A vörös sajtó gyűlölködő gúnnyal üvölt: Aradi kor- mánykarrikatúra ...
Mi ez ?
Ellenkormány!
Magyar emberek, magyar kormány . . .
Május 5-én alakult meg Aradon.
Két hét előtt és mi ugyanabban az országban csak ma tudjuk meg.
A hír terrorja működik.
De végre mégis ...
És egyre olvasom az aradi manifesztumot.
"A nemzet igazi vezérei fogságban, számkivetésben, ideiglenesen mi vesszük át a vezetést" .Ez a hang magyar hang, hosszú idő után.
Nem a szavak hencegő dőzsölése, nem az autogrammosztók beteg pöffeszkedése, de előkelő és szerény, mint az, aki a kormány élén áll.
Pedig egy pillanatra mellbe ütött a neve.
Iszonyú emlékek kapcsolódnak ahhoz a névhez és szörnyű átok.
Károlyi Mihály után megint egy Károlyi.
De gróf Károlyi Gyula egyénisége elébe lép a névnek, mintha vezekelni akarna azért, amit egy másik hordozója elkövetett.
Az aradi külügyminiszter : Bornemissza Gyula báró, éveken át vezére volt az Oláhországba vetődött magyarságnak.
A hadügyminiszter nem írógépügynök vagy zugújságíró, de bizonyosan igazi katona.
Talán Soós tábor nok ^ talán más?
Vájjon ki lehet ?
Szándékosan olvashatatlanul szedett név volt az újságban.
Kintzig János földmíve- lésügyi, Solymossy Lajos báró pénzügyi miniszter.
Sok derék név !
Közöttük egyetlen egy érintett kellemetlenül: Varjassy Lajos, Károlyi Mihály és Jászi Oszkár embere.
De ez a rossz impresszió is elmosódott a fellélekzésemben és mentői jobban tombolt a Népszava, az új magyar kormány ellen, annál mélyebb lett bennem az öröm, "Kik ezek a senkik ?"
— írja a kommunista újság.
Magyarok ... feleli a levegő, az élet, a reggel és este.
És a reménység gyönyörűt , mesélt. . .
A falu felől egyszerre tömegesen tódultak be a katonák a kapun.
A harminckettes nehéz tüzérek aratni jöttek a kertbe.
Este indulnak.
Virág kell a vonatra.
És mindennek nekirohantak, ami nyílott a csendes zöld birodalomban.
Reccsentek a gallyak, jajgatott a kert.
Az álmodó kis bokrok kusza madárijesztők lettek egyetlen óra alatt .
Orgonafürtöktől lilaszínű a fű.
Sutára kaszabolt ferde ágak, félszeg sebesült növények, lenyúzott gallyakon fityegő háncs.
Agyonttporták a tavaszt.. .
Néma düh szállt fel bennem.
Vitték volna a virágokat.
De mire való ez a vad pusztítás?
Elfordultam.
Nem bírtam nézni.
Pedig ilyen kert ma egész Magyarország.
Leszaggatják minden virágát, letiporják minden szépségét.
Összegázolják minden útját, letépik az egész tavaszát ...
Hiába, semmiért...