XVIII.
Mi természetesen itt maradtunk, mert hiszen a hires gavallér ujra megjelent a láthatáron s a mama még nem mondott le a reményről.
Kinek a kedvéért jött volna vissza Pávay Kornél, ha nem az enyémért?
Kinek a kedvéért maradna itt, ha nem az enyémért?
Ez oly világos volt a mama előtt, hogy a kétszerkettő sem lehet világosabb.
Mert Pávay Kornél valóban itt maradt.
Én nagyon jól tudom ugyan, hogy nem én miattam , azt is sejtem hogy ki miatt; de mégis oly hihetetlennek tűnik az föl énelőttem, hogy ez a gazdag, előkelő ur Hamupipőke miatt maradna itt.
Igaz, hogy rendkivül föltünt, a mit az Anna-bálon cselekedett, mikor táncolni vitte azt a leányt; de hát miért ne lehetett volna az csupán csak nagylelkü föllobbanás és miért kellene azért mindjárt rosszat gondolni, mint Juci néni, a ki azt mondja; ne beszéljenek neki olyan szamárságot, hogy nagylelküség?
- Szeretném tudni, elvitt volna -e engem táncolni nagylelküségből?
Már azt persze hogy nem merjük állitani, hogy Juci nénit is elvitte volna, mert ehhez a nagylelküségnek olyan foka szükséges, a mivel igazán nem tudjuk, hogy bir -e Pávay Kornél.
Elhisszük, hogy ha csúnya lány lett volna, bizony ott hagyta volna Pávay s nem nagyon bánta volna, hogy táncol -e vagy nem táncol?
- Hanem azért mégis szép volt tőle, - fejezte ki véleményét a mama.
Mert az én jó anyám ritkán meri szive sugallatát követni, de most mégis kimondta Juci néni csodálkozó fejcsóválása dacára is.
Sőt azon gondolkozott, valjon azt a leánykát nem kellene -e némileg szárnyai alá venni?
Az után a bál után, a hol Rozgony-Füred uralkodója s az ő egész udvara oly fényes kitüntetésben részesitették az addig mellőzött, lenézett fiatal leányt, talán nem volna már kockáztatott dolog, ha női részről is találkoznék egy előkelő asszonyság, a ki jelét adná nagylelküségének.
De ezt már nem merte Juci néni előtt kimondani, csak előttem ejtett el egy-két szót , melyek azonban, habár biztattam anyámat, következmény nélkül maradtak.
Igen, ha nem függene az embernek a feje fölött a Damokles kardja, a rokonok és jó ismerősök véleménye képében!
De az ember nem tudhatja, mikor szakad el az a cérnaszál s a mama rettenetesen óvakodik.
Én ugyan a magam részéről fityinget sem adok az összes Soóskuthy, Gedeőffy és mindenféle más hires, nevezetes familiák véleményére, ha én egyszer valamit jónak és helyesnek látok, de a mama reméli, hogy én is okosabb leszek, ha öregebb leszek s belátom, hogy nem az a kérdés, mi a jó és helyes, hanem hogy mit tart a világ jónak és helyesnek.
Egyelőre a mama csak a jóakaratu semlegesség terén maradt.
Most már gyakrabban találkoztunk Hamupipőkével, a ki úgy látszott nekem, mintha napról-napra szebb lenne.
Mintha az Anna-bálig csak egy rózsabimbó lett volna, mely most nyilik ki igazán.
A mama nyájasabban beszélt vele, mint azelőtt.
De a társaság többi része, láttam , hogy még merevebben huzódik tőle félre.
Mintha sértést követett volna el az egész társaság ellen, olybá vették szereplését az Anna-bálon.
Hogy Pávay és barátai , olyanok is, a kik más leánynyal, a jelen volt uri lányokkal egyáltalán nem táncoltak , mindig őt táncoltatták egész este, azt megbocsáthatlannak vették az úri nők.
Nem mondják, hogy nem nézték volna el neki, ha egyet-kettőt táncol is a társaságukban, természetesen magához illő sorsu táncossal; de hogy mint egy bálkirálynő, ugy viselte magát, az mégis több, mint a mennyit egy vendéglősné húga megengedhet magának.
Juci néni egyenesen a vendéglősnét tette felelőssé azért, a mit a húga cselekedett.
S a vendéglősné, a ki félt, hogy jövő évre elmaradnak e miatt a fürdővendégei , kipirongatta Idát, miért nem viselte magát szerényebben és illedelmesebben.
Nagyon gyorsan s kegyetlenül lehütötte mindez a szegény fiatal leány örömét s lelkét ujra a korábbi keserüség kezdte elfoglalni.
Kiéreztem azt szavaiból, láttam az arcáról, ámbár előttem rejtegette.
- Nincs bizodalmad hozzám? - kérdeztem elszomorodva.
Mert fájt nekem, hogy ily bizalmatlan lett anélkül, hogy én arra legcsekélyebb okot adtam volna.
- Miért faggatsz? válaszolt idegesen.
- Mit akarsz kivallatni velem?
Nincs semmi bajom.
De én láttam, hogy baja van.
Nyugtalan volt, izgatott volt.
Arcán az a pirosság is azt mutatta.
Egészen megváltozott.
Szeszélyes lett.
Majd hidegen bánt velem, majd meg a nyakamba borult.
- Ugy -e, te nem hagysz el engem?
Te nem vetsz meg engem?
- Hiszen szeretlek, édes kis Hamupipőkém, - mondtam én, megcsókolva a kis bohót.
Még akkor nem értettem, hogy mi változtatta ugy meg.
De nem sokáig kellett reá várnom.
Juci néni, aki előtt nem maradhatott semmi titok, mert kikaparta volna még a föld alól is, néhány nap mulva előnkbe állt:
- No, a ti gyönyörüséges kisasszonytok szép dolgokat müvel.
Az erdőben találkozik Pávay Kornéllal.
Nem akartam elhinni s eleinte a mama is ugy vélekedett, hogy Juci néni talán megtévedt.
- Én? - rontott nekünk Juci néni.
- Kövessétek meg magatokat.
Azért, hogy én pápaszemet hordok, jobban látok én, mint ti, nyavalyások.
Valóban a dolgot tagadni nem lehetett, mások is látták és hirét is vitték s mindegyik kitelhetőleg szörnyüködött rajta, mert mindegyik mérgelődött az Anna-bál miatt s mindegyiknek nagy öröme telt abban, ha a bálkirálynőt trónusáról lerángathatják.
- Na, hogy tetszik? - diadalmaskodott Juci néni.
De én védelmére keltem az én Hamupipőkémnek ne bántsák.
Nos, én nem ijedtem meg oly szörnyen attól a hirtől, még ha igaz is.
Sőt, ha be kell vallanom, még örültem neki .
Hisz ez pompás dolog.
Hát amit én csak ugy homályosan sejtettem, az megvalósul: Pávay Kornél szerelmes Iduskába.
Most értem hát, az Iduska nyugtalanságát.
Oh aranyos kicsikém, te is szerelmes vagy!
S olyan boldoggá tett ez a gondolat, hogy örömömben, mikor egyedül maradtam , körültáncoltam szobánkat és tapsoltam.
Azt hiszem, ha akkor előmbe kerül Pávay Kornél, neki is a nyakába ugrottam volna.
Ugy megszerettem, a miért ezt az én kedves kicsikémet választotta.
No, Hamupipőke, hát ugy -e mégis beteljesül a mese és eljött a tündérherceg, a ki téged fölfedezett, hogy te vagy a legszebbje vagy a legkedvesebb s most elvisz a kastélyába és lesz belőled tündér-hercegnő, a ki előtt mindenki leborul?
No ugy -e , kis Hamupipőke?
Milyen dicső nap lesz majd az, mikor a te fényes esküvődre megyünk s az a négy pompás ló, amelyre oly sovár szemmel tekintett annyi leány, a te hintódat fogja röpiteni, a melyikben te ülsz fehér menyasszonyi ruhában, fehér koszoruval aranyos hajadon.
S a kik most téged lenéznek, hogy fognak akkor bámulva és irigykedve föltekinteni reád!