Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Qzokatlan csend volt a folyó mentén.
Már sötété- dett, mikor a katonák egy hordót vittek a múzeumkert felé.
A múzeum a laktanyájuk.
Ablakunk alatt mondta az egyik* hogy rumot visznek a legénységnek.
Mit jelentsen ez?
Még hallatszott egyszer az őrjárat lépése.
Azután cigányzene szűrődött át az éjtszakán.
Azután semmi sem mozdult többé.
Két óra felé járhatott az idő, mikor egy hang szólalt bele az álmomba.
Azonnal felébredtem, mégsem értettem mindjárt.
Támadás . . .
Kik ?...
A vörösek!
Nem így képzeltük . . .
Egy pillanatra meghűlt aszivemben a vár.
Óvatos ajtók nyíltak és csukódtak a házban.
A kicsi lány bejött a szobába és álmosan húzta maga után a párnáját, mint egy fehér hangya túlnagy terhét.
Lefeküdt a dívánra és elaludt.
Odakintről vad lövöldözés hallatszott.
Kinyitottuk az ablakot .
Hirtelen minden hangosabb lett.
A derengés örvénylő robbanásokkal volt tele.
A gépfegyverek halálfutamai összefolytak.
Szaggatott gyors billentyűverésük végnélküli hangvonalban futott fel-le az Ipoly mentén.
Egy láthatatlan halálhangszeren rettentő kéz játszott a szürkületben.
A gránátok olyan sűrűn jöttek a tető felett, hogy már nem lehetett megkülönböztetni, melyiket melyik part küldte.
Eldobált réztányérok csapkodták az eget.
Dühödt pörölyök döngtek és szanaszét puskagolyók, kicsi kalapácsok verték a házak falát.
Ember nem látszott a kísérteties csatában.
A ház remegett és minden visszhangzott, mintha egy fahíd alatt lapultunk volna .
Úgy rémlett, a híd kongó ívén veszett targoncák görögnek a fejünk felett és valamennyi halált fuvaroz.
Órák múltak.
Aztán reggelbe virradt a derengés.
A szürke sejtelmek körvonalakat kaptak, a dolgok felvették a maguk színét.
A fák zöldjén, a barna cseréptetőkön végigsütött a sárga nap.
Az ágyútűz még folytatódott, de a gépfegyverek kattogása, mintha elment volna tőlünk, egyre messzebbről hallatszott.
Egymásra néztünk.
Megalázott szomorúság volt ebben a tekintetben.
Kínlódtunk az ellentétes érzelmek sanyarúságában.
Nem a túlsó part jött át, hogy szétzúzza vörös börtönünket, hanem a börtön ment átés terjeszkedett.
Az ütközet már túl járt az Ipolyon, valahol a szőlőhegyek között.
Kerékpáron, mint egy görnyedt kis manó, fiatal fiú nyargalt el az ablak alatt.
— Átmentek a vörösek!
— kiáltotta — a csehek futnak az egész vonalon ...
Szavát elkapta a sebesség.
Aztán megint nem mozdult semmi.
Egy parasztleány bárgyún megállt az utca közepén.
Az ijedtség közlékennyé tette .
Az ablakunk felé fordult és odaszólt: — Szűgyben voltam a katonámnál.
Tülle kergetett el a riadó.
Hát nem lőtték a szügyi utat a csehek?
Bizony lőtték, — felelte a leány — de most már vége van.
A szőlőhegy elhallgatott.
Csak a vörös ágyúk dörögtek.
Onnan túlról nem felelt semmi.
És ez a csend nem olyan volt, mint mikor élő ember hallgat. így a halál szokott hallgatni.
Valami meghalt, összetört.
Szörnyű feszültségben elpattant egy abroncs, mely körülfogta és elzárta a vörös hullámot.
A hullám szétömlött, eddig érintetlen kis tanyák, falvak, lábon maradt kastélyok szépsége felett.
Szegények, akik odaát vannak!
Szegények, akik rájuk rohannak.
Magyarok mind és csak a szenvedés és a halál az övék.
A győzelem Trockij ügynökeié.
Ügy éreztem, mintha a hontalanság országútja kinyúlt volna előttem, bele a bizonytalanságba, talán túlra a határokon.
Mire várjak még itt tovább?
Most már nincs értelme.
És a szemem kinézett valamerre, ahová nem látni.
Közben az innenső parton is elhallgattak az ágyúk.
És a gyarmati úton batyuk alatt görnyedve sok furcsa kis alak igyekezett visszafelé.
Mire közelebb értek, láttam, hogy katonák.
A túlsó part falvaiból , a szőlőhegyekből jöttek vissza a győztes vörösek, fogyásig megrakodva zsákmányolt és rablott holmival.
A megfutamodott csehek állásaiból batyukban hozták a rizskását, gyufát, dohányt , zsákszámra hozták a szárított szilvát, hordókban a rumot, bort, mézet.
Egy zsidó frontmegbízott elvtárs kocsit is szerzett odaát.
Megrakodva jött és megint fordult.
Láttam, amim végighajtott az utcán.
A katonák pedig röhögtek: Üldözze a cseheket Kun Béla!
Széles jókedvükben voltak, egyik-másik tántorogva bukdácsolt.
Dél felé járt az idő, mikor a vörösek vígságába váratlan távol lövések csattantak bele.
A gépfegyverek megszólaltak a szőlőhegyen.
A folyó irányából egy katona rohant a múzeumkert felé.
A sapkáját elvesztette, a haja lobogott, az arca szürke volt a rémülettől.
— Visszajöttek a csehek!
— A kiáltás bekapkodott a nyitott ablakokon, végiglódult az utcán.
— Ott vannak megint a szőlőhegyen!
Elfogták a mieinket!
A csehek csakugyan visszamentek a szőlőhegyre.
Hatvan vöröst ott leptek a dézsmánál.
A sebesülteket agyonverték.
Senki se hozta el őket a harctérről.
A proletárhadsereg nem törődik a sebesültjeivel.
Nem tartja számon a halottjait .
Aki odakinn elesik, névtelenül kerül gödörbe, ismertető cédulája nincs és a hantja jeltelen marad. . .
A túlsó part lövöldözött, de az innenső nem felelt.
A trombita hiába fújt riadót .
A vörös hadsereg rizskását főzött és rumot ivott hozzá.
Néhány proletárasszony, akinek semmi se jutott a zsákmányból, csípőre tett kézzel szidalmazta a katonákat: — Persze, cudarok, ha húsosztás van, meg tejet mérnek , akkor mind ott vagytok legelői.
Akkor kiabáltok, hogy ti vörösek vagytok, akkor elviszitek a tejet a gyerekek elől.
De mikor a cseheket kellene kergetni , hazaszaladtok a lopott holmival.
Ott hagyjátok nekik a hegyet.
A katonák legtöbbje részeg volt.
Berúgtak még az éjjel, a támadás előtt.
Mialatt gyülekeztek, cigány húzta nekik és rumot kaptak.
"A pálinkabutítás volt a burzsujok fegyvere", — üvölti a vörös sajtó.
"Az alkohol a proletár legnagyobb ellensége", — hirdetik minden falon a kommunista plakátok .
De a proletárdiktatúra leitatja az osztályöntudatos proletárhadsereget, mikor hiábavaló halálba akarja kergetni.
Május 31 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE