Reggelre a csehek észrevétlen, lopva, még a szőlőhegyről is elpárologtak .
Megfutottak a silány vörösek elől...
Ugyanazok a csehek, akik öt hónap előtt leindultak a zólyomi hegyekről és bántatlanul elvették Pozsonyt és Kassát, a bevehetetlen büszke Komáromot országunk egy harmadát, el messze Máramaros felé.
Vajion hogy futottak voina, ha a limanovai huszárok és a gorlicei honvédek mentek volna ellenük? ...
De Károlyi hadügyminisztere nem akart katonát látni!
Nem akart határunkat védő katonát látni az a Linder Béla, aki mostanában, egy vörös csapatszemlén, Böhm Vilmos, Pogány-Schwarz és Landler elvtárs fegyveresszolgái előtt hangosan, dicsekvőn kiáltott fel: ^ Látjátok, ezért kellett szétkergetnünk a rég] hadsereget . .
Keserves haragomban nekiszorítottam a két öklömet a homlokomnak.
Rimaszombat, Ipolyság a vörösek kezén van és telettünk is az összes magaslatok.
A katonák két tábori ágyút és géppuskákat zsákmányoltak.
A cseheket álmukban lepte meg a támadás.
Félmeztelenül menekültek és akik közülök fogságba kerültek , azokon sem volt ruha.
Cseh egyenruhákkal, csizmákkal megrakott parasztszekerek zörögnek a hidakon.
Éjjel nem tudtam aludni.
Vonat fütyült az éjtszaká- ban.
Ilyenkor sohasem járt erre vonat.
És abban a pillanatban azokra gondoltam, túl az Ipolyon, akiket nem is ismerek és mégis féltek.
Mire felébrednek, ott lesz a fosztogatók vonata , mely viszi a rettentő vörös járvány fertőzését, a zsarnokságot, a forradalmi törvényszéket.
Visszafelé pedig majd hozza a túszokat, emberek boldogságát , vagyonát és kenyerét.
Az óra ütött.
Fél kettő .., Megint hangzott egy elnyújtott fütyülés.
Az ütközők összeverődtek, a kapcsolóláncok csörömpöltek a sötétben.
Szállítják a bilincseket, rázzák a tolvajkulcsokat.
És a vonat csak kúszik az éjtszakán át.
Isten legyen irgalmas mindannyiunknak.