Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
Milyen hosszú tud lenni az út egy karosszéktől az ablakig.
Lassan húztam a lábamat és a napsütésben a bot kampóján olyan szokatlan és halvány volt a kezem, mint egy idegen dolog.
Minden meglepő és furcsa lett.
Az utca képe tágas nagy messzeségnek rémlett.
Szerettem érezni az arcomon a napot.
Odakinn doboltak.
A kertekből, mint a szöcskék, ugráltak elő a gyerekek.
Hírszerzők.
Fitos orrú kis ellenforradalmárok.
Tanárok, hivatalnokok, vasutasok gyerekei.
Az ablakokból asszonyok dugták ki a fejüket és átköszonget- tek egymáshoz.
Egy paraszt cselédke, mint egy fiatal nevetés himbálódzva színesen jött az Ipoly felől.
A dobos a rni utcánkba ért.
Unottan verte a dobot, aztán várt, körülnézett.
Senki se jött.
A gyerekek azarcukat fintorgatták a háta mögött.
Rekedt hangja szaggatottan, mint a buborékokat fújta a szavakat a levegőbe:
Közhírré tétetik: Először... akinek szeges drót, ásó, kapa van a birtokában, az szolgáltassa be déli 12 óráig a városházára.
Aki ezen rendeletnek haladéktalanul eleget nem tesz, az forradalmi törvényszék elé állíttatik.
— Három száraz dobszó verte le a hangot.
A kis cseléd ide-oda ringatta a csípőjét és szemtelenül kiáltotta: — Tyű ha, de meg vagyunk ijedve, tíz évre terjedő halálbüntetés!
Mindjárt beviszlek!
— mondotta a kikiáltó.
Húsz évre terjedő akasztás.
Jó éjtszakát, Vince bácsi.
— Az asszonyok nevettek, a gyerekek megint úgy ugráltak, mint a szöcskék.
A dobos vállat vont.
És déli 12 órára csakugyan be is szolgáltatott Nógrád vármegye székhelye három ásót a direktóriumnak.
Frank elvtárs kijelentette, ha a visszavonuló vörös hadsereg mögött bemerészkednének a csehek: "utolsó csepp vépg fogja védelmezni a várost".
Az utolsó csepp vér alatt az elvtárs természetesen a mások vérét értette.
A katonák dühbe jöttek, mikor ezt meghallották és dühükben lecsapkodták a városháza előtt a földre a puskát: "Előbb előre hajtottak, aztán vissza" — és rettentően káromkodtak.
Frank elvtárs megijedt.
Közben valószínűleg a három ásó is eszébe juthatott és lemondott a hősi védelemről.
A katonákat már hiába biztatja a kormányzótanács "A vörös hadsereg minden katonájához" intézett kiáltványában: "A proletár haza érdekei most nem azt parancsolják nektek, hogy előre menjetek.
Még nagyobbáldozatot követel, hogy hagyjátok el a diadalmas csatában elfoglalt területeket.. ."
Hiába ígéri, hogy küzdelmük még sem volt céltalan: "a csehszlovákoktól elfoglalt területek helyett a proletár haza megkapja a jóval termékenyebb és nagyobb Tiszántúlt".
A katonák hátizsákjukkal kis csapatokban csak egyre jönnek a túlpart felől és hajtják maguk előtt a sok rab- lótt marhát.
Frank elvtárs is szervezi a túlsó part kiürítését.
Leginkább a kastélyokat ürittéti ki.
Gróf Keglevich ipolykürti kastélyát és a kékkői gróf Almássy várat sietve rabolják a vörösek .
Balassagyarmaton még tétováznak.
A direktórium nem tudja, semleges zónába esik-e a város vagy továbbra is a tanácsköztársasághoz tartozik.
A kormányzótanácstól , úgy mondják, alig jön hír.
A falvak izgatottak.
Docsókeszi községben agyonverte a nép a propagandaszónokot.
Sorozásról nem mernek többé beszélni.
Majd ha megérkeznek Pestről a Lenin-fiúk.
Sajátságos nyugtalanság van megint a levegőben.
Sok kocsi jár a csendes utcán .
Falusi arcú, gondtelt emberek ülnek a kocsikban.
A túlsó part jön át elintézni ügyes-bajos dolgát, mielőtt le találna zuhanni a cseh sorompó és kettészeli újra Nógrád útjait.
Ennek a sorompónak a zuhanása számomra is jelent valamit.
Most még átjuthatnék az Ipolyon, a cseh megszállás elömlene felettem és én túl lennék a vörös ország határán.
De a józan ész szerint június 28-án anélkül, hegy akkor tudtuk volna , eldült minden tanácsköztársaság sorsa.
Versailles-ben aláírták Németország küldöttei a szörnyű békét.
A spartakisták , Leninek, Kun Bélák terve ott kezdett omladozni és a német nép bukásábannagyobbnak mutatta magát, mint ellenségei a győzelemben.
Láttam a hű és hősi népet, mikor elhozta fegyvereit a Kárpátok alá, láttam a német katonasírokat a Duna mentén, az erdélyi határon.
Láttam őket hatalmasan és sebesülten, de mélyebb hálával soha sem gondoltam a német népre, mint mikor a győztesek győzelmével szemben az ember győzelmét írták fel a szörnyű béke alá.
A világháborút az entente döntötte el, a világforradalmat Németország döntötte meg.
Az entente legyőzte Németországot, a világanarchiát Németország győzte le.
A józan ész szerint...
De ha mégis nyújtani bírnák a vörös uralom napjait?
Ha hónapokról lenne még szó?
Azok, akik menedéket adtak, szűkre szorított kis otthonukban helyet adtak nekem , megosztották velem kifosztott éléskamrájuk megmaradt készletét, most is tartóztatnak.
Várjunk, van még idő határozni — mondotta Huszár Aladárné.
Ha valami jó alkalom kínálkoznék, — szólt közbe a férje.
— Egy megbízható kocsi, amelyik átvinné az Ipolyon.
A szenvedések nehéz hónapjai úgy összekapcsoltak, mint testvéreket.
Döntsön a véletlen.
Az elodázott elhatározásra egy kis megkönnyebbüléssel folytattuk a napot.
Mikor alkonyodni kezdett az Ipoly felett és az emberek visszabújtak házaikba , hosszú hetek után megint átléptem a küszöböt.Lassan mentem, botra támaszkodva.
A folyó felett könnyű szél fujdogált.
A fűzek, mint ezüstzöld madarak ittak a vízből és a szellőben meg-megberzengették fénylő tollúkat.
A földekről emberek jöttek hazafelé.
Kapát hoztak a vállukon.
Az esteli harangszótól bongott a levegő.
Sajátságos gyengeséget éreztem és az a gyöngeség valaminő vértezetienséget rejthetett magában, mert minden, amit láttam, olyan közel jött, minden a szívemig ért.
Egy kő, amely a kerékcsapásban feküdt és fehéren csillámlón ketté törött a kerék alatt.
Egy kis poros virág az árokszélen.
A harangszó és messze lenn a híd, amelyen át kellene mennem ,..
De nem bírnék.
A bot már nem volt elég.
A lépésem bizonytalan lett, Huszár Aladárné vezetett.
— Hogyan is engednélek.
Hiszen még beteg vagy.
A nap lement a honti hegyek felett.
És mintha a napszállta mögött nyitva maradt volna az égen egy kapu, a felhők között tündérkert látszott a mennyek magasán .
Lázas, beteg napok négy szűk fala után a rég nem látott szépség.
Rejtélyes ipolymenti alkonyat.
Túl a nap kapuján óriás lilakék, rózsaszínű hortenziák.
Egy kert virágzott fenn az égen.
Virágzott. . . elvirágzott.
Az utcánk szegletén leselkedőn ácsorgóit az örökös börtönőr.
Egy vörös katona.Július 2 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE