Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
A templom kulcsa
Keletkezés ideje
1893
Fejezet
12
Bekezdés
704
Mondat
1630
Szó
20476
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II. A RÓKABŐR ÉS AZ ARANY.
A főbirót egészen fölvillanyozta ez a legujabb "bécsi posta" és bátran kikanyarodott ismét a főtérre, ahonnan elneszelt, nehogy Bujdosó társaságában meglássák.
Busi András uram ugyanis erkölcsi bátorság dolgában nem hasonlított Catohoz és nem szerette az üldözöttek ügyét magáévá tenni.
Annál inkább szított azokhoz, akikre rásütött a legfelsőbb kegynek napja!
Most, hogy a poéta "udvarképes" lett, még érdekes ember is vált belőle főbiró úr szemében.
Oly annyira, hogy karon fogta s úgy sétált vele a főpiaczon, nagy bámulatára mindazoknak, akik szemközt jöttek és ismerték ugy az ő fogyatékos bátorságát, mint Bujdosónak viselt dolgait.
- Mi ujság egyébként Bécs városában? - kérdezte, hogy legyűrje azt a furcsa érzést , melyet a sok csodálkozó tekintet benne keltett.
- Van ott nova vetera és vetera nova [ 1] - válaszolt ékes latinsággal a poéta.
- Hogy-hogy?
- Először is Törő Pál kurátor uramnak a Gyula fiával találkoztam.
Fölvitte Isten a dolgát - de nem hiszem, hogy kurátor uramnak öröme telnék ebben a mondva csinált nagyságban.
- Igaz -e, hogy alkalmazást kapott az udvari kanczelláriánál?
- Hacsak ennyi volna!
Ez a fiú valóságos talentum, igazi lángész.
- Mi lett belőle?
Bökd hát ki!
- Magukhoz kaparintották a tisztelendő jezsovita-páterek és beavatták minden tudományukba.
Mondják, hogy provincziálisnak van kiszemelve Magyarországba, de idővel még a rendnek generálisa is lesz belőle.
- Szegény kurátor! - sajnálkozott némi kárörömmel a főbiró.
Amely nyájaskodó érzésnek az volt a nyitja, hogy Törő Pál volt legnevezetesebb riválisa a főbiróság körül.
De mégis győzött benne a jobbik ember és őszinte részvéttel folytatta: - Mennyire bánthatja ez a dolog!
- Ki tudja?
Olyan ő, mint az igazi aczélpenge, amely nem tűri meg magán a rozsdát .
Abban a pillanatban, mikor sejtette, hogy fia nem halad az ő igazi útján, úgy kitépte lelkéből, mintha soha sem gyökerezett volna benne.
- Talán mégis jobb lett volna, ha megengedi, hogy feleségül vegye a Zorkát?
- Annak a vérengző Szegedinácz Perónak a leányát, a vadráczok királyának a vérét?
Aki miatt másodszor költöztünk ki városunkból, mivel megesküdött, hogy menten nyársba huzat mindenkit, aki nem esküszik az ó-hitre?
- Hogyan került mégis össze ez a két gyerek? - kérdé kiváncsian a főbiró.
- Kigyelmed mindenbe be van avatva, Bujdosó Gergely uram, s elmondhatná nekem, amit erre nézvést megtudott.
- Hát úgy történt, hogy kurátor uram, mint legényember épen az aradi vásáron járt , mikor ott Perót asszonyi csel folytán lefülelték.
A nagy had, mely a rácz vezér körül összesereglett, úgy szétfutott erre, mint a polyva, mikor közécsap a szél.
Elhagyta az egész világ Perót és csak egy asszony maradt hű hozzá: a saját felesége.
- Hát házas volt Peró? - kérdezte a főbiró, - viselt dolgai után azt hittem, hogy szabadon élt, mint az ég madara.
- Megesküdött ő minden községben legalább két asszonynyal.
Hisz éppen abban rejlett hatalmának varázsa, hogy megengedett hiveinek annyi asszony-tartást, ahányat el tudnak tartani.
- Pokoli fajzat! - méltatlankodott Busi András uram.
- Meg is adta az árát a sok trafikálásnak.
Épen azon mult, hogy nem lett Bánátország királya, mivelhogy Aradon fecsérelte idejét szép asszonyok társaságában.
( Hej pedig milyen szépek ott az asszonyok! - sóhajtott in parenthesim a poéta.)
De mikor bajba keveredett, csak egy asszony maradt hű hozzá: a régi felesége: a legelső.
Nem tágított a kocsitól, a melyen urát lánczra verve vitték Budára, s bár gyalog ment , gyermekteherrel a hátán és a katonák is elkergették, hűségesen járt utána, a mig csak erővel győzte.
- Szegény asszony! - sóhajtott a főbiró, akinek lágyszivűségét ismerte mindenki.
- Épen Mezőtúr alatt történt, hogy az asszony, nem birván tovább a gyaloglást , összeroskadt.
Ott halt volna meg az útszélen, s vele együtt éhen a gyermeke is, ha a véletlen Törő Pált oda nem vezérli.
Kemény embernek látszik a mi főkurátorunk, de alapjában olyan gyengédszivű, hogy nem is nézheti a mások szenvedéseit.
Fölvette a beteg asszonyt és gyermekét kocsijába és elhozta magával.
- A saját balsorsát hozta be négy lovon, - jegyezte meg a főbiró.
- Lehet... de ezzel sohasem törődött Törő Pál, mikor kötelességről volt szó.
Denique az asszony meghalt a rákövetkező éjjel; hanem halála előtt addig rimánkodott Törő Pálnak, hogy ne hagyja el leányát, míg ez meg is igérte.
- S meg is tartotta igéretét a mai napig, - veté közbe az elismerés hangján a főbiró .
- Mert ha nem is engedte meg, hogy fia elvegye a Zorkát, a vérnek és hitnek különbsége miatt, de megtűrte házában, fölneveltette és úgy gondozza, mintha a saját leánya volna.
Ámbátor erre nézvést is különféléket rebesgetnek az emberek...
- Nagy bolondokat! - vágott közbe Bujdosó Gergely.
- Hallottam már erről is félfüllel: hogy a leány bele volna bolondulva nevelőapjába s azért nem akart menni feleségül Gyulához.
- De még azt is rebesgetik, hogy kurátor uram is jó szemmel nézné a leányt.
- Bolond beszéd!
Ha igaz volna, mi akadályozhatná meg abban, hogy feleségül vegye?
- Csakugyan, mi akadályozhatná? - merengett a főbiró; aztán szünet mulva folytatta.
- De most halljuk "az új régiséget ," amit említettél?
Miben áll az?
- Valami rendelet-féle, még II. Ferdinánd idejéből való, amelyet suttyomban megujítottak.
Bolond egy história és inkább kuriózum számba megy, ámbátor éle nekünk volna szánva.
- Mire vonatkozik? - kérdezte a főbiró.
- A templom kulcsára.
Busi András uram meghökkent erre a szóra.
- Beszéld csak tovább, Gergely fiam, - mondá kissé izgatottan, - nagyon érdekel a dolog.
- Ha annyira érdekli, el is mondom.
Azt parancsolja ez a régi rendelet, hogy amely református templomnak kulcsát csak egyetlen egyszer is önkényt tették le az illető egyháznak gondnokai katholikus papnak kezébe, úgy, hogy ez benyithatott vele a szárnyas ajtón, az a templom ezentúl és örökre a katholikusoké marad .
[ 2 ]
A főbiró olyant rántott e szavak után Bujdosó karján, hogy ez csakúgy sajgott bele .
Busi András arcza előbb karmazsinpiros lett, nyomban rá fehér, mint a frisen esett hó.
Megcsuklott hangon kérdezte:
- Való volna ez... vagy csak tréfa?
- Nem szoktam én az effélékkel tréfálni - vágott vissza Bujdosó.
- De hát a templom kulcsa...
- Jogot ad magára a templomra is, föltéve, hogy a pap megadta és a kurátor elfogadta az érte járó váltságdíjat is.
- Miben áll ez? - lihegett, csaknem magánkívül a főbiró.
- Ez aztán az igazi furcsaság!
Egy körmöczi aranyból és egy rókabőrből áll a váltság díja .
[ 3 ]
A főbiró fölemelte ökölbe szorult hatalmas markát és olyant csapott vele a saját koponyájára, hogy csak ugy rengett bele.
Aztán vérbeborult tekintettel, magából kikelve, üvöltött:
- Megölöm a nyomorultat!
Vérét iszom!
- Főbiró uram, mi ütött kigyelmedhez? - kérdé bámulva Bujdosó Gergely.
- Rászedett!
Megcsalt!
Csúffá tett! - toporzékolt a nekivadult ember.
- Kicsoda ?...
Térjen magához! hisz már felénk néz az egész publikum.
- Nem lehet!
Megölt, ellopta üdvösségemet!
- Kiről beszél?
- Arról a páterről...
Ő már tudta, hogy megujították a régi ediktumot, mikor hozzám eljött és mézes-mázas szóval rám sózta a Judás-díjat.
- Miféle Judás-díjat?
- A körmöczit, meg a rókaprémet.
Most a poéta ijedt meg igazán.
- Csak nem fogadta el kigyelmed? - hebegett.
- De biz elfogadtam!
Mikor olyan szívrehatóan ecsetelte előttem a katonák lelki nyomorúságát, akik a szomszéd retormátus községekben szétszórva élnek, s álló egy esztendeig nem részesültek templomlátogatásban.
Hát pogány vagyok én, hogy ennek ellenálljak!?
- De az arany? a rókabőr?
- Azt mondta a róka, hogy az aranyat adjam a szegények perselyébe, a rókabőrt pedig tiszteletes Polgár Mihály uramnak, a mi prédikátorunknak, hogy lekenyerezzem vele.
Én azt hittem, hogy Bécsben is jó szemmel nézik majd, ha kisegítem a katonaságot zavarából, s ezzel használok a közügynek...
Honnan tudtam volna, hogy ide lyukad ki Gurszki uram furfangja?
Gyönge emberek szokása szerint most hirtelen a düh eksztázisából a másik végletbe csapott át Busi András: zokogni kezdett.
- Nem fogom ezt túlélni!
Meghalok!
Hogy is bízhattam szavában?
- Bizony nagy sor ez! - mondá búsan Bujdosó Gergely.
- De utóvégre még nincs végrehajtva a dolog és lehet ellene apellálni.
- Hova?
Bécsbe?
- Oda ugyan hiába apellálnánk! hanem azt tartom, hogy a megye nem nézi majd közönyösen a dolgot.
Igaz ugyan, hogy ott is a pápisták vannak többségben, de ez nem változtat a dolgon.
- Hogy is ne változtatna!
- Beszélhet kigyelmed nekem akármit, de én jobban ismerem véreimet!
Lehet a magyar különböző vallás dolgában, de hazafias érzésben mindenkor egy volt.
S ha arról van szó, hogy alkotmányban gyökerező jogát megvédje, akkor pápista és református egy sorba áll Bécs ellen!
A főbiró még jobban megrémült erre a szóra.
- Ugyan, édes fiam Gergely, - mondá csaknem könyörgő hangon, - hogy beszélhetsz igy Bécs ellen?
- Már miért ne beszélnék? - berzenkedett a poéta.
- Hát elfelejtetted, hogy csak most kaptál amnesztiát?
- Kapott a... majd megmondom, hogy kicsoda!
A főbiró hüledezve nézett rá.
- Hát nem voltál Bécsben? - kérdezte fogvaczogva.
- Még külső kapuját sem láttam soha annak a feketesárga városnak!
- Tehát mindaz, amit nekem a bűbájos királynőről és a nagy kegyről beszéltél...
- Nem volt egyéb poétikai nekirugaszkodásnál.
Elgondoltam magamban, hogy mily szép volna, ha csakugyan így volna, s addig-addig gondoltam magamban, míg csakugyan elhittem, hogy már valósággal úgy van.
Busi Andrást erre a kijelentésre úgy elfogta a reszketés, hogy valamivel nagyobb távolságból, sétáló kocsonyának lehetett volna őt nézni.
...Tehát nem elég, hogy elvétette a városnak és az eklézsiának a dolgát, még ilyen főbűnössel és notórius felségsértővel karonfogva is sétált végig az utczán.
Ha ezt megtudják Bécsben, amazt pedig a városban!
S tetőzte még fájdalmas elkeseredését, hogy Bujdosó Gergely, látván az ő tökéletes megpuhulását, nem átallotta kijelenteni:
- A baj megtörtént s nem segíthet már rajta csak egy ember.
Az, akinek a lelke aczél , a karaktere gyémánt és az akarata vas.
Keressük föl Törő Pál uramat, ő talán tud okos tanácsot adni.
Ugy belecsapott ez a mondás a főbiróba, mintha istennyila lett volna.
Hát még ez is?
A szerencsétlenség után a megaláztatás!
De nem mert ellenmondani.
Meg volt törve és minden eszméjéből kiforgatva.
Gépiesen és csaknem pityeregve, mint a gyermek, a mely a veréstől fél, hagyta rá:
- Menjünk az aczél-emberhez!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE