X.
Akkor éjszaka megint fölmentem az emeletre, hogy megcsókoljam Michaelis Ilona cipőjét.
A szállodai órán félhárom.
A folyosó félvilágos volt, az a felére lespórolt villamos világítás volt ez, amit éjszakára még a legjobb szállodákban is beállítanak.
Szerencsémre csak a legfelső lépcsőfokig jutottam.
A folyosóra már nem léptem és azontúl se soha.
A fiú szobájának küszöbén - én tudtam, hogy melyik az ő szobája - megláttam őket kettőjüket.
Ez nem volt egy pillanat, legföljebb ezredrésze egy pillanatnak és én ma sem tudom: jöttek a szobából, vagy bementek.
Vagy csak ott álltak a küszöbön.
Egész éjszaka csak ott álltak volna?
Négykézláb kúsztam le a lépcsőn, egészen hangtalanul és a tenyeremmel mindig mintha kerestem volna a földön valamit.
Talán a kalapomat, ami akkor az Istenhegyen leesett a fejemről.
Így értem le a földszintre, a szobám előtt is még mindig négykézláb .
Azután, mint a kutya szokta, amelyik be akar menni egy szobába, derékban felnyúltam és a kezemmel, mint a kutya mellső lábával, lenyomtam a kilincset.
Bemásztam a szobámba, még mindig négykézláb.
Odabent aztán elvágódtam.
Másnap mentem a gyorssal Pestre.