Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Rokonok
Keletkezés ideje
1932
Fejezet
25
Bekezdés
3064
Mondat
7660
Szó
77471
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
9.
A napok különben kezdtek rendes kerékvágásba jönni.
Már megszokta, hogy akármerre ment, akárkivel találkozott, megkülönböztetett tisztelettel beszéltek vele.
A hivatalban átvette az ügyeket, s meg volt lepve, hogy három napja, négy, öt napja s még mindig semmi panamának nem jött nyomára.
El volt pedig készülve rá, hogy Makróczy után igen nagy bajok maradhattak.
Szerdán délben, mikor hazafelé ment a hivatalból, Vadasival találkozott, a képviselővel, aki körülbelül iskolatársa volt, csak két évvel járt előtte, s megtartották az ismeretséget.
Most ez is azzal a szokatlan szívélyességgel üdvözölte , amit már úgy élvezett, mint a jó levegőt.
- Mi újság in politicis? - kérdezte tőle.
A képviselő nevetett.
Furcsa formájú fejét hátraszegte, s széles szájával kövéren nevetett.
- Így nem maradhat - mondta -, a sima mosolygás még nem kormányzás.
A gazda mindenen csak mosolyog.
Felőle történhetnek a legnagyobb dolgok a világban, ő csak mosolyog .
Neki jól megy.
Akkor biztosan másoknak is.
Az Isten is erre teremtette, hogy ilyen nehéz időkben egy szép kövér embert ültet a fejünkre, aki lenevet a trónusról .
Fogalma sincs, mi a baj.
Soha életében baja nem volt, még nem éhezett meg életében , honnan tudja, hogy mi az az éhség.
Vadasi is nevetett.
Egészen olyan, mint egy java erejében levő bulldog, ez is jól felkerült, ez is nevethet.
- Ha arról beszélünk neki, hogy mi van az országban, mosolyog.
Leüti a szivarját és mosolyog.
Népnyomor, munkanélküliség, munkát nem kapott aratók, harmincezer munkátlan kubikos, ez mind nem létezik neki.
Mosolyog, hogy az mindig úgy volt, kell szegény embernek is lenni.
Pista a miniszterelnököt nem ismerte, csak arcképről, s most ez a fesztelen leírás nagyon megdöbbentette.
Találónak érezte.
Csak azon csodálkozott, hogy egy kormánypárti képviselő beszél így.
- Népszerű - mondta rá.
- Tudod, miből tevődik össze a népszerűség ?...
Ötven százalék az államhatalom.
Ez , mint népszerűség, minden kormányfőnek kijár.
Huszonöt százalék egyéni varázs; ha egy magas polcon levő emberről még nem sültek ki a botrányok, az egyénileg kedves és népszerű.
A hátralevő huszonöt százalék... arra meg nincs szükség.
A jó ember, akire senki sem haragszik, az... azzal baj van...
Tudod, hogy mondja ezt mifelénk a kun paraszt?
" Az olyan jó ember kérem! az olyan jó, mint egy falat kenyér! olyan jó, hogy azt mán nem híjják semminek."
Nagyot nevettek mind a ketten, s úgy néztek össze, mintha ők ketten nagyon megértették volna egymást.
Ezzel el is váltak, s míg haza nem ért, folyton ezen tűnődött, hogy mennyire igaza van ennek a képviselőnek.
Gonosz mosollyal vonta le a következtetést saját magára , hiszen ez őrá is illik, ahogy látszik, mindenkire, aki valamiképpen a Hatalomnak egy székét elfoglalta.
Nem baj.
Ha így van, annál jobb.
Kezdte megérteni, hogy mit jelent hát a hatalom, s mi az oka annak, hogy annyira harcolnak és versenyeznek az emberek érte.
Csakhogy hát élni kell tudni a hatalommal.
S ez még benne nincs meg.
Benne valami ábrándos diákkori képzetek maradtak meg, hogy a hatalomnak csak kötelességei vannak , de igényei nem szabad hogy legyenek.
Otthon nagy izgalom volt.
Lina a ruhát megkapta a varrónőtől, s éppen próbálta, s emiatt ez alkalommal az ebéd késett is.
Az egész család a ruhát nézte, csodálta, és a gyerekek az anyjukat tombolták körül, hogy milyen szép, milyen nagyszerű és csodálatos.
Ilyen anya nincs több.
Senkinek sincs ilyen szép anyja.
Maga Pista is el volt ragadtatva, igazán nem is tudta, hogy a felesége ilyen szép asszony.
Úgy állott rajta a kisestélyi ruha, mintha egy magasabb rendű lény jelent volna meg a háromszobás kis lakásban.
Eddig olyan volt, mint egy Hamupipőke, most olyan, hogy szinte szétnyíltak körülötte a falak.
Az egyszerű, sima bútorok, ez volt a divat, mikor ők esküdtek, megkopottan nézték s ujjongták szép asszonyukat, a kopott tapéták, a szegény szobafestő ragasztotta olcsó, virágos falak elhalványodtak tőle s Pista érezte, hogy itt valami roppant igazságtalanság történt ennyi esztendők során , hogy ez a szép Szentkálnay nő, elnyomottan és elburkoltan, önmagát elleplezve élt ebben a szűk és levegőtlen lakásban.
- Lina - mondta neki egészen elámultan -, te nagyon szép asszony vagy.
Lina nevetett, s milyen jól állott neki a kis nevetés.
Finom, vékony ajkai milyen bájjal tudtak mosolyogni.
Egészséges apró fogai, amelyek alig villantak fel a csukott ajkak közül, most édesen csillantak ki.
Sötét szemei hol kitágultak, s akkor nagy vágyakat lobbantottak ki, hol összezáródtak, s akkor még sejtelmesebbek voltak.
- Teringettét, nem is tudtam, hogy ilyen szép vagy.
Hódítani fogsz.
S ezen Lina elámultan nevetett, mert ez az egy, eddig nem jutott eszébe.
Meg is haragudott, s eszébe jutott, hogy az ebéd még nincs az asztalon.
Ettől ideges lett, a varrólányt elkezdte szekírozni, hogy a váll keskeny, hogy a hónalj vág, hogy nem érzi jól magát a ruhában.
- De nagyságos asszony, úgy áll, mintha ráöntötték volna a nagyságos asszonyra.
- Nem, én nem bírom így viselni.
Én nem vagyok próbababa, amire csak ráfeszítik a ruhát.
Én élni akadok benne.
Nem tudok mozogni, hát mi ez, kérem, nem tudom a karomat felemelni.
- A nagyságos asszonynak gyönyörű alakja van - mondta a lány -, sokan irigyelnék .
Semmit nem kell eltakarni, mindent meg lehet mutatni.
- Én nem akarok mutatni semmit, én a ruhát viselni akarom, s a ruha legyen olyan , hogy mozogni lehessen benne.
Az urára nézett, s ingerülten mondta:
- Én nem akarok mozdulatlan báb lenni, engem elvisz az ördög, ha azt kell éreznem , hogy nem szabad megmozdulni, mert kirakatban vagyok.
A ruha legyen olyan, hogy szabad embernek érezzem magamat benne.
Pista nevetett, de nem örült neki, hogy a felesége a háziruhák kényelmét és egyszerűségét kívánja az estélyi ruhától is, amelynek pedig valóban más rendeltetése van.
Ő nem látott a ruhán semmi kifogásolnivalót.
- Persze, mert maga a színét nézi, és az anyagát.
Azt én választottam, de amit ők adtak hozzá, az csapnivaló.
Szegény lánynak elölről kellett kezdeni az egészet, s újragombostűzni az összes kifogásolt helyet.
Valósággal egy új varrást kellett csinálni, itt kiereszteni, ott bevenni belőle, de inkább mindenütt kényelmesebbre és bővebbre alakítani.
De így a háta csakugyan szűknek látszott s azt pótolni most az utolsó percben lehetetlenség volt már.
Lina ugyanis azt mondta, hogy ebédre mennek valahova s arra kell a ruha , azért kellett annak olyannak lenni, hogy ne legyen egészen estélyi, s nem akarta bevallani, míg csak lehetett, hogy még van rá egy fél nap, hogy kijavítsák.
Aztán jött a telefon.
Ideges, könnybe futó vita.
- Egészen rossz, hasznavehetetlen, most mit csinálnék, ha csakugyan ebédre mennék .
Maguk szörnyű emberek, de valamit legalább csináljanak még belőle...
A varrónő, a város legelőkelőbb szalonjainak egyike, amint megértette, hogy a ruha estére kell, azonnal belépőt is szükségesnek mondott, s hogy megbékítse a szekánt kuncsaftot, felajánlotta, hogy ő ad kölcsön erre az estére.
Jaj, vége nem volt a harcnak, viaskodásnak és a sírásnak, mert Lina szokás szerint elsírta magát.
S idegességében legjobban szeretett volna meghalni.
Végre elvitték a ruhát a lakásból, ő felvette a szokott kis pongyoláját, s megnyugodott.
A ruha kényelmetlensége benne felkavarta ennek az egész rá váró estnek minden kellemetlenségét, hogy mire kell neki vállalkozni s milyen vége lesz ennek...
- Ah, minek kell nekem - mondta mérgesen és kisírt szemekkel -, ki kell bújnom a bőrömből, hogy az uram karrierjét szolgáljam.
Hagyjon engem, kérem, ez mégis rémes , nem elég, hogy egész világ isteníti egyszerre, én nem fogok megváltozni a maga kedvéért.
Minek kényszerít engemet ilyen tortúrákra, nem vagyok jó magának úgy, ahogy vagyok, ahogy mindig voltam...
Nagyon letört hangulatban ebédeltek meg, a fiúk hallgattak, hallgatva ették meg a levest, ami elfőtt, a húst, ami elsült, csak a tésztánál lett egy kicsit könnyebb a hangulat.
Pista, hogy meneküljön a délután izgalmaitól, bement a városházára, s beletemetkezett a munkába.
Sokat kellett dolgoznia, hogy minél hamarább megismerje az összes ügyeket, amelyek oly távol voltak tőle, hiszen soha nem foglalkozott a város jogügyi viszonyaival.
Szerencse, hogy Péterfi dr. rendkívül hasznavehető ember volt, mindent tudott, mindenről véleménye volt, s játszva tudta a legbonyolultabb ügyeket is megmagyarázni.
Este még egy végtelen izgalom.
A kisebbik fiúnak torokgyulladása lett, s az anyja majd megőrült.
Hogy a gyermeke betegen fekszik, harminckilenc fokos lázban, s ő megy mulatni, mint egy mostoha.
S ráadásul a ruha egyáltalán nem lett jobb, sőt ha lehet, még több baj volt vele.
Már szinte letépte magáról, csak a legnagyobb idegerővel tudta Pista rákényszeríteni , azazhogy kapacitálni, hogy öltöztesse fel benne magát s holnap visszadobják az egészet, csinálnak újat...
Magában elhatározta, hogy a varrónőt kártalanítja, akárhol veszi is a pénzt... arra is gondolt, hogy nem lehetne -e a szalonnak valami városi ügyét elintézni... mert hiszen pénze, egyelőre legalább, nem volt...
Hogy teljes legyen a kór, az utolsó percben megérkezett Lajos bácsi.
Lajos bácsi egy nagyon kedves, mosolygós ember volt, hiszen a Kopjássok mind ilyenek , pedig Lajos bácsi nem is volt Kopjáss, hanem anyai nagybácsi, Bátay, de Lina most Kopjássá avatta dühében...
S tessék, most a Lajos bácsi itt marad éjszakára, mert hova küldjék.
Hol csinálnak neki helyet?
Nincs más, a fiúk szobájában kell neki vaságyat beállítani, ott fog aludni, s az este a nagyobbik fiú nem fog tanulni, hanem ennek a vén szájtátogatónak a fecsegését hallgatja, a kisebbik pedig meghal reggelig...
Végre kocsit hozattak.
Gyalog nem mehettek, bár nem messze kell menni.
Lina máskor tízszer elment volna gyalog, de ezüsttel díszített antilop cipőben mégsem mehet, kint csatakos az út.
Ez is mibe fog kerülni, már alig volt benne életkedv, legjobban szeretett volna lefeküdni.
S neki kellett pénzt adni az urának.
- Ne vigyen engemet ilyen helyekre, Pista, kérem, ne, csináljon belőlem mást, mint ami vagyok.
Micsoda dolog az, hogy én egy patkánylyukból menjek ki a világba fényeskedni.
Könnyű azoknak, akik otthon hat szobában élnek, s nem is tudják, mi a család...
Nem vagyok én félvilági nő...
Pistának nevetni kellett.
Lina most már félvilági nőnek képzeli magát.
Végre bent ültek a kocsiban.
Lina olyan volt, mint egy darab fa.
Pista egészen különösen érezte magát, hogy autótaxiban van a feleségével.
Ez még nem történt meg, s csakugyan, ez a kocsi, a megnyűtt selyembélésével, a hátsó kis ablakban ott fityegő babával, mintha a csodahajót jelentené, amely kiviszi a szegénységből a gazdagság boldog virányai felé...
Megpróbálta megölelni Linát a kölcsönvett belépőben, de szigorú visszautasítást kapott, s nem is merte tovább kockáztatni.
Nem is volt idő, mert már ott állottak a Kardics-ház előtt.
Kardics bácsi a főtéren lakott, saját bérházának az egész első emeletét lefoglalva.
Lentről látták a kivilágított nagy ablakokat.
Mikor kiszállottak, Lina odanézett, hogy ad -e borravalót az ura.
Bosszantotta, hogy nem látja, mit ad.
Az volt az érzése, hogy sokat adott.
Imponál neki ez a kopott taxi.
Ah, ez az ember.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE