkben volnának állandóan, s nem volna lehetséges, hogy éveken át hátralékban maradjanak, de még a tömeges áttelepítés is játszva lenne megoldható.
- Á, á...
- Ha a telepesek nem volnának szétszórva húsz négyzetkilométeren, hanem mondjuk tíz tanyabokorban volnának elhelyezve, akkor csak tíz teleppel van dolgunk, egyik napról a másikra ki lehetne őket cserélni.
Ha másképp nem megy, a város maga behordatná őket s elhelyezné szükséglakásokban, s a helyükre be lehetne állítani a legrövidebb idő alatt másik kétszáz-kétszáz családot, jelentkező van elég.
- Nem rossz, nem rossz.
Nézd csak, nézd csak...
Felállott, odament hozzá s megveregette a vállát.
- Nagyon okos.
S látod ez neked nevet adna...
Persze, persze, nem kell azt az utilitárius [ 23] szempontot hangsúlyozni.
Nagyon egészségesnek találom, csak kicsit bonyolult...
Ezt össze kell kötni, ugye, a tanyai vasúttal.
Amint a vasút meg lesz építve, azonnal el lehet rendelni, hogy ezeket a bokrokat, vagy hogy mondod, a vasút mentén kell megépíteni, nem?
- Abban az esetben még a fuvar kérdése is meg van oldva.
- Látod, látod, hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe.
Ezek a szegény végrehajtók úgysem bírják a strapát, na és a város nem bírja a sok fuvarköltséget.
S milyen szépen fog kinézni a puszta, ha egyszerre mint a földből, úgy nőnek ki a tanyafalvak a vasút mentén.
- S minden faluban fel lehet állítani a tanyabíró-rendszert, gazdasági ellenőr-módszert, számon tartani az egyes gazdáknak a gazdálkodási módját s felelősségvállalását az adó és a bérletek beszolgáltatásáról.
- De hát mibe fog ez kerülni?
- Semmibe, mert át lehet a telepesekre hárítani a települési költségeket.
- Persze, persze.
Tűnődve nézett maga elé.
- Beszélni kelt az alispán úr unokaöccsével...
Felvett az asztalról egy vasúti teheráru ívet, azt nézegette, aztán lassan , szótagolva beszélni kezdett.
- Hm, hm.
Csupa rokon, csupa rokon az egész világ.
Mindenfelé csak rokonok .
Mindenkinek van egy szegény rokona, akit el lehet helyezni, azok aztán, ha már benne vannak az állásban, semmit se csinálnak, se gondolatuk, se ötletük, se szorgalmuk tovább nincs...
Én halálos ellensége vagyok a rokonoknak.
Ez a rákfenéje az egész magyar életnek...
Mióta itt ülök ebben a székben, csak ez a bajom.
Egész szépen lehetne gazdálkodni, ha az a sok rokon nem volna.
S mindenki rokon, s mindenkinek van rokona.
Hát mondd, az én fejem, az sem káptalan...
S a hivatalnokaim gyermekei felnőnek, akkor nekem meg kell tudni, hogy ki kit vett el, ki kihez adta a lányát .
Ezeknek gyermekei lesznek, azok a gyermekek nőni kezdenek, betegségeken mennek át , aztán iskola következik, azt valamennyit be kell rakni az iskolába, s ha rosszul megy a tanulás, segíteni kell.
No aztán ezek megint elkezdenek házasodni s megint bővül a rokonság.
Mert egy házasság ránk szabadít megint új és új családokat.
Azt mind ismerni kell.
Jönnek hozzám a tisztviselők s elkezdenek nekem beszélni a Mariskáról meg a Juliskáról, hát hiszen ismerem, már mondta, már ezen a címen segélyt kapott , tehát tudom.
Mit szólok hozzá, hogy a Janikának zenei talentuma van, ösztöndíj kellene neki, a Péterkének a katonai iskolába kell bejutni, a Palika sikkasztott, ki kell húzni...
Hogy én ezt meg kell hallgassam, mert ez engem érdekel... ahogy az engem érdekel...
A főügyész álmélkodva hallgatta.
- Mit nevetsz? - mondta a polgármester.
- Mindnyájan belekerülünk ebbe a malomba .
Hallom, már neked is szépen jelentkeznek a rokonaid.
- S az ívet nézegette.
A főügyész fölijedt.
A polgármester folytatta.
- Jön a Jani bácsi: "hallom édes öcsém, hogy felvitte az Isten a dolgodat, segíts rajtam, mert olyan nyomorban vagyok ..."
Jön a Kati néni: "édes fiam, hallom, hogy neked az Isten hogy felvitte a dolgodat, segíts rajtam ..."
Jön a Berci bácsi, azonnal legelsőnek jelentkezik, édes fiam, mindig jóban voltam az édesapáddal, szegénnyel, a legjobb barátok voltunk, itt van az én szénbányám, vedd meg, milyen jó lesz az a városnak...
A főügyész kezdett rájönni, hogy valami történt, s ijedten hallgatott...
- Hát jó a szén, jó a szén, nem arról van szó.
S aztán eddig is a főügyész rokona szállított.
Változott a főügyész, a rokon az nem változott.
A főügyész rokona szállít ezután is.
Más a kutya, de az örve ugyanaz.
De mi lesz a Kati nénivel?
- Kati néni is? - kiáldott fel rémülten a főügyész.
A polgármester nevetett.
- Na látod, minden családban van egy Kati néni.
S minden Kati néninek van kilenc unokája.
Hát nem lehet az ember kegyetlen.
Nem mondhatja a rokonoknak, hogy haljatok meg.
Szíve van az embernek.
Kivált itt nálunk Magyarországon, hiszen nálunk az egész élet a nemzetségi szövetkezeteken áll és nyugszik.
Honfoglaláskor kiosztotta Árpád apánk az országot a rokonok s a rokonok rokonai közt, azóta itt csak a rokonsági viszonyok uralkodnak.
Nagyobb vétek nincs, mint hogy a rokon kiessen a hatalomból ...
De azért édesem, néha idegennek is kell valamit juttatni...
A főügyész arca égett a szégyentől, de nem bírt rájönni, hova vág ez.
Ám a polgármester nem hagyta sokáig zavarban, szépen, simán, kedvesen, kedélyesen kimondta.
- Nézd csak, pajtikám, elárulok neked egy titkot.
Én már harmincnyolc éve ülök ebben az öreg házban, ebben a székben.
Ma én vagyok a legöregebb polgármester ebben az országban, nem árt az, ha ti fiatalok megértitek, hogy minek lehet tulajdonítani ezt a hosszú közéleti munkát...
Mért nem buktam én meg soha ?...
Pajtikám, körülnézhetsz az egész városi vezetőség listáján, ennyi idő alatt soha én a rokonaimat el nem helyeztem a városnál...
Jó rokon voltam mindig, ahogy tudtam, gondoskodtam szegényekről, adtam nekik pénzt, szereztem nekik állást, de harmincnyolc év alatt soha senki nem vághatta a szemembe, hogy a testvérem főügyész, alügyész, tanácsnok , városi ember.
Ezt nem.
Ezt soha.
Én nem szállítottam a városnak, se az öcséim, se a bátyáim, sem az unokaöcséim, se a vejeim, se a sógoraim, sem azoknak semmiféle pereputtya.
- Méltóságos uram, ha a Berci bátyám jelentkezett a szénnel, ezennel visszavonom a támogatásomat, amit...
- Dehogy vonod vissza.
A szén jó.
S ha jó a szén és amíg jó a szén, addig mindegy , hogy ki szállítja.
No meg aztán el is van intézve a dolog.
Ez nem volna férfias és nem volna következetes és nem is volna hasznos, mert hiszen te magad sem jársz rosszul.
A főügyész úgy pirult, hogy már égett a füle is.
Arra céloz a polgármester, hogy ő húsz percentet kap a Berci bácsitól...
Hogy az első százezer pengőből húszezer jár neki...
- Te nem vagy polgármester, neked sokkal egyszerűbb a dolgod.
Téged nem fog számon kérni senki, míg a szén jó.
Én nem vagyok ellene a rokoni dolgoknak, csak a magam részére nem szeretem, na.
Én a hivatalnokaim rokonait megbecsülöm s ellátom.
Utálom , hogy mind ismerni kell, s hogy az olyan természetes s magától értetődő, hogy nekem mindről gondoskodni kell, de nekem semmi kifogásom ellene, hogy ezután a Berci bácsit kell ismernem a Samu bácsi helyett...
- Méltóságos uram...
- Várj csak, mindjárt beszélhetsz, pajtikám, csak hadd fejezzem be.
Én csak éppen annyit akarok mondani és semmi mást, hogy a rokonoknak élni kell, de azért a nem-rokonoknak is meg kell élni...
Utóvégre olyanok is élnek a városban, akik nem rokonok...
Sőt ezek vannak többen...
Mert ugyebár, ebben a városban nyolcvanhatezer ember van.
Mind a nyolcvanhatezer mégse rokon, s nem lehet elvenni attól sem a jogot, hogy megéljen, aki senkinek se rokona.
A főügyész hallgatott.
- Mért éppen ez a szegény Holub?
Csak azért, mert nem rokonom, s nem ismerjük oly közelről a dolgait, mint a rokonét?
A főügyész felpattant, mintha villám csapott volna bele.
Tehát a Holub-ügyről van szó.
Az ellopott tervrajzokról akar vele számolni a polgármester.
No jó.
Hát kezdjük a párbajt.
- Méltóságos uram...
Elhallgatott, mert hirtelen nem tudta pontosan kifejezni magát.
Szinte zavarta, hogy most a polgármester is hallgatott, s látszott rajta, hogy várja a feleletet.
- Méltóságos uram.
Én nem kívánom, hogy ez a szegény Holub és Társa cég tönkremenjen .
Én tudom, hogy a Sertéstenyésztő neki hatszázezer pengővel tartozik.
Ha ezt a pénzt megkapná, akkor nem volna semmi baja.
S ezt a pénzt nem kapja meg, nem kaphatja meg , mert nincs miből, pedig a Szentkálnay-birtok is túl van terhelve, s egy csőd esetén az egész Szentkálnay-cég elúszik, s egy százéves cég megszűnik, és a tagjai mehetnek a város, vagy az állam nyakára...
Nem aggódom, mert az az összeköttetés, amit száz év alatt szereztek, fenn fogja tartani őket.
Nem tudom, az állam nem fogja -e szanálni , vagy a vejét nem viszik -e be államtitkárnak, nagyon derék ember, s jól ért a közgazdasághoz és beszélni is tud.
- Úgy.
Neked érzéked van a közdolgok iránt.
- Tehát a Holub és Társa cégnek sem kell tönkremenni - folytatta kissé több önuralommal a főügyész.
- Bár úgy vagyok értesülve, hogy rá nézve inkább presztízskérdés ez a dolog.
De annak, hogy kimásszon belőle, nem az a módja, hogy beküldje a hivatalnokát a városhoz és a beküldött pályaművekből kiírja a tételeket, s akkor olcsóbb ajánlatot adjon...
Nem ez a módja polgármester úr, mert ha ő már itt tart, akkor ő már nem idegen, hanem rokon, ha nem vérségi alapon, a pénz befolyása alapján lett rokon...
Tessék megtalálni a Sertéstenyésztő felszámolásának egy olyan módját...
- Talán meg is van már a megoldásod.
Mondom, hogy neked kiváló koponyád van , kedvesem, s nagyon alkalmasnak látszol arra, hogy nagy koncepciókkal elhárítsd a bajokat.
Ez, ha jól tudom, már a harmadik gondolat, amit ilyen rövid beszélgetésben fölvetsz, ami alkalmas arra, hogy olajjal szelídítse le a háborgó hullámokat.
- Igen, nekem volna erre egy koncepcióm, amit az este Kardics bácsinak el is mondtam , sajnálom, hogy nem referált róla...
- Tehát - nézett rá a polgármester véghetetlen gyöngédséggel és szeretettel.
- Úgy gondolom, hogy a Sertéstenyésztő a mai formájában egyrészt elvesztette a vitalitását, mert azok, akik az élén állottak, kimerültek anyagilag s így szellemileg is, de másrészt összeférhetetlen is a város által alapított részvénytársasággal, hogy ő bocsátkozzon alkuba a várossal...
Tehát alakítani kell egy szindikátust, amelyik megvásárolja a Sertéstenyésztő részvényeit.
Ad érte egy csekély összeget, viszont átvállal a természetben levő értékek fejében egy olyan részt az adósságból, mi továbbadható.
Így esetleg Szentkálnayt meg lehetne menteni annyira, hogy létezni tudjon, s az általa vállalt Holub-féle adósságokat prolongálhassa.
- Nagyon érdekes - s a polgármester egyet mozdult a székén.
- Persze, persze ...
Szabad kézből ugyanúgy megveheted a Sertéstenyésztőt, mint a Boronkay-villát .
Nem?
Hallgatott.
Mi ez?
Már nyílt gúny?
Idegei pattanásig feszültek.
- Csak az a kérdés, hogy volna -e elég pénzed a részvényvásárlás rád eső részletének lefizetésére.
Hallgatott.
- Persze, persze.
Úgy tudom, tizenötezer pengő követelésed van a Takaréknál.
Egy pillanatig gondolkozott.
- Igen - mondta elszántan - s egy húszezer pengős tételre van kilátásom.
Akkor pedig együtt volna a százezer pengőnek egyharmada.
- Még maradna is valamicske - nevetett fel önkéntelenül is igen vidáman a polgármester.
- Harminchárom és egyharmad.
Tehát valami ezerhétszáz pengőd még maradna is...
- Na igen.
- Na igen.
Az is jó...
Az is jó volna...
Csak hát a bibi ott van, hogy a Berci bácsi szene...
A főügyész megszédült.
- Hát persze csak abban az esetben, ha a Berci bácsi príma szenet tud szállítani - szólt.
- Igen, igen, igen.
Hát ez igen.
A Berci bácsi príma szenet tudott szállítani...
- Tudott ?...
Hát már itt a szén?
- Hogyne.
A Berci bácsi, az nagyon szorgalmas.
Meglepő gyorsasággal megérkezett a szén.
Éppen ma érkezett meg.
Éppen most telefonáltak, hogy a szén itt van s hogy a szén príma.
- Hisz ez nagyszerű.
Hisz ez akkor úgy megy, minta a karikacsapás.
A polgármester kacagott, s összes műfoga csillogott:
- Hahaha, nagyon jó, nagggyon jó, minden úgy megy, mint a karikacsapás...
Mint a karikacsapás, ezt nagyon zseniálisan fejezted ki, pajtikám...
Tehát te három elsőrangú tervet mondasz nekem: első az, hogy rekapituláljuk a dolgot, hogy a bokortanyarendszert azért kell életbe léptetni, hogy a kisbérlőket könnyebben meg tudjuk fogni.
Nagyon zseniális, de nem nagyon népszerű...
Mert, kérlek alássan, ha azt mondanám, hogy a modern szociális követelmények miatt kell megvalósítani a falutanya-rendszert, akkor rendben volna; de hogy a főügyész azzal az ideával lépjen ki, hogy nem a higiénia, nem a kultúra, nem a népjólét miatt, hanem csak azért, mert így könnyebben a markunkba kaparinthatjuk az egész bandát, azt az ezer vagy kétezer családot, akik kisbérletet vállaltak a városnál...
Nem, nem gondolom, hogy ez igen népszerű lenne: már tudniillik ez a szempont...
A főügyész ellenségesen nézett a polgármesterre.
- A második terv, amit felvetettél, hogy a Szentkálnayakat úgy kell megmenteni, hogy a fiút az állam vegye magához mint, mondjuk, államtitkárt...
Itt is csak éppen a szemponttal van baj.
Mert ha ez tényleg megtörténik, Istenem, legfeljebb a kormány bölcs és a kormány ki tudja választani az odavaló embert, the right man on the right place [ 24 ]...
Ez a kormány dolga: de hogy alólról , placiroztassék ez a terv, ez nem látszik eléggé népszerűnek.
Én e pillanatban csak a népszerűség gondolatára fektetem a súlyt...
Újabb kínos szünet.
Nem is álmodta, hova akar kilyukadni a polgármester a maga sima mosolygásával...
- A harmadik terv.
Az aztán mindennél kolosszálisabb...
Hogy egy konzorcium vegye át , mondjuk, bruttó hétszázezer pengőért...
Mert ugye úgy kontemplálod: százezer pengő a részvénypakett, hatszázezer pengő az átvállalt adósság...
S akkor a városnak a nyakába sózni ezt a bóvlit, mondjuk, egymillióért...
Amikor is a három tag mindenike kereken százezer pengőt kereshet... ez legkevésbé népszerű...
Hasznos, nem mondom , különösen hasznos a három vállalkozónak...
De a közvélemény mingyárt panamát szimatol...
Ó, én jól ismerem a közvéleményt...
Az ellenzéki vezér, pajtikám, az csak addig ellenzéki vezér, amíg nem keres.
Abban a pillanatban, mikor keres...
Abban a pillanatban meg van vesztegetve a közvélemény szemében.
A főügyész most már elsápadt.
- Nem értelek, méltóságos uram - morogta.
- Vizsgáljuk csak meg a dolgot.
Ez nem megy csak úgy a suba alatt.
Ehhez a közvéleménynek szava van.
De még mennyi szava, kedves Kopócskám.
Hogy, hogy bele fognak ebbe nézni...
De nem baj, nem baj, csak az a szén, az a szén...
- Miféle szén?
- A Berci bácsi szene tudniillik...
Tudniillik a Berci bácsi annyira félt, hogy esetleg nem fog megfelelni a szén, amit az ő kis bányája termel, a tufa, a gyenge barnaszenecske, ami nem ég meg a mi kazánjainkban, vagy ha belerakjuk, egy fűtés után medvét fog, s akkor kalapálhatjuk a kazánokat...
Szóval a Berci bácsi vett két vagon szenet a Salgótarjáninál s azt szállította le.
Mintha az egész roppant ház rászakadt volna a főügyész fejére.
Egyszerre elvesztette a lélegzetét, s halotti sápadtság s halálverejték borította az egész testét.
Hosszú idő múlva csak annyit mondott:
- Ez ki van vizsgálva?
- Igen, pajtikám.
Máté, a gazda, elutazott a Berci bátyád bányájába, mintát hozott abból a szénből, amit ott tényleg bányásztak s elkísérte a salgótarjáni szenet idáig , s már át is vette...
A vagonokon még most is rajta van a salgótarjáni feladócédula , amit elfelejtettek lekaparni...
A főügyész a két tenyerébe hajtotta a fejét.
Homályosan felvillant előtte, hogy Menyhért öccse azt mondta, hogy Berci bácsira vigyázni kell.
Hogy Berci bácsinak még sohase sikerült tisztán semmi...
Valami ilyet...
Forgott vele a szoba, s látta, hogy vége, hogy mindennek vége.
Már nem is hallotta , amit a polgármester beszélt, csak azt a szót hallotta:
- Hja a rokonok, a rokonok...
Most mi lesz?
Hirtelen felugrott, és magánkívül kiáltotta:
- Az éjjel betörtek a hivatali szobámba.
Feltörték álkulccsal a Wertheim-szekrényemet, és kifosztották a Sertéstenyésztő aktákat.
A polgármester hűvösen és megvetően nézett rá.
- Betörtek?
Feltörték?
Kifosztották ?...
Rovancsolás volt az én parancsomra...
- A kulcsok nálam voltak.
- A másodpéldány!...
Mert az első példányban nálam vannak.
S az asztalról felvett két összekötött Wertheim-kulcsot...
- Az az én szekrényem , főügyész úr, csak ott helyeztettem el a főügyészi helyiségben...
- Erről nem volt szó az instrukciók közt.
- Jelentéktelen dolog...
Arról sem volt szó a javaslattételnél, hogy a Berci bácsi a Kalácsbányából salgótarjáni szenet fog szállítani!...
Le volt ütve, mint egy bölény, halálos csapással.
Visszazuhant, és nem bírt megmozdulni s nem bírt lélegzeni.
Összeomlott a világ.
Nincs többé felemelt fej , nincs többé terv és remény.
Nincs többé élet.
Érezte, hogy körülötte fenevadak vannak, s ő a balga, még azt hitte, hogy farkasabb lesz a farkasoknál.
Már a kezében érezte az egész várost...
Most aztán lent van a földön, a sárban, becsületes neve piszokban.
Kellett ez neki...
Sietett ?...
Vannak dolgok, amivel sietni kell, vagy semmi sem lesz belőle...
Kelepcébe csalták ?.. .
Lehet...
Nem volt óvatos...
Nincs hozzászokva, hogy gazemberekkel párbajt vívjon...
Felnézett, vagy csak a szemét emelte fel.
A polgármester nem nézett rá, nagy keretű szemüvege ott volt az orrán s valami írást nézett.
Talán őrá vonatkozó akta?
Vagy ő már annyira el van intézve, hogy többet nem számít ennek, ha itt van, vagy ha nincs itt...
És most mi lesz ?...
Linát érezte ebben a pillanatban.
Menjen haza, s mondjon el neki mindent ?...
Vagy ne mondjon semmit, csak annyit, hogy Berci bácsi, s Lina már mindent tudni fog...
Felelős ő azért, hogy Berci bácsi...
Egy becsületes, ártatlan ember került a gazok közé, s kiderült, hogy vagy azok, vagy ő ?...
Tisztességes embert nem tűr meg az élet ?...
S vajon tisztességes ember ő ?...
Nem azt akarta, amit azok csinálnak ?...
Milyen jól belelátott ez a vén...
Ismeri az efféle gondolatokat...
Úgy jár a csapáson, mint a róka...
Mindent egy pillanat alatt megért, s mindent kiszagol...
Szinte imponált neki.
Harmincnyolc éve itt tud ülni...
Most elkapta az ő gondolatait, s meg fogja csinálni.
Meg kell csinálni, mert más kivezető út nincs...
Nem bánja, neki már mindegy...
Ő már halott...
Le van leplezve...
Irgalmatlanul, könyörtelenül.
Lóra ült, a ló levetette; vonatra ült, a vonatról lesiklott, s a kerekek most gázolnak át rajta.
Érzi, ahogy a csontjait töri, zúzza a gép...
S csak ül.
A fiai...
Kezdik ott, ahol ő, a szegénységben, a vergődésben, talán valamelyiknek sikerül...
Újra felkapaszkodni...
S akkor a többi ránehezedik: neked az isten felvitte a dolgodat, segíts...
Tehetetlenül ült a nagy fotelben, elveszve, úgy ült, mint mikor betegen ült az édesanyja ölében.
Odaejti a fejét a bőrtámlára, s a szoba lassú forgással jár körülötte...
Ennyi az ember?
Ennyi az élet?
Ilyen hamar ki lehet végezni valakit...
Hát tapossanak rá.
Temessék el.
Rúgják meg a sírját...
Linónak tanítónői diplomája van, talán kap egy kis állást.
Kiad egy szobát...
Azt a sarokszobát el lehet venni...
Diákokat kaphat...
Takarítani fog rájuk.
Linában van akaraterő, s az, hogy neki kell gondoskodni a gyermekeiről, megacélozza...
" Vigyázzon magára szívem ..."
Honnan gondolta, hogy érezte meg, mért rémült el, hogy baj van , hogy ő bajokban evez, mikor ő maga még akkor nem is sejtette...
Újra rápillantott a polgármester arcára.
Az komolyan dolgozott; ceruzájával jegyzeteket csinált valamire.
Hogy tud dolgozni.
Hogy bírja.
Az ősz fejével...
Eszébe villant, hogy volt egy gondolata, hogy a polgármester öreg, nagyon öreg... új polgármesterre lesz szükség nemsokára...
S akkorra neki vagyona lesz, tekintélye , befolyása, népszerűsége...
Hogy vissza tudott fordítani mindent ez a vén...
Szemtől szemben úgy csoportosította a dolgokat, hogy minden "halálosan népszerűtlen ": vagyis , hogy őneki minden gondolata gazság...
Talán...
De ezeknek a szája íze szerint akarta tálalni a dolgot, mert hogy értették volna meg másképp...
S milyen jól megértette ...
Hallatlan, hogy ő kerül abba a helyzetbe, hogy népnyúzónak s panamistának tűnjön fel...
Csak ült, s lehunyta a szemét, s csak hallgatta vére zuborgását.
Fel kellene állani .
Az asztalra kellene ütni.
A pofájukba kellene ordítani...
De mit.
Minden ellene szól... s mindenekfölött Berci bácsi...
Vörös fények...
feketeség...
mindennek vége
itt nincs segítség
s minek is, mikor oly utálatos az élet
nem érdemes élni
hányásinger
mikor ő tiszta és becsületes
nem kell becsület
születni kell a rosszra
nem lehet csak úgy véletlenül gazembernek lenni
azt régen kellett volna elkezdeni, még gyerekkorában
ah, mindegy
kiégett egy lyuk az életén, s Magdaléna le fogja
söpörni az emlékét is...
egy panamista nem méltó, hogy...
A polgármester most felnézett.
Valami hideg idegenség volt a szemében.
Meglepetve nézett őrá, hogy még mindig itt van...
Felállott.
Valamit akart mondani, de nem jutott eszébe semmi.
Meghajtotta a fejét s elment.
A polgármester sem szólt, nem köszönt, nem volt kedves szava, nem mondta, hogy szervusz, pajtikám...
Mintha idegen lábakon járna...
Igen, mióta itt ilyen bent van, idegen lábakon járt...
Elment, s az ajtó bezáródott utána.
Kis idő múlva Kardics bácsi jött át a másik szobából.
- Kérlek alássan - mondta -, vacsorára Szentkálnayéknál, el ne felejtsd.
- Á, dehogy felejtem.
Dehogyis felejtem.
Kardics bácsi kezet nyújtott.
- Fényes voltál - mondta.
A polgármester levette a pápaszemét az orráról, letette s akkor odaadta vékony , megaszalódott száraz kezét.
- Felséges voltál, kedvesem - mondta Kardics bácsi, s zsíros arca hízelgően meleg volt.
- Én azt hiszem, hogy ez ember... - mondta a polgármester, s míg egyik keze ott maradt a Kardicséban, nem akarta elengedni, a másikkal a szakállát simogatta.
- Én azt hiszem, ha ez az ember holnap visszajön, akkor ez egy igen hasznavehető ember lesz: mert kérlek alássan, hosszú pályám alatt alig találtam még valakit, aki ilyen hamar és ilyen kitűnően beletanult volna a dologba.
Azzal a... azzal a szindikátussal nagyon jól meg lehet oldani a kérdést.
Az egy... az egy zseniális gondolat...
És természetesen... természetesen nála nélkül nem lehet megcsinálni... mert hát, aki ilyen jól látja a dolgokat, ugye, azt nem lehet nélkülözni...
Az nagyon jó ...
Mondhatom, nagyon jól van megfogva a dolog...
Kardics eleresztette a polgármester kezét.
- Igen.
Igen.
S tényleg elég három ember...
Mondjuk a vőd... meg én, nem személy szerint, hanem talán inkább a Henrikemmel és, és ez.
Ebben a pillanatban Péterfi dr. rohant be fejvesztetten.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE