Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
XV.
Nagy megütközést keltett a Pávay Kornél hirtelen távozása.
Reggel még semmit sem szólt s este mindnyájunktól elbucsuzott.
Sürgős levelet kapott, minek folytán el kell utaznia.
A mama reám tekintett.
Juci néni a mamára.
Nem értette senki e gyors távozás okát s szegény anyám egészen oda lett.
És mikor egészen megzavarodva körültekintett s szemei a Szentgyörgyiné kárörvendő szemeivel találkoztak, melyek oly világosan kifejezték , hogy: »Ugy -e megmondtam, vigyázz a leányodra« - akkor még jobban oda lett.
Az egész hölgyközönség kétségbeesett, hogy a hires gavallér majd elmegy és nem lesz itt az Anna-bálon, a hol pedig mindegyik leány és fiatal asszony legszebb ruhájában fog megjelenni s minden báját kifejti, a mivel csak férfiakat hóditani szokás világ teremtése óta.
Csak legalább addig maradna.
- Visszatérek; szólt a gavallérok mintaképe.
S a cicuska-mucuskához fordult:
- Hisz tudja, hogy az első négyest magával kell táncolnom.
Azután meg hozzám fordult:
- És magával.... ugy -e, magával a másodikat?
Hangja oly könnyed és tréfás volt, mintha semmi sem történt volna köztünk.
De én nem hittem, hogy visszatér s ugy bucsuztam el tőle, hogy soha sem látom .
Észrevette, hogy ellágyultam s mosolygott.
Furcsák vagyunk mi leányok.
Ha valaki szerelmes belénk, hát azon mindjárt ugy sajnálkozunk, hogy csupa sajnálatból készek vagyunk férjhez is menni hozzá.
Láttam már én ilyet eleget s akárhány boldog házasságot tudok, a melyik igy keletkezett.
Hiszen az az én tervem is, amelyet már egy idő óta forraltam magamban, ilyenfélén alakult.
Egy derék embert és egy derék leányt akartam összehozni, akik nagyon jól egymáshoz illenének.
Egyik sem valami nagyon fiatal már, de mindegyiknek a szivében elrejtve van még annyi szeretet, a mennyi egy boldog házassághoz szükséges.
Persze, hogy nem szólottam egyiknek sem, mert ha én ezt előre elárulom, akkor az egyik, az a gyöngéd érzésü leány visszahuzódik, a másik pedig, az a misanthrop férfi talán a világ végére szökik.
De igy lassanként, a nélkül, hogy ők maguk észrevették volna, szépen belementek az én hálómba, a mit oly ravaszul vetettem ki, hogy a tanár ur előtt mindig Melittát dicsértem, Melitta előtt pedig a tanárt, aki csodálatosan kezdett kivetkőzni világgyülölő hangulatából s agglegényes szobásaiból.
A sált már letette nyakáról, már nem félt a meghüléstől és nem is hült meg.
Járása már nem volt oly előre hajló, nem görbitette meg nyakát s egészen kiegyenesedett .
Ruhájára nagyobb gondot kezdett forditani s nem állt már rajta minden olyan lomposan , mintha vasvillával hányták volna rá.
Minden jel arra mutatott, hogy tetszeni akar valakinek.
S ki lehetett volna az a valaki más, mint Melitta?
Néhány nappal az Anna-bál előtt berándult a szomszéd városba s mikor onnan visszatért, alig ismertünk rá.
Hosszu rendetlen haját, szakállát lenyiratta .
Formátlan nagy cipőjét ujjal, nyalkával cserélte föl s táskájában egy egész világos szinü angol flanell öltözetet hozott magával, olyat, mint a milyet a doktor viselt , de sokáig nem merte fölvenni, hogy kinevetik, csak a táskájában tartogatta.
Mosolyogva szemléltem mindezeket a jeleket s Melitta maga is látta, mikor a tanár kicsinositva haza jött a szomszéd városból, Melitta elpirult.
Én ugy tettem, mintha nem venném észre.
Megint elkezdtük a régi sétáinkat s csónakázásainkat együtt a tavon és láttam, hogy tanárunk milyen boldog s hogy fiatalodik meg szemlátomást, napról-napra jobban.
És ez oly örömet szerzett nekem is, hogy daloltam jókedvemben s megtáncoltattam otthon este a kis öcséimet.
A mama föl nem foghatta, hogy lehetek oly jókedvü, mikor ő ugy aggódott, hogy Pávay Kornél talán már vissza se jön?
Itt hagy bennünket csúfságra, mikor már az egész fürdőben beszéltek rólunk s hirét fogják vinni mindenfelé és ő már apának is megirta , hogy milyen szerencsém akadt.
Ujjal fognak reánk mutatni s a mama már most is szégyel kimenni az emberek közé.
De én nem birtam túláradó jó kedvemet elfojtani.
- Hát még a te lakodalmadon, Melitta, akkor lesz még csak igazán jókedvem!
S egyre ölelgettem Melittát.
- Hagyj már békét, - szólt az pirulva; - hiszen tudod, hogy én sohasem megyek férjhez.
Fiatal már nem vagyok, szép sem vagyok; ugyan ki venne el?
De én nem hagytam:
- Fiatal is vagy, szép is vagy és olyan áldott jó vagy, hogy egy csepp esze sincs, a ki mindnyájunk közül nem téged választ.
Szerencséjének tarthatta volna bárki, a ki őt választja; de mikor a férfiak, édes istenem! olyan oktalanok ebben a dologban, mintha teljesen meg volnának verve vaksággal.
S ha nem volna itt ez a mi tanárunk, a ki mégis csak okosabb mint a többi, igazán nem jutna eszébe senkinek ez a derék leány, mert mindenkinek az esze csak az olyan kacér teremtéseken forog, mint a cicuska-mucuska meg az a kuglizó két fiatal asszony, vagy az olyan fönhéjázó bábukon, mint a Szentgyörgyi leányok.
Horváthné sejti, hogy én miben sántikálok s ugy látom, nincs ellenére a dolog; de az én anyám nem tudja.
Juci néni sem tudja s szörnyen megbotránkozik azon, hogy mit sétálgatunk és csónakázgatunk mi annyit azzal a professzorral?
- Csak nem akarja a lányod ilyen emberrel bekötni a fejét?
Na hiszen, gyönyörü parti!
A mama megrémült.
Alig birom megnyugtatni:
- Ugyan, édes anyám, mit gondol?
- Persze, persze, - nyugszik meg végre az én jó anyám, - hiszen apád lehetne.
Mosolyognom kellene rajta, hogy lám ezt olyan természetesnek találja a mama, mig Pávay Kornélnál, aki szintén olyanforma idős lehet, az a negyven év nem jön semmi tekintetbe.
De nem bántom az én jó anyámat, hiszen tudom, hogy csak az én boldogságomat akarja, persze, hogy más uton, mint én, de majd csak megegyezünk valahogy.
Juci nénit már nehezebb megnyugtatni, ha egyszer gyanakszik valakire.
Neki természetében van a gyanakodás.
Kitünő vizsgáló biró lett volna belőle, ha férfinak születik.
Ő nem ad a korkülönbségre semmit, mert az ő véleménye az, hogy ha egyszer egy leány megbolondul, nem néz az semmire.
- De hiszen én nem akarok megbolondulni, Juci néni!
Fejét csóválva nézett reám:
- Nem -e?
Hát akkor mást se bolondits.
- Nem is én, - viszonzám, - Hát nem érti meg, Juci néni?
- Ugy?
Hát Melitta?
Megértette, de nem hagyta abba gyanakodását:
- Az ördög nem alszik.
Annak a ti pocsék embereteknek is gusztusa támadhat valami fiatalabb leányra.
De ez csak olyan haszontalan beszéd, a milyen Juci nénitől kitelik s engem nem zavar abban, hogy folytassam az én nagy tervemet, melynek sikerülnie kell.
Mire észreveszed, már akkorra összeboronáltalak én titeket, édes Melittám!
S olyan kedvem telik ebben, hogy majd fölforgatom a csónakot, melyben vigan uszkálunk a kis tavon.
- Vigyázzon, - kiált reám a tanár tréfás ijedtséggel; - biz isten, fölforgat bennünket.
- No, melyikünket mentené meg akkor? - kérdeztem hóbortos kedvemben.
A tanár elpirult és Melitta is elpirult, egyszerre mindaketten.
Nevettem a komoly férfi zavarán:
- Oh, ne is szóljon.
Ugyis tudom.
Hebegett valamit, hogy mindakettőnket egyszerre.
- Lári-fári, - mondtam én.
- Melittát talán elámithatja ilyen beszéddel, de engem nem.
Én belátok a szive közepébe.
Nagyon mulattatott, hogy olyan hüledező csaknem ijedt arccal tekintett reám, mintha valami szörnyü dolgon kaptam volna rajta.
Ebből a zavarból aztán nem is tudott kibontakozni többé.
Beszéde elakadt.
Lesütötte szemeit s nem mert föltekinteni.
Mikor kiszálltunk s kezét nyujtotta, hogy kisegitsen bennünket a partra, éreztem , hogy keze reszket.
Hisz ez nagyszerü!
Kissé megbotlott ez alkalommal s kiejtett valamit az oldalzsebéből.
Az én nagyobbik öcsém lehajolt és fölvette, hogy odaadja:
- Tanár bácsi, elvesztette!
A tanár ur arcza lángba borult egyszerre s hirtelen elkapta Ödöntől a fotograf-arcképet, mert az volt; de nem birta oly hirtelen elkapni, hogy az én fürge szemem meg ne látta volna, kinek az arcképe.
Az én arcképem volt.
Jól láttam.
Az enyém.
Hol vette?
A fiuktól szerezte -e, vagy kilopta a Melitta albumából?
Ez most mellékes kérdés.
De hogy ott hordja a szive fölött, az bolond egy história.
No hiszen szépen vagyunk.
Mit csináljak már most?
Ez a szerencsétlen nem Melittába , hanem énbelém szerelmes.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE