Olykor egy utcaszeglet is beszélni tud egy egész városról.
Ma reggel ott a túlsó oldalon katonák verődtek össze.
Az egyik mondott valamit, közben elkeseredetten legyintett a kezével.
A többi iehorgasz- tott fejjel állt és a kövezetei nézte .
Aztán nem volt többé vörös virág a sapkájukon.
Letépték és az út közepére hajigáiták.
Kisvártatva láttam őket, hogy hátizsákkal kifelé indultak a városból és eltűntek a száras tengeriben.
Mindenki a vörös hadsereg óriási veszteségeiről beszél.
A hivatalos lap leplez: "Győzelmesen harcoló csapataink . .. feltartóztatására az egész román haderő. .. csapatainkat a Tisza mögé vontuk vissza.
Legnagyobb rendben, legkisebb véráidozat és anyagi veszteség nélkül ..."
— Huszonnyolcezer halott, — mondják a hírek.
És tízezer ember a Tiszába fulladt.
Igaz-e, nem-e, senki se tudja, de ha csak egyetlenmagyar életbe is került ez a hiábavaló szörnyű gonosztett, egy egesz nemzet lesz vádlója a bűnösöknek.
Könny futja el az emberek szemét, mikor erről beszélnek.
A Vas Somáknak már nem kell akasztófákat termelniük. elvégezte a magyar-irtást a tiszamenti tömeggyilkosság.
Sok a halott, a tisztek között is, pedig ki tudja hány, Szegedről álmodott utolsó éjtszakáján.
És míg ők meghaltak egy gyűlölt idegen eszme idegen zászlói alatt , Landler elvtárs, a vörös hadsereg főparancsnoka és a többi elvtárs biztos helyről, távcsővel nézték magyar munkások és földmívesek, magyar iparosok és polgárok halálát...
Az oláh győzelemért, a vörös vereségért, mindenért a magyar faj fizet.
És ennél tragikusabb magyar halál nem volt soha.
Ha még soká tart, már csak őrülteket találnak itt, mire vége lesz.
Óráról-órára ijesztőbb hírek kószálnak.
Budapesten Szamueily Tibor lép az előtérbe.
Magához akarja ragadni a hatalmat.
Eddig túienyhén kezelték a diktatúráá...
A terroristák hozzá pártoltak.
Mielőtt elvesztenék hatalmukat , bosszút akarnak állni a nemzeten.
A direktóriumok már megkapták a titkos utasítást.
Már összeírják a névsorokat.
Szamueily Tibor mészárlást készül rendezni a polgárság között.
Az iparosokat se fogja kímélni, a földműveseket se...
Sötét, fülledt várakozás meredezik a városban.
A túlsó partról is jönnek hírek.
A csehek megint felvonulnak.
Készülődnek.
És mondják, parancsuk van, hogy augusztus 3-án Vácott legyenek.
Innen egyre több katona szállingózik el .
Budapestről pedig csak egyre érkeznek a terrorlegények.
Nyolcvanan vannak már.
Az esti vonat érkezése után különös emberek lopakodnak a szürkületben az Ipoly felé.
Azelőtt magyarok menekültek erre.
Most többnyire zsidók lapulnak a házak mentén és csomagokat visznek.
A városházán is lázasan csomagolják a direktórium irattárát.
A zsidó elvtársak megint hirtelenében a háttérbe húzódtak.
Losonc kínzója, Szíjgyártó, most már korlátlanul uralkodik a város fölött.
Ma többek között elrendelte, hogy minden olyan egyén, aki bejelentve nincs és ittmaradását a direktórium indokoltnak nem látja, köteles Balassagyarmatot huszonnégy óra alatt elhagyni, különben forradalmi törvényszék ítél fölötte.
A budapesti illetőségűeket a fővárosba toloncoiják.
Hát újra kezdődik ...
A túlsó szegleten megint ácsorog egy ember és figyeli a házat.
Házkutatásokról beszélnek, ismét megéled a szörnyű kéz, amely keresett és mindég mellém nyúlt.
Rossz szerencse lenne, ha most találna rám, mikor talán már megvannak számlálva a napjai.
Mitévők legyünk? ...
És a terv ismét fölmerült.
Át az Ipoiyon, valahogy Bécsbe , ei Szegedre. . .
Hányszor gondoltam erre, aztán leküzdhetetlen akadályok, az irtózat, hogy tulajdon hazám földjén kének menedéket csehektől, szűkös anyagi helyzetem, betegségem mindig újra feltartóztatott.
— Várjunk, meglátjuk, hogy alakul a helyzet, — mondották barátaim.
Egyszerre a szügyi ház jutott eszembe ás minthamég mindig mondaná, amit első nap mondott az idegennek: "Jói tetted, leányom, hogy hozzam lőtték*.
Nem akartam búcsűtian menni, ha úgy fordulna, hogy mégis mennem kellene.
És még egyszer iáttam a kertet, a házat és az úrnőt.
Mikor utóiszor arra jártam, lábon állt a termés, most már búzakeresztek között aranyban gázolt a tarión a nyár.
Aztán felzöidüit a szügyi kert.
A tisztára sepert udvar már nem volt katonák országúti a. Elmentek mind.
Az alsó ház falán futórózsák, nyíltak.
A kút tájékán kisarjadt a legázoit fű, a terraszon zöld növények és kerti bútorok álltak az egykori muníciós- ládák helyén.
A trénszekerek sok kerékvágása, a szenny és piszok de hirtelen eltűnt...
Vájjon másutt is így lesz?
Mielőtt elmentem, bejártuk Jolánra nénivel a kertet.
Egy pillanatra megálltunk a fáknál, melyeknek a résen a trombitás huszár képe átsuhant a vörös katonák között, a bokroknál, melyek eltakartak Pogány autója elől.
Mennyi minden történt azóta ...
A fák mélyen zöldek és komolyak lettek.
A kert már túl volt a nászéjtszakáján.
Lehervadt róla a koszorú, el- virágzottak a legszebb virágai.
Isten vele, Jolánta néni!
És a kertre is visszanéztem.
Mintha bokrétát szedett volna a szemem, búcsúzóul összeszedte a fák és bokrok emlékeit.
Sohasem fogom elfelejteni.
Zvlialatt az emberek börtönt és kötelet szántak nekem, ez a kert ideadta a tavaszt.
Aztán nem látszott többé.
A balassagyarmati kis pályaudvaron katonák lótottak .
Fegyvereket dobáltak fel a vasúti kocsikra.
— Kiürítik a várost, — mondotta egy vasutasmunkás és gúnyosan nevetett.
Ekkor vettem észre, milyen szokatlanul nagy mozgalom van a különben csendes állomáson .
Nyílt pályán halomba dobált ládák és zsákok között elszállításra készen hintók , ágyneműek, gépfegyverek, zongorák álltak a vaggonok előtt.
Az utcák csendesek voltak, csak egy-egy kapunál várakozott szekér és siető emberek össze-vissza holmit raktak fel.
Szökdösnek!
Pedig Landler elvtárs vörös íö- parancsnok a 29-i Népszavában még azt közöltette harctéri jelentésében, hogy: "A frontokon a helyzet változatlan
A szegedi kormány ellen a düh paroxizmusa tombol a vörös lapokban: "Csalók , gazemberek, hazafiak .. " üvölti Kun Béla sajtója, míg óvatos kis röpcédulák vándorolnak kézről-kézre.
Szegedi repülők hintették le a Dunántúlra: "Közeledik a megváltás órája!
Készüljetek és támogassátok a nemzeti kormányt!" .«.
A város mereven hallgat az arcára ragasztott temérdek vörös plakát alatt .
Hallgat, mintha el akarná titkolni a gondolatát.
De odabenn a csukott ajtók és ablakok mögött összedugják a fejüket az emberek.
A vágy mesél.
És az elviselhetetlen gondolatot, hogy oláhok segítségére szorulunk, átszövi a képzelet és a reménység: Szegedről már elindult a nemzeti hadsereg !...
Egész vörös zászlóaljak mennek át hozzájuk, lerakják a fegyvert .
Az oláhokkal fehér magyar csapatok jönnek.
Talán már holnap ...
Mindenki tudott valamit és a kínban és nélkülözésben lefogyott szegény emberi arcok egy-egy pillanatra visszakapták egykori kifejezésüket: — Hallottátok I. ..
Budapesten a főváros katonai főparancsnoka, Haubrich elvtárs riadóra készíti elő a lakosságot, ha a proletárdiktatúrát veszély fenyegetné.
Plakátokat ragasztanak ki megint az egész városban:
..
A riadókürtök megszólalása után egy órával az utcán senki se tartózkodjék ...
A vörös katonák a laktanyákba, a munkások a munkászászlóaljakhoz tartoznak sietni.
A villamosvasutak, a riadó kürtök megszólalása után egy órával összes kocsijaikat bevonják ...
Az összes üzletek és nyilvános helyiségek azonnal bezárandók, úgyszintén az összes ablakok és kapuk is.
A riadóval egyidejűleg kivételes hadiállapot lép életbe . .."
Ilyen rendszabályokhoz nem nyúltak eddig.
Sem az oláhok májusi támadásakor, sem a júniusi ellenforradalom idején.
Zavarosan kaszálódnak a hírek.
Anyámra , testvéreimre, barátaimra gondolok.
Akik Budapestről jönnek, a visszaözönlő vörös hadsereg bomlásáról, anarchiájáról, terrorcsapatok zendüléséről, Szamuelly egyeduralmáról beszélnek.
Már nem lehet eligazodni: A fehér csapatok közelednek !
Az oláhok előnyomulnak a Tiszánál.
A diktatúra belsejéből omlás, recsegés hallatszik.
Az ententehatalmak nyilatkozatot küldtek.
És a kormányzótanács sajtójában közölni kénytelen.
Pedig ez már nem a tanácskormánynak, nem a proletárdiktatúrának szól.
A szövetséges és társult kormányok végre a magyar néphez fordulnak ...
A vörös sajtó: "Az entente nyilatkozata a blokádról !" cím alá rejti a hatalmak ízenetét, melyben kijelentik: "igen kívánatosnak tartanák, hogy a magyar néppel békét kössenek ..."
De a béke csak abban az esetben állhat helyre, ha a magyar népet olyan kormány képviseli, "mely valóban a népakaratot reprezentálja, nem pedig olyan, amelynek hatalma a terroron nyugszik".
Négy és fél hónap kellett ehhez!
A győztesek békéje szempontjából Károlyi Mihály után Kun Béla is hasznos munkát végzett.
Tönkretette Magyarországot és kifosztotta utolsó erőforrásaiból.
A párisi békekonferencia nagyhatalmai most már átvehetik az ellenállásra képtelen zsákmányt és fenntartás nélkül kifizethetik ezeréves tulajdonunkból kis szövetségeseik benyújtott háborús számláit...