Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
6.
Másnap már egész otthonosan ment hivatalba.
Lereferáltatta magának a legsürgősebb ügyeket.
Nagyon meg volt magával elégedve, hogy semmi baklövést nem csinált.
A riport az újságban nagy feltűnést okozott.
Azt mondták róla, olyan riport volt, mint a minisztereké.
A legnagyobb politikusok szoktak ilyen úri fölénnyel nyilatkozni , egyáltalán semmi zavar nem volt.
Egyes szavait elismételgették mindenfelé, különösen nagy sikere volt a két jelszónak, hogy a kisbérletek ügyében annak az elvnek kell érvényesülni, hogy "a káposzta is megmaradjon, a kecske is jóllakjék ", úgy vették be ezt a régi mondást, mintha még sohase hallotta volna senki, hanem ő találta volna ki .
Nem is értette, mi az, ami úgy tetszik rajta az embereknek, valószínűleg az, hogy nem volt nagyképű és úgy magyarázhatták, ahogy akarták.
Mindenesetre mulatságos volt.
De a másik még jobban tetszett, hogy: "adófizetésre kell lelkesíteni az embereket ".
Ez valósággal városi szenzáció lett, mindenki nevetett rajta.
Ennek a kijelentésnek olyan hatása volt, hogy egy napig egyébről sem beszéltek, csak hogy az új főügyész adófizetésre akarja lelkesíteni az embereket.
Lehet ennél váratlanabbat és furcsábbat mondani ebben az országban, ahol csakugyan mindenki adócsalásból él.
Kénytelen az állam kétszeres, háromszoros, tízszeres adót vetni ki , hogy valamit bekapjon.
És még így is mindenkinek túl sok az a valami, amit fizet , mert hiszen éppen ebben az időben rettenetesen elmúlt a konjunktúra.
A konszolidáció után egy ideig valósággal gazdálkodási álomország volt itt, a parasztról meséket beszéltek, hogy a sublótfia tele van papírpénzzel, s nem tudják meg se számlálni , külön számoló emberek járják be a vidéket, akik megolvassák a gazdák pénzét.
Ez volt az a kor, mikor a Pöthös Máté parasztgazda bement a városba és bútort rendelt a Juliska jányomnak.
Mikor az asztalos azt mondta, hogy háromezer új pengőért akar csinálni, szólt az öreg Pöthös a feleségének:
- Menjünk innen anyjuk, mink szebbet akarunk a jányunknak.
Az asztalos megijedt, s újra el kezdett számolni s azt mondta:
- Ne menjenek, ötezerért olyát csinálok én, hogy azt megcsudálja még a pap is.
- Kevés a nekünk, nem vagyunk mink ojan kódusok, mint a pap.
Azt mondja az asztalos észbe kapva:
- Ja, ha maguk igazit akarnak, akkor csináljuk paliszanderbül az egészet .
Kívül-belül.
Avval nekifog számolni, számolni s azt mondja:
- Nohát, tizenkétezerér meglesz, de olyan, hogy még a méltóságos gróf úrnak sincs különb.
- Nohát egy ongorát adjík még hozzá, akkor megelégszünk.
Kapott osztán hozzá még egy "ongorát" nyolcszáz pengő helyett háromezerért, avval megelégedtek.
Hát ennek az időnek már vége volt.
Most már kezdett a pénz elértéktelenedni, mert a búza ára leszállott harminckét pengőről húszra.
A csizma ára meg felment huszonkettőről negyvenre.
A motorok is eldivatosodtak, nem is volt gazda, aki motort nem vett, s az egy év alatt, kettő alatt kifutotta pályáját, nem értettek hozzá , gépészt kellett fizetni, s így egy-kettőre megint beütött az ijedelem és rémület , hogy a rövid dicsőség után a földmíves visszacsúszott a bujdosás állapotába.
Most jön egy főügyész azzal a nagyszerű indítvánnyal, hogy meg kell szerettetni az emberekkel az adófizetést.
Csak reggel jutott eszébe Pistának, hogy nem korrigálta a hírlapíró cikkét.
De amikor elolvasta a cikket, látta, hogy valaki korrigálhatta, mert ez az adófizetési felszólítás úgy lógott benne, mint a légy a levesben.
Ő tegnap az újságírónak nagy nemzetgazdasági elméletet fejtett ki, amit az szorgalmasan le is írt, hogy miért kell adót fizetni: azért, mert akkor az adófizetők a kezükben tarthatják az államot s hatalmat.
Joguk van beleszólni az adók hovafordításába.
Példákat is idézett.
Hogy mikor a bolgárok a háborúba belementek, a legutolsó bolgár gazda is kiszámította , hogy mit kockáztatnak s mit nyerhetnek a háború által.
Ez nem volt meg minálunk, mert a magyarnak nincs átfogó nemzeti gondolkodása, a mi népünktől távol van az, hogy a nemzet szükségleteire gondoljon.
Mi csak fizetjük parancsra a pénzt az államkasszába , ezzel szemben sejtelmünk sincs arról, hogy mi lesz abból a pénzből...
A magyar nem gazda az országban, csak adófizető alany.
Mindezeket a magasabb politikai tanításokat szépen kihúzta valaki, s maradt egy friss és vicces előadás az új főügyész első napjáról.
Mikor a hivatalban bezárkózva a szobájában végigolvasta a tudósítást, egy kicsit szégyellte magát, de egy kicsit örült is, hogy semmi nehéz és semmi kompromittáló dolog nincs benne.
Tegnap a polgármester csitítása után, beszélgetés közben olyan dolgokat talált mondani, hogy most örült, hogy nem kell értük felelősséget vállalni.
Ugyan ki lehetett az a jótékony lélek, aki megmentette ezektől a súlyos dolgoktól .
Gyanakodott, hogy maga a polgármester húzta ki mindazt, ami túl volt a könnyed csevegés és a vidámság határán, mert bizony, gondolta most magában, ha az mind megjelent volna, amit ő mondott, talán még lázítónak is mondhatták volna.
Hála istennek, hogy így történt, s pirult, hogy a polgármester ennyire beleavatkozott a nyilatkozatába.
Míg ezen tűnődött, egy bankember jelentkezett nála.
A Nagytakarék küldte be egyik tisztviselőjét.
Valami egyszerű ügyben kellett neki egy aláírás.
Valami pörös ügy volt a város és a Takarék közt.
Nem adta meg az aláírást, hogy ő még nem jogosult annak a megadására.
- Nem sürgős, főügyész úr, kérem, egyáltalán nem sürgős, csak a rend kedvéért voltam bátor jelentést tenni, majd annak idején méltóztatik legjobb belátása szerint elintézni.
- Majd megbeszélem a polgármester úr őméltóságával.
- Igen, igen...
Legyen szabad alázatosan megjegyeznem, hogy nagyszerű volt a főügyész úr nyilatkozata.
Nagyszerű volt kérem, a vezérigazgató úr el van ragadtatva, azt mondta, hogy: ez egy nagyszerű ember; nagyszerű ember, így mondta.
Hallgatott, mosolygott.
Jelent volna csak meg úgy, ahogy ő mondta, akkor nem bizonyos, hogy a vezérigazgató úr ugyanilyen elragadtatással fogadta volna - gondolta magában.
- Pardon, főügyész úr, valamit akarok még mondani.
Kardics vezérigazgató úr meghagyta, hogy nyerjem meg főügyész urat komittensnek [ 9 ].
- Hogyhogy komittensnek?
- Nagy súlyt helyez rá a vezérigazgató úr, hogy főügyész úr a bank útján bonyolítsa le pénzügyeit.
Nagy szégyen ránk, hogy a főügyész úr neve elő sem fordul a könyveinkben.
Egyáltalán soha nem méltóztatott a Nagytakarékhoz semmi ügyben sem fordulni.
- Nincsenek bankügyeim.
- Egész nevetséges és lehetetlen helyzet.
Hiszen az elmúlt esztendőben még a pusztai pásztorok is tőzsdejátékkal foglalkoztak.
Hogyne, kérem, vagy egy csikósszámadó, aki Kőszenet vett és Rimamurányit.
De olyan mértékben, kérem, hogy mikor lebonyolította az angazsmánjait, birtokot vásárolt belőle a Madason.
Hogyne, abban az időben mindenki kötéseket csinált, egyedül a főügyész úr az, aki a legcsekélyebb üzlettel sem tisztelt meg bennünket.
Hiszen nem rajta múlt, de Lina annyira távol volt minden spekulációtól, hogy soha nem lehetett rábírni, hogy a legcsekélyebb szerencsejátékot is megpróbálja.
- Hát azt mondja a vezérigazgató úr, hogy a legnagyobb súlyt helyezi rá, hogy főügyész úr beálljon a takarék ügyfelei közé.
- Hogy képzeli azt Kardics bácsi? - nevetett a mindentudó banktisztviselő szemébe.
- Nagyon egyszerűen.
Ha például holmi csekély konvertálásra volna szüksége a főügyész úrnak...
- Adósságaim nincsenek.
Mindig volt annyi jövedelmem, hogy teljesen adósság nélkül úsztam meg az életet eddig.
- No, ez ezután nem lehet így - mondta a banktisztviselő.
- Ezentúl más életet kell élnie nagyságodnak, s én nem is akarok mást jelenteni, csak ami kötelességemmé tétetett.
Részünkről a legnagyobb előzékenységet fogja tapasztalni a főügyész úr.
- Kérem, majd beszélek a vezérigazgató úr őméltóságával.
Különben nagyon kedvesek vagytok.
Nem is tudta, mért tegezte le hirtelen az egyszerű banktisztviselőt.
Melegen kezet fogott vele, s vidáman kikísérte az ajtóig.
Mikor visszafordult, egész hangosan azt mondta:
- Az első panama... az első, pajtikám, az első panama...
Mulatott rajta, hogy azon kapta magát, hogy egészen a polgármester hangján ismételgette a szavakat.
Ez a pajtikám, ez is a polgármester kedves szava.
Nincs ebben semmi, mondta aztán magát vigasztalva, mert hiszen arra sose leszek kapható, hogy igazságtalanságot és jogtalanságot tegyek, s belenézett a lapba, s vörös ceruzával mindjárt alá is húzta a következő nagy súlyú mondatot: "az igazság és a jog alapján állok, s egyetlen célom a polgárság érdekeinek védelme ".
A polgármesteri titkár jött, hogy őméltósága hívatja.
Sietve vette a kalapját, télikabátját vállára vetette, elöl a szárnyait összefogta , úgy sietett át.
Most a polgármester azonnal fogadta, egy percig se kellett várnia , pedig ketten is voltak bent, akik referáltak.
- Várjatok - szólt rájuk a polgármester, s azok távoztak.
- No, hogy aludtál - ültette le, valósággal lenyomta a nagy fotőjbe.
- Nagyszerűen, méltóságos uram...
De méltóságod egészen friss.
Olyan, mint egy jogászdiák.
- Nono - nevetett a polgármester.
- Nono.
- De igazán, méltóságos uram...
- Ejnye, ejnye, de nehéz fejed van, talán el is felejtetted a nevemet.
- Dehogyis, drága Béla bátyám, hogy köszönjem meg, hogy a korrektúrát el méltóztatott végezni helyettem.
- Hogyhogy, nem korrigáltál?
- Nem, mert mi tűrés-tagadás, elaludtam, és a feleségem nem tudta, milyen fontos dolog ez reám, sajnált felkölteni, ilyenek az asszonyok, úgyhogy úgy ment vissza a korrektúra, ahogy jött.
- Úgy... - mondta a polgármester kiismerhetetlenül - no, hisz akkor így is jó.
De ez véletlen szerencse, mert ritkaság, hogy nem maradt benne semmi különösebb sértő és bántó passzus...
Azaz, egy talán...
- Micsoda, kérlek alázattal...
Béla bátyám?
- Még maga a kifejezés nem volt éppen rossz, mert egy főügyész nem is tehet egyebet , csak azt, hogy a jog és törvény alapján áll, de az igazság szónak a hangsúlyozása, az kissé, hogy úgy mondjam... éles...
Élesnek hangzik...
Mert, ugye, mindenki az igazság alapján áll, de ha a jog és törvénnyel szemben az igazságot hangsúlyozza a főügyész , az esetleg visszatetszést kelthet bizonyos körökben, s ki lehet az ellenzéknek játszani a hatósággal szemben, mintha eddig, mások, nem az igazság alapján állottak volna...
Az igazság csak annyiban játszhat szerepet, amennyiben megegyezik a joggal és törvénnyel, nem?
- Természetesen.
A polgármesternek ma nem volt olyan jókedve, mint máskor.
Nagyon sokat nyargalászott ezen az igazság szón.
Nem is lehetett egyébbel magyarázni , csak azzal, hogy rosszkedve van.
Talán valami baj van.
Ilyen öreg embernél már a legkisebb hangulatváltozás meglátszik az arcon, a kedélyen.
Leforrázva ült a helyén, s nemigen mert szólani.
- No, iszen el fog csúszni.
Remélem, nem veszik úgy észre az emberek.
Mert azt meg kell tanulnod, hogy az emberek nagyon szeszélyesek.
Míg valaki kedvencük, addig sok mindent megbocsátanak neki.
De ha egyszer megfordul a hangulat, akkor aztán minden eszükbe jut...
Lesz idő, mikor, ha kisiklás történik, azt fogják mondani, hogy bezzeg az igazság volt neki fontos... és mégis...
Vagy azt, hogy: már ez akkor is piszkálódott.
Ez valósággal ügyvédi vádbeszéd volt ellenünk ... emlékezzetek csak, hogy már a legelső nyilatkozatában az igazságot fenegette...
No, iszen nincsen semmi baj, mert elég mulatságos volt, de korrektúra nélkül hogy lehet kibocsátani egy újságbeli nyilatkozatot...
Ha nyomtatásban átolvasod, biztos, hogy ezt korrigáltad volna, mert figyeld meg a következő mondatokat, ezt bizony könnyen lehet az ellenzéknek felhasználni és ellened fordítani azzal, hogy rátámaszkodik és... nem szeretem, hogy nem korrigáltál...
- Azt hittem, méltóságod lesz oly kegyes és belepillant, meg mondtam a szerkesztőnek , hogy egy levonatot okvetlen juttassanak a méltóságod lakására.
- No igen, azt ők úgyis megteszik... - szólotta el magát a polgármester -, de én csak bizonyos lehetetlen dolgokat húztam ki.
Ezt szándékosan benne hagytam, mert akartam látni, hogy észreveszed -e, vagy nem?
Úgy.
Ez valóságos csapda volt akkor.
Ennek mindig ki lesz téve?
- Nagyon szépen köszönöm - mondta aztán kisvártatva.
- Igazán nagyon szépen köszönöm , hálásan köszönöm méltóságod jóakaratát.
- Mi van ezzel a Takarékkal?
Kardics telefonált, hogy egy aláírásodra van szüksége s megtagadtad.
- Erről akarok éppen referálni, én csak azt mondtam, hogy megbeszélni kívánom... hogy méltóságod utasítását kívánom bevárni, mert az ügyet még nem ismerem, s nem tudom, mi a város álláspontja ebben az ügyben, mert voltaképpen a Takarék és a város között levő perre vonatkozik...
- Meg kell adni - mondta a polgármester egyszerűen.
Aztán azonnal más hangon és derültebben mondta:
- Hallom, vadászember vagy.
- Igen, de most nem vagyok benne egy vadásztársaságban sem.
A vadászjegyem természetesen megvan, de inkább csak az apósom birtokán szoktam nyulászni.
Már mikor időm van rá.
- Á, az apósod.
Szentkálnay?
- Igen.
- Hol a birtoka?
- Kint van Kishegyesen.
- És milyen birtoka van?
- Nyolcvan holdja van, de bérel mellette egy birtokocskát.
- Igen.
Az idén ezek a nyulak már egy kicsit rendesebben viselik magukat.
Persze, a forradalmak alatt a parasztok mind kipusztították a vadállományt.
Még volt patronjuk a háborúból, és élessel lőtték a varjút.
Nevetett s műfogai úgy kilátszottak, hogy a foglalata is meglátszott.
Mikor elbocsátotta az öregúr, kissé zavarban volt.
Nem tudta, most mit kell mondania.
- Hát bocsánat, méltóságos urán - köszönt el.
- No, szervusz, szervusz pajtikám.
Ahogy elment a polgármester szobájából, olyan komoly volt, hogy a kis titkár bizalmasan hunyorgott a szemébe.
- Ma átkozott hangulata van az öregnek.
- Nem vettem észre - mondta neki.
Azzal visszament az irodába.
Lassan elmúlt a kedvetlensége.
Vigasztalta magát, hogy az öregnek nehéz lesz beleszoknia, hogy új ember új szellemet, új szavakat és új célokat hoz.
Nem is szabad engedni, mondta magának.
Milyen jó, hogy kitérő választ adott Kardics üzenetére.
Csak nem fogja eladni magát.
Nagy dolog az, hogy az ő neve nem fordult elő még eddig a Takarék könyveiben.
Ez maga erőt ad és fölényt biztosít számára.
Hm, és hogy Kardics olyan hamar telefonált, hogy ő megtagadta az aláírást.
Az lett volna furcsa, ha meg nem tagadja.
Hogy jön ő ahhoz, hogy mingyárt az első nap aláírást adjon egy olyan ügyben, amit nem ismer.
Első dolga volt, hogy bekérette azt az ügyet, amelyre a bankféle aláírás vonatkozott.
Péterfi doktor volt a referense.
Ez bejött.
- Kérlek szépen, mi ez a Macskási-ügy?
Péterfi dr. sovány, szőke, erős csontú székely ember volt, mély alázattal, ahogy csak az erdélyiek tudnak ravaszul meghajlani, lereferálta.
A Takaréknak volt egy kisbérlete az erdőn, amelyet egy Macskási nevű embernek adtak tovább.
Ez kitermelte a fát, és elmulasztott a törvény és a szerződés értelmében tovább fásítani, hanem egyszerűen kukoricát vetett a földbe.
E körül az erdősítés körül volt a per.
Péterfi dr. abban az irányban informálta őt, hogy a banknak egyáltalán nincs igaza, s tudatosan tértek el a szabályoktól, s azért kellett a Városnak megindítani a pert , mert az erdőhivatal utasította rá.
Hogy ők kibújjanak a felelősség alól, kénytelenek voltak a bankot s a bank Macskásít perelni.
- No de hát az erdőhivatalnak igaza van.
- Hogyne.
Igaza van.
Nem tudta, milyen aláírást akart kapni a bank.
Félt, hogy valami perdöntő aláírásról van szó.
Például valami olyanról, hogy a Város elismeri, hogy a szerződés kiadásánál ő írt alá tévesen valamit.
- Kérlek, telefonálj át a Takaréknak, hogy mit akarnak.
Ő azalatt, míg a telefonálás a szobában lefolyt, mert csak egy telefonja volt az ügyosztálynak, az iratokat tanulmányozta.
Látta, hogy már négy éve folyik ez a per, s bizonyára olyan kellemetlen dolog, hogy még Makróczy sem akarta elsimítani.
De a Takarék csak azt a választ adta, hogy csupán azt kívánják igazolni, hogy bizonyos ügyirat a bíróság részéről mikor jött.
Az érkezés idejét csak az ügyosztálynál lehet megállapítani.
Ezt a telefonnál állva referálta Péterfi.
- Mondd meg, hogy ennek semmi akadálya sincs.
Péterfi visszamondta, s letette a kagylót.
- Te hova való vagy, Péterfikém?
Péterfi elmosolyodott.
- Én, kérlek alázattal, főügyész uram, én menekült tisztviselő vagyok.
Erdélyi .
Udvarhely megyéből.
- Úgy.
Az szép.
Mosolygott, hogy egészen úgy bánik ezzel a vele egykorú tisztviselővel, ahogy ővele a polgármester.
Péterfi dr. kitűnő fejű ember volt, nagyon jól ismerte az ügyeket, s egész délig ezeket tárgyalta vele.
Sokat tanult ezen a napon.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE