k múltak, mióta az ország gyilkosai elbuktak
A valóság semmit sem teljesít, kínjában a megcsalódott képzelet tart hát törvényt a bűnösök felett.
Az emberek egymásnak mesélik: Károlyi Mihályt és Kun Bélát kiadták a csehek és az osztrákok!
Mind a kettőt felakasztották!
A Duna-Tisza közén és túl a Dunán összefogdossák a parasztok a diktatúra bujkáló hóhérjait és népítéletet tartanak felettük.
Megétetik velük a falakról lekapart plakátokat.
És azok végeznek az életükkel, akiknek az apját, anyját, férjét, gyerekét legyilkolták . ..
Aztán jön egy hiteles hír: Szamuelly Tibor öngyilkos lett.
Ő volt az első, aki szökni próbált.
A kormányzótanács még nem mondott le, ő már rohant autóján a repülőtelepre.
Oroszországba akart szökni.
De a pilóták közül senki se vállalkozott az útra.
Ekkor Szamuelly néhány hóhérlegényével egy hajtányon Ausztria felé menekült.
Savanyúkút vidékén elfogták, egy őrizetlen pillanatban agyonlőtte magát.
Nem jól van ez, — mondotta egy parasztgazda — a dögtéren kellett volna felkötni!
Kínpad kellett volna neki, nem golyó!
— És az emberek sötét haraggal átkozzák a gonosztevőt, aki a népítélet elől a halálba menekült.
A tegnapi feliélekzés megint sötét kétségbeesésbe fulladt.
A proletárdiktatúra lezáruló útjairól mind sűrűbben hangzanak át hozzánk eddig nem sejtett áldozatok nevei.A rémuralom utolsó vonaglásai közben Fery Oszkár és hű bajtársai, Menkina és Borhy élete után is kinyújtotta a kezét.
Meghaltak mind a hárman.
Fery Oszkár, a hősies magyar csendőrség megteremtője, az ellenforradalmak lelke volt.
Bátor katona, aki altábornagy létére a kommün ideje alatt Budapesten maradt, hogy készen álljon, ha csendőrei élén hazájának szüksége lenne rá.
A diktátorok féltek tőle — ő nem szökött.
Néhány nap előtt, éjnek idején, megint elhurcoltak lakásáról.
Két hű tisztjével együtt a terroristák Mozdony-utcai kaszárnyájába került.
Mikor a diktatúra bukása már bizonyosnak látszott, a kaszárnya pincéjében meggyilkolták a foglyokat.
Egymás után kerültek sorra .
Fery Oszkár volt az utolsó.
És ahsgy a halálba ment, a pincelépcsőn már bajtársainak keresztbe fektetett, megcsonkított, mezítelen holttestén botlott át.
Szörnyű vihar volt azon az éjtszakán.
A szél zúgásába beleveszett minden nesz .
Az iszonyú kaszárnya pincéjéből azért mégis órákon át felhangzott az áldozatok vérfagyasztó kiáltozása . . .
Azóta elmenekültek a gyilkosok, de megmentőik tovább uralkodnak Magyarország felett.
És az entente tárgyal velük és az oláhok Budapesten vannak.
— Nem lehet így élni!
Üssenek inkább agyon!
Nem bírjuk tovább . . .
Férfiakat láttam ma sírni.