Dorradalmakat kezdődésnek, ifjúságnak és virra-
1 datnak nevezik az emberek.
Pedig a forradalmak nem reggelek.
Nem a keletkezés káosza, nem az új kor legelső órája teljesül, hanem az elöregedett kor rémlátó , bomlott utolsó órája, melyben eltorzul az idők arca.
Nem virradat ez!
A forradalom a lezáruló kor éjféli haláltusája, melyben véren és halálverejtéken át csak ködszerűen dereng a jövő víziója.
A forradalomban meghal az elöregedett kor.
És mire a szürkület zűrzavara elmúlik és mire reggel lesz, mindég újra gyerek lesz az ember és autokrata erő fogja kézen és vezeti vissza a rendbe, a törvénybe, a templomba, hajnali misére, Isten színe elé.
Aztán következik el a kor ifjúsága.
Álmodó idealizmus , szabadságharcok, művészetek ideje.
A kor virágot szed, szánt és kaszál, dalol és követi kedvese lépte nyomát.
Azután jönnek a kor férfiével.
Ipart , kereskedelmetteremt és hajóra száll, felszedi horgonyát és tengereken túlról hozza el Kincseit.
A kincsek nőnek, halmozódnak a feleslegek és kevesek kezébe összefutva, milliók nyomora fölé emelkedik az arany.
Baljóslatú sápadt világa mellett jön el az alkonyat.
Hervadt virágok erjedt szaga terjed.
Fülledt tivornyák, fenékig ürített poharak.
Kicsapongó vad dorbézolások, fiatalra festett öreg arcok, gúnyos kacagások órái ezek.
A templom harangja már csak időt jelez, a törvény csak az együgyűeknek való, a hagyományok ostoba dajkamesék.
Degeneráltak, terheltek, gonosztevők és elmebetegek bomlott agya uralkodik a fáradt tehetetlenek felett.
A tisztelet kivész, a kéz mely dolgozott, megáll és az éjféli óra közeleg.
Eljön a kiélt korszak iszonyú haláltusája.
Vér ömlik a földre, tűz lángol az égnek és a vér és tűz között meghal a kor . ..
A forradalmak nem hajnalok...
A forradalmak éjféli órák iszonyú haláltusái.
És mi szegény magyarok, hónapok óta egy ilyen mesterségesen felidézett haláltusának vagyunk a részesei.
A kor lezárul véle, de úgy érzem a szenvedésen túlról, valahol már útban van felénk az igazi reggel.