Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Saját kezébe
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
12
Bekezdés
1099
Mondat
2296
Szó
25901
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII. FEJEZET.
Hosszan tartott ez a tanácskozás a két férfi között s Szécsy koronként vad haraggal kiáltott közbe, Lothárt szidva, kárhoztatva leányát.
A György okos, nyugodt , meggondolt szavai csak nehezen birták lecsöndesíteni.
- Béküljenek ki! bármit követett is el Lothár neje ellen, én többé Lydiát vissza nem veszem.
Sem asszony, sem leány nem volna ő így, férjétől elválva.
Maradjon vele , viselje férje nevét, czímét s a feleség jogait.
Hogy köztük belső életükben mi történik, ahhoz a világnak nincs köze, én pedig nem törődöm vele.
- És leányod boldogsága, jövője?
Hisz még egy egész hosszú élet áll előtte? - kérdé megbotránkozva György.
- Tűrjön, mint a hogy más asszonyok tűrnek.
Baján, helyzetén már nem lehet segíteni.
Ez elég szívtelen beszéd volt, de Györgyöt nem lepte meg.
Látott, tapasztalt ő már mindenfélét a világban s egygyel több vagy kevesebb, nála nem sokat jelentett .
Érezte magában az erőt, hogy a mit feltett magában, azt keresztül is vigye s történjék bármi, ő Lydiának pártfogója lesz.
Ezzel az elhatározással ment haza.
A következő reggel megérkezett Bécsből a komorna Lydia podgyászával.
Mint mondá, a gróf küldte Szászhalomra, ő maga pedig aznap reggel tovább, Francziaországba utazott.
A mily örömet okozott ez a hír Lydiának, oly nagy mértékben boszantá föl atyját , Szécsy bárót.
Ő azt hitte, Lothár a felesége után fog jönni, visszaköveteli s Lydia kénytelen lesz visszamenni hozzá.
György is tartott Lothár jövetelétől s bár ez most közönyösnek mutatta magát, tudta , hogy ezzel nincs vége a dolognak.
A sértett férj valószinüleg most azon elmélkedik , mitévő legyen nejével szemben, ki őt oly megszégyenítő módon hagyta el.
Másnap nem kereste fel Lydiát s azon tűnődött, hogyan, mi módon tudjon meg tőle néhány oly részletet házasságából, a mely igen lényeges volt a további történendőkre nézve; de minderről nem intézhetett hozzá kérdést s napokon keresztül pihent az egész esemény.
Lothár semmi életjelt sem adott magáról, a mi Szécsyt leánya ellen még jobban felbőszíté.
A legádázabb kedvben kereste fel Györgyöt s kinyilatkoztatá, hogy tegyen valamit a dologban, vagy ő nem tűri Lydiát magánál.
De az idősb Szászhalmy gróf a legnagyobb lelki nyugalommal felelt neki e heves, majdnem durva kitörésre s azt mondá, hogy ha sógornője atyja házánál nem maradhat, akkor nincs más helye, mint a Szászhalmy-kastély, melyet ő fel fog neki ajánlani.
- Ez szép színben fogja bemutatni a világ előtt az urahagyott négynapos asszonyt , mondá gúnyos nevetéssel Szécsy, kit vérig sértett Györgynek ez a pártfogása.
Az emberek egyhangúlag azt fogják mondani: Szászhalmy Lothárné elhagyta a férjét s most sógorával él.
- E gyanútól megmentheted leányodat.
Ne űzd ki házadból s a vádnak nem lesz alapja , sőt még lehetősége sem.
Szécsy, belátván, hogy ebben Györgynek igaza van, hazament s pár napra elcsendesedett, annál inkább, mert az öreg Tergovay ügyvéd megérkezvén, felkereste őt és Lydiát s tudatta velök, hogy Lothár gróftól levelet kapott, ki megbízta őt, hogy tudja meg Szászhalmy grófnétól, mi szándéka van a jövőre nézve.
Lydiának nem volt bátorsága erre rögtön felelni, bár szivének csak egyetlen forró óhajtása volt, hogy szabadúljon Lothártól; de addig, mig Györgygyel a válaszra nézve nem beszélt s különösen, mert atyja is jelen volt, Tergovay hozzá intézett kérdésére határozott feleletet nem adott.
- Tudom, hogy válaszomtól függ jövőm, - viszonzá az ügyvédnek - s azért pár napi gondolkodási időt kérek.
A történteket tudja, ügyvéd úr s ha talán meggondolatlanúl cselekedtem is, mentségem az az iszonyú csalódás lehet, mely oly váratlanul ért, hogy tapasztaltabb nőt is elszédíthetett volna.
Büszkeségem fellázadt, Lothár levelét olvasva, szivem pedig határozottan megsajnálta az elhagyott kedvest, ki gyermekével együtt örökre a becstelenség útjára taszítva, házasságom által megbélyegeztetett.
- Oktalan beszéd! - kiáltá dühösen Szécsy báró.
- Ha az ilyféle dolog jelentőséggel birna, akkor igen kevés férfi nősülhetne.
Tergovay kérdezni akart valamit, de úgy látszék, zavarban volt a fölött, miként tegye s észrevehetően habozott.
Lydia ártatlan tekintete, feszült várakozással telt leányos kifejezésű arcza határozottan tétovázásba ejté.
Elhagyta helyét a nélkül , hogy tovább folytatta volna tárgyát.
- Pár nap mulva lesz szerencsém felkeresni méltóságodat, - mondá.
- Addig nem válaszolok Lothár grófnak.
Az ügyvéd távozta után Lydia gyorsan elhagyta a szobát, hogy ne kelljen egyedül maradnia atyjával; magára zárta az ajtót és hosszasan elmélkedett, nem a fölött, hogy mit tegyen - azzal régen tisztában volt - hanem hogy miként tegye, nehogy atyját még inkább felbőszítse maga ellen.
A hő augusztusi napot csendes, bájos alkony követte s ő szalmakalapját véve, sétára indult.
Györgyöt napok óta nem látta.
Vágyott találkozni vele, megkérdezni tőle, mily formába öntse válaszát s gondolkodva, lesütött fővel haladt a poros úton, a hűvös, árnyékos erdő felé.
A jövőn tűnődött.
Érezte, hogy nagy és fontos elhatározás előtt áll .
Koronként megállt, körültekintett, nem tűnik -e fel valahol a távolban György alakja .
Minden csendes, puszta, néptelen volt a vidéken, csak egy-egy éneklő madár szelte át a levegőt feje fölött, örülve a létnek, az élet, a természet szépségének, mely ő rá nézve már hónapok óta elveszté varázsát...
Talán nem is fog már soha többé örülni ifjúságának és annak, hogy született.
Elérve az erdő szélét, majdnem ugyanazon a helyen volt, hol hónapok előtt, egy harmatos reggelen, Györgygyel találkozott s az megvallá neki szerelmét...
Emlékezetes nap volt ez életében.
Legkedvesebb, legszebb napja létének.
Soha sem fogja elfelejteni, soha sem tudna megválni annak édes emlékeitől.
Megállt s egy fatörzshöz támaszkodott.
A magasban úszó, aranyszélű felhőket nézte .
Karjait önkéntelen kitárta utánuk.
- Hol a boldogság? kiáltá könyes szemekkel.
Hol létezik az még én rám nézve, ki oly könnyelműen eljátszottam életemnek minden örömét?
Halk neszt hallott a sűrűségben, levelek zörgését s Szászhalmy György kutyája tört elő a bokrok közül.
Maga sem lehetett hát messze.
Vídám nyöszörgéssel köszönté őt az eb s gyorsan utána ura is megjelent, nyájasan üdvözölve Lydiát, ki észrevehető zavarral tekintett reá.
Talán ugyanaz az érzés , ugyanazok az emlékek hozták őt is ide, gondolá reményteljes pillantással, de György arcza átláthatatlan komoly volt s ha szeme nélkülözte volna gyorsan fellobbanó nyájas pillantását, vonásai hidegeknek látszottak volna.
- Sétálni jöttem, kezdé önkéntelen sóhajjal az ifjú nő.
Szűknek tetszik a ház s a szoba, mely annyi szomorú gondolattal van telve.
Vágytam találkozni önnel s tanácsát kérni, mit tegyek.
- Tergovay ma önnél volt? kérdé Szászhalmy, eltalálva gondolatmenetét.
- Válaszomat akarta tudni, Lothár kérdésére.
- És ön mit felelt?
- Még semmit.
- Nincs tisztában válaszával?
- Határoztam erre nézve már akkor, midőn elhagytam Lothárt s ez a határozat azóta nem változott.
György fürkészve vizsgálá arczát, aztán elfordult, habozott.
Csendes lépésben indultak meg együtt beljebb az erdő sűrűsége felé.
Némán haladtak egymás mellett...
György végre elhatározta magát.
- Mikor olvasta el... azokat a... leveleket? kérdé nagyon halkan s hangján különös rezgés vett erőt, mely nagy belső harczról, majdnem félelemről tanuskodott.
- Az esküvő után való napon.
György megrázkódott.
Ijedt, kínos hang repült ki ajkán, hasonló a martyr kínszenvedésének elfojtott jajkiáltásához.
Nem tudott többé erőt venni magán.
- Miért hagyta másnapra? kérdé haraggal s teljesen megfeledkezve magáról, alig tudva , mit beszél.
- Nem tartottam olyan sietősnek, viszonzá meglepetve s megrettenve Lydia, társa izgatottságát látva.
Aztán meg nem is gondoltam reá...
- Igaz!
Mással volt elfoglalva.
Pedig a boritékra az volt irva sürgős és az, hogy saját kezébe! mint Judit beszélte nekem s e három szó elárulhatta volna önnek, hogy a levél küldője a legnagyobb mértékben óhajtotta figyelmét felhívni.
- Ha csak sejthettem volna, mit tartalmazhat a csomag!
Bár gyanítottam volna! kiáltá keserűen Lydia.
Akkor el sem hagyom atyám házát.
György reszketett a türelmetlenségtől.
- Hogy jutott eszébe mindjárt másnap a levelek felbontása, ha nem tartotta fontosnak ? - kérdé feszülten.
- Bőröndömben volt a csomag.
Komornám kivette, asztalomra tette s igy került kezembe.
- Lothár nem volt jelen?
- Nem, egyedül voltam.
György elhallgatott.
Nem tudta, mi módon folytassa szavait, a rászegzett szép szemek elfogulatlan kérdő tekintete végkép elvette bátorságát; nem talált szavakat.
- Nem szólt a levél tartalmáról Lothárnak? kérdé kis idő mulva.
- Egyetlen szót sem.
- Miért maradt még két napig Bécsben, ha oly megrendítő hatással volt önre az, a mit olvasott?
- Nem tudtam, mihez fogjak s mit tegyek, mig végre elhatároztam magamat a szökésre.
- Lothár nem vett észre önön semmi változást?
- Nem tudom.
- Viseletén csak észre lehetett venni.
Éppen oly gyöngéd, meleg, közeledő volt -e később is, mint az első napon? s kegyed nem változott iránta?
- Ő nem gyengéd természetű.
Ön jobban ismeri őt, György, mint én!
Heves, követelő , makacs, könnyen gerjed haragra!
Szászhalmy ajkába harapott.
Egy ideig ismét némán haladtak egymás mellett.
- Megengedi, hogy tanácsát kérjem a teendőkre nézve? kérdé elfogultan Lydia.
- Mely irányban?
- Tergovaynak holnap vagy holnapután válaszolnom kell.
- Mit akar tenni?
A mire elhatározta magát, azt kell vele tudatni.
- De mi történik azután?
- Nem akar visszatérni férjéhez?
- Inkább meghalok! kiáltá hévvel Lydia.
- De gondolja meg a jövőt.
Ez talán mégis legjobb volna.
Lydia szemei könyekkel teltek meg.
- Nem tehetem, mondá határozottan.
Nem volnék rá képes, gyűlölöm Lothárt.
- Ha bocsánatot kérne?
- Nem teszi és ne is tegye.
Annak a szegény nőnek, kit elhagyott miattam s kinek azt írta, hogy házassága után is az övé marad, tartozom azzal az elégtétellel, hogy lemondjak róla s egészen átengedjem neki.
- Ezt a keserűség mondatja önnel, Lydia, Lothár megesküdött önnel az oltár előtt .
Törvényes férje s az a nő, ki ily nemtelen boszúra határozta magát, nem érdemel semmi mást, mint hogy saját és fia jövőjéről gondoskodva legyen s ez meg fog történni.
Ha öcsém nem tenné, én teszem.
- Anyagi tekintetben megtörténhetik ez, de nem abban az irányban, a mint ő kivánja , holott ha Lothár szabad lesz, nőül veheti.
- Nem fogja tenni.
- Miért nem, ha szereti, mint azt levelében írta?
- Ez csak kifogás volt, csel, hogy megnyugtassa, lecsendesítse.
Alkalmasint tartott attól, a mi be is következett, hogy kedvese közbelép, jogaira hivatkozik , megakadályozza a házasságot, időt akart nyerni, a mig minden megtörténik s akkor végkép elhagyja őt.
- Ezt ön maga sem hiszi, György.
- Én ismerem az életet, szokásokat és Lothár jellemét.
Ő büszke, dölyfös!
- És mégis rá akar beszélni, hogy térjek hozzá vissza, mondá fájdalmasan Lydia.
Mily jövő várna reám, ha nemsokára megúnna?
Erre György sokat felelhetett volna, de nem tette.
Azt, hogy mily fájdalmat okozott neki Lydia könnyelmű tétovázásával, rég megbocsátá, bár nem felejté s meleg szívének legfőbb vágya volt most, az ő helyzetén segíteni s kétes állásának valamely megoldást találni.
- De hát mit fog tenni? kérdé aggódva.
E helyzetben nem maradhat.
Vagy visszamegy Lothárhoz, vagy...
- Azt nem teszem! vágott szavába szenvedélyesen a nő.
Ez borzasztó megaláztatás volna rám nézve s Lothárnak iszonyú diadal!
Meggondoltam mindent, mielőtt e lépésre határoztam magamat, még önnek ez által támadható kellemetlen helyzetét is, György , kiről tudtam, hogy pártfogolni fogja ügyemet s ha azt nem, engem magamat.
És megtettem a merész lépést, mert Lothárral nem élhetek, ama levél olvasása után , melyben engem pellengérre állít s jövőmet szívtelenül kedvesének lábaihoz dobja.
György elmerülve gondolkozott.
- De hát tudja -e, Lydia, kérdé komolyan Szászhalmy, hogy házassága fel nem bontható?
- Miért?
Törvényesen elválok Lothártól.
- Mindketten katholikusok.
E vallás szerint nincs válás, hitét pedig, azt hiszem, nem volna hajlandó megváltoztatni.
- Ha csak lehet, nem.
De Lothárhoz vissza nem térhetek s ki kell mondanom, hogy az iránta érzett megvetés és gyűlölet nagyobb szívemben, mint a vallásomhoz való ragaszkodás!
- Igy hát ne vitatkozzunk tovább! kiáltá meglepetve György, ki nem hitte ennyire komolynak Lydia ellenszenvét.
Itt többé nem beszélni, hanem tenni kell.
Adja meg a választ Tergovaynak Lothár kérdésére s azután majd én beszélek vele a további teendőkről.
Lydia meghatva nézett reá.
- Ismét csak ön György, mindig csak ön az, ki pártolni fogja ügyemet.
Mennyire csodálom az ön jóságát, szivét, nemes érzését.
Nem teremtésnek, egy felsőbb lénynek tartom, kihez csak imádással lehet s szabad tekintenem.
- Nem természetes -e mindaz, a mit teszek, Lydia s nem számított -e rám?
- És atyám? ki legközelebb áll hozzám e földön?
Nem csalódtam -e benne?
Félek, hogy ő nem fog határozatom után házában megtűrni.
- Ki tudja?
Ne kételkedjék benne.
Talán megnyugszik a változhatatlanban.
- De mily sors vár oldala mellett reám?
Óh, György, nem irhatom le önnek, mily szerencsétlen vagyok?
Szászhalmy némán haladt mellette s hagyta őt sírni, szenvedni, bánkódni, mert mit mondhatott volna neki?
Ő maga is meg volt győződve, hogy kevés oly szánalomraméltó asszony van e földön, mint sógornője, kinek számára e perczben nagyon kétes és nagyon sötét, komor jövő mutatkozott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE