N z embereket megállítják az utcán.
~ \ —— Elő a pénztárcával!
A forradalmi kormányzótanács 91-ik rendelete életbelépett: "Az Osztrák-Magyar Bank 50, 100, 1000 és 10.000 koronás bankjegyei folyó évi július hó 1 -tői kezdődően forgalomképességüket elvesztették.
Aki ezentúl fizetésül felhasználja , elfogadja vagy fölváltja, forradalmi törvényszék elé kerül.
A kiszabandó büntetésen felül a tettes birtokában talált összes ilyen bankjegyek elkobzás alá esnek.
A feljelentőt jutalmul az elkobzott összeg értékének fele része illeti ^.
Detektívek cirkálnak és önkényesen koboznak a kószáló vörös katonák is.
Szuronyt szegeznek: — Elő a pénztárcával!
Ki a zsebből!
Tilos a kék pénz!
— És elszedik az Osztrák-Magyar Bank jegyeit.
Egyikmásik emlékül a tárcát is megtartja.
De a fehérhátú pénzt röhögve visszaadják.
A vörös plakátok pedig csak hirdetik a falakon: "A szociális termelésből fakad a jólét."
A tanácsrendszer, miután az állampénztárt, a páncélszekrényeket , magánlakásokat és a fiókokat kitermelte, hozzáfog a zsebek kitermeléséhez.
A marxizmus, mint ahogy nem bírta el politikai koncepciója megvalósulását, nem bírja el gazdasági koncepciója megvalósulását sem.
A kormányzótanács az aprópénzhiányt akarta megszüntetni.
Vas húszíillé- reseket rendelt hat budapesti lakatosműhelyben.
És egy darab hűszfilléres előállítása 1 korona 40 fillérbe került.
A pamflet-teória összedü! a napvilágon.
Politikaimegvalósulásából soha nem látott zsarnokság és gyilkolás lett, a gazdaságiból csőd és rablás.
A zsidók már napok óta suttogták — érvénytelen lesz a kék pénz és ijesztgették az embereket.
Ma reggel virradattal kimentek az asszonyaik az Ipoly hídjára és megállították a falvakból beporoszkáló bátyus parasztasszonyokat.
Egy túlparti anyóka jött be az udvarba, mesélte, hogy a zsidó asszonyok mégis jó szívvel vannak a néphez.
Felolvasták a hídnál az új törvényt a kék pénzről.
Aki vissza nem fordult, azét szívességből ki is cserélték, hogy forradalmi törvényszék elé ne kerüljön.
Neki is adtak egy kék ezresért három darab 200-as bankót.
Igaz, hogy fehérhátú és az ura nem szíveli a házban, de hát a katonák úgyis elszedték volna az utcán, ez is jobb a semminél.
Huszár Aladár benyitott az ajtón.
— Mi történt?
Valami baj van?
— Nem, semmi.
— A feleségét kereste.
Tanácskoztak egymással, aztán visszatértek .
Éreztem rajtuk, hogy látják a nyugtalanságot a szememben.
— Az Ipolyon túlról átjött egy megbízható kocsi — mondotta Huszár Aladár.
— Azon átszökhetnék ...
Már nem kell hát töprengnünk.
A véletlen határozott.
— Nincs jogunk, hogy visszatartsuk.
Odaát biztosabb.
És könnybelábadt az ő szemük is.
Huszár Aladár elment, hogy felhajtsa a kocsit.
Én pedig összecsomagoltam szűkös poggyászomat.
Lassan ment.
Minden kis holminál eszembe jutott valami, éreztem minden mozdulatnál, hogy még beteg vagyok.
Hol húzom meg magam estére?
Búcsúzni jó barátok-tói, újra menni elfele az otthontól, újra kopogtatni idegen ajtókon .
Védelmet kérni csehektől . . .
összerázkódtam.
Meddig tart még, meddig bírom?
Mikor elkészültem a csomagolással, leültem egy székre és visszatartottam a lélekzetemet.
Erősen akartam gondolkozni azon, hogy mit is fogok tenni.
Pénzem alig van.
A cipőm is rongyos.
De azért mégis el kell jutnom valahogy Nyitrába .
Onnan Bécsbe lehetne kiszökni.
És ha meggyógyulok, talán dolgozhatnám.
Talán . . .
Szeged . ..
Ügy elfáradtam, míg végig gondoltam.
Dél lett. . . délután . ..
Huszár Aladár nagy zajjal jött.
A szeme nevetett.
— Velünk marad!
— Elment a kocsi, nem találtam meg.
Döntött a sors.
— Itthon maradsz, minálunk — szólt halkan a felesége.
A végzet kocsija elment.
Ezóta ki tudja merre jár.
Talán jót jelent, talán azt jelenti, hogy már nem tart soká.
— Ha a rossz napokat együtt éltük át, — mondotta Huszár Aladár — szeretném, hogy a jó napunk is közös legyen.
Összemosolyogtunk.
Most már mind a hárman tudtuk, hogy a szenvedés erősebb kapocs tud lenni az örömnél.