X. ITÉLET.
Mire a Hargita környékén történt események híre Bécsbe eljutott, Törő Pál fogságban ült már Buda várában.
Előre látta ő a bekövetkező eseményeket s még husvét első napján, mikor esküvőjéről hazatért, egybehívta a preszbiteriumot és beszámolt a rábízott pénzekről, átadta a nála levő irományokat és ünnepélyes ülésben lemondott minden tiszteletbeli hivataláról és méltóságáról.
Mint aki végrendelkezik, lelkére kötötte utódjának, mint kezelje az árvák vagyonát és az egyház kincseit azokban a nehéz időkben, melyek a városra bekövetkeznek, elbucsúzott baráttól úgy mint ellenségtől, megbocsátott irígyeinek és igazi keresztényhez illő módon készült el halálára.
Mert hosszú és kínos haldoklás volt, ami őt ezentúl várta.
Teljes három évig tartott pöre.
Elfogták esküvője napján késő éjjel, s még ugyanabban az órában, mikor a rabság bilincseibe verték, el is szállították idegen börtönbe, ahonnan - mint biztosan tudta - nincs többé számára szabadulás.
Az ellene foganasított eljárás, mint akkori időben perduelliós pörökben szokás volt , titokban folyt le.
Maga a vádlott sem tudta, mivel van vádolva, s a birák összes bölcsesége abban kulminált, hogy minél több érvet hozzanak fel a "bűnös" ellen, s minél több vallomást csikarjanak ki belőle.
Törő Pál nem is védte magát.
Ráhagyott mindent, amit a birák tőle kérdeztek.
Azt is , hogy titokban lázadást tervezett, azt is, hogy Rákóczy Ferencz még élő híveivel czimborált s abban törte velük együtt fejét, hogy egy ál-Rákóczy vezérlete alatt újból pártütést támaszszon az országban.
Pedig nagyon könnyű lett volna neki mindezeket megczáfolni!
Hanem épen ezt nem akarta az aczél-ember.
Volt neki egy külön terve, amelynek segítségével véget akart vetni a vallás-üldözésnek Magyarországon.
Majd meglássuk később, miben állott ez a terv...
Csak egy ízben tört ki belőle a méltatlankodás.
Midőn ugyanis birói "vallatás" útján rá akarták birni arra a vallomásra, hogy ő és Bujdosó Gergely Hódmező-Vásárhely városának birájával együtt paktumra léptek, mely kölcsönös oltalomra és segélyadásra irányult, fölállott és ünnepélyes esküszóval kijelentette, hogy Pető Ferenczet soha életében nem látta, nem ismeri, de még levélváltás útján sem érintkezett vele soha.
Ekkor is csak egyre volt gondja; hogy t. i. ártatlan embert bele ne keverjen saját bajába.
S még a kínpadon is megmaradt a mellett, hogy minden tervét egymagában főzte ki.
Hasztalan volt ez is.
A birák, hogy buzgalmukat kellő világításba helyezzék, nem elégedtek meg egyetlen áldozattal, hanem minél több elitélt kellett nekik.
Ezt követelte tőlük a Bécsből érkezett instrukczió.
Az itélet, mely 1754. márczius nyolczadikáról van keltezve, s ma is őriztetik Mezőtúr városának levéltárában örök emlékezetnek okáért, következőleg hangzik:
" Azon Causaban, mellyet a Magyar koronának kir.
Fiscus Törő Pál Heves Vármegyében levő Tur Városának, Pető Ferencz Csongrád Vármegyében lévő Vasarhelyi Lakosok, és több alább megnevezendők ellen az iszonyu Pártütés és Hitteszegettség ugy királyi Felség sértődése okaira való nézve, a királyi Delegalt Birák előtt Buda Városában inditott, törvényessen végeztetett ekképpen.
Noha azon vétkekben, mellyek az ország tsendessége, és belső békessége ellen czélóznak, másokk példájára, gonoszokk iszonyítására, az Hivek és Jámborok pedig bátorságos életekre, az törvények keménsége és sullya szerint menni kellene: A Delegált Birákk mind az által törvényes és igazságos Itélete, Ő Felsége királyi kegyelmessége által megenyhittetvén, ez szerint következik a Sententia:
Turi lakos Törő Pálnak mind maga szája vallásábul, mint Több Társainak, ugy önként tett, mint ugyan azok vallásának megegyeztetéséből kivilágosodván az: hogy Törő Pál volt ezen pártütésre czélozó gonosz igyekezetnek indítója, és nem tsak izenetekkel , küldött Levelekkel a Vásárhelyieket támadásra, maga rosz szándékának társaságara hóditotta, de azoknak ezen gonoszságra szolgáló eszközöket is, ugymint fegyvereket által adott.
Ezen kivül egyenlő Vallásukbúl nyilván való az, hogy Vasarhelyi lakos Pető Ferentz Törökország szélire a végre ez előtt három esztendővel elmenendő öt Társainak, hogy a mint akkor az hírt hozta, az ottan levő Partütőkkel tanátsot tartanának és e gonosz igyekezetekbe végezést tennének.
Előljárójok és Vezérek vólt : Az ultátul fogvást mind ekkoráig ezen rosz szándékra Társokat hoditani meg nem szünt.
Az most legközelebb támadott gonosz mozdulásnak alkalmatosságával maga házánál gyülekezetet tartott, és ötödmagával az pártütés társaságára erőss hittel egyben esküdött.
Tovább mivel Bujdosó György, Törő Pálnak az Vásarhellyiekhez kővettye, és hogy ő nékiek Levél irattassek tanátslója volt.
De Vásárhellyen is Pető Ferentz házában az pártütés végére mind egyik előtt hitét letette és több társoknak hódítására Debretzen felé ment, s ugyan azoknak öszve gyüjtésével is gonosz szandékát betöltötte.
Ezeknek okáért az megnevezettek, úgy mint Törő Pál, Pető Ferentz és Bujdosó György mint ezen támadásnak első koholói és inditói, következőndőképpen királyi Felség ellen pártütők, és a haza belső békességének háborgatói.
Mivel ezen gonosz tselekedetnek iszonyusága, és a törvények kemény sullya ugy kivánja, magokk érdemlett büntetésekre, másoknak rettentő példájokra Törő Pál ugyan Tur várossa alá , Pető Ferentz pedig Vasarhelly alá fog vitetni, ugyan ottan elsőben is Hohir pallósa által fejek fog vétetődni, az után pedig testek négy részre vágattatni, úgy ezen tselekedetökk utállatos emlékezetére, az megirt Hellyeknek határain, az Világnak négy részére kiállítandó akasztófákra függesztetni.
Bujdosó Györgynek hasonlóképpen feje vétetik, végtére mind ezek ingó és ingatlan javainak elvesztésében elmarasztaltatnak."
Ezt nevezték az akkori idők igazságszolgáltatásának nyelvén "igazságos itélet " -nek .
Tehették ugyanazzal a joggal, melylyel a Hargita mentében történt eseményeket elkeresztelték "lázadás " -nak!
A budavári földalatti börtönből útnak indult egy fegyveres csapat.
Két fogolyt kisért ezeknek születéshelyére, hogy a hozott itélet értelmében leszámoljanak az élettel .
Mondanunk sem kell talán, hogy a két fogoly Törő Pál, a mezőtúri főkurátor és Pető Ferencz, a hódmezővásárhelyi biró.
Egy darabig együtt vitt útjuk, azért egy kocsiba ültették őket.
Hadd könnyítsenek szivükön, ha van még valami mondani valójuk.
A hajnal pírja ép akkor bukkant föl a láthatáron, mikor a kocsi végigdöczögött a tekervényes úton, mely a bástyákból kivezet.
Pompás tavaszi idő volt, aminőben az emberfiának jólesik, ha az életre gondolhat.
A két fogoly kiváncsian nézte meg egymást, aztán így szólt az idősebbik.
- Hogy hívnak téged bajtárs?
- Az én nevem Törő Pál; s a tied?
- Én volnék a te "czinkosod ", Pető Ferencz, a hódmezővásárhelyi biró.
Hát meg sem ismersz?
- Sohasem láttalak ebben az életben!
- Én se téged.
De az itéletben az van rólunk megírva, hogy hetekig együtt jártunk-keltünk és szőttük a felségáruló terveket.
Illő tehát, hogy legalább most megismerkedjünk.
- Fiatalabbnak képzeltelek, bajtárs.
- Én pedig téged idősebbnek.
- Egy hét mulva egykorúak leszünk...
Pető Ferencz erre sajnálkozva jegyezte meg:
- Nem szép a mi biráinktól, hogy nem küldenek együtt a másvilágra.
Ilyen társaságban mégis kellemesebb lett volna az utazás.
Utközben megismerkedtünk volna, s talán az is kiderül, hogy miért kell nekünk meghalni.
- Nem én!
Pedig Isten látja lelkemet, hogy ez az egyetlenegy dolog, a mire még kiváncsi vagyok.
- Szeretném!
Magyar ember létemre cseppet sem félek a haláltól, de mit mondjak majd , ha a túlvilág kapujához érve, megkérdezik tőlem: Mit keressz itt időnek előtte?
Nem mondhatom: "Bolondok és gonoszak voltak bíráim.
Rám fogták, hogy pártütő és felségsértő vagyok, holott egész életemben mi sem állott tőlem távolabb mint ez a két fogalom."
Törő Pál közelebb hajolt szenvedéseinek társához, s halkan ezeket súgta neki:
- Mondd meg annak, aki kérdezni fog, hogy azért kellett nekünk időnek előtte megválni az élettől, hogy ebben a hazában, melyet olyan nagyon szerettünk, végre helyreálljon a béke.
Azért engedtük meg, hogy kerékbe törjék tagjainkat és kínok kínjával fojtsák el bennünk az élet szikráját, mivel meg akartuk menteni templomainkat, oltárainkat és vallási szabad gyakorlatunknak jogát azok számára, akik velünk éreznek és együtt gondolkodnak.
Pető Ferencz csodálkozva nézett bajtársára.
- Nézd csak, nézd, - mondá tréfás hangon, - nem is tudtam, hogy ilyen derék férfiú vagyok!
Most sem értem ugyan, hogyan és miként, de mivel te mondod, hát elhiszem.
Igy hát én sajátképen még köszönettel is tartozom biráimnak, hogy olyasmit csinálnak belőlem, amire nem éreztem magamban hivatást: egy valóságos és igazi martirt...
Mert lásd, bajtárs, én nem gyűlölöm az életet...
- Én sem, - mondá ellágyuló hangon a másik.
- Van egy derék, jó feleségem és két szép fiam, a kikből jó magyarokat neveltem volna...
- Nekem pedig egy ifjú nőm van, a kivel aznap esküdtem meg, mikor elfogtak.
Pető Ferenz szánakozva nézett társára.
Mégis csak ez volt a szerencsétlenebb.
A menet elérte azalatt a válutat, a hol a két foglyot elkülönítették.
Az egyik megy jobbra, a másik balra, hogy aztán a halálban egyesüljenek.
- Isten veled, bajtárs - mondá az egyik.
- Ég veled! - hangzott a másiknak ajkáról.
Még kezet sem szoríthattak, mert a derék férfias jobbot fogva tartotta a rabbilincs...