Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XI.
Most új élet jött rám, olyan szép, hogy talán meg sem érdemeltem.
Dolgoztam.
Erősen ráparancsoltam a tevére, aki bennem lakik.
És nyugalom jött rám.
Nem volt többé leselkedés.
Nagy János ucca 42?
Azt is elfelejtettem, merre van.
Kispestre sem mentem ki Erdős úr gyára felé.
Semmi, semmi nem volt többé, csak pénzkeresés, sok , értelmetlen és megállásnélküli.
Azután szép, mély, álomnélküli alvások.
Reggel, ha ébredtem, azt hittem, édes anyám kelt.
Nagyon szép, nagyon édes félesztendő volt és úgy jutottunk megint augusztusba.
De ez már nem a tavalyi augusztus volt.
Most nem jött hozzám egy Michaelis nevű úr, hogy rám bízza a szép, zsíros, tengerentúli pöröket és nem jött egy Michaelis Ilona sem , hogy elhívja az irodámból az édesapját.
Hogy múlik minden az ember fölött és az életem ezen az augusztuson csupa nyugalom és békesség.
Nem gondolkoztam és jó volt minden.
Egy délután kezembe veszem az estilapot.
Benne egy rövid hír.
» Michaelis Gusztáv negyvennyolcéves budapesti bankárt előállították a rendőrségen.
Különböző följelentések, még Newyorkból is ...«
De a részleteket el sem olvastam.
Nem érdekeltek.
- Negyvennyolcéves - mondtam.
- Szép kor.
Kap tíz esztendőt.
Mire kijön, lesz ötvennyolc.
Az még mindig gyönyörü kor.
Az ötvennyolcéves ember még férfi.
Ojjé!
Hány ötvennyolcéves férfinak van még babája, szeretője.
*
Este fölmentem a klubba.
Ritkán jártam oda, mert nem szeretett engem a klubban senki .
Ott sem.
Most mégis föl kellett mennem.
Valami kergetett.
Azt éreztem...
Semmit sem éreztem.
Csak gyakorolni akartam magamat az emberekkel való beszélgetésben.
Fönt megkerestem azt az embert, akit legkevésbé szerettem.
Egy kollégám volt, dr. Benkő ügyvéd.
Nem szerettem?
Utáltam, megvetettem ezt az embert.
Miért?
Sose bántott .
De kellett, hogy legyen a világon valaki, nekem valakim, akinek visszaadjam mindazt , ami nekem jutott ki másoktól szeretetlenségben, akinek visszaadjam mindazt az erkölcsi verést, amit én kaptam az életben.
( Erkölcsi verés?
Frázis.
Igen, a rendőrkapitány előtt állni fénytelen szemmel, fakón , az egész test egy csurom reszketés és nem tudni elszámolni a pénzekről.
Dadogni és dugdosni, ez igen!
Ott állni a hivatalban feszesen, vigyázzban a kapitány előtt, aki ül és fölényes füstöket fúj az ember orra alá...
Ó, mennyi fölény tud lenni egy cigarettafüstben.
A kapitány előtt állni, ez már valami.
De erkölcsi verés ?...)
Szerencsém volt, Benkő maga kezdett beszélni - arról.
- Olvasta, kartárs úr?
Michaelis bankárt előállították a rendőrségen.
Micsoda meglepetés, nem?
- Nekem nem az.
Én már régen vártam erre, sőt, csodálom, hogy az az alak csak most lett esedékes.
- Hogyan?
Ön ?...
- Kérem, ne szakítson félbe.
Hát persze, hogy nem csak úgy megszagoltam, hogy ez a ... hogy is mondjam csak... úriember, bajba fog kerülni.
Nem.
Ma egy éve ő maga keresett föl és felajánlotta... - felajánlotta? - megkért, könyörgött!... igen, ez a jó szó , könyörgött, hogy legyek az ügyvédje.
De én, éppen csak hogy belenéztem a papírokba és azt mondtam: nem kell!
Az embernek van egy kis látása és nekem éppen elég volt, hogy megnézzem a főkönyvi kivonatot és egy-két levelet, amit az Államokból kapott.
Mondom , csak belenéztem a levelekbe és mindent tudtam és - kidobtam.
A szó valódi értelmében kidobtam, még pedig olyan gorombán, hogy utóbb kicsit szégyeltem is magam érte ...
Mégis egy ember.
De viszont micsoda vakmerőség, hogy nekem merte kínálni ezt a dolgot.
Igazán, némelyik ember az ügyvédet összetéveszti a csatornatisztítóval ...
Amiben különben igaza is van.
És nagyot nevettem, olyan zajosan, amilyen zajosan Erdős úr nevetett a Tátrában.
Benkő védeni próbálta Michaelist.
Ez a Benkő gonosz ember volt.
Michaelist nem sajnálta, de azért védte, hogy engem bosszantson.
Leintettem:
- Ugyan kérem.
Hát be fogják csukni.
Börtön.
Mi az?
Ott is lesz kenyere, egy szalmazsák, amin hálhat és ruhát is kap, igaz, hogy darócból, de azért mégis csak kap ruhát.
Olyan börtön nincs, ahol mezítelenül járatnák a rabokat.
- Kartárs úr tréfál.
Úgy látszik, jó kedve van.
- Lehet, de ez nem tartozik ide.
Az én jó- vagy rosszkedvem tökéletesen mellékes .
Csak egy fontos és ez az igazság.
Az igazság pedig az, hogy az embernek alapjában nincs szüksége másra, csak kenyérre, ruhára és ágyra.
Ezt a hármat pedig megkapja a börtönben is.
Benkő hízelkedő mosollyal mondta:
- Persze, ha ön így gondolkozik.
- Én úgy gondolkozom, ahogyan kell.
Bárcsak mindenki úgy gondolkozna, mint én, és mingyárt kevesebb baj volna a világban.
És látja, Michaelis is gondolkozhat.
Ezt a jogát sem veszik el.
Tudja, milyen nagyokat gondolkozhat és milyen kényelmesen .
Hiszen az egész vizsgálati fogság idején egyedül lesz a cellájában...
Cellájában, - ezt a szót nagyon megnyomtam.
Kicsit megálltam, azután folytattam:
- Egyedül.
Tudja, milyen áldás az, egyedül lenni.
Egyedül.
És tetszik tudni, mi volna az igazi büntetés?
Ha kitalálnának egy olyan börtönt, ahol közös cellába csuknának egy férfit egy nővel.
Gondolja el, kérem: húsz évig együtt egy nővel.
Kívül vasajtó és belül...
Nem bírtam tovább.
A mondat közepén otthagytam Benkőt.
Nagyon hevült voltam, belől főltem.
Magam sem tudom hogyan, egyszerre csak bent voltam a bakk-szobában.
Sosem szoktam játszani.
Most gondolkozás és számolás nélkül az asztalra vetettem egy csomó pénzt, aranyat, ezüstöt, papírt, vegyesen.
Csupa jó drága pénzt, mennyi ebédet , vacsorát és nőt - igen, nőt is - egy tétben.
Megnyertem.
Folytattam.
A másik tét is az enyém volt.
Harmadszorra vesztettem ugyan, de nem sokat.
Valami visszament a nyereségből.
- Kár ezért is.
Az enyém.
Nekem jár.
Az a pénz már egyszer kezemben volt.
És utána vetettem magamat.
Friss tét.
Azt is elvesztettem és utána még hármat.
Most már ötször ütött a bank.
Gondoltam, nem hagyom magamat.
Hatodszorra húsz korona híján az asztalra vetettem minden pénzemet, ami nálam volt.
A poentör két kettőst vett , utána négyest.
A bankárra hármasra ötöst húzott.
Egyformák voltunk.
- Tessék igazítani, - mondta a játékmester és én a tétemhez csaptam még azt a húsz koronát is.
Mellettem valaki tüzet kért.
Idegesen rászóltam:
- Hagyjon, kérem.
Nem látja, hogy játszom.
Körülöttem egy-két ember morgott.
De a poentör már húzott.
Két lapban kilencet.
A bankárnak volt hatja.
Nyertünk.
Zsebretűrtem a pénzt.
- Tessék, - mondtam annak, aki az előbb tüzet kért, és kezébe akartam nyomni egy skatulya gyufát.
- Köszönöm, már nem kérek, - mondta az.
- Uraságod játszik.
Nem akarom zavarni.
És visszavonta kezét.
Még ez is!
Ez is elvonja tőlem a kezét.
Pedig én most oda akartam neki ajándékozni az egész doboz gyufát.
Igen, én nagylelkű akartam lenni.
Én egy idegen embernek egy egész doboz gyufát akartam ajándékozni.
Kimentem a bakk-szobából.
Kint megszámoltam a pénzt.
Hangosan nevetnem kellett az örömtől.
Pontosan kinyertem az egész tátrai útiköltségemet és a tetejébe még huszonnégy koronát.
Még huszonnégy koronát is!
És az út, az egész tátrai hajsza nem került egy fillérembe.
Pedig mennyi mindent láttam azon az úton.
Páholyban ültem és a végén még fizettek is azért, hogy olyan jól mulattam.
Hiába!
Akit a jó Isten szeret...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE