Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
>v szon át és ez a Virágvasárnap mégis egészen más, mint volt a többi, mióta visszaemlékezem .
Az emberiség évezredes útján sötét, üldözött idők járnak vissza a sírjukból .
Mintha lázbetegek rémlátása mesélne: Magyarországon üldözik a keresztények hitét.
Fenyegető veszedelmek kószálnak templomaink körül.
És Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos, a vallást cserélgető zsidó, rendeletet ad ki, hogy a papság egymásután három vasárnapon át hirdesse a szószékről a hívők előtt , amit ő parancsol.
A falu, a közömbös falu ma nem közömbös.
Mintha védené, amit el akarnak tőle venni, utána kap és szinte tüntet.
Nógrád pántlikás viseletében, ingvállasan, hosszú derekú pruszlikban, rövid szoknyás lányok, keszkenős asszonyok mennek fölfelé a hegyoldalon.
Mögöttük tódul a férfinép.
Elszánt dacosan emelkedik a körmenet.
És a hit erején túl és túl az imádságon, a körmenettel emelkedik az emberek lelkében az örök magyar : csak azért is!
Sokan vannak, az egész falu, még a betegek is.
A templomi zászlók lassan inognak, egyre magasabban.
Egy emelt kereszt belevillan az égbe.
A napsütéses kis tér feketén nyüzsgött, tarkán virított a templom alatt .
Harangoztak.
A templomi hidegben tömjénszag érzett.
Az oltárnál húsvéti barkát szentelt a pap.
Kállayék mögött belehúzódtam az oratórium homályába.
A templom hajóján végesvégig iassan tolongott be a nép.
Barázdás öreg arcok, olyanok, mintha felemelt kérges, agyondolgozott kezek lennének.
Elől kicsi lányok , kikeményített, elrútított kis figurák álltak sort.
Szorosra font hajuk, mint két pántlikás szarv kunkorodott két oldalt a fülük mellett.
A lányok zseb- kendős imádságos könyv alatt kidüllesztették a hasukat és a szájuk hangtalanul , sebesen mozgott.
A túlsó oldalon a fiúk álltak.
A mezítlábasok folyton cserélgették a lábukat a hideg kövön, felhúzták, melengették a talpukat a másik lábuk fején.
Hátulról megtaszított egyet egy nagyobb fiú.
A kicsi visszanézett, de tovább imádkozott és nem nevetett.
Még a gyerekék is komolyabbak voltak, mint máskor.
Magukba szálltabb embereket még nem láttam együtt soha.
Valahol a magasban lélekzetvesztve vergődött a gregoriánus harmóniákkal a szegény falusi orgona.
A mozdulatlan templomi zászlók alól feltörtek az emberi hangok .
Egyik magasan járt, a másik mélyen.
Hamisan, gyámoltalanul és mégis meghatón szállt az ősi liturgikus dailam, ezredéves Virágvasárnapok gyászoló éneke:
" ... és az Ember Fiát elárulják, hogy megfeszítsék . .
A sokszor hallott szavak most döngve hullottak a szívemre.
Vakító világosság lett az értelmükből és éreztem, hogy ez a Virágvasárnap nem emlékezés, de sötét történés.
Új Golgotára indul Krisztus itt a földön.
A templomban csak siránkozott tovább a Passió panaszos, ősrégi dallama:
" ...
Arcára köptek, ökleikkel ütötték, mások pedig arcul verték őt, mondván : Találd el Krisztus, kicsoda az, aki téged megütött ?"
És mintha egyet gondolt volna a templom, csodálatos borzadásban éreztük mind : Ugyanazok, megint ugyanazok ütik, akik kétezer év előtt ütötték.
" . . .
És mikor vádolták, semmit sem felell. .."
Szinte ijedt kötelességben ismételték az Evangéliumból az énekes hangok a zsidók kiáltását:
"Feszítsd meg!
Feszítsd meg! . .
És felmorajlott a szózat, amellyel egykor a jeruzsálemi nép vállalta az ítéletet:
" . . .
Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon . . ."
Egy pillanatra csend lett, mintha az emberek utána néztek volna a szörnyű tehernek, melyet a hangokvittek.
Aztán szinte messziről, révedezett vissza a dallam önmagához:
" ... és elvitték őt, hogy megfeszítsék . .
Az orgona, mint egy roskatag öreg pásztor összeterelte a nyájat, összeterelte az elkószáló hangokat.
A nyáj összefutott a pásztor köré és a templomi népből olyan kétségbeesetten tört ki a kiáltás, mint ezen a mi magyar földünkön talán soha eddig:
" ...
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem ?"
Sápadt arccal, szívszaggatóan kiáltották az emberek és abban a pillanatban Krisztus minden ember volt és Krisztus szava minden ember szava lett.
Rég elhangzott a kiáltás és mégis ott maradt, mint egy sebesülés.
A templomkapu kinyílt a falban és hirtelen beáradt a külső napsütés.
Kifelé pedig áradt az utolsó könyörgés, a magyar katolicizmus százados éneke.
Szállt, emelkedett , belevegyült a tavaszba és napkelet ritmusával, napnyugat hitével megostromolta a végtelenség kék egét:
Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk!
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról . ..
Április 16 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE