Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Saját kezébe
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
12
Bekezdés
1099
Mondat
2296
Szó
25901
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII. FEJEZET.
A következő napon Szilárdék is elutaztak s György egyedül maradt.
Egyedül bánatával , veszteségének emlékével s az egész napot mély csöndben, a legnagyobb magányban tölté .
Senkit sem akart látni, gondolatainak nem parancsolhatott s azok elszálltak Lydia után a távolba.
Követték őt óráról-órára utjában.
Megjelölték a helyet, időt, mikor mit csinálhat, hol lehet, mivel töltheti idejét s ezek a gondolatok, elmélkedések sok keservet, sok kínt okoztak érző szivének.
Milyen más lett volna sorsa, ha ő vette volna nőül! gondolá.
Milyen boldoggá tudta volna tenni!
Érzé magában a szerelem képességét, szivének melegét s a határtalan önfeláldozást, melylyel őt körülvette volna s mely minden nőt boldoggá tesz , lelánczol.
És olykor mégis kétkedett abban, hogy érdemes lett volna -e erre a nagy , mély, igaz, változatlan érzésre Lydia, ki oly könnyelműen tudott játszani két szívvel, majdnem egyszerre, holott tudnia kellett, hogy egyiknek fel kell áldoznia a másikat.
És mint rendesen történni szokott, most is a méltóbb vesztett, hogy nyerhessen a méltatlanabb.
Mert ő semmi jobb reménységgel nem lehetett öcscse érzelmeire , jellemére nézve.
Tapasztalásból tudta, hogy a ki rossz fiú, az rossz férj, a kinek egy irányban nincs szíve, az szívtelen más irányban is s Lothár sem mint testvér, sem mint fiú nem ütötte meg a mértéket: bizonynyal nem lesz jobb férj sem, mint volt fiú , testvér és talán - szerető.
Ez a gondolat nyugtalanította Györgyöt.
Hallotta, hogy öcscsének volt egy régi viszonya.
Hova terjedt, meddig fejlődött az, miként végződött, minderről semmit sem tudott, de erősen gyanúban tartá, hogy mint még eddig semmi sem végződött jól Lothár életében, ennek sem volt állásához méltó megoldása...
Igyekezett munkával elfoglalni magát s olvasással, írással és a gazdaságban való járás-keléssel tölté idejét.
Tergovay Budapestre utazott s ő, jóllehet egészen egyedül volt otthon, nem birta rá határozni magát, hogy fölkeresse Szécsyt, ki most már oly közel rokon volt vele.
Negyednapra az esküvő után csodálatos dolog rázta föl, zavarta meg csendjében.
Szécsy Bennótól levelet kapott, mely ezt mondá:
» Jőjj hozzám rögtön, Lydia haza érkezett.
Szécsy «.
A levél olvasása megrendítőleg hatott reá.
Mi ez?
Mi történt?
Lydia visszajött , Lothár nem!
Hihetetlen!
Rögtön kalapját vette s futott a helyiség másik végére , Szécsy báró lakása felé.
Belépve a szobába, a háziurat nagy lelki háborgásban föl és alá járva találta.
Komor arcza kifejezé, a mi érhette.
Gyorsan hozzá fordult, megállt előtte s kínos hangon ismétlé, a mit már levelében írt:
- Lydia visszajött.
Férje nélkül, egyedül s én nem tudom, megöljem -e könnyelműségeért vagy az utczára dobjam.
Adj tanácsot.
Bősz kedvben vagyok, nem merek beszélni vele , félek, hogy dühömben leütöm.
Jaj nekem, hogy ezt a szégyent meg kellett érnem!
Egy székre roskadt s félig önkivületben látszott lenni.
- Mi történt? kérdé György, alig birva szavait kiejteni.
- Nem tudom! kiáltá gyorsan felugorva Szécsy.
Nem tudom, mert nem mertem tőle kérdezni.
Ma reggel egy fogadott kocsin jött az állomástól, bekergettem a szobájába s téged hivattalak.
Menj be hozzá és tudd meg tőle, mily sátán bújt belé, hogy ezt merte tenni...
György habozva nézett az ajtóra, mely Lydia szobájába vezetett.
Belépjen?
Éppen ő !
Mit kérdezzen tőle s mit fog hallani?
Kétszeresen, százszorosan kényes volt helyzete.
Vallassa őt vagy dorgálást tartson neki?
Kárhoztassa vagy igazat adjon, ha csakugyan oly nagy dolog történt köztük, hogy Lydia nem tehetett másként?
Vagy tiltakozzék Szécsy kivánságának teljesítése ellen s menjen haza?
Végezzék el magok között, atya és leány a dolgot.
Ő nem avatkozik bele!
De újra megszólalt szíve.
Ez a minden bajra, búra, gondra és szerencsétlenségre fellángoló résztvevő barát.
Nem volt ereje cserben hagyni azt, a ki bízott benne, a kinek segítségét esküvője napján felajánlá s a ki most a segítséget tőle várta.
Megindult az ajtó felé, de midőn a kilincsre tette kezét, szédülést érzett s oly bátortalanság szállta meg, hogy habozva fordult vissza.
- Menj! menj! kiáltá neki Szécsy.
Add tudtára, hogy házamban nincs helye.
Menjen, a hova akar.
Nagy a világ!
Az olyan asszony, ki esküvője után négy nap múlva elhagyja férjét, nem várhat, nem érdemel kíméletet.
György elhatározta magát.
Valamit kellett itt tenni, megtudni a történteket s mielőbb segíteni, ha még lehet.
Megnyitván az ajtót, belépett s pillanat alatt szemben állt Lydiával, ki halálsáppadt arczczal közeledett felé s hálás kifejezéssel függeszté rá tekintetét.
- Ön az, György!
Ismét és mindig csak ön...
Hála istennek, hogy az ön kezében van dolgom!
Tudom, hogy igazságos lesz s nem ítél el kihallgatatlanúl, mint atyám.
Óh , György, én nagyon szerencsétlen csillagzatban születtem.
- Mi történt?
- Magam se tudom.
Tegnap délután elutaztam Bécsből s ma itt vagyok.
- De hát miért?
Hol hagyta férjét?
Mit vétett ő, vagy mit tett kegyed ellen?
Nagy oknak kellett annak lenni, mely ily határozatra birhatta önt.
Nagy szégyen, iszonyú ballépés ez, talán egy egész élet vezeklése sem lesz képes eltörülni.
- Tudja, hogy nem szerelemből mentem Lothárhoz.
- Oh, maga választotta őt.
- Nem, György, ön ezt nem hiszi.
Ő reám erőszakolta magát s ön kíméletlenül tépett le saját szivéről és az ő karjaiba dobott.
- Ne beszéljünk erről! kiáltá fellázadva György.
Mindez be van köztünk végezve .
Mondja el, mi történt.
Lydia reszketni érzé lábait s leült.
- Elhagytam Lothárt, mondá tompán, határozottan.
Mert nem méltó hozzám.
- Mit vétett?
- Olvassa ezt a levelet.
György átvette az írást s a következőket olvasá.
» Méltóságos grófné!
Esküvője napján veszi ezt a levelet egy boldogtalantól, ki végszükségében s elhagyatásában fordul önhöz.
Az a koszorú, a mely ma az ön fején van s az az eskü , melyet ma az oltár előtt hallani fog Szászhalmy Lothártól, engem illet.
Hat hosszú éven át hitegetett, házasságot igért, fiamnak atyja volt, becsületes sorsomból , szülőim házából kiragadt, hogy most csalással elhagyjon s a becstelenség martalékává tegyen.
Kértem, könyörögtem, esdekeltem neki.
Mitsem használt.
Elhagyott, hogy önt vezesse oltárhoz, ki talán hozzám hasonlóan hisz benne.
Ne tegye.
Óva intem, ne higyjen neki s olvassa az idemellékelt sorokat, melyekből látni fogja, mit és mennyit ér az az eskü és ígéret, melyet az oltár előtt ma önnek adott.
E levél által kettőt óhajtok elérni.
Részvétét, segítségét hívni fel kis fiam számára, ki árva, becstelen s megbélyegzett lett az ön házassága által és kielégíteni boszúmat a legsilányabb emberen, ki engem tönkretett, önt pedig boldogtalanná fogja tenni.
Olcsvay Hedvig. «
E szavak után Budapest, utcza, ház- és lakásszám következett s György a mellékelt levél olvasásához kezdett, mely két nappal az esküvő előtt volt írva.
» Szeretett Hedvigem!
Nyugodj meg a történtek fölött.
Vannak az életben elkerülhetetlen kötelességek , melyekkel nevünknek és rangunknak tartozunk.
Ilyen helyzet az enyém.
Meg kell nősülnöm, hogy elveszett vagyonomat visszanyerjem, de szívem örökre a tied és fiamé marad s a viszony közöttünk soha sem fog felbomlani.
Te nekem az maradsz, a mi voltál eddig s ha szeretsz, nem fogod keresni, nőm vagy kedvesem vagy -e.
Utamból visszatérve, azonnal felkeres híved
Lothár. «
- Hitvány, alávaló!
Ezért nem akart ő Budapesten lakni? tört ki György az olvasás után s tájékozatlanul állt, nem tudva, mit mondjon, mivel vígasztalja Lydiát vagy kárhoztassa Lothárt.
Hisz az, a mit e két levélből olvasott, túllépett minden határt.
- Nos, mit mond ezekhez? kérdé keserűen az ifjú nő.
Mit tett volna ön helyzetemben , mit tett volna atyám, ki nem akar házába fogadni?
Hát olyan semmi, jelentéktelen , alávaló vagyok én, hogy ily dolgokat el kellett volna tűrnöm?
Nem, György!
Vessenek ki, kergessenek el, éhezzem, fázzam, dolgozzam, hogy élhessek, de ezt nem tűröm el .
Lothárnak neje nem leszek.
- De már az, kiáltá fájdalmában, haragjában kitörve György és szörnyűködésében eltakarva arczát.
Pirult és szenvedett a történtek és hallottak miatt, sem kárhoztatni nem tudta Lydiát, sem menteni tettét.
Iszonyú helyzetben volt.
Majdnem borzasztóbban, mint maga az előtte álló nő.
- Hol van most Lothár? kérdé végre tőle, hosszú némaság után.
- Bécsben maradt, nem tudja, hova lettem.
- Megszökött?
- Meg.
Mit tettem volna?
Nem mertem kérdőre vonni.
Nem volt bátorságom hozzá, de vele maradni nem érzek erőt.
Sem neki, sem komornámnak egyetlen szót sem szólva, elhagytam Bécset s itt vagyok.
Szászhalmy György lehajtá fejét.
Bú, gond, tűnődés, gyötrelem volt arczán kifejezve .
A harcz tehát még csak ezután következik.
Talán ma, holnap vagy holnapután érkezik meg Lothár.
Ki szálljon vele szembe?
Szécsy nem teszi.
Ő?
Mily jogon?
Sem Lydiának , sem Lothárnak nem szülője ő, hogy számon kérhesse bűnét, tettét, könnyelműségét , méltatlan bánásmódját!
Mit tegyen ?...
- Még most is kárhoztat? kérdé tőle halkan Lydia s György szomorúan függeszté reá szemeit.
Mit feleljen?
Torkán elakadt a szó.
Elfordult, az ablakhoz lépett s hosszasan tekintett ki a csendes, komoly napsütötte tájra.
Az ő belsejében sötét volt; derűtelen éj, súgár nélküli reménytelenség.
- Hogy fog ez végződni? kérdé azután, visszafordulva Lydiához, ki nem vette le róla szemét.
Hogy fog ez végződni?
- Ön felkarolja ügyemet.
- Én!
- Ha ön is elhagy, György, egyedül állok e földön, mondá zokogva Lydia.
Az ön meleg , becsületes, igazságos szive nem hagyhat elveszni.
Hisz egykor szeretett, tőlem várta boldogságát és nem csalódott volna bennem.
Megbántottam önt, tudom.
Nem vagyok méltó hozzá és mégis egyedül önben bízom, mert jól tudom, hogy az ön szíve sem boszúra, sem keserűségre nem képes.
Ne hagyjon el!
Szászhalmy szomorúan hallgatá végig e kérelmet s azt gondolá magában: milyen jól ismeri őt ez az asszony és mégis mily könnyelműen játszott vele.
Nem volt elbizakodott, de meg tudta mérni saját becsét s a világ értékét.
Nos, ne csalódjék benne senki és legkevésbé Lydia.
Ő magáévá teszi ügyét.
Történjék bármi , vegyen gyanút magára, higyje Lothár, hogy érdekből teszi; ő nem hagyhatja ebben a bajban őt magára.
Síkra száll érette és pártját fogja.
- Nem kárhoztatom férje viselete s jelleme miatt való megbotránkozását, Lydia, mondá neki, de nem helyeslem a módot, a melylyel megbotránkozását kifejezé.
Először Lothártól kellett volna felvilágosítást kérni, elmondani neki a vétket, melyet ön ellen elkövetett.
Aztán tudtára adni, mi a szándéka s hogy azt a szerepet, a mit önnek szánt, nem fogadja el s tudtával, beleegyezésével tenni azt, a mit lopva , titokban követett el.
Nem szökni tőle, hanem nyiltan, bátran mondani el véleményét s azután elhagyni őt.
- Ha mertem volna.
- Mitől félhetett, ha önnek volt igaza?
- Boszújától, dühétől.
Az első szégyenben, fölhevülésben és sértődésben képes lett volna megölni.
És én még nem akartam meghalni...
- Most legyen nyugodt.
E leveleket magammal viszem.
Beszélek atyjával s ha Lothár megérkezik, vele is.
Maradjon mindaddig szobájában, mig én föl nem szólitom, hogy távozzék innét s ha el kell hagynia e házat, kastélyom rendelkezésére áll.
Ön Szászhalmy grófné, sógornőm nekem s Szászhalmon maradni van joga.
Lydia örömsikoltással futott hozzá, térdre borult előtte s kezét megragadva, ajkaihoz szorítá.
György gyorsan fölragadta, székbe ültette s aztán sietve hagyta el a szobát, hogy Szécsy Bennóval beszéljen.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE