Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
A/Tagányos lövés dördült el a közelben.
Aztán, mintha x A szitából szórták volna , sűrű fegyverropogás hallatszott.
A belső város irányából szaladó emberek közeledtek.
Gergely kocsis felesége lélekszakadva botlott be a folyosón.
— Nagy baj van, már elállták a katonák az utcánkat.
Szuronnyal kergetik a népeket a kapuk alá.
Egy pillanatra Huszár Aladárra gondoltam.
Csak nem fogták el ?
Feleségének sokan üzenték, ne mutatkozzék az utcán, mert bajba kerül.
Tudni akartuk, mi történik ?
Végzet iróniája.
Utolsónak én maradtam, aki közülünk még kibújhatott a házból.
A szembejövők izgatottan beszéltek.
A megyeház irányából jött mindenki, arra senki se ment.
Egy úr megszólított: — Forduljon vissza, nem lehet odamenni.
Űj terrorcsapat érkezett.
Egy halott is fekszik az utcán.
Tehát nem Huszárról van szó.
Megköszöntem a figyelmeztetését, de azért folytattam az utamat.
Szemközt megint futó alakok jöttek.
Egy cselédleány a falhoz dűlt és megoldódott cipőzsinórját kötözte.
Mi történik odabenn?
A leány lihegve felelte:
Piros sapkájuk van, tudom is én micsodák, tán franciák, borzasztóan lövöldöznek.
A lövöldözés ugyan ekkorra már megszűnt, de a
330leány izgatottságában még mindig arról beszélt.
Két iskolásfiú kukucskált ki egy kapu mögül: —* A zsidók lázonganak, — mondották titokzatosan.
A Vasút-utca teljesen néptelen volt.
Csak a lépésem hangzott.
A megyeház előtti téren csoportosan bőrkabátos alakok álltak.
A gépfegyverek körül szuronyok mozogtak a napsütésben.
Egy pillanatra megütközve néztem körül.
Most láttam először a teret.
Egészen másként képzeltem el.
A városházán nem volt torony.
Nyoma se volt az árkádos házaknak, a vén kútnak.
Kár, szebbnek képzelem ...
És mindennel így van az ember.
A szuronyok mintha megláttak volna, hirtelen felém fordultak.
A bőrkabátosok dühösen ordítoztak:
Vissza!
— Egy földszinti ablakból kinézett valaki.
Bedöftek a rohamkésükkel.
— Bitang burzsuj!
Befele, különben leütöm a fejedet!
— A terroristák indultak felém.
Mégis inkább visszafordultam.
Délután egy detektív jött.
Azok közé tartozik, akiket mostanában "retek" -nek hívnak: kívül vörös, belül fehér.
Huszár Aladár után tudakozódott, aztán elmondta a feleségének, hogy a vörös sapkások, akiket franciáknak tartottak, a Tisza-frontról visszatóduló huszárok voltak, a lövöldözés pedig onnan eredt , hogy a városi vörös őrök le akarták fegyverezni Szíjgyártó elvtársat.
De a terroristák megmentették.
Most már az ő kezükben van a város.
Óvatosan körülnézett: — A Lenin-fiúk végsőkig akarnak védekezni.
Meg akarják bosszulni a diktatúra bukását.
Ma éjjel fosztogatásra készülnek, — Százan vannak.
Gyilkolni fognak.
Ezt a házat is megjelölték , Vigyázzanak!...
Megint körülnézett: — De aztán tessékmajd megmondani a nagyságos Huszár úrnak, ha visszakerül a hivatalába* hogy nem vagyok Kommunista . ..
Órák múltak.
A hír végig borzongott az utcákon.
Sokan becsukták a kapukat. lírásaimat megint elástam.
Elrejtettük a pénzt is* ami a házban volt .
Mindegyikünk összecsomagolta a legszükségesebb holmiját.
A külső világ megszűnt.
Mikor esteledni kezdett, nem bírtuk az elszigeteltséget .
Mégis megkísérlem . . . kimegyek az állomás felé* hátha hallok valamit véletlenül.
De az utcák kongtak, az állomás kihalt volt.
Csak egy munkásformájú ember ült a mérlegen és a pipáját tömte.
Mikor megy a legközelebbi vonat Budapestre?
Nem megy oda vonat, — felelte az ember.
A pipájára gyújtott.
Aztán behúnyta a szemét.
Haza indultam.
Közben új plakátok kerültek a falakra: Szigorított statárium!
Minden csoportosulás tilos* aki a vörös őrök felszólításának nem engedelmeskedik* azt a helyszínen agyon kell löm...
Szijgyártó megyei parancsnok . ..
Egy kerítés mellett öregedő zömök kis zsidó állt és egy fiatal nővel beszélt .
Hideg belenyugvással olyan hangosan mondta, hogy meghallottam: — Ma féíhat- kor bevonultak a románok Budapestre.
Megakadt a lábam, pedig nem botlottam meg és az arcomat elöntötte a vér a szégyentől.
Az oláhok . .. dadogta valami gyámoltalanul a belsőmben...
Az oláliok...
És nyilaié fájdalomban egyszerre felfogtam Szeged tragédiáját.
Hát ezért nem jöhettek a mieink ?
Ezért nem engedte meg az entente?
A várakozás hosszú hónapjaiban ezért haltak meg annyian kö-züiünk?
A nagyhatalmak Budapest megszállását az oláhoknak tartogatták, hogy a város a zsákmányuk legyen és ők mégis megmentőknek lássanak.
Szédülve mentem haza.
A csapás és megaláztatás olyan mérhetetlen volt, már minden egyéb közönyösnek látszott.
Budapest az oláhok kezén ...
Az óra elütötte a kilencet.
Ekkor egyszerre a folyosó felől nagy zörgetés és káromkodás hallatszott és az ajtón egy kövér, dühös ember hömpölygőit befelé .
Kalapját a fején felejtette, pipája a szájában lógott.
Az öreg Schlegel volt, az ipolymenti jó német műkertész, vad magyar hazafi, aki az elmúlt hónapokban sok menekülőt átsegített a túlsó partra.
— Donnerwetter, fene egye, miért nem nyitnak kaput?
Zörgetni tu ich, záróra van , lelövik az embert odakinn.
Most, hogy védett helyre ért, megnyugodott és kövér kezét Huszár Aladárné vállára tette: — No csak aztat akartam mondani, hogy ne féljen.
A férje nálam van.
Waífen habén wir auch.
Ha próbál itt mészárolni a kommunist, én is gyűvök és úgy lelövöm ő tetet, mint egy kutyát.
— Előkotort a kabátja zsebéből egy ordas revolvert és mint a buzogányt, vadul csóválta a feje fölött.
— Csak eztet akartam mondani.
Előtte lopództam ki a kapuig.
Az újhold már lekanyarodott az égről.
Az utcában senki se járt.
Hátra intettem az öregnek.
Köszvényes mozgásával, először mindég a jobb lábával lépve, kilódult mellettem a kapun.
Szótlanul a kalapjához nyúlt és furcsa gyerekes döcögőssel eltűnt az utca végében, a tengeriszárak között.
A villany elaludt.
A város nem mozdult többé.
Egyetlen gyertyaszál virrasztóit velünk.
Minduntalan az órara néztünk.
A hirek szerint a terroristák őriztetik a városból kivezető utakat, hogy senki se menekülhessen.
Éjfélkor kezdik el a fosztogatást.
Még ha gyorsan dolgoznak is , félórába bele telik, míg ide érnek.
Ezt a házat leiölték ki harmadik állomásnak.
Valahogy eszembe jutott gyerekkorom egy régi borzadása.
Kicsi voltam, Tormay nagyanyám hugenotta őseiről mesélt.
Akkor hallottam először, hogy a Ber- talan-éji mészárlás előtt Medici Katalin emberei bezárták Párizs valamennyi városkapuját, hogy senki se menekülhessen és fehér krétával megjelöltek minden házat, melyben hugenották laktak.
"De ez több mint háromszáz év előtt történt, — mondotta nagyanyám — és az emberek akkor még vadak és kegyetlenek voitak."
Az óra éjfélt ütött.
Kértem Huszár Aladárnét, hogy mihelyt lövöldözni kezdenek a városban, meneküljön ki a gyerekekkel a tengeriföidekre.
Hallgatództunk.
Megint csak az óra ütött .
Félegy . . .
Barátnőm az ablaknál állt és kifelé figyelt.
És egyszerre arra kellett gondolnom, hány éjtszakán virrasztottunk így az elmúlt hónapokban.
— Emlékezel?
Mikor még mondogattuk, most a vörösek lőttek, most a csehek.
A sorsunk nem változott.
A proletárdiktatúra még mindig él és tovább kínoz.
Egy óra ...
A fiastyúk már felszállt a szemközti ház teteje fölé.
És a csend úszott a nyáréji csillagok alatt.
Félkettő. .
Egy kutya igatott.
Aztán köröskor ül ugattak a kutyák.
— Jönnek . ..
Megint múltak a percek.
A kutyák már nem ugatlak.
A hűvös derengésben megszólalt az első kakas. kisvártatva az egész soron kukorékolni kezdett egyik a másik után, mintha össze nem igazított órák jelezték volna az időt.
Megvirradt.
A terroristák nem jöttek el.
Ki a megmondhatója, hogy miért ?
Balassagyarmat Bertalan- éjtszakája elmaradt.
Augusztus 5 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE