Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Saját kezébe
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
12
Bekezdés
1099
Mondat
2296
Szó
25901
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VI. FEJEZET.
A következő napon Lothár megérkezett.
Este még hosszasan beszélt György Aliceszal s megkérte, mondja meg Lydiának, hogy nem haragszik reá, csak arra kéri, ne említse soha egyetlen szóval se előtte az eseményt.
Lothár ne is gyanítsa a történteket .
Tegye őt boldoggá s igyekezzék maga is boldog lenni.
Ő mindent elkövet, hogy a néhány rövid, boldog és szép napot, melyet neki köszönhet, híven és tisztán megőrizhesse emlékében.
György öcscse megérkezése után azonnal fölkereste őt s kifejezé helyeslését választása fölött, melyet Alice közlött vele; azután arra kérte, vegye vissza az ellene beadott keresetet.
- Minek az? mondá neki rábeszélőleg.
Minek pellengérre állítani nevünket ?
Első fiad születésekor én átadom annak az összes javakat.
Erre nem tettem esküt és szavamat adom neked, hogy alig várom a napot, melyen a vagyon birtokodba menjen.
Lothár hitt neki.
Haragudott reá az örökség elvesztése miatt, de titokban nem tudta kárhoztatni s éppen úgy becsülte, mint azelőtt.
Azonnal írt ügyvédjének, hogy szüntesse meg a pört, ő pedig eljegyezte Lydiát, ki élőhalott volt s nem szegült ellene semminek.
Atyja meggyőzte arról, hogy férjhez kell mennie s ő, ha már Györgyöt nem birhatta , legalább közelében akart maradni, kiengesztelni az évek folytán s megmutatni neki , hogy nem érdemetlent szeretett.
Lothár néhány napi időzés után ismét a fővárosba rándult.
Egyelőre Bécsben akart letelepedni házassága után, mig valamely birtokát György átadja neki, hol majd nagy fénynyel s vagyonához méltóan fog berendezkedhetni.
- Miért nem Budapestre mégy, miért az osztrák fővárosba? kérdé az idősb Szászhalmy , nem helyeselvén öcscsének ezt a tervét.
Ifjú házaspárnak felesleges fővárosban lakni : de ha már úgy akarod, akkor inkább Pesten.
De Lothár hallani sem akart arról, hogy ő egyelőre falura menjen.
György pedig tudta , hogy ez a terv nála egyértelmű a pazarlással, könnyelmű élettel, mire Lothárnak mindig nagy hajlama volt; s csak azt nem tudta megmagyarázni magának, miért nősül s miért veszi el Lydiát és miért borzad Budapesttől.
Milyen más vágyakkal, más czélból , más érzelmekkel tette volna ezt ő!
Életének legfőbb feladata lett volna, hogy neki , érte éljen.
Hogy szeméből olvassa ki minden óhajtását s ne legyen életének egy napja , egy órája, egy percze sem, a melyben megbánni lehessen alkalma, hogy asszonynyá s az ő nejévé lett.
Ezt érezte ő magában s mind ennek ellenkezőjét hitte Lothárról.
Tudta, hogy annak egész élete egy szeszély.
Ha kedve tartja, szerelmes.
Ha rossz hangulatban van , megbánja házasságát.
Éreztetni fogja nejével, hogy terhére van, hideg, kiméletlen , sőt tán durva lesz iránta.
És ő mind a mellett nem akadályozhatta meg Lydia boldogtalanságát.
Nem jöhetett öcscse előtt abba a gyanuba, hogy először vagyonától , azután menyasszonyától foszsza meg.
És végre is, Lydia maga rendezte igy jövőjét s bár ő épp oly hévvel, bensőséggel, melegen gondolt reá és érzett iránta, mint azelőtt, még sem tartá már oly tökéletesnek, jónak, mély érzésűnek többé.
Hisz kaczérnak kellett tartania azok után, a mit kettőjükkel tett.
Először az egyik testvérnek, aztán a másiknak vallott szerelmet.
Ez nem az állandóság, nem az igazi érzés jele.
A történtek után Lydia nem ment többé a kastélyba, György sohasem kereste fel Szécsyéket s nyolcz nap mulva Alice is elutazott.
Minden a régi szomorú kerékvágásba esett vissza, azzal a különbséggel, hogy mig Szécsy leánya azelőtt csak az unalommal küzdött, most könyek között tölté legtöbb idejét.
Félt, rettegett a jövőtől s mindent elkövetett, hogy minél későbbre tűzzék ki az esküvőt.
De végre mégis csak el kellett annak jönni.
Lothár jött és ment.
Budapest és Szászhalom között osztá meg idejét s bár sokkal többet és hosszabban időzött a fővárosban, mint Szászhalmon, Lydiának még mindig elég jutott jelenlétéből.
Szerinte nagyon is sok!
Ő kevesebbel is megelégedett volna...
A nyár teljes virágzásában volt, midőn az esküvő napja elérkezett.
Erdő, mező, életet hirdetett s a természet legszebb díszében pompázott.
Minden örült, minden élvezte az élet fényét, csak Lydiát környezte sötétség, csak az ő jövője volt kietlen , sivár...
Szalárdy gróf megérkezett nejével az esküvőre.
Ő volt a szertartásnál az egyik tanu , mig a másiknak Lothár Györgyöt kérte fel, ki, bármily nehéz szívvel is, de megigérte , hogy jelen lesz s emberfeletti küzdelemmel és lelki harczczal készült ama rá nézve iszonyú napra.
Nyájas reggel volt.
A nap fénye mindent besúgárzott.
Távol és közel fényárban úszott a láthatár.
Lydia álmatlan éj után ablakánál állt s könyes szemmel tekintett ki a vidékre, a távol síkság hullámzó buza-tábláira és várta Alicet, ki megigérte neki , hogy koszorúját ő fogja fejére tűzni.
- Én nagyon szerencsés vagyok házasságomban, mondotta volt Szalárdy grófné Lydiának .
Talán hatással lesz jövődre kezem érintése.
Arczodon látom, hogy nagy szükséged van a reményre.
Bízzál abban, ki minden bajodban oldaladnál lesz, s kinek szíve oly nagy , oly nemes és feláldozó, hogy mig közeledben tudod őt, semmi rossztól sem tarthatsz.
- György! kiáltá zokogásba törve ki Lydia.
Óh, Alice, ha megválhatnék életemtől, még e perczben eldobnám azt magamtól.
Mily könnyelmű, mily meggondolatlan valék, midőn koczkáztatám azt a nagy boldogságot, mely számomra a jövőben s György szerelmében mutatkozott!
- Minderről késő most már beszélni és keseregni, viszonzá Alice, ki önkéntelen hideg lett társnője iránt, valahányszor Györgyre gondolt, kivel az, ha nem is rossz szándékból, de oly meggondolatlanul bánt.
Ily szavakkal, ily biztatással és kesergéssel tölték az esküvő előtti estét Alice és Lydia, melyre a menyasszonyra nézve álmatlan éj következett s egy kínteljes reggel.
- Midőn Alice másnap a kijelölt órában megérkezett, meglepetve kiáltott fel, mikor leendő sógornőjét fehér esküvő-ruhájában megpillantá.
Bámulta nagy halványságát s feltünő szépségét.
Gyorsan fejére tűzte a koszorút és a fátyolt.
Alig váltottak néhány alkalmi szót.
A mellék-szobában már vártak reájok az összegyült vendégek .
Néhány a vidéken lakó úrból állott a kisded násznép, melynek legvídámabb , legderültebb tagja maga a háziúr, Szécsy báró volt.
A fölpántlikázott fogatok az ajtó előtt álltak s bár György tiltakozott minden zaj , minden örömjel ellen, mely ellentétben állna gyászukkal, melynek még alig telt el fél éve, mindamellett nem mondhatott ellent Lothár és Szécsy Bennó ama kivánságának , hogy, hagyományos falusi magyar szokás szerint, a lovak suhogó kendőkkel, szalagokkal s a cselédek virággal díszíttessenek fel.
Megnyilt az ajtó s Lydia Alice kiséretében belépett.
Oly némán, csendesen és szomorú arczczal, mintha temetésre menne.
György félre fordult, a többiek hozzásiettek s Lothár elragadtatva magasztalá szépségét, öltözékét, de hízelgő szavai alig birtak egy futó, erőltetett mosolyt a menyasszony szép ajkaira csalni.
Azután kocsira ültek s a templomba hajtattak.
Senki sem maradt otthon, kivéve Lydia öreg dajkáját, ki az ablakból nézett a porfelhőbe burkolt tovaszáguldó fogatok után .
Sírva látta kedvenczét esküvőre menni, olyan esküvőre, melyről jól tudta, hogy az a jövőben Lydiának nem sok boldogságot igér.
Elmerülten, tünődve állt helyén, midőn a szoba ajtaja fölnyilt s azon egy hölgy jelent meg.
Sűrűn lefátyolozva, bizonytalan léptekkel közeledett hozzá és halk hangon szólítá meg.
A dajka összerezzenve fordult felé.
- Kegyed régi cseléd e háznál? kérdé tőle az idegen.
- A bárónő dajkája voltam.
- Hány éves a bárónő?
- Húsz volt az őszszel.
- Egy nagy kéréssel jöttem önhöz, mely Lydia bárónő jövőjének boldogságát illeti .
Adja át neki e kis csomagot, mielőtt elutazik.
Megteszi?
Az öreg nő kezébe vette s a czímre pillantott.
Szászhalmy Lydia grófnénak saját kezébe.
Sürgős! volt rá irva s ő nem tudta, mit tegyen.
Elfogadja -e és vállalkozzék -e az átadásra?
- Miért habozik? kérdé majdnem türelmetlenül az idegen.
- Nem tudom, mi van e csomagban.
- Arra nincs is szükség.
Ez az első asszonyi czíme, melyet a bárónő esküje után kap .
Örömet fog neki okozni s én boldog vagyok, hogy első lehettem, ki a Szászhalmy grófné czímet adhattam neki.
Az öreg Judit végigpillantott rajta.
Olyan rokonszenves hangja volt.
Vékony, sovány termete kissé előre hajlott; arczát nem igen vehette ki a sűrű fekete fátyol alatt , de szemeinek tekintete majdnem esdeklő volt.
- Átadom, mondá, gyorsan elhatározva magát s fejével biztatólag intett, erősitéseül igéretének.
- Saját kezébe! mondá kérő hangon az idegen.
- Egyedül neki magának.
Senki sem fog róla tudni.
Igérem önnek, asszonyom, hogy az elutazás előtt a grófné kezében lesz a csomag.
- Köszönöm, viszonzá élénk örömmel az idegen s elhagyta a szobát.
Judit utána nézve , látta, hogy poros úti-kocsi várakozott rá és a vasuti állomás felé hajtatott.
Vajjon ki lehet, mit akarhat? kérdé magában, ide s tova forgatva a levél-csomagot .
Valami kérelem lesz.
Nem, egyéb!
Azzal akart hatni úrnőmre, hogy ő volt az első, ki asszonynak czímezte...
Szegény, ha tudná, hogy ez a czím mily kevés örömet szerez neki.
Mindegy!
Megigértem és megteszem, gondolá s a mellékszobába ment, hogy elkészítse urnője számára az öltözéket, melylyel nászruháját fel fogja váltani.
Az esküvő végbe ment s a fogatok visszaérkeztek.
Az idegen vendégek búcsút vettek a család tagjaitól.
Kifejezték jó kivánataikat, sok boldogságot kivánva a házastársaknak s nem maradt más hátra, mint Lothár testvérei, sógora, kik még Lydia átöltözködésére vártak, hogy a vasuthoz kisérjék az ifjú párt.
Lydia szobájába ment, hol Judit várt reá s átadta neki a csomagot, melyen neve és czíme mellett feltűnt neki az aláhúzott két szó: saját kezébe.
Lydia szórakozottan tekintett az írásra, a csomagra, a czímerre.
Más gondolatokkal volt elfoglalva, még csak kiváncsiságát sem kelté fel az idegen irás s az a körülmény, hogy a csomagot éppen esküvője napján, sőt éppen a szertartás alatt hozták számára.
Egy nyitott bőrönd állt az öltöző-asztal mellett a széken s ő beledobta a ruhák közé a csomagot.
Majd olvassa, ha ideje lesz.
Most mással volt elfoglalva.
Más gondolatokkal, más félelemmel.
Rettegve látta közeledni a távozás idejét, a válás pillanatát.
Judit mindent rendbe hozott.
Mialatt a komorna felöltöztette úrnőjét, kisietett, hogy ő is felkészüljön az útra.
- Ne feledkezzék el a csomagról, grófné, mondá pakolás közben a dajka.
Egy szomorú kinézésű nő hozta.
Csak azért jött ide az állomásról, hogy esküvője napján átadhassa.
Ki tudja, honnét jött, mily messze utat tett s rá nézve mily fontos kérelem van benne?
Tegye meg az én kedvemért, hogy elolvassa; megigértem neki, hogy azt saját kezébe adom.
- Mihelyt időm lesz rá, Judit, igérem, viszonzá Lydia, nem sejtve, hogy sorsát rejti magában ama csomag s hogy e sorsot bőröndjében viszi magával nászútjára...
Teljesen elkészült s Judittól elbúcsúzott.
Azután a terembe lépett, hol atyja melegen ölelé meg.
Alice többször egymásután megcsókolá, Szalárdy kezet szorított vele , szerencsés utat, sok boldogságot kivánva; legutoljára György maradt, György, kinek búcsújától Lydia reszketett.
Az idősb Szászhalmy hozzá lépett s megölelte.
Úgy, oly modorban, mintha testvére lett volna.
Nyugodt tekintettel, szelid mosolylyal mondá neki, hogy legyen boldog, elégedett.
De ha bajban vagy búban volna, gondoljon reá, ki mindkettőjöknek egyformán legjobb barátja e földön s kire minden körülmény között vakon, gondolkodás nélkül számíthatnak mind a ketten!
A jelenlevőknek köny szökött a szemébe erre a búcsúra.
Maguk sem tudták, miért.
Oly egyszerűen, halkan, hatásvadászat nélkül volt az elmondva, sőt mintha még a hatástól is óvakodva őrizkednék, oly gyorsan ejtette ki szavait.
De hangjában volt valami meleg bánat, valami őszinte szomorúság s Lydia zokogva borult keblére egy pillanatig .
Azután hirtelen erőt vett magán és futó pillantással még egyszer átröpülve környezetén s búcsút mondva a jelenlevőknek, ki és kocsijához sietett...
- Végbement tehát az esküvő, gondolá Szécsy Bennó, midőn egyedül maradt.
Hála istennek, Lydia el van látva az életre s én megszabadúltam a gondtól, aggodalmaktól , melyek jövője miatt kínoztak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE