Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
X.
Idáig jó idő járt mindig s ha esett is közben-közben, néha kétszer-háromszor is egy nap, de az csak olyan átfutó kis zápor volt, mely után ujra kiderült; de most neki indult az eső és esett szüntelen, szakadatlan, sürü, apró, hideg eső.
A hegyek, ugy látszott, mintha füstölögnének.
A felhők lent uszkáltak köztünk s zord köd borította a hegyek oldalát.
Az emberek kedvét is elmosta az eső.
Reánk ereszkedett az unalom.
Az urak csak segithettek magukon, beültek az ebédlőbe kártyázni; de mi nők odaszorultunk a lakóházak szűk terrászaira s a folyosókra a hol nem tudtunk mit csinálni.
Még pletykázni sem lehetett az embernek szomszédaira, mert a szomszéd oly közel ült, hogy mindent meghallott.
Tülkösék keritettek valahol egy cigányasszonyt, az kártyát vetett s megjósolta mindnyájunknak, hogy férjhez megyünk.
Arra egy kis sugdosás támadt.
Különböző kombinációk merültek föl, de mind oly ingadozó alapra épültek, hogy ha a cigányasszony ismerte volna, ő maga sem adott volna értök egy fabatkát.
Biztosnak csak egy látszott: a Szentgyörgyi Elláé a Góliáttal.
A többi mind csak olyan felhőben uszott, mint odakint most az egész természet.
Pedig mennyien voltunk , a kiket azért hoztak ide, hogy itt férjhez adjanak s a kik most itt ülünk és nézegetünk ki ásitva az esőbe, mig a fiatal emberek oda át a restauratió épületében kártyáznak.
No hiszen ha ezt is megirták volna abban a hires prospektusban, tudom nem hoztak volna ide bennünket a mamáink.
De bezzeg emlegették abban, hogy ilyen meg olyan találkozó helye a szomszéd vármegyék birtokos családainak.
No hiszen gyönyörü találkozó hely, a hol a szegény leányok magukban szoronganak itt a rácsos folyosókon mint valami ketrecben s más vigasztalójuk nincs, mint egy rongyos cigányasszony, a ki hazudozik nekik soha meg nem jelenő vőlegényekről.
Én persze könnyen veszem a dolgot, mert Dombházán jár az eszem; de hát a kinek nincs Dombháza?
A ki szegény csak várja a jó szerencsét s reménykedik holmi Anna-bálokban.
Sőt már abban sem.
Igazán nem.
Hisz ez az eső talán soha el nem mulik, olyan szakadatlanul hull, hull és az ég s a föld közé olyan rengeteg mennyiségü felhőréteg tolakodott, hogy az talán soha el nem fogy onnan s Anna napig olyan vizözön lesz mint a Noé idejében, ugy hogy Rozgony Füredről bárkán fognak menekülni s meg sem állnak az Ararát hegyéig.
Végtelen levertség terjed el az egész vendégseregen s nem tudja kitalálni senki, hogy mivel töltsék el az időt.
Csak gunnyasztanak székeiken s nézik a beborult láthatárt , az uszkáló felhőket, a sürün permetező esőt.
Istenem! milyen rémitő unalmas ez a Rozgony-Füred egy csomó asszonynak és leánynak, a kik nem tudnak mit csinálni.
A tanárunkat nem láttuk, mióta az esős idő beállt.
Hogy merészelt volna az ennyi nő közé belépni?
Ki tudja, hová bujt most?
A fiuk ugyan meséltek valamit, hogy a bogárgyüjteményeiket rendezik a tanár urral s római sisakokat csinálnak vastag papirosból, a mitől csupa csiriz és festék volt a kezük; de ha a római sisakokat nem lehet máskép megcsinálni s a tanár ur is ilyen csirizes és festékes, akkor jól tette , hogy nem mutatja magát.
Igy is van mit hallgatnunk miatta.
Juci néni azzal csipked bennünket, hogy hát nem tudtunk különb gavallérra szert tenni?
A mire én csak nevetek, de Melitta, ugy láttam, hogy elpirult.
Szegény Melitta, őt is minden áron férjhez akarnák már adni, mert nagyon is itt az ideje.
De én azt gondolom magamban: hát olyan nagy szerencse az a házasság, hogy a leányoknak mindenkép férjhez kell menni?
Hát mivel lett boldogabb, mint ha leány maradt volna, az a szegény Tomborné, a kinek az ura minden este leissza magát, aztán garázdálkodik, poharakat tör oda lent a vendéglőben s azt mondják, hogy néha a feleségét is megveri?
Vagy mivel boldogabb mint leány korában Serényiné, a kinek az ura már elköltötte a kártyán a fél vagyonát s nemsokára el fogja költeni a másik felét is?
Az asszony vagyonát, nem a magáét, mert neki semmije sem volt.
De ugyan micsoda nagy boldogság a Kulcsár Pauláé is, a ki még egy éve sincs hogy férjhez ment, s a férje már más asszonyoknak udvarol és mindig annak a budapesti ügyvédnének a sarkában látjuk, a kinek virágbokrétákat hozat a postán s éjjeli zenéket adat a cigánynyal, mig szegény felesége sirva tölti magában a napokat és éjjeleket.
Na hiszen nagy boldogság is az, ha valaki férjhez mehet egy léha, goromba, korhely emberhez.
Pedig hány anya van, nem is rossz anya, hanem a legjobb, szerető szivü anyák közül, a ki odaadná a leányát a hétfejű sárkánynak is, csak meg ne vénüljön a nyakán!
S a mint igy esik az eső napokon át szakadatlan és ott kucorgunk magunkban a folyosókon, ezt az aggodalmat látom a mamák elbusult arcain:
- Megvénülnek!
Megvénülnek!
Gömör és a szomszéd vármegyék fiatalsága sehogy sem mozog.
Csak Juci néni biztat még mindig:
- Várjatok lelkeim, majd ha eljön Pávay Kornél!
De Pávay Kornél nem lehet mindnyájunké.
Hál' istennek, még nem élünk Törökországban , hogy egy férfi husz feleséget is vehet magának.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE