ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Vértesi Arnold

Fürdőn

Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23

II.

Mama ki sem akart jönni a szobából, látni sem akarja ezt a gyalázatos fészket, a hová ily álnok módon csaltak bennünket; minthogy azonban éhesek voltunk s az ajtónkra kifüggesztett értesités szerint a szobában étkezőknek 50%-kal drágábban számitják az ételek árát, a mi szemtelen rablás, mint a mama kijelentette, hát mégis csak kénytelenek voltunk lemenni az étterembe.

A mama fölvette a szürke foulard ruháját a valódi csipkékkel, reám a pélerin-galléros crême-szin kashmirt adta, mert az első megjelenéstől sok függ.
A fiuknak fejökbe nyomtuk a fehér és kék csikos sapkákat, a mama még egyszer szemlét tartott fölöttünk , aztán elindultunk.

A vendéglő egy nagy deszkaépület volt, olyan félszer féle, egy oldalán egészen nyitva, de a meztelen deszkafalak igen ügyesen betakarva fenyő gallyakkal s közben apró nemzeti zászlócskákkal diszitve, a mi mutatta a hazafias érzés bensőségét , mely egy korcsmárosnak mindig hasznára válik.

Mikor az étterembe beléptünk, már sokan ültek ott az asztaloknál s jókedvüen beszélgettek, a mi mamát ismét fölbosszantotta, mert igazán megfoghatatlan, hogy maradhatnak az emberek ilyen nyomorult helyen s hogy lehetnek még a mellett jókedvüek is.

De az a tapasztalat, hogy megjelenésünk hatást tett, némileg mégis kiengesztelte a mamát s mikor hallottuk, hogy a szomszéd asztalnál valaki azt mondja a mellette ülőnek: »Isten uccse, nagyon szép leány «, a mi alatt világos, hogy csak engem értett , már akkor a mama nyájasabb szemmel kezdte tekinteni ezt a helyet, mely talán mégsem annyira gyalázatos, mint első pillanatra látszik.

Azt ugyan nem tudtuk, kiféle, miféle az a fiatal ember, kitől az a megjegyzés eredt ; de beszédmodorának erőteljességéből itélve a mi az istenucscsékben nyilvánult, azt sejtettük, hogy valamelyik gömöri vagy szomszéd vármegyei birtokos családhoz tartozhatik.

S a mamának megvillant ekkor az eszében, hátha a prospektusnak ez az egy pontja még sem hazugság.
Mert nincs olyan hazug ember, a ki néha igazat ne mondana, még ha fürdői prospektust készit még akkor is.
És miért ne lehetne Rozgony-Füred csakugyan találkozó helye Gömör és a szomszéd vármegyék birtokos családainak?

A mint szétnézett a mama, valóban többrendbeli zsiros és gyűrött kalapokat látott , melyek gentry ifjuság jelenlétére engedtek következtetni, ámbár mai napság már semmi sem biztos és fiatal kereskedő segédek s tűzkárbiztositó ügynökök is csak ugy összegyürik a kalapjaikat.

Mig a mama ezen törte a fejét, egy igen elegáns öltözetü fiatal ember, kinek a kezei még fehérebbek voltak mint a mamáé meg az enyém, pedig bizony mi is gondot forditunk rá, oda jött hozzánk s bemutatta magát, hogy ő a fürdőorvos.
Nagyon örül, hogy szerencséje lehet, hirünkből már ismer, apában már régóta tiszteli a magyar birói kar egyik mélytudományu oszlopát s ugy tetszik neki, mintha minket is lett volna már szerencséje látni a fővárosi elite-bálakon.

A mama megjegyezte, csak két bálban voltam eddig: a jogász bálban és a pestmegyeiben .
S bámulatos, hogy most már milyen világosan emlékezett a fördőorvos ur: csakugyan abban a kettőben.
Hogyne emlékezne?
Hiszen ha szakad kifejezést adnia az általános véleménynek, a fiatal emberek nagy többsége engem tekintett a bál királynőjének.

- No no, ne hizelegjen, - fenyegette a mama a doktort, de olyan nyájasan, hogy azzal még jobban felbátoritotta.

Én azonban meg akartam neki mondani egyenesen, hogy az nem igaz, mert ott sokkal szebb leányok voltak mint én és engem észre sem vett senki; de a mama nem engedett szóhoz jutni, mert mint otthon később megmagyarázta, mindig jó az, ha egy fiatal leányról azt hiszik, hogy egy fővárosi elite-bálon ő volt a bálkirálynő, még ha az nem is igaz.

De mondott a doktor még több olyat is, a mi nem igaz; sőt ha nagyon szigoru lennék , azt mondhatnám, hogy egy szót sem mondott, a mi igaz.
De oly kellemesen tudott elbeszélgetni, hogy még én is szivesen hallgattam, pedig nem szeretem a hazug embereket s ha szerit ejthetem, reájok pirítok, mely rossz tulajdonságomért a mama már több izben megrótt.

A doktorral hát megkötöttük a barátságot.
Már az első negyedórában ugy beszélgettünk egymással, mintha régi jó ismerősök lettünk volna.
A doktor mindnyájunkra kisütötte , hogy valakihez hasonlitunk, a kire ő nagyon kedvesen emlékezik.
A mama egészen olyan , arca, hangja, az az előkelő mozdulat, egészen mint Szerémy báróné, a ki a mult nyáron itt volt.
Én szakasztott képmása vagyok Gilányi Izidora comtesse-nak, a ki szintén itt volt tavaly.
A fiukat pedig majd megszólitotta, mikor beléptek: azt hitte, a kis Kálnoky gróf-fiuk.

Én csak nevettem rajta, de a mamának, láttam, hogy tetszik, ámbár nem szenvedheti a mágnásokat, csak az egy Andorffy grófnét, mivelhogy több mágnás ismerősünk nincs , hanem ezt az egyet aztán nagyon, de nagyon szereti s mindig elhivja a páholyba, ha a népszinházba megyünk, a mi jól esik szegény asszonykának, mert tőlük bizony nem igen telik; az ura olyan kis hivatalban van.

Ugy hiszem, legkellemesebb volt mégis a mamának az, hogy a fiuk a Kálnoky gróf-fiukhoz hasonlitanak.
Mert eddig mindig attól félt, hogy inkább holmi ágról szakadt utcai suhancokhoz hasonlitanak, amennyiben szörnyü ellenszenvet tanusitottak a mosdás és fésülködés iránt s a ruha szinte leégett róluk; arra meg talán soha sem volt még eset, hogy összes gombjaik helyükön maradtak volna egy egész napig s tudom , hogy lesz nekem mit varrni a nyáron, csak egyszer neki szabaduljanak.

Most azonban, a sok idegen látásától kissé meghökkenve, szép csendben ültek helyeiken.
Csak Ödön szurkálta villájával az abroszt, de azt is abba kellett hagynia , mikor elvettem tőle a villát.
A doktor megkinálta őket szalon-cukorkákkal s biztositotta a mamát, hogy ez kitünő hely lesz a fiuk egészségére nézve.
Ennek a levegőnek s ennek a viznek páratlan a gyógyhatása, olyan erősitő, olyan idegedző.

- Nézze meg, nagyságos asszonyom, az a fiatal ember minden évben ide jön.

S egy hatalmas athléta alakra mutatott, a ki egy sarok asztaltól ép akkor kelt föl.

A mama jól tudhatta, hogy a mi két fiunk soha sem lesz óriás; de melyik anya az, a ki ne szeretné, hogy óriások legyenek a fiai?

Láttam, hogy ez motozkál a mama fejében.
De valami más is, mert most egyszerre azt kérdezte az orvostól:

- Ki az a fiatal ember?

- Földbirtokos a környékből.

Az orvos megmondta a nevét is.

A mama arca kiderült.
Láttam, hogy hová céloz, ámbár ugy tett, mintha egészen közönyösen kérdezné:

- A családja nincs vele?

- Nőtlen - viszonzá az orvos.

S aztán sima, behizelgő hangjával hozzátette:

- Ha megengedi nagyságos asszonyom, hogy bemutassam...

De már akkor az az ur eltávozott s az orvos nem siethetett utána.

- No majd máskor, - mondta a mama kegyesen.

Mialatt magamban mérgesen gondoltam:

- No csak az kellene még, hogy engem ennek az óriásnak kössenek a nyakába.

Mikor a vacsoráról haza mentünk, a mama igy szólt hozzám:

- Nagyon kedves ember ez az orvos.

Egy darabig aztán hallgatott; kiszedegette a kofferokból, a mire gondolta, hogy szükségünk lesz, s végre ismét megszólalt:

- Ha tudnám, hogy csakugyan olyan hasznos a fiuk egészségére.

Most már láttam, hogy mi lesz a vége.
Lefekvés előtt még egyszer igy szólt a mama hozzám:

- Elhamarkodtuk a dolgot.
Nem kellett volna mindjárt azt irni apának, hogy visszamegyünk.
Előbb meg kellett volna próbálni.
Hiszen akármilyen helyen is kiállhatja az ember egy ideig, azt mondják, még a pokolban is.

- Hát próbáljuk meg mama - mondtam én, mert láttam, hogy csak ezt várja.

- A kedvedért nem bánom, - mondta a mama.

S tudtam, hogy holnap apának is azt fogja irni, hogy az én kedvemért, maradtunk és apa otthon csóválni fogja a fejét:

- Ej, ej, az a kis leány... no de az ő dolga.

Persze, hogy az én dolgom, lelkem apám; de ne féltsd te a te kis leányodat.
Van nekem eszem.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE