ÍZ* öcsi zörgött az utcánkban.
Ahol mostanában kocsi megáll, oda figyelnek a házak falából az ablakok.
Egyszerre mind felénk figyeltek.
Gergely kocsis bedugta az ajtónyíláson a fejét: — Itt vannak . . .
Detektívek jöttek.
Ezeket a feljegyzéseimet a díván párnázásába dugtam és lopództam előlük szobáról- szobára.
Katonaruhát és látcsövet rekviráltak.
A könyvtárt is megnézték, a zongoráról is mondták, hogy köztulajdon.
A varrógépeket is elviszi a kormányzótanács, rnég a szabóktól is.
Ezentúl már nem lesz kisipar.
Ami kevés dohányt találtak a szekrényben, azt zsebre vágták.
A színházi látcsövek sem menekültek: — A hadseregnek kell!
Átvételi elismervény nincs!
Ügy se a maguké már ez.
Semmi se a maguké!
— És elvitték.
Elmenőben kinn a folyosón kikérdezték a szolgálót:
— Hát a gazdája hova ment?
— Hallottam, amikor a leány mókázva felelt: — A városba!
— Ne bolondozzék!
— mordult rá a detektív — hiszen megszökött .
Keressük az egész vármegyében.
— A leány megint mókázott: — Dehogy is szökött , csak magukat áltatják.
Haza jön az minden este.
— Na hallod-e, — mondotta az ember a társának.
És dörmögtek egymás között.
A cselédke nagyon szellemesnek érezte magát és nevetett.
Gergely kocsis bejött, mikor elmentek : — Aztmondták, visszajönnek, ezentúl majd utána néznek minden éjjel. . .
Huszar Aladár né tanácsolta, menjek ki Szügybe, amíg elsimul a dolog.
Délutánra beborult az ég.
A lövöldözés ritkulni kezdett.
Vihar előtti vak meleg dűlt be a házak közé.
A városban katonákat temettek.
A vörös háború szerencsétlen áldozatait.
A lárókelők megálltak az utca szélén és merev szemmel nézték a különös parádét.
Vörös zászlók alatt lassan haladt a menet.
Elől vörös fejfakeresztet vittek.
Azután következtek a vörös koporsók.
Mögöttük vörös ruhában két közönséges arcú ieány vörös virágos, vörös szalagos koszorút vitt. . .
A szürke ég alatt, a szürke úton ment a vörösbe öltözött halál a temető felé.
És kinn a rétek között, zöld csendben állt és várt reám a szügyi kert.