Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
A kályhában leégett a zsarátnok.
Sokáig figyeltem.
* Most már összedőlt.
De azért hideg van.
Soha se volt még ilyen hideg.
És én itt ülök és írok, pedig semmi értelme sincs.
Különben mégis...
Hiszen nem másnak írok, nem azért, hogy megmaradón, csak magamnak, hogy könnyebb legyen.
Ma este Kiss Károly ide érkezett.
A rendőrségről szökött, hogy hírt hozhasson.
Csak most képzelem, vagy már azelőtt is éreztem, hogy így lesz?
Valami készülődött felém.
És nap-nap után közelebb rémlett elkerülhetetlenül.
A többiek estenként a húsvéti ünnepekről beszéltek maguk között.
Nem szóltam közbe, az én hangom kimaradt a beszédből és ez olyan szomorú és magányos volt, mintha valahogyan kívül álinék és nem tartoznám többé oda.
Vannak előérzetek.
Most már itt sem szabad maradnom.
Mindenki alszik.
És én felém mégis jön valaki.
Abból sön, ami már elmaradt .
Messze magam mögött hagyott rég, önmagam 'ön utánam futva, lihegő, névtelen gyerekkínnal.
Egyszerre utó-ér és nincs többémögöttem, már én vagyok .
Sajátságosán, riadtan hallottam a saját hangomat a régi, szegény gyerek, aki ha bajban van, ha bántják, ha beteg, hátra csukló fejjel hívja az anyját.
Öt hívtam nagy magányos nyomorúságomban, őt, az egyetlent, akinek a fájdalmam jobban fáj, mint nekem.
Az ablakrácson át most egy ideig a holdat kellett néznem.
Ügy ugatnak a falusi kutyák!
Össze akarom szedni az eszemet.
Talán fel tudom írni, ami történt.
Magyarország minden talpalatnyi földjén hontalan és üldözött ma, aki magyar.
És aki küzdeni mert az új hatalmasok ellen, annak az életét kiadják aljas vértszaglászó kópéiknak.
Én küzdöttem ellenük és most kiadták az életemet.
Egy Mikulik nevű félszemű terroristának soroztak a munkakörébe, akit Cyclopsnak hívnak a többiek.
Soha sem hallottam eddig róla.
Állítólag Mátyásföldön harácsol és az ottani repülőtelepnek a teljhatalmú diktátora.
Szamuelly azt mondta róla : Olyan kegyetlen, hogy ellene még ő sem tehet semmit.
Ezt a félszemű emberállatot bízták meg, hogy végezzen velem.
Ö maga mondta: "El kell tennem láb alól . .
És mostantól kezdve az életem attól függ, el bírora-e kerülni vagy talákozom-e vele ? . ..
Kívüle egy másik is kerestet.
Annak sem. hallottam eddig a nevét .
Az újonnan felállított politikai nyomozó-osztálynak a főnöke, Szamuelly barátja, Corvin Ottónak hívják, de az igazi neve Klein.
Egy púpos kis zsidó .
Ezelőtt bankhivatalnok volt.
Most magyar életek és halálok ura.
Keresnek . . .
Csodálatos kínlódást okoz ez a gondolat.
Lassan csúful egy kéz tapogat az ember körül és meg akarja fogni.., Most már eszembe jut, ez a kéz rémlik körültem szüntelen, mióta Kiss Károly elmondta, hogy keresnek.
Hű barát.
Milyen sápadt volt és nem nézeti reám és egészen halkan beszélt.
Mikor Kiss Károly kocsija megállt az oszlopos aláhajtó alatt, Kállay Lenke messziről kiáltotta felé:
Jó hírt hozott?
Majd ha egyedül leszünk.
— És mikor senki se hallhatta, elmondta, milyen hírt hozott.
Világosan emlékszem, hogy bólintottam és csodálkoztam, hogy bólintok.
Anyámat kihallgatták . . .
Nyolc fegyveres vörös katona állta körül a hűvösvölgyi házat.
Közben a detektívek külön-külön vallattak odabenn mindenkit.
Két óra hosszat tartott.
Fenyegetődztek, mondták, hogy a tagadás hiába való, már nyomon vannak, úgyis tudjak, hol vagyok.
Anyám a kis levelet mutatta, amelyet utolsó este írtam.
Mondta, hogy a Dunántúlról jött hozzá.
Egyebet nem tud rólam.
Nyugodtnak látszott akkor is .
Olyan fölényesen nézett a vallatóira, hogy egyszerre nem. merték többé elvtársnőnek szólítani.
Levették a kalapjukat és fedetlen fővel beszéltek vele .
Mikor elmentek, Mária testvérem a szobájában találta Anyámat a dívány szegletében.
Akkor már egészen gör- nyedten ült és sírt.
Az asztalán pedig ott feküdt a nevemre szóló elfogatási parancs.
— Nem tudom nézni, — mondotta — tedd el onnan, hogy ne lássam.
Egy könnyteíen belső zokogás vonaglott át a mellemen.
A többiek nem vették észre.
Láttam az arcukon, hogy egészen természetesnek találnak.
A testvéreimet is vallatták.
Verát, aki annyit dől-gozott velem ellenforradalmár szövetségünkben és Gézát is.
A rendőrségre idézték őket.
Kiss Károlyt elfogták.
Egy Juhász Béla, igazi nevén Goldstem Be- rele nevezetű zsidó szörnyeteg elé került.
Ez volt a titkos politikai nyomozócsoport főnöke.
A többiek is ilyenek voltak.
Piszok, zűrzavar, rendetlenség és csupa zsidó.
— Irtóztam tőlük — mondotta — és egy önzetlen pillanatban megszöktem.
Aztán nevetett világos, tiszta nevetéssel, mint a csinytevő fiúk.
Én is nevettem, de azért borzasztóan fájt a szívem.
Egyszerre eszembe jutott: Ha Anyámat tartóztatnák le helyettem ?
Vagy valaki mást. ..
Hirtelen ióduiásokkal forogni kezdett a szoba.
— Haza megyek, jelentkezem ...
Mind rám támadtak.
Magyarázták, hogy őrültség lenne, senkinek sem lesz bántódása miattam.
— Erre a házra is csak bajt hozok . . .
Kerestem a szavakat, hogy bocsánatot kérjek.
A többiek ezalatt helyettem tervezték, hova szökjem?
Csak akkor kezdtem megint figyelni, mikor hallottam, hogy a családom azt kívánja, menjek külföldre.
— Balassagyarmaton át. ..
Ez megütötte a fülemet.
Kállay Erzsébet mondta, hogy így jó lesz.
Huszár Aladár bizonyosan átsegít majd az Ipolyon.
Kállay Lenkének eszébe jutott, hogy a cselédségnek nem szabad tudnia, hová megyek.
Aszód felé utazzam, mmt ^ a Pestre mennék, onnan forduljak vissza Balassagyarmatnak.
Mondhatatlan irtózást éreztem.
Emlékezetemből fölmerült a vörös zászlós aszódi állomás, a kövér politika megbízott, a hegedűs és az Internacionále.
A perronon egy pad áll a fal mellett.
Ott fogok én ülni reggel héttől délután ötig.
Az emberekpedig rám nézhetnek és nem rejthetem el előlük az arcomat.
Mióta magamra maradtam, minduntalan eszembe jutott ez.
Egy percre az ablak üvegjéhez támasztottam a homlokomat.
S ma és hideg volt.
Ha nincsen egyebünk , az ablaküveg is tud olyan jó lenni, mint egy hűvös kéz.
Az órára néztem.
Megállt.
Este elfelejtettem felhúzni.
Egy kocsi zörgött lenn a kert alján, valahol a vendégház körül.
Ez viszi Kiss Károlyt a vasútra.
Holnap ugyanebben az órában visz el majd engem is.
Egyedül megyek.
Nem fogadtam el a kíséretét.
A sorsomból nem szabad adnom másoknak.
Ha velem tartóztatnák e , magammal rántanám a szerencsétlenségbe.
Menjen, ha lehet, békével.
Szökjék szabadon, a hálám kísérni fogja.
Életemben eddig több barátsággal nem volt hozzám senki sem.
Április 15—16 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE