Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Saját kezébe
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
12
Bekezdés
1099
Mondat
2296
Szó
25901
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
III. FEJEZET.
A kocsik elrobogtak s atya és leány egyedül maradva, lassan, némán, csendesen ballagtak a helységen át hazafelé.
Átlátszó köd bocsátkozott a vidékre.
Lydia Ossian énekeire gondolt, mig mellette társa komor eszmékkel volt elfoglalva .
Csalódást érzett a Szászhalmyak gyors, váratlan távozása fölött.
Ki tudja, mikor jön vissza Lothár és folytatódik -e az, a mi most félbenszakadt ?...
Ezek a gondolatok kínozák.
Midőn Györgygyel egyedül maradt, az nagy keserűséggel beszélte el neki félelmét anyja betegsége miatt.
- Nincs több vagyonom, mint a mit ez a kis Szászhalom képvisel, de örömest odaadnám, ha a szegény beteg életét meghosszabbíthatnám általa, mondá komoly , bensőségteljes hangon s aggodalma Szécsy báróra is elragadt, ki pedig nem volt érzékeny ember s veszteségei megtaníták őt önzőnek lenni.
- Szászhalom a te birtokod? kérdé tőle.
- Mindig az idősebb fiúé.
Hitbizományban birom s nagyon kedves nekem, mint minden, a mi családom jogfolytonosságára emlékeztet.
Hiszen, fájdalom, úgyis egymásután vesz már el minden a régi jó korból.
- A többi birtokokat Lothár örökli?
- Mind egytől-egyig.
Szászhalmi birtokok azok is, de az ő anyja vagyonán vásároltattak vissza s egyedül őt illetik.
Szécsy báró eleget tudott.
Tehát Lothár itt az igazi örökös.
Ő, ki e nagy vagyont kizárólag örökli, míg György alig bir néhány ezer holdat.
Ügyesen sikerült ezt megtudnia magától Györgytől, ki különben éppen nem volt közlékeny természetű, de most talán a félelem, a meghatottság haldokló anyja betegsége fölött, ellágyíták kedélyét s többet beszélt, mint nyugodt, megfontolt állapotban tette volna.
- Ez kellemetlen félbeszakítása volt az eseményeknek, kezdé Szécsy Benő útközben , leányához fordulva, míg addig teljes némaságban haladtak egymás mellett.
- Nagyon rögtön jött az elutazás, viszonzá az szórakozottan.
- Félek, hogy rád nézve nagyon is rögtön.
Ki tudja, mikor térnek vissza s különösen mikor tér vissza Lothár.
Lydia hallgatott.
Hazaérkezve, nem beszéltek többé a Szászhalmyakról s napokon át nem is hallottak róluk.
Egyszer aztán megjött a hír, hogy az öreg grófné meghalt.
Az ügyvéd megérkezett, hogy mindent elrendeztessen a temetéshez.
A kriptát kinyitották, az összes uradalmakból megérkeztek a tisztek, hivatalnokok.
Összejött a temetésre az egész vidék s a holttestet nagy pompával helyezték férje mellé az ősi kriptába, hol ő volt az egyetlen polgári születésű, a sok előkelő származású halott mellett.
Minden a legnagyobb csendben s komoly pompával ment végbe, azután mindnyájan visszautaztak a fővárosba.
Lothár alig beszélhetett néhány meleg szót Lydiával, ki jelen volt atyjával a temetésen.
Csak azt ismétlé neki, hogy nemsokára visszatér , mindjárt ügyeinek rendezése, birtokainak átvétele után, hogy atyjával beszéljen és megkérje kezét.
Azután elutazott a többiekkel, Lydiát leverten, komor hangulatban hagyva hátra.
Napokig nem hallottak semmit a Szászhalmy-családról, míg egyszerre váratlanul megérkezett György az öreg Tergovayval.
A többiekről, Aliceról, Lothárról, nem tudtak semmit.
A kastély cselédjei azt beszélték, hogy György gróf most állandóan itt fog lakni s a telet Szászhalmon tölti.
Szécsy báró nagyon komor lett erre a hírre, míg Lydiának feldobogott az örömtől a szíve.
Itt fog lakni György.
Az ő közelében.
Egyszer-másszor összejön vele.
Mily boldogság, mily váratlan öröm!
Feledve volt a múlt aggodalma, a heteken át keservben töltött órák.
Rögtön elhatározta, hogy visszalép a Lothárral kötendő házasságtól.
Nem megy férjhez soha .
Minek?
Itt fog élni György közelében, szomszédságában.
Nem kiván tőle semmit, csak hogy olykor láthassa, beszélhessen vele.
Rettegve várta Lothár levelét vagy jövetelét; mit mondjon neki?
Miként vegye vissza adott szavát, melyet megtartani nem érzett bátorságot?
Történjék bármi, ő nem lesz Lothár neje...
Szerencsére atyja még nem tudott az egészről semmit s igy nem kell vele harczolni az elutasitó kérő miatt.
Gondolatai folytonosan Györgynél voltak s várva-várta a perczet, melyben meglátogatja őket s elmondja, hogy ezentúl itt, Szászhalmon fog lakni.
György azonban nem jött és Lothár sem!
Sőt nem is írt.
Két egész hét telt el a temetés óta s az, hogy György nem kereste fel őket, természetes megoldását találta abban, hogy nagyon mély volt gyásza a grófné után; de Lothárról nem tudta, mit gondoljon s kezdte hinni, remélni, hogy csak futó fellobbanás volt az egész vallomás : már elfelejtette, vagy nem is akart róla tudni.
Ez mégis szégyenítő volt rá nézve ...
Olyan semminek, jelentőségnélkülinek látta magát, hogy Szászhalmy igy mert vele bánni.
Erre ő nem adott okot.
Egy napon az öreg Tergovay látogatta meg őket s különös dolgokat beszélt.
Az idősebb Szászhalmy gróf küldte őt, mondá, azzal a kéréssel, ne vennék rossz néven tőle, hogy még nem tette látogatását.
Nagyon levert, nagyon szomorú.
Olyan sok csapás érte az utolsó hetekben s annyi mindenféle vár még ezentúl reá, hogy nem érez kedvet a mások nyugalmát, csendjét zavarni s bátorságot, hogy szomorú arczával másokat is lehangoljon.
- A grófné halálával sokat vesztett György gróf anyagilag is, nemde, ügyvéd úr? kérdé kiváncsian Szécsy báró.
- Sőt többet nyert, mint óhajtott volna s ez az, a mi bántja s majdnem kétségbeejti .
- A grófné összes vagyonát reá hagyta.
- Reá, mostohafiára! kiáltá bámulva Szécsy.
Kizárta saját gyermekét?
Hisz az lehetetlen!
Ennek valami nagy oka lehet.
- Gyakran fordulnak elő a családoknál különös dolgok, viszonzá tartózkodva az ügyvéd s a báró látta, hogy nem hajlandó a részletekbe mélyebben belemenni.
- Mit mond erre Lothár? kérdé Szécsy.
- Tombol, átkozódik dühében.
Györgyöt vádolja s azt hiszi róla, hogy megfosztotta örökségétől, pedig én tudom csak, mit követett el, hogy anyjukat más határozatra birja.
- A ki ezt a történetet hallja, Lothárnak fog igazat adni.
Az ilyen dolog mindig gyanús.
- A ki György grófot ismeri, az nem kételkedhetik jellemében.
- A világ majdnem örül, ha gyanúsíthat valakit s ez nagyon különös dolog.
- Apám!
Hogy beszélhet így? kiáltá megrovó hangon Lydia.
- Én csak a közvéleményt tolmácsoltam s nem saját ítéletemet.
Tergovay rossz kedvvel hagyta el helyét.
Ő előre látta mindezt s bár nem lepte meg Szécsy nyilatkozata, mind a mellett bántotta őt, mert senki sem ismerte nála jobban a körülményeket, a múltat s Lothár és György jellemét.
- Remélem, köztünk marad e beszélgetés, mondá Szécsy, mielőtt vendége távozott.
- E miatt nyugodt lehet, báró úr, nem vinne rá lelkem, hogy György grófot ilyféle megjegyzéssel sérteném vagy szomorítanám, ki különben is a legmélyebben van sújtva ez esemény miatt.
- Higyjen vagy beszéljen, a mit akar ez az ügyvéd, mondá Szécsy báró.
Nem hiszem , hogy ez a végrendelet a grófné befolyástalan akaratából jött volna létre; sajnálom Lothárt és vele együtt téged, Lydia, ki oly közel voltál egy fényes házassághoz.
- Csak nem gyanúsítja Györgyöt? kiáltá megbotránkozva a leány.
- Keveset ismerem őt, hogy jellemével tisztában lehessek.
- Ne tovább, apám.
Vétkezik ha ajkára ilyen vádat vesz.
Györgygyel csak egyszer kell beszélnünk, hogy ismerjük őt s ezerszer inkább feltehetnénk az ifjabb Szászhalmyról bármit, mint róla, ki maga az élő becsületesség.
- És Lothár nem az?
Mi kifogásod ellene?
- Semmi.
Nem mondhatok róla semmi rosszat, de anyjához való viszonyából ítélve, nem sok szívet lehet keblében sejteni.
- György iránt elfogult vagy.
- Mindenki az, a ki ismeri.
- Az első perczben rokonszenveznünk kell vele.
- Majd meglátjuk a jövőben, miféle ember!
Ha jóravaló, igaz és becsületes, fivérének vissza fogja adni a vagyont, mely egyedül azt s nem őt illeti.
Így folyt gyakran a vita az apa és leánya között a két Szászhalmy-fivér fölött, mig egy napon Lydia egyedül ült a ház egyik szobájában, midőn Lothár váratlanul belépett.
Lydia önkéntelenül összerezzent.
- Öröm vagy megrettenés -e az, Lydia, a mit mozdulatával kifejez, kérdé keserűen az ifjabb Szászhalmy, kinek nem kerülte el figyelmét a leány ijedt kifejezése.
- A meglepetés.
Nem hallottam még, hogy megérkezett.
- És nem is várt, nem gondolt reám.
- Semmit sem hallatott magáról s azt hittem...
- Mit, minek rótta fel hallgatásomat?
- Hogy elfelejtett, hisz az egész dolog oly futó s egész ismeretségünk oly rövid volt...
- Minden alap nélküli, nemde, ezt akarja mondani? kérdé gyanakodva Lothár.
Miért is gondolt volna rám, a szegény, mindenéből kifosztott kérőre?
- Hogy beszélhet így?
- Ne tetesse, ne mentegesse magát, kedves báróné.
Én már semmin sem csodálkozom , semmi által sem vagyok meglepve, hiszen a legnagyobb csalódáson, a mi a földön érhetett, átestem.
- Kiben csalódott?
- A kit a legtökéletesbnek, legjobbnak hittem e földön, kit nekem mindig példánykép gyanánt állítottak fel, Györgyben!
Ő az emberek legálnokabb, legalávalóbb fondorkodója.
- Ön igazságtalan.
- Menti őt?
Azok után, a mik történtek, a mit ő elkövetett ellenem!
Nem tudja még , hogy kifosztott mindenemből?
- A megboldogult grófné tette.
Lothár meglepetve, gyanakodva vizsgálta Lydia lángban égő zavart kifejezésű arczát.
- Látta Györgyöt anyám halála óta? kérdé fásultan.
- Nem találkoztam vele.
- Lehetetlen.
- Miért?
Nem megy sehova.
- Hogy itélhet úgy róla, ha csak ő el nem ámította?
- Nem tudom, mit feleljek.
- Mert bűnösnek érzi magát s elhalnak a szavak ajkain, mert érzi, hogy nem valók.
- Kegyed talán nem igazságosan itél.
Lothárnak elfogyott a türelme s tekintete égő haraggal tapadt társnőjére.
- Ne vitatkozzunk György jelleme fölött, mondá dühvel.
Megvan benne az az ügyesség , hogy mindenkit elámít, port hint szemébe a világnak s nagy komolyságával valami felsőbb lénynek tünteti fel magát.
Higyjen kegyed róla, a mit akar, de azt mindenesetre óhajtanám tudni, mit határozott a jövő felett.
Szándékozik -e megtartani , a mit nekem bevallott s e vallomás által igért, vagy György lett a választott, ki az összes Szászhalmy-javakat öröklé?
Lydia elhalványult e hangra.
Borzadva látta, hogy milyen könnyelműen , meggondolatlanul cselekedett, midőn Lothárnak többet mutatott, mint érzett s majdnem határozott ellenszenve daczára azt sejteté vele, hogy szereti.
Hogy húzódjék most vissza, hogy vonja magára azt a gyanút, hogy csak vagyonát akarta birni s most, midőn aránylag szegény lett, visszaveszi szavát?
Ezt nem tehette.
- Szándékom, elhatározásom nem változott, viszonzá igen halkan.
De megváltoztak a viszonyok s ha csakugyan úgy van, mint kegyed mondja s az összes vagyon bátyjáé, nem gondolhatunk a házasságra, mert a szegény feleség önnek csak teher lehetne s hogy nekem nincs vagyonom, azt nem kell mondanom.
- Tehát visszalép?
- Ezt követeli tőlem a józan ész.
- És azt is, nemde, hogy az örökös vonzalmát nyerje meg? mondá elfojtott dühvel az ifjú.
Tudja, hogy ez önnek nem lesz nehéz!
Én pedig azt mondom, Lydia, hogy ebből nem lesz semmi.
Szegényen, vagy gazdagon, nélkülözve vagy fényes sorban, ön nőm lesz .
Azzá kell lennie!
Más ajkairól e szavak talán nagy szerelmet jelentettek volna s ez minden nőre hatással van.
De Lothár hangja, állítása, követelése, a makacsság zordonságát hordta magán s Lydia félelemmel érzé összehúzódni szivét, míg szemei könyekkel teltek meg.
- Most tudja, mihez tartsa magát, folytatá Lothár és kalapját vette.
Megyek Györgyhöz.
Még nem beszéltem vele.
- Vissza kell adnia, a mi az enyém s a mit anyámtól hízelgéssel, gazsággal kicsalt.
Ha vele rendben leszek, megkérem atyjától kezét.
Nemsokára visszatérek.
E szavak után elrohant.
Lydia megdermedve ült helyén.
Mit tegyen?
Mivel, mi által, mi módon akadályozza meg , hogy atyja tudjon Lothár szándékáról s hogy bekövetkezzék az, a mitől most határozottan borzadt, Lothárnak neje lenni?
Úgy érzé, hogy készebb volna ezerszer meghalni, mint általa Szászhalmy grófné lenni...
Szászhalmy grófné!
Mily szépen, mily édesen hangzanék ez György oldala mellett!
Bolondság.
Ebből úgy sem lehet semmi!
Most már kétszeresen, százszorosan nem.
De a család ifjabb tagjától nem fogadja el ezt a nevet.
Őszinteségre határozta magát s gyorsan felkelt, elhagyta a szobát, hogy atyját felkeresse, elmondani neki mindent s figyelmeztetni őt Lothár szegénységére, azt remélve, hogy megtagadja Lothártól leánya kezét.
Érezte, hogy ez az egyedüli mód, megszabadúlni tőle.
Szécsy báró szemben jött vele s ő rohanva közeledett felé.
- Fontos közlendőm van önnel, atyám, hallgasson ki, kérem, mielőbb, mert rögtön határoznunk kell, nehogy késő legyen.
A báró csodálkozva hallá e szavakat s vizsgáló szemmel nézte leánya arczának lángoló pírját, melyet a félelem idézett fel oda.
Bementek a báró szobájába.
- Szászhalmy Lothár volt itt, kezdé Lydia.
- Bocsánat, atyám, hogy elhallgattam ön előtt, a mi köztem s közte történt, a boldogúlt grófné halála előtt.
Ő akkor megkérte kezemet.
- S te mit tettél? kérdé homlokát összeránczolva a báró.
- Semmit sem igértem szóval, de hajlandóságomat sejtetém vele.
- Helyesen.
- De ő ezt igéretnek vette.
Követeli, hogy megtartsam s ma még megkéri öntől kezemet.
- Most, midőn szegény!
- Ő azzal nem törődik és én sem gondolnék vele, ha szeretném, de kénytelen vagyok megvallani, hogy szivem teljesen hideg iránta.
- Ez keveset jelentene, ha ő még a régi vagyonnal birna.
De végre is, neki ezt a vagyont meg kell kapni.
- Gazdag vagy szegény, én nem leszek a neje s önnek kell ezt neki tudtára adni.
- Ezt ne reméld.
Őrültség volna az ily kérőt elutasítani.
Györgygyel kell beszélnem.
- Az istenért, atyám!
Györgynek erről semmit sem szabad tudni.
Ez koczkáztatná jövőm boldogságát.
- Mit beszélsz!
- Csak annyit, hogy mindezekről ne tudjon György; s ön azt tegye meg nekem, csupán azért esedezem, hogy tagadja meg Lothártól kezemet.
- Azt majd meglátjuk.
Lydia a legnagyobb nyugtalanságban tölté a napot s örömmel látta elérkezni az estét , a nélkül, hogy az ifjabb Szászhalmy mutatta volna magát, ki ez alatt zajos jeleneteket idézett elő a kastélyban, hol Szécsyéktől távozta után nagy s kettős izgatottságban kereste fel Györgyöt.
Az idősb Szászhalmy, érkezni látván öcscsét, őszinte örömmel fogadá.
- Hála istennek, hogy jössz, mondá neki.
Látom ebből, hogy nem táplálsz ellenem haragot, mi nagyon érdemtelenül sujtana.
- Tehát magad is belátod, hogy volna okom haragra?
- A látszat s ama jelenet után, melyet a végrendelet felolvasásakor rögtönöztél - féltem ettől.
Ma talán nyugodtabb vagy s meg fogsz érteni.
- Nyugodtabb? kérdé keserűen Lothár.
Arról szó sem lehet.
A legközelebbi mult nem volt alkalmas arra, hogy lecsendesüljek, ezt talán nem kell mondanom.
- Mindegy, beszélnem kell veled.
Ha nem jössz, irtam volna, mert tudatni akartam , hogy az anyánk által nekem hagyott összes birtokok jövedelmével teljesen rendelkezhetel s ez teljesen és tökéletesen a tied.
- És maguk a birtokok?
- Azok, fájdalom az enyémek.
- Valóban?
Mily kegyes vagy!
Alamizsnát adsz a sajátomból...
Nem fogadom el.
Vagy minden, a mi engem illet, vagy semmi sem kell tőled.
Ez utolsó szavam.
- Gondold meg, mondá leverten György s kérve tette össze kezét.
- Hallottad határozatomat.
Nekem a te ajándékod nem kell!
- Akkor nem segíthetek.
Tergovay lépett a szobába.
- Beszéljen öcsémmel, mondá elébe sietve György.
Mondja el neki a dolgok állását, mit nekem tenni kétszeresen nehéz.
Világosítsa fel s adjon tudtára mindent úgy, a hogy mi ketten tudjuk.
Ekkor talán hajlandó lesz ajánlatomat elfogadni.
Gyorsan elhagyta a szobát s Lothár elhalványodott a komoly, igaz, bensőségteljes hangra, mert sejté, hogy rá nézve nem jó dolgokat fog hallani.
Az ügyvéd leült.
- Nehéz feladat jutott nékem önnel szemben, gróf úr, de nemcsak bátyja megbízása folytán kötelességem annak megfelelni, hanem parancsolja ezt az a hosszú összeköttetés is, melyben családjával számtalan évek során álltam.
Hallgassa meg figyelemmel, a mit mondani fogok.
- Beszéljen.
- Emlékszik ama számtalan viszályra, mely fájdalom, ön s a boldogult grófné között oly gyakran fordult elő?
- Anyám engem sohasem szeretett.
- Ebben nincs igaza.
- Az ő eszményképe mindig György volt s György fel is tudta e rokonszenvét használni.
- Vétkezik, gróf úr, ha így beszél bátyjáról, ki, én tudom csak, minő jó barátja , mily jó fivére önnek s ki a grófné rendelkezése folytán majdnem annyit vesztett, mint ön maga.
- Ez állítását nehéz volna bebizonyítani.
- Sőt hatalmamban áll nagyon is gyorsan tenni azt.
- Kiváncsi vagyok.
- Emlékezzék vissza az utolsó viszályra, midőn a grófné neheztelését fejezte ki az ön nagy költekezése miatt s ön azt felelte, hogy polgári születéssel sohasem birjuk megítélni, mire és mennyire van szüksége egy grófnak.
- Igaz!
Ezt mondtam.
Helytelen volt ez anyámmal szemben, elismerem, de tudja, hogy nagyon heves természetű vagyok s legtöbbször nem fontolom meg, mit beszélek s boszantott már az örökös szemrehányás kiadásaim miatt.
- A grófné e percztől teljesen meghidegült kegyed iránt.
Ezt a kitételt, mely születésére vonatkozott, saját fiától, soha sem bocsátá meg önnek.
Másnap hivatott engem, új végrendeletet iratott.
Senki sem gyanítá, mi van a végrendeletben, György legkevésbé s én, bár mindent elkövettem, hogy lebeszéljem a grófnét s kiengeszteljem, minden hasztalan volt.
Ő büntetni akarta önt, Györgyöt pedig megjutalmazni s mindkettőjüket egyaránt sujtá.
- Vajjon miként, hisz ő fogja bitorolni az én vagyonomat.
- Ne e rideg hangon, gróf úr.
Bátyja nem ezt érdemli öntől.
Hallgasson tovább.
Az első végrendeletben az összes vagyon önnek volt hagyva.
György grófnak s Alice grófnénak száz-százezer forintot rendelt a grófné kerekszámban készpénzben kifizetni.
Ez ajándék volt, melyet a testvérek halálával fogadhattak volna el, míg így György semmit sem akar sajátjának ismerni s az összes jövedelmet önnek adja.
- Nagy kegyesség ez tőle s miért nem a vagyont magát?
- Mert az utolsó napon, már majdnem haldoklása közben, szent és megtörhetetlen esküt erőszakolt ki tőle a grófné, hogy nem adja a birtokokat önnek, mert félt, hogy György nem tartja meg magának.
Lothár halotthalvány lett e szavakra.
Minden reménye megsemmisült e felvilágosításra , mert ismerte bátyját, tudta, hogy az egyszerűen adott szavát is szentül megtartja s mennyivel inkább esküjét, mit a haldoklónak adott!
Ijedtséget és dühöt idézett föl keblében ez a tudat.
- Pört kezdek ellene.
Pellengérre állítom s ez által kényszerítem, hogy birtokaimat nekem adja.
- Semmit sem fog nyerni.
A grófnénak teljes hatalmában volt saját vagyona fölött rendelkezni.
A köteles résznél ön már sokkal többet kapott anyja életében, bocsásson meg, ha kimondom; a közvélemény mindig a bátyja részén lesz!
- Majd meglátjuk.
Mindent megkisértek.
A törvény nem enged jogtalanságot elkövetni.
- A törvényt én jobban ismerem önnél, gróf úr s hallgasson reám, midőn azt tanácslom , fogadja köszönettel György gróf ajánlatát, az összes jövedelmet illetőleg, a mi hatvanezer forintnál többre rúg.
Ebből fényesen megélhet s bátyja halála után ön vagy utódai fogják örökölni a javakat.
- Nevetséges biztatás!
György nyolcz évvel idősebb csak nálam s én a halálától várjam sorsom javulását?
- Ne számítson arra, ne óhajtsa halálát.
Adjon György grófnak az ég minél hosszabb és boldogabb életet, mert ő azt megérdemli; de legyen teljesen bizonyos abban, hogy ő a rá hagyott vagyont soha sem fogja másnak, mint tehernek tekinteni, melylyel lelkiismeretesen fog sáfárkodni s mindent elkövet, hogy abból ön minél több hasznot s jövedelmet húzzon, magának egyetlen garast sem tartva meg.
- Nagyon kegyes.
Nekem pedig forintonként fog ajándékot adni saját vagyonomból s követeli, hogy azért hálás legyek.
Az ügyvéd türelmének vége volt.
- Gróf úr tehet tehát belátása szerint.
Nekem kötelességem volt a dolgok állását elmondani.
Azt tudja, hogy nemesebb szívű, igazságosabb ember György grófnál nincs e földön; s mindabból, a mivel vádolni akarja őt, egyetlen szót sem hihet maga sem.
Lothár nagy lelki háborgások között látta távozni az ügyvédet, ki gyorsan elhagyta a szobát, érezvén, hogy nem jó lenne folytatni e tárgyat neki, ki oly jól s gyermekségük óta ismerte mind a két Szászhalmy grófot és tudta, mi a különbség köztük.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE