Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
XIX.
Az egyik kedvesemnek a boldogsága hát már utban van, csak most a másikét tudnám elérni: az én jó Melittámét.
Nem tudom, hogy fog ez sikerülni, de most már reményem van, mert látom, hogy a férfiaknál nagyon könnyen megy az ilyen dolog.
Tegnap még én belém voltak szerelmesek, ma már másba.
De a mennyire örvendetes ez a dolog, addig tudniillik, mig olyan udvarlókról van szó, kiket át akarok engedni a barátnőimnek, annyira aggasztó más részről.
No, ha az is ilyen, a kire én várok, akkor szépen vagyunk.
Akkor pártában őszülhetek meg, a mit meg is teszek, mert én nem fogok vőlegényekre halászni s ha az az egy megcsal, hát nekem senki ezen a világon más nem kell.
Engem nem fognak bálból-bálba, fürdőről-fürdőre hordani, mint a Szentgyörgyi leányokat s nekem hiába hozzák a világ legszebb és leggazdagabb embereit kérőkül , mert az én szivem nem olyan, mint a bugyelláris, hogy ha akarom beleteszem, ha akarom kiveszem belőle a pénzt.
De most még minek aggódnám én?
Itt van most Melitta, annak a dolga előbbvaló.
Még mindig töröm rajta a fejemet: mit is kellene csinálni?
Az Anna-bál nem használt .
Hiába győződött meg a tanár ur saját szemeivel, hogy én haszontalan fruska vagyok, a ki csak táncolni, ugrálni szeret s hogy van itt egy derék, komoly leány, a ki inkább hozzá való volna.
Neki ugy látszik, mégis csak a táncoló, ugráló fruska kell, aki pedig nem hozzá való.
Megmondhatnám ugyan neki egyenesen, hogy legyen esze; de jobb lesz, ha magától jön arra rá.
Mert ha én elriasztom, amilyen félénk természetü, hát ugy odább áll, hogy soha sem látjuk többé.
Ennek a szerény embernek nincs annyi bátorsága, mint Pávay Kornélnak, hogy ujra visszatérjen.
Szépen sétálgatunk hát együtt s én igyekszem, hogy minden alkalommal a legkevésbbé szeretetreméltó oldalamról mutassam be magamat.
Durcás vagyok, mérges vagyok , gunyolódó vagyok.
A mama, Melitta, Horváth néni, mind elrémülnek.
Soha sem hitték volna, hogy ennyi rossz tulajdonság egyesüljön bennem.
De a tanár urnak mindez nem ér semmit.
Néha látom, hogy kissé meghökkenve gondolkozva tekint reám.
Talán azon tünődik, hogy ez a vásott, gonosz-indulatu teremtés még sem lesz neki való; de minden efféle gondolatot nyomban elfojt magában.
Hiába gyötröm meg mindenféle hóbortos kivánságokkal.
Hiába ácsorogtatom órák hosszáig, hogy majd sétálni megyünk s aztán kijelentem, hogy ma nincs kedvem.
Hiába küldöm, hogy szentjános-bogarakat szedjen nekem, botorkálva sötét éjjel, miközben egyszer a patakba is becsuszott.
Igaz ugyan, hogy mialatt én igy kinozom, Melittához menekül vigasztalást keresni s látom, hogy napról-napra bensőbb és bizalmasabb lesz köztük a barátság; de mit ér ez , mikor Melitta oly oktalan, hogy rólam beszél, engem dicsér neki?
Gyalázna inkább , vagy ha már azt nem tudja, hát hallgatna rólam.
Persze, hogy ha ennek a mi tanárunknak volna egy kis belátása, hát ebből is láthatná , milyen jó és milyen kedves leány ez a Melitta.
Láthatná, hogy az a sok dicséret, amit reám pazarol, az mind csak olyan képzeletbeli dolog, ami nem létezik a valóságban sehol, csak az ő nemes szivében.
Talán valamit lát is már ebből; de a férfiak mind olyanok még ez az okos, tudós ember is, hogy elkápráztatja a szemeiket a fiatalság és üdeség.
Ki tudja, ha én nem vetődöm utjába, most talán már annak rendje és módja szerint fülig szerelmes volna ez a tudós ur Melittába?
Mert én azt hiszem, hogy ez az állapot bekövetkezett volna amugy is.
Csak valami külső körülményre volt szükség, mely ezt az alvó szivet fölrázza dermedtségéből.
Azt gondolom, olyanformán lehetett a dolog, mint a tél végefelé a fák rügyeivel.
Még nem láthatni semmit, de már bent készül s csak egy kis meleg kell neki, mely reá süssön , hát kifakad, levelet hajt és virágzik.
A tizenhárom évig tartó tél már elég volt, a második tavasznak el kellett jönnie.
A természet okosabb, mint az ember s bölcsen elrendeli, hogy ahol még nem száradt ki a sziv gyökere, hát hajtson az ujra, csakhogy az emberek belekontárkodnak a természet bölcsességébe s nem abba lesznek szerelmesek, a kibe kellene.
Vagy talán jóformán maguk sem tudják, hogy kibe szerelmesek, csak azt érzik, hogy nekik szeretni kell s választják azt, a ki legelőször szemükbe ötlik s még a szentjános-bogárkák sem világositják föl, sem a patakba csuszás, hogy az a valaki csak bolondot üz belőlük.
Sőt a szentjános-bogárkák még arra a gondolatra vezetik a tanár urat, hogy én istentudja milyen nagy tisztelője vagyok a természettudományoknak.
Meghí tehát egyszer ünnepélyesen mindnyájunkat, engem a mamával és Horváthékat, hogy tekintsük meg az ő kis gyüjteményét.
Egész szobája tele volt gombostűre tüzött bogarakkal, spirituszba rakott pókokkal , szöcskékkel, gyikokkal.
Alig mertünk mozogni benne, hogy valami becses gyüjteményt föl ne döntsünk, s Melitta olyan áhitattal nézte ezt a sok ronda bogarat, mint valami szentséget.
Na, hiszen én lennék csak a felesége, hogy szórnám ki valamennyit az ablakon.
Meg is mondtam neki szemébe, amire elvörösödött s ámbár aztán nevetésre fogta a dolgot, nagyon savanyu arccal nevetett.
- Ugyan, Erzsike! - pirongatott a mama, aki nagyon restelte, hogy ily neveletlenül viselem magamat a tudomány e szentélyében.
De nekem megvolt rá a helyes okom.
El akartam rontani a tanár ur kedvét, mert a milyen lelkesedéssel kezdte a magyarázatait, féltem, hogy a bogarak és gyikok után még reám kerül a sor.
Unatkozó arccal, fitymálva hallgattam hát előadását.
Láttam, hogy lelkesedése alább hagy, de a Melitta figyelme némileg mégis megvigasztalta.
Egyszer pár percig szünetet tartott.
Ugy hiszem, azalatt összehasonlitásokat tett köztem és Melitta közt s ez összehasonlitások bizonyára nem ütöttek ki az én előnyömre, mert arca nagyon elkomorult.
Gondolom, az juthatott eszébe, milyen szerencsétlenség az egy természettudósra nézve , ha ilyen alacsony gondolkozásu leányba szerelmes, aki az ablakon szórná ki a tudományos gyüjteményeket.
Most már áthaladt a bogarakon s a spirituszos üvegekhez jött.
- A pókokból sikerült igen szép gyüjteményt összeállitnom itt a vakáció alatt, - magyarázta Horváthéknak, és a mamának, mert rám most már egy pillantást sem vetett.
- Ritka példányokat.
Méltóztassanak csak ide nézni.
- Nézd csak, Erzsike, - szólt a mama, a ki szerette volna, hogy több érdeklődést tanusitsak a tudomány iránt.
- Látom, mama, - viszonzám vállvonitva; - de nem értem, mire való ez a sok pók.
Hát nem volna elég egy üveggel?
Arra a tanár ur elkezdte magyarázni a pókok rendszerét, hány osztályba osztatnak , hány alfajra ágaznak szét.
- Ez mind csak hiábavaló beszéd, - szakitottam félbe én.
- A valóságban csak háromféle pók van: kaszás pók, keresztes pók és szerencsepók.
Melitta elnevette magát, a tanár ur pedig elsápadt.
Az a pillantás, melyet most reám vetett, világosan kifejezte, hogy teljesen kiábrándult belőlem s bizonyos lehettem , hogy mikor innen eltávozunk, az oldalzsebéből ki fog húzni egy kis fotograf-arcképet , melyet eddig a szive fölött hordott s talán esténként és reggelenként meg is csókolt a vakmerő, de most nem lesz sürgősebb dolga, mint a gyertyát meggyujtani, s azt az arcképet elhamvasztani, miközben azt fogja magában mormogni:
- Hogy lehettem én oly dőre, hogy ebbe a kis libába lettem szerelmes, mikor itt az a másik kedves, okos, művelt leány?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE