Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
IDoszorkányos, kusza éjtszaka.
Forró lett a gyűrött párna, a gyertya tövig leégett.
A fülemile ma éjjel nem dalolt, csak az ágyúk bömböltek.
A robbanó gránátok még mindig toronyban állnak a szobám fala mellett, kinn a terraszon.
Ha a sötétbenide csapna egy löveg . . . zsindelyszeg se maradna a faluból.
De az ember most úgy szenved, hogy az ilyesmivel már megalkudott.
A támadás megint elmaradt.
A kert pedig egész éjjel tördelte sok zöld kezét a szélben.
Kora reggel izgatott beszéd hangjai ébresztettek fel.
Mindenki arról beszélt , hogy a proletárhadsereg helyzete reménytelen!
Az oláhok elfoglalták a szolnoki hídfőt!
Mennek Budapest felé.
Kun Béla megbukott ...
A hírek szétfutottak a falvakban.
A kis direktóriumok bekényszerített paraszt tagjai halálsápadtan mondogatták: — De hát nekem nem lehet bajom, csak rámparancsoltak.
Nem lehet bajom, sohasem akartam...
A szügyi kommunisták ma reggelre hirtelen udvariasak lettek.
A vörös katonák köszöntek.
— Tessék már mondani, mi lesz?
Valaki az udvaron ittas hangon kiabálta: — Le a proletárdiktatúrával!
— Senki sem bántotta érte.
A politikai frontmegbizottak elszivárogtak.
Bomlott állati fegyelmetlenség lepte meg az embereket.
Gross Izidor tűzmester hiába lármázott a falusi utcán.
Nem törődtek vele.
Az egyik katona ráordított : — Fogja be a száját!
Az elvtárs is otthagyta az üteget, mikor a csehek lőttek.
Eszembe jutott Gross Izidor esete.
Elment a menyasszonyához.
Távozási engedélyt írt magának és ráhamisította a parancsnok nevét.
Mikor megint előkerült , parancsnoka a katonai törvényszék elé utasította.
A 32-es nehéz vörös tüzérezred összemorgott, Gross Izidor pedig panaszra egyenesen Kun Bélához szaladt.
A vörös hadsereg fegyelme mindenütt így inog és nem áll ellent sehol.
És ezalatt Söhm elvtárs hadseregparancsnok hivatalosan megállapítja, hogy a proletáröntudat mindenütt győzedelmeskedik.
Az ajtó nyílt és Beniczky Mihályné körülnézett, aztán nagyon halkan beszélt:
Balassagyarmaton kitört az ellenforradalom.
Az emberek az utcán kiabálják : " Soh'se voltunk kommunisták !
* A mieink egy táviratot fogtak el.
A tanácskormány feltárta benne helyzetét a direktóriumnak.
Megbuktak ...
Lépések közeledtek a terrasszon.
Riadtan néztünk oda.
Huszár Aladárné volt.
Mi történt Gyarmaton?
És a férje?
Szomorú mozdulatot tett.
Mondta, hogy értem jött.
A csehek támadnak.
Készültség van Balassagyarmaton.
Csak a vasútvonalat akarják.
Szügy kimarad a megszállásból és akkor . ..
Megint csak benn maradnék a tanácsköztársaságban.
Sietni kell.
De hát nem buktak meg?
És az ellenforradalom?
Hirtelen mesélte; nagy gyűlés volt a vármegye- háztéren.
Bajatz százados, aki a télen kiverte a cseheket Gyarmatról, a városház erkélyéről kijelentette a népnek, hogy a helyzet reménytelen!
"A város katonailag tarthatatlan.* Egy tiszt elkiáltotta magát: "Le a proletárdiktatúrával!
* Az erkélyen ekkor Singer elvtárs, politikai megbízott előretörtetett.
A polgárság és a tisztek ellen lázította a népet: "Ki kell irtani őket, ne kíméljétek még az asszonyaikat, a gyermekeiket se! ők hozták a nyakunkra a cseheket!
* A hallgatóság hangulata hirtelen átcsapott.
Öklök emelkedtek, rohamkések döftek a burzsujok felé.
Az utca kövezete véres lett.
Bajatz százados elmenekült.
Kóvár felé látták nyargalni.
Mikor a hídhoz ért, sortüzet irányítottak rá a vörösek.
Ezt adta neki Balassagyarmat hálából, amiért egyszer megmentette.
Sarkantyúba kapta a lovát és két tiszttársával átvágtatott a lövöldöző csehekhez.
— Azóta az Ipoly túlpartján mozgalom látszik.
A gyarmati utcákban pedig halált ordítanak ránk a proletárok és kiabálják, leölik a túszokat, ha bejönnek a csehek ...
A város izgalomban van.
A sorompókat őrzik.
Menjünk!...
Mikor már indultunk volna, egy pillanatra hátramaradtam.
Szomorú voltam .
Beniczkyné arcán is szomorúság látszott.
Nem szólt, bizonyosan arra gondolt , miért megyek vissza éppen most, ha azért jöttem hozzá, mert féltem a csehek ágyúzásától.
— Valami magyarázattal tartozom ...
Nem az ágyúzás miatt jöttem ide.
— Tudtam én Erzsébet, hogy nem félelemből jöttél.
De nem kérdeztelek, csak örültem, hogy itt vagy.
Ebben a pillanatban elviselhetetlenné lett az idegen név.
— Jolánta néni, nem az vagyok, akinek tart.
Hirtelen visszalépett és megütközve nézett rám.
— Hát akkor ki vagy?
Felragyogott a szeme, mikor megmondtam.
— De hiszen akkor, — magához öleit és az arcán látszott, hogy olyasfélét érez, mint aki valami nagyot tett.
— Aztán visszagyere, ha úgy fordul.
— És kikísért a kapuig és utánam nézett , nézett, amíg csak látott.
A katonák legtöbbje levette a piros pántlikát a sapkájáról és fehér virágot tűzött a helyére.
Csapatosanhúzódtak elfele az alkonyatban.
Egy görbelábú, kócos zsidó legény igyekezett szinte futva Mohora felé.
— Ez a Kun Béla katonája!
— kiáltozták a vörösek.
Nevettek és az egyik a porba köpött.
Mentői közelebb érkeztünk a városhoz, annál ki- haltabb lett a táj.
Csak Kóvár irányából hallatszott puskaropogás.
Az ipolymenti topolyák oldalt dűltek, mintha az ólmos ég súlya nyomta volna a fákat.
Szél fújt.
Minden hajlott, repült, a por nyargalt, virágszirmok rajzottak a gyümölcsfák körül.
Már az utcánkban jártunk.
Halálsápadtan két katona futott.
Rémült szemmel, kémkedve nézelődtek.
A köpenyegük felfúvódott a szélben.
Utánuk többen jöttek.
Puskával, hátizsákkal futottak.
Izgatottan kiáltottak ránk:
— Be a házakba!
Senki se maradjon az utcán.
Megint jött futva egy csapat.
Szőke, riadtképü kis hadnagyot sodort magával .
Fogták a kezét, rángatták, húzták, hogy el ne meneküljön.
Még kérlelték is őt , akit a tisztekre uszított legénység sokszor megbántott.
Szükségük volt rá .
Szemben a kerítésnél, hirtelen lesüllyedtek a hátizsákok.
A guggoló emberek , mintha közelebb kerültek volna a földhöz.
A felemelt puskák agya odaszorult a halálsápadt arcokhoz.
— A csehek . ..
Ideát vannak.
Becsaptuk magunk mögött a kaput.
A házban voltunk.
Gépfegyverek kattogtak.
Egy ágyú dördült.
Megrezzentette az ablakot.
Szemben, a kerítés alatt földig görnyedve, mint szürke rögök, görögtek a katonák a városvégi barakkok felé.
— Itt az erdőnél!
Átjöttek az Ipolyon!
Ember nem látszott többé sehol.
Csak a gépfegyverek kattogása futkosott a levegőben, mintha nagy táviratokat kopogtattak volna.
Az ágyúk siettek.
Sok láthatatlan targonca kereke gurult végig az égboltozaton, keresztiil-kasul jártak a fejünk fölött a lövedékek.
Aztán a földre értek a targoncák és tüzes terhüket kifordították a szőlőhegyen is, Szügy határán is.
Felhő csapott ki , ahol a földet érték.
— Kőváron elmállott a templomtornya!
Nincs ott többé . . .
Szemközt ügetve jöttek az országúján a tehenek.
A gulyás gubája ide-oda lódult , ahogy futott.
Búvóhely felé mozgott minden.
Az utca egyre sötétebb és csendesebb lett.
Csak a puskaropogás beszélt az éjtszakában.
A villany is kialudt.
Órák múltak.
Nehéz öklök dörömböltek valahol egy házkapun .
Fegyverzörgés haladt el az ablak alatt a fegyház irányába . . .
A sikertelen ellenforradalom kiszolgáltatta a jókat.
A túlsó utcában újra dongott egy kapu.
Túszokat szedtek itt is.
És ma így dongnék Magyarországon mindenütt a kapuk . . .
Balassagyarmat, május 4 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE