Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gárdonyi Géza
Dávidkáné
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1498
Mondat
2593
Szó
19961
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
XIX.
Szeged alatt most is ott van az a hat holdas kis fás bozótos sziget, amelyen valamikor a boszorkányokat égették.
A sziget ma is átjárhatatlan sűrűség.
A közepén szilfa nő, vad óriás szálakban , köröskörül fűzbokrok és kövér nyárfák.
Abban az időben csak az északi végén volt egy kis tisztás, ahonnan a szél hamvakat és megszenesedett csontokat szórt a Tiszába.
Ember a földjére nem lépett soha.
Még a halászok is babonás félelemmel kerülték azt a tájat.
Hát annak a szigetnek a déli részén vonta meg magát a vén haramia.
Egy nádból kötött, mohával befedett kunyhó volt a lakása ott a bokrok sűrűjében.
A kunyhó egyfelől egy vén odvas fűzfának támaszkodott, másfelől meg egy földhányásnak , amely télen meleget, nyáron hűset tartott.
Ott élt az öreg csöndes vezeklésben.
Ott nevelte föl a fiát is.
A Tisza ellátta őket élelemmel, kenyeret, szalonnát meg a hal árán vettek.
A halat péntekenkint a fiú vitte a városba, s ha netán valaki megállította és azt kérdezte tőle, hogy hova való, annak azt felelte, hogy az Alsó tanyára .
Ez az egy hazugság volt az, amit az apa megengedett neki, máskülönben becsületesnek nevelte.
Tizenöt éves korában szolgálatba állt a fiú, árvának mondta magát és elszegődött ide-oda a szegedi urakhoz.
Vasárnaponkint aztán meg-meglátogatta az apját, kivitte neki a szükséges élelmiszereket.
A negyedik napon fölkelt a legény és kiült a napra, a kunyhó elé.
A feje meg a karja be volt még kötve, de a sebláz viharát már kiállotta.
Ott ült az apja mellett, aki egy kondérban hallevet főzött a kunyhó előtt.
Az öreg pipázva ült egy fatuskón, de hogy a fia nem beszélt, ő se kérdezett semmit.
Mit is kérdezett volna!
Most már a fia akármit végzett Nagykőrösön, a dolga vége mégis csak az volt, hogy meg kellett szöknie.
Ők oda többé vissza nem térhetnek.
Az asszony fúrta kissé az öreg fejét, - hogy kicsoda? hogyan kerültek össze? s főképp hogy nagyon sajnálja -e a fiú az elvesztését?
Szerette volna azt mondani a fiának, hogy az asszonyféle nagy búsúlást nem érdemel, haj de akinek csak húsz éves a feje, másképpen gondolkodik.
Hát csak ült az öreg a vaskondér előtt és meg-megkevergette.
A kondérból a paprikának és vereshagymának összeegyesült illata szállongott szét a lombok alatt.
Egy arra dongó bársonyos poszméh is kíváncsian kerengett a főzés fölött és bizonyára megcsudálta azt a szokatlan illatot.
- Éhes vagy -e? - kérdezte végre az öreg .
- Nem, - felelte a legény.
Aztán megint nem beszéltek többet.
Az öreg még egy kanál paprikát vetett a lébe .
Arra való az, hogy aki nem éhes, az első kanál után egyszerre éhes legyen.
A fiú, immáron esztendeje mult, hogy nem látta a szigetet.
Fölkelt és végigbandukolt azokon az utakon, amiket az apja vert, mikor tüzelőgallyat szedett vagy gombát a szigeten.
Megnézett minden fát, minden bokrot.
Ismerős volt neki valamennyi.
Némelyik vele is nőtt fel, depersze hamar meghaladta őt a növésben.
A sziget közepén három méhkas is állt.
Még az ő gyermekkorában szállt oda egy elszabadult raj, s az apja tarisznyájában telepedett meg.
Az öreg aztán gyékényből font nekik egy akkora kast, hogy két család is megfért volna benne, s a méhek ott maradtak, szaporodtak és dolgoztak.
Ott ült egy darabig a kasok előtt és nézte, hogyan jönnek az apró szárnyasok , virágporral terhelt lábukat lógatva, s hogy röppennek el újból, akik már lerakodtak.
Azután, hogy a fák között fülledtnek érezte a nap melegét , kibandukolt a partra.
Leült egy vízbehajló fűzfa mellett, s nézte a naptól fényes hullámzó, kanyargó sárga vizet a beteg ember szomorú mozdulatlanságával .
Ahogy ott révedezik a tekintete a széles víztükrön, egyszercsak egy piros valamit lát csöndesen úszni a víz közepén.
Mi az a piros?
Bizonyosan valami asszonyi kendő .
Máskor beúszott volna érte a vízbe, de most csak bágyadtan nézte.
Nem is a gondolataival nézte, csak akaratlanul és a szemével .
Hol jártak az ő gondolatai!
A kendő pedig úszott és úszott, végre eltűnt a messzeségben.
Azután egy fehér valami jelent meg a víz színén, mint tavaszi zajláskor a vizes hócsomók szoktak úszni.
A legény talán erre se ügyelt volna, ha a víz be nem sodorja a fehérséget a vízbe hajló fűzfák alá.
És akkor látta, hogy az valami halott .
Látott ő már halottat máskor is.
A Tisza mentén is lakik olyan boldogtalan nem egy, aki a Tisza vizét választja sírjának.
Többnyire fiatal leány az olyan.
A víz elfogadja és viszi csendesen lefelé.
Megtörténik, hogy a halott megakad a parti fűzek ágában vagy gyökerében.
Olyankor ők meg szokták mozdítani az ágat , hogy utazzék a halott tovább: álljon meg olyan helyen, ahol keresztény illendőséggel eltemethetik.
Hát az a halott is a szigetnek tartott .
Látszott már, hogy az ingválla az ami kifehérlik a vízből, s hogy ott fog megakadni a vízbedőlt fűzfában, amelyre az Andor legény rákönyökölt.
Mert úgy dőlt az a fa a vízbe, hogy csak a gyökere tartotta.
De azért élt, levelezett.
A víz éveken át mosta zöldelő lombjait, s ők ugyan ügyeltek a fára, mert a víz sokszor hozott deszkát, vagy tuskót, vagy más olyan apróságot, ami nekik jó volt.
A vízbe hajló fa minden héten fogott nekik valamit.
És a halott jöttön-jött, csendesen lebegve közeledett.
Már a haját is lehetett látni, amint hosszan lengette a víz az ingváll körül.
És a holt nő is megakadt a lehajló fűzfában .
Andor fölkelt, hogy megingassa a fűzágat, de a szeme a nő nyakán kéklő gyöngysorra tapadt.
Megrázkódott, mintha villám futott volna át a testén .
Rámeredt a szeme az arcára, s a következő pillanatban már bent volt a vízben : kiölelte a nőt a hullámokból.
*
Lefektették a kunyhó előtt a napfényre .
Az öreg oldozta és száraz ruhával törülgette az asszonyt.
A fiú ott zokogott a fejénél, és csókolta arcát, kezét, homlokát, át meg átölelte, és szívetrázó hangon kiáltozta:
- Ilona!
Egyetlen Ilonám!
Ébredj fel lelkem szép angyalom.
De az asszonyon semmi jele nem mutatkozott az életnek.
- Nem értem, - mondotta az öreg a fejét rázva, - a teste még meg se hidegedett.
És föl alá mozgatta a nő karjait.
Majd ecetes ruhát hozott ki a kunyhóból, és azzal dörzsölte a mellét és oldalát.
- Ha meghalt, - kiáltotta a legény, - apám, ha meghalt, akkor engem is temessen el kend, vele együtt!
A nő mellén akkor gyöngye remegés futott át.
Ajkai mély sóhajtásban mozdultak meg.
És felnyitotta szelíd, égszínkék szemeit.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE