ELTE regénykorpusz

Az öregúr szakállas, deres, rendkívül ápolt, igen elegáns kis öreg úr.

Irataiba mélyedve ül az asztalnál.

Az asztala olyan óriási, mint egy vár.

Hozzá van építve egy másik asztal, és számtalan fiókja van, s egyáltalán semmi sincs a felszínén.

Csak éppen a napi posta, amit azonnal szignál, s küld ki.

Van egy csengősor előtte, hol ezt nyomja meg, hol azt.

- Á, szervusz - ismételte, s porcelánfogai kicsillognak -, szervusz, kedveském, ülj csak le, pajtikám.

Ő állva marad, s a polgármester elég sokáig turkál az iratokban, akkor feláll.

- Mi az, hát nem ültél le?

No, gyújts rá.

Nagyon jó, hogy jössz, már vártalak.

- Ezer bocsánat, méltóságos uram, de Kardics bátyám elfogott az utcán, és miatta kicsit elkéstem.

Sógorom egy kissé...

A polgármester felvonta a szemöldökét.

Kis, vastag szemöldöke van, nem olyan elegáns , mint a szakálla, csak olyan kis pamacs.

- Kardics... a Takarék...

- Igen.

- Hát az neked sógorod?

- Igen, a felesége Kopjáss Ferdinánd leánya.

Voltaképp csak olyan magyar sógorság , méltóságos uram, mert Kopjáss Ferdinánd atyámnak volt unokabátyja.

A polgármester előrejött, s azt mondta:

- De hisz az nagyszerű, no, de hisz az nagyszerű - s úgy veregette meg a vállát , mintha rettenetes nagy szerencséhez gratulálna.

- Parancsolj helyet, kérlek alássan.

Rendkívül nagy bőrfotelek voltak a tágas szobában, sarokszoba az, mind a két oldalra ki lehet nézni az utcára.

Már ismeri ezeket a foteleket, de most, mikor beleült, úgy érezte, mintha még sohase ült volna bennük.

Ha eddig bejött referálni, rendszerint állott a polgármester íróasztala előtt, még életében így bele nem ült, hogy egész hátra üljön, s megvesse a hátát.

Igen jó érzés volt ez, érezte, hogy ül.

Eddig olyan ideiglenes és kényelmetlen érzés volt, elnyomott érzés, alig várta, hogy szabaduljon , most ez eszébe sem volt, hanem egy jó szivart választott ki, s nagyon alaposan gyújtotta meg.

- Parancsolj csak, parancsolj.

Nohát, hogy aludtunk az éjszakai muri után...

Nekem , sajnos, hamar el kellett mennem, mert a feleségem, sajnos, nincs jól, de hallom, hogy nagyszerűen sikerült, s kitűnően mulattatok.

Még táncoltál is.

- Én? - mondta csodálkozva, mert a tánc az csak nagyon későn, egész reggel felé lehetett, el is felejtette, akkor, mikor már nem volt ura magának.

- Nahát annak úgy is kell lenni - mondta a polgármester, s a fogai most még jobban villogtak.

Olyan furcsa volt hamuszín öreg bőre s a friss fehér fogak, szinte kísérteties volt.

- Hát csak azt akarom mondani kedveském, hogy az újság... ez az első... mindig az újság az első... mert a közönséget tájékoztatni kell... tehát programot kell adni, mert ezt várják.

Figyelt az öregúr szavaira.

Olyan laposan beszélt, olyan színtelenül, fordulat nélkül, szürkén.

Ha az ember ránézett, azt hitte, ez egy roppant szellemes ember lehet, akinek szavaiból csak úgy sistereg az ész, egyáltalán az a hite volt, hogy rendkívül eszes, hogy úgy fog az esze, mint a borotva.

De ha megszólalt, az ember lehűlt és várta, hogy mit is akar, hova lyukad ki, mi lesz ebből, és mindig segíteni szeretett volna neki az ember, hogy szavakat adjon a szájába, kisegítse, mert nem leli, mit akar mondani.

- Nagyon vigyázni kell.

Egy szóval se többet... ugye...

De hiszen te nagyon okos ember vagy, pajtikám...

No, most mit fog mondani.

Mit kell hát.

De nem szólt, csak szívta a szivarját.

Úgy szopogatva szívta, mintha azzal bedugná a száját, mintha a szivar is csak arra való volna a szájában, hogy ki ne mondhassa, amit akar.

Sok dolga is volt vele.

Szipkát sose használt, hanem elrágcsálta a szivart, nedves volt az, és cafatos, és a szája szélén dohánydarabok maradtak, s azt le nem törölve, ott maradt, oda is száradt, s új dohánylevél-cafatok ragadtak mellé, lassan egész olyan volt a szája, mint egy fekete katlan a frissen mosott fehér fogakkal, az ember kénytelen volt arra gondolni, hogy a fogait a szobalány tisztogatja puccpasztával, azért ilyen fehérek a sok dohányzás mellett is.

Ő megszólalt.

- A csatornázás...

Nem mert többet mondani, nem is tudta, hogy jut éppen ez az eszébe.

Persze, ma reggel, mikor hazulról eljött, a csatornázással foglalkozott.

- Igen... az nagyon jó... ez a közélet rákfenéje... - mondta a polgármester.

- A csatornázás... kell... nagyon is kellene... el vagyunk maradva, nagyon jó volna megcsinálni... hangulatot kellene mellette csinálni... csak sok az ellenzék... az öregek közt... mert persze... mindenki fél a kőccsígtül...

Bólogatva nézett a szemébe.

Szeretett egy-egy szót különben választékos beszédjébe belekeverni úgy, ahogy a nép mondja: "kőccsígtül ..."

Így mondta: "kőccsígtül ..."

Megvakarta a fejét.

- Meg kell mondani nekik... csak mindent meg kell mondani... lehetetlen, hogy még ma sincs csatornázásunk... csak éppen a szűk belterületen... addig pedig nem lehet az utcaburkolattal se semmit csinálni... mert ugyi először a csatornázásnak kell meglenni, azzal kapcsolatban jöhet csak az útburkolás, ugyi ?...

- Tökéletesen, méltóságos uram.

- Mondd csak, hogy Béla bácsi.

Annak nagyon örülök... hogy Kardics a sógorod... nem is tudod elbírálni, mennyire örülök neki.

- Csütörtökön náluk vagyunk vacsorára.

A feleségemmel - tette hozzá.

- Ugyi... csütörtökön... no isz akkor ott találkozunk...

A feleséged...

- Kicsit köhögött, hogy belepirosodott.

- Milyen lány is a feleséged ?...

- Szentkálnay.

- Szentkálnay!... a Szentkálnayakból ?...

- Igen, méltóságos uram.

- Béla bácsi... - tette a karjára száraz, kiaszalt kezét.

- Béla... bácsi...

Aztán a második a jogügyi osztály átszervezése, ugyi... erről muszáj szólani, mert a jogügyi osztály nem népszerű...

Át kell csoportosítani... aki a jobb asztalnál ült, azt a bal oldali asztalhoz, aki a bal oldalinál ült, azt a középasztalhoz... ugyi... mert itt népszerűséget kell szerezni a jogügyi osztálynak... hehe, pajtikám.

Megértette, hogy az átcsoportosításnak nem szabad gyökeresnek lennie, csak névlegesnek.

- Tökéletesen értem méltóságod intencióit.

- Te mint homo novus, nem vagy kegyeletre kötelezve, se kímélet, semmi... nagyon örülök, hogy ilyen szerencsés volt a közgyűlés választása, mert meg kell vallanunk , itt sok anomália van...

Anomáliák megszüntetése, ugyi, pajtikám, ez az új főügyész első kötelessége...

Embereket kell kicserélnünk és új embereket behozni, mert ezt egy régi ember, aki a nexusokban benne van, nem teheti meg, de egy új ember... mert a nexusok úgy belenőnek, úgy beszövik a hivatalfőnököt, mint a pók... ugyi, pajtikám ...

Ellenben neked szabad kezed van... új seprő a városházán... ez nagyon jó, legjobb szó... új seprő... ez nagyon jó, nem is kell más, ebbe minden benne van, ugyi , pajtikám... új seprő, hehe.

Nem lesz itt baj semmi, barátocskám...

Jó szó az új seprő, he?

- Kitűnő, méltóságos uram.

Kitűnő.

- Hsss...

Lesznek dolgok... hsss...

Elmosolyodott magában, de óvakodott, hogy ez az arcán is meglátsszon, mert nem tudta még, hogy ez valóban Wagner ellen megy -e...

- Az amerikai kölcsön meglesz, méltóságos uram ?...

Azt praktikus és jövedelmező dolgokra kell fordítani...

Befektetésekre...

- Remek - mondta a polgármester, s a szivart kivette a szájából, és soká nézett rá.

A kis bogár szeme élesen csillogott, s ismételte a szót: - Remek...

A miniszter is ezt üzente...

Hogy csak praktikus és jövedelmező dolgokra ad pénzt, ha meglesz a... az amerikai kölcsön...

Hát mire kell a pénz?

Ugyi, pajtikám...

Mi a legjobb befektetés ma ?...

No ?...

Ő hirtelen végigvizslatta a közelmúltat, hogy miről is beszéltek legtöbbet.

Igazán ő nem érdeklődött ilyen dolgok iránt, reá nem tartozott, de most kísérteties tisztasággal tűnt fel előtte, hogy a Sertéstenyésztő panamáiról volt legtöbb szó.

Ez félig-meddig a város vállalkozása volt, de csőd előtt áll.

Vakmerően kibökte.

- Közgazdasági alakulatok... teremtése... és lábra állítása.

- Na, na.

- A Sertéstenyésztőre roppant szüksége van a városnak.

- Á, á... - mondta a polgármester elragadtatással...

Annyira meg volt hatva, hogy felállott a székből, és egy percig csak állott.

- Ez nagyon jó - mondta -, ez nagyon jó.

Erre nem gondoltam...

De ez nagyon jó...

Ő megérezte, hogy most valahogy rátapintott a legnagyobb bajra, s lassan kezdte azt érezni, hogy ez az egyetlen, amire egy krajcárt sem szabad adni.

Még bele is izzadt ebbe a gondolatába.

Semmit se tudott a Sertéstenyésztőről, csak azt, hogy a Szentkálnay veje, Boronkay Feri... és hirtelen kezdett már megint elpirulni ...

Magdaléna...

Hogy Boronkay ellopta a Sertéstenyésztő egész alaptőkéjét, villát építtetett belőle saját magának, ezért megy csődbe a Sertéstenyésztő...

Most kezd arra gondolni, hogy lehet, hogy igaz...

Óvatos volt, nem feszegette a dolgot.

- No ez nagyon, nagyon jó... nagyon egészséges... fején találod a szeget... jó választás volt ez, nagyon jó kis választás, pajtikám... s megveregette megint a térdét.

- És rendet csinálni a kisbérletek dolgában... gondolom, ha méltóságod... - szólt hirtelen, ismét egy programpontot vetve föl.

A polgármester felemelte az ujját, mire ő észrevette, hogy ez nem a programra, hanem a megszólításra jel.

- Méltóságod engedelmével...

Béla bátyám ...

- Azért.

Hallgattak és nevettek.

Soká, maguk közt, kedveskedve nevettek.

Pista úgy tett, mint a gyermek, lesütött fejjel és hízelkedve nézett fel, a polgármester, mint a nagybácsi, aki rendre tanítja a gyermekeket, felülről becézve...

- Ez, ez a veszélyes pont - mondta aztán -, ezt, ezt kell igen jól meggondolni.

A városnak a legnagyobb sebe volt a kisbérlők ügye.

Tízezer kisbérlet volt, vagy még több, s a terményárak hirtelen zuhanása miatt ebben az időben ezek a kisbérlők a legnagyobb nyomorba süllyedtek, ellenben a város nem engedhetett semmit nekik, mert akkor veszélyeztetve volt a költségvetés.

Csak ebből volt a városnak jövedelme, mert a roppant, saját gazdálkodásban levő birtokrészekre ráfizetett a város.

De ő sem mert nyilatkozni, mert ő inkább ellenzéki állásponton volt eddig.

Mint a tanyai iskolák ellenőrzője, jól ismerte a földbérlők rettenetes helyzetét.

Nem tudták a gyermekeket iskolába járatni, a tankönyveket beszerezni, s eddig ő harcolt a szegény gyermekek érdekében, de érezte, hogy most mint főügyész, a várost is kénytelen lesz védelmébe venni, hát nem szólt, várta az irányadó eszméket a polgármestertől.

Ez azonban szintén nem akart nyilatkozni, hanem várta, hogy a fiatal főügyész nyilatkozzék.

Feszülten nézett rá, és kellemetlenül várt.

Pista egy picit hunyorított, s jobb meggyőződése ellenére önmagának váratlanul azt mondta:

- Hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon.

A régi, unalmas és elkoptatott frázisnak váratlan hatása volt.

A polgármester előbb elbámult, még a szeme is merev lett, mint a fogai, mintha üvegből volnának, aztán harsányan elnevette magát.

Hisz akkor jó, mondta a nevetése, ha ez egy ilyen kezes bárány.

Hiszen ezzel a fiúval nem lesz semmi baj.

Olyan, mint a többi.

No, hisz az természetes is, milyen is legyen, csak az öreg ember mindig fél, mindig tart attól , hogy ezek az újak valami zavart ne csináljanak.

- Hah, haha - nevetett -, no ez nagyon jó... ugye, pajtikám.

Ez az egyetlen jó...

És ő érezte nevetése alatt s mögött, hogy úgy látszik ez az egyetlen rossz, amit mondhatott.

Érezte, hogy elárult valamit.

Hogy nem helyes és nem szép dolog, hogy csupa olyan szót mond, aminek ez a vén panamista örül.

Hát csakugyan ő is azon az úton van, s neki is vége ?...

Benne is csalódni fognak?... és ő is megveti magát, ha belső szemeivel nézi, amik a külső szemek előtt lefolynak, s amiknek helyesel egész arcával, egész testével, minden szavával s mindennel, ami kívül van az emberen ... ellenben szégyelli bent, valaki, benne, magát... a régi kultúrtanácsnok, aki annyi szigorú kritikát mondott és gondolt ezekről a dolgokról, s a régi hadifogoly, aki ábrándokat és ideálokat melengetett a szívében, ha még egyszer hozzájut ahhoz, hogy az emberekért valamit tegyen, s még régebben a haditiszt, aki a lövészárokban négy évig feküdt az első vonalban, s csak azt érezte emberi feladatnak, ha az emberiség harcosa és katonája, s vértanúja inkább, mint... mert legrégebben, ifjúi ideálizmusában, nagy légvárakat nevelt, regényes terveket, hogy miként kell az embereket s különösen ezt a szegény megtört és leigázott magyarságot jó útra vezetni...

És most...

És most hiába tagadja, boldog, hogy a polgármester, a méltóságos úr nevet az ő szaván, mert így jó helyen van, jó helyre ért, nem lesz baj a karrierrel...

S ő is ugyanavval a muzsikával nevetett, a káröröm zenéje harsogott ki a szája résén , a rosszakarat csengő arany hangja s a ravasz okosság, a csinált álszerénység, a nemtelen hízelkedés:

- Édes Béla bátyám, méltóságos uram... ne várd, hogy én tartsak előadást neked, mikor egyetlen vágyam, hogy megismerjem a te intencióidat...

Nem is ismerem még az ügyeket , még át kell alaposan tanulmányoznom...

Nem akarok hűbelebalázs módjára belerohanni...

- Csak csináld, csak csináld - kiáltott fel élénken a polgármester.

- Hogy is mondtad?

Hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon?

Nagyon helyes.

Ezek a gaz kecskék a káposztát akarják ?...

De hát, istenem, a város nemcsak belőlük áll ... még vagyunk itt mások is, többen...

A város lakossága kilencvenezer lélek... a többi nyolcvanezernek is élni kell, ugyi, pajtikám?

- Egy fontos dolog van, méltóságos uram: az emberekkel meg kell szerettetni az adófizetést.

- Mit?

A polgármester úgy elképedt, hogy most aztán már egészen lárvaszerű lett az egész arca.

A szája olyan lett, mint a setét kapu, s még egyszer mondta:

- Mit?

Ő pedig nevetett.

Már boldog volt, hogy ilyen hatást tud elérni sorra, egy-egy szavával.

- Az adófizetést...

Mert Magyarországon egy baj van, egy óriási nagy baj : Magyarországon az emberek nem szeretnek adót fizetni...

Senki sem szeret... én sem.

- Na, na - nevetett a polgármester.

- Pedig addig az országból nem lesz európai ország, míg az emberek nem szeretik meg az adófizetést...

Ha az emberek nem akarnak adót fizetni, vége a municípiumnak [ 4 ]...

Szeretni kell a városunkat, ez a miénk...

Tenni kell az érdekében, s mit tehet a polgár ?...

Fizesse az adót...

Megállott, s várta a nevetést, de a polgármester nem nevetett, csak várt.

Ő tehát folytatta:

- Kétféle álladalom van, az egyik, ahol nem fizetik az adót.

Az ilyen állam mindig elnyomatás alatt van, mert az adót be kell szedni, tehát szükség van végrehajtókra , csendőrökre, katonaságra és törvényre, hogy bevasalja az adót...

A másik, ahol szívesen fizetik az adót: az ilyen állam szabad és önérzetes és öntudatos polgárságának a társadalma.

Itt mindenki tudja, mi az adó, mire kell az adó, mi a célja és mi a rendeltetése, és a polgárság maga állapítja meg, mennyi adóra van szükség...

- Nono - mondta a polgármester -, csak ne menjünk messze.

Ez már hasonlít egy kicsit Utópia... az utópisztikus gondolkodáshoz...

Hirtelen megijedt, hogy most leleplezte magát, s engedte, hogy a polgármester belelásson igazi gondolataiba, ezért óvatos, könnyelmű hangon csapta oda:

- Nem jó kortesbeszéd, polgármester úr?

- No.

Annak jó.

Annak elég jó, de csak annak...

Ugye, pajtikám.

- Az adófizetés életbiztosítás - mondta ő lapidáris [ 5 ] egyszerűséggel.

A polgármester újra elbámult.

- Micsoda ?...

Életbiztosítás ?...

Nagyon jó.

De egy csöppet sem lelkesedett.

- Ezek csak olyan szép szavak.

A szép szavakkal csínján kell bánni.

Azok nagyon jók , tudod, de nem szabad, hogy meggyőződés legyen mögöttük...

Azok is szép szavak, hogy az ellenzék mindig azt írja, az ellenzéki lapok, hogy a hatóság adjon alkalmat, hogy a polgárság dolgozhasson...

Nagyon egyszerű...

De ezt hadd firtassák ők.

Nekünk nem kell ezt tárgyalni...

Frázisnak jó.

A fiatalok egészen új frázisokkal tudnak jönni .

Ez jó.

Meg kell hogy...

Szóval jövő csütörtökön Kardicsnál...

Ez a jó...

Mert tudod , mért van mindig csütörtökön a vacsora Kardicsnál?

A pénteki városházi gyűlések miatt .

A Kardics-vacsorákon dől el a dolog.

Csütörtökön este ott szokott lenni mindenki , akinek a másnapi közgyűlésen valami dolga van, s ott alakul ki a vélemény, hogy mi lesz...

Hát a csütörtököt el ne mulaszd, s igyekezz lehetőleg minden csütörtökön jelen lenni...

Ez a jövő, barátocskám... ez a jövő...

És most diktáld le az újságíróknak a programodat, de el ne felejtsd korrigálni, mert az újságírókra nagyon vigyázni kell, kitűnően értenek hozzá, hogy abszurdumokat csináljanak.

Sohase szabad egy sornak sem megjelenni, ami nincs approbálva...

Soha... mert aztán csak sok a rekrimináció [ 6 ]...

Még egy negyedóráig beszélgettek az aktuális városi problémákról.

Akkor a polgármester az újságírót behívatta, s a bal oldali kis szobában összeültette őket, s nagy fejtöréssel és még nagyobb óvatossággal leadta első programját.

Móricz Zsigmond

Rokonok

3.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Móricz Zsigmond

Rokonok

3.