Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lakatos László
A teve
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
52
Bekezdés
1649
Mondat
6059
Szó
42332
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XII.
Másnap ebéd után fölvettem a legjobb ruhámat.
Míg öltözködtem, nagyon bosszankodtam Michaelison.
Csaló, szélhámos!
Tőlem ugyan nem vitt el egyetlen fillért sem, (nehéz is lett volna, én nem adok ! ), de azért engem is megcsalt, mert volt idő, amikor talán én is bíztam benne és becsületes embernek hittem őt.
És íme...
Becsapta az egész világot, tehát engem is, hiszen én is ezen a világon élek.
Megcsalta az egész emberiséget, tehát engem is, hiszen én is tagja vagyok az emberiségnek.
Jogom volna számon kérni tőle, hogyan merte ezt cselekedni velem.
Goromba lehetnék vele , követelhetném rajta azt, amivel szegényebb lettem, az álomszerű hitet egy nagyszerű emberben.
Pörölhetném rajta az álmomat, de az ember az ilyen követelésekkel nem kopogtat a börtön ajtaján.
Kocsit hozattam.
Bemondtam a címet:
- Nagy János ucca 42.
A kocsis gyanútlanul hallgatott meg és megrándította a gyeplőt, indított.
Úgy hajtott, mintha akárhová mentünk volna.
Szegény, mit tudja ő.
Kacagnom kellett volna a kocsis ostobaságán, aki úgy megy, mintha akárhová mennénk.
De mi nem akárhová megyünk, mi Michaelisékhez megyünk, egy nagyon híres úr házába, akinek a nevét tegnap az ujságok is lenyomatták.
Igen.
Michaelis - ezt a nevet leírták az ujságírók, a szedők kiszedték, a korrektor kijavította, azután a szerkesztő óvatosságból még egyszer megnézte, helyesen szedték -e a szedők, Michaelis helyett véletlenül nem Michealist?
Mennyi ünnepélyesség egy név körül.
A kocsiban szemmel még egyszer végighúztam a ruhámon.
Igazán kifogástalan volt.
Egy Elemér Miklósnak sem kellett volna szégyenkeznie benne.
De hát nem csak a ruha teszi az embert.
És míg a kocsiban ültem, gondolatban levetkeztettem magam.
Képzeletben tükör elé álltam egészen csupaszon és nagyon elszomorodtam.
Ó, ha az Isten legalább vasárnapra adna külön testet a magam fajtájának, vagy ünnepélyes alkalmakra, amikor Michaelisékhez megy.
Ha lehetne, igen! határozottan ki kellene találni valamit: egy testkölcsönző intézetet .
Nem rossz ötlet, pénzt lehetne vele keresni.
A kapu előtt megvárattam a kocsit.
Akkor már nagyon izgatott voltam.
De nem azért , hogy...
Nem!
Egyesegyedül azért voltam izgatott, hogy a ház vajjon belül is olyan , csupa fehérség minden, a falak és faragások?
A fehér ház, amely előtt annyiszor ácsorogtam.
Igen, olyan volt.
Ezzel legalább még sem csaltak meg.
Az egész lépcsőház csupa fehér , lépcsők, falak, mennyezet, a falakba épített kis padok is.
Micsoda ház!
Az ember alig állhatja meg, hogy bele ne harapjon, mint a cukorba.
Az emeleten csöngetnem kellett .
Inas jött elibém, igazán remek, fekete pantalló volt rajta, piros spencer, fehér mellény, vékony fekete nyakkendő.
Nagyszerű jelenség volt, azt hittem színházban vagyok.
A gazdája persze, az most...
Szerencsére nem értem rá, hogy végig is gondoljam ezt a tiszteletlen gondolatot.
Az inas kérdezett:
- Kihez tetszik?
Egy pillanatig haboztam ne hozzam -e zavarba ezt az ünnepélyes inast.
Azt mondom neki , hogy Michaelis bankár urat keresem és akkor ő kénytelen azt felelni nekem, hogy : » akkor méltóztassék a börtönbe fáradni.«
Erre én pedig elnevetem magam és neki is nevetnie kell.
Kell, kell!
És akkor lefoszlik róla minden ünnepélyesség.
Vagy: az inas mingyárt hazudik és azt mondja: »Michaelis úr elutazott.«
De hát ezt csak nem teszem, hogy hazugságra kényszerítsek egy embert, aki sosem bántott és akinek ilyen szép piros spencere van.
- Őnagyságáékkal szeretnék beszélni, - mondtam és magamban gúnyosan kérdeztem:
- A hölgyeket talán még sem csukták le?
Az inas elkérte a névjegyemet, de előbb beengedett az előszobába, egy csarnokszerű hosszú folyosóba, ami fehér volt, egészen fehér.
Michaelis Ilona csarnoka.
Az inas visszajött:
- Őnagyságáék kérdeztetik, hogy milyen ügyben méltóztatik?
Valameddig tétováztam: megmondjam neki?
Azután félig lehúnytam a szememet:
- Feleségül akarom kérni Michaelis Ilona őnagyságát.
A tökéletes inas már nem csodálkozott.
Katonásan megfordult, ezután könnyű, libbenő lépésekkel el.
Csak fél percig tartott, újra előttem állt.
- Őnagyságáék nincsenek itthon.
Pedig otthon voltak.
Az előbb ő maga mondta: »Őnagyságáék kérdeztetik, hogy milyen ügyben ...«
Hát mégis rákényszerítettem ezt a nagyszerű inast, hogy hazudjon.
- Köszönöm, - mondtam s én is hazudtam.
Az ember nem köszöni meg azt, hogy kidobják.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE