Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Fürdőn
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
23
Bekezdés
1107
Mondat
2112
Szó
28132
Szerző neme
férfi
Terjedelem
SHORT |
Kanonikusság
alacsony
XX.
Az Anna-bál után nagyon megfogytunk: de a fürdőigazgató, akinek termékeny agya mindig tele volt eszmékkel, már jóelőre gondoskodott erre az esetre.
Olvastuk az összes lapokban és olvasta egész Magyarország lakossága, hogy a rozgony-füredi fürdőigazgatóság oly rendkivüli kedvezményben részesiti az üdülést kereső tisztelt közönséget, dacára rendkivüli látogatottságának, amilyenben eddig egyetlen egy magyar klimatikus gyógyhely sem.
Augusztus elsejétől kezdve az árak felére szállittattak le.
Államhivatalnokoknak és tanároknak még sokkal messzebb menő kedvezmények adatnak.
Ózondus levegő, kitünő konyha.
A Gömör- és szomszédmegyei birtokos családok már ezeknek nem igértettek, mert ezek valószinüleg jobban szeretik, ha nem lesz itt a birtokos-családok találkozója s nem huzatják a cigánynyal éjfélig, meg éjfélen túl, ami fáradt államhivatalnokoknak és tanároknak, kik aludni szeretnének, nem nagy mulatság.
S ujra megteltek lakókkal a Klotild- és Hildegard-villák penészes szobái.
Egyre-másra érkeztek tanárok, aljárásbirók, pénzügyi fogalmazók, feleségeikkel és apró gyermekek seregével.
A két nagy szemétdombon tul volt egy ócska raktárépület: hirtelenében deszkákat szögeztek össze s lakószobákra osztották azt is.
Ilyen rendkivüli kedvezményeseknek az is jó.
A cigányokat is kiköltöztették eddigi kunyhójokból egy félszerbe s abból is vendégszobákat csináltak.
Négy telekkönyvvezetőné elfért oda is, megfelelő számu férjekkel és gyerekekkel együtt.
Benépesült hát ujra Rozgony-Füred, a folyosók megteltek hálóköntösökben lustálkodó asszonyokkal, a Klotild- és Hildegard-villák közt fekvő arasznyi tér hemzsegett kis fiuktól és kis leányoktól, kik nem mertek tovább menni, s a kuglizóban hajnaltól késő estig edzették izmaikat a különféle hivatalágaknak közös golyódobálásra összegyült tagjai.
Juci néni semmikép sem volt megelégedve az új jövevényekkel:
- Micsoda társaság ez! - kiáltott föl megbotránkozva.
Ámbár, mint utólag kisült, a boldogult Soóskúthy Tamás is az államot szolgálta hivatalos minőségben, mint kataszteri pótbiztos.
- Igen, de csak akkor, mikor már a birtokának a nyakára hágott, - mentegette boldogult férjét Juci néni.
A mama azonban ugy vélekedett, hogy meg kell ismerkednünk az ujonnan jöttek közül a jó családból valókkal.
Csakhogy ez nagyon nehéz dolognak látszott, mert a mint én láttam, csaknem mind igen tisztességes magaviseletü nők és urak voltak s ha nekem a között kellett volna választanom, hogy olyan jó családhoz tartozzak -e, mint Szentgyörgyiék vagy ilyen, mint ezek a szegény hivatalnoknék és tanárnék, hát én minden habozás nélkül ezekhez csatlakoznám.
Mindamellett az ismerkedés az ujakkal nehezen ment, ámbár a mama segitségül vette a vendégkönyvet is, hogy jobban tájékozva legyen.
És ekkor egy nevezetes fölfedezésre jutottunk.
Nem arról szólok, hogy ezeknek az aljárásbiróknak, telekkönyvvezetőknek és pénzügyi fogalmazóknak mindegyikének találtunk a neve mellett praedicatumot, mert hisz ez nagyon természetes és az lett volna a fölfedezés, ha nem találtunk volna: hanem arról, hogy egy egész lapot találtunk beirva oly kitünő vendégek neveivel, akiknek ittlétéről sejtelmünk sem volt.
Itt találtuk többi közt Rhamzeszt, ex-király és múmia Egyiptomból, Didó karthagoi királynét és jelenleg vadászkutyát, továbbá Nerot, aki római császár és szintén vadászkutya, Hamlet dán királyfit és atyját, kinek »foglalkozása «: kisértet.
Azután itt találtuk névszerint bejegyezve a Pávay Kornél négy lovát, kikről tudtuk ugyan , hogy itt vannak Rozgony-Füreden, de azt nem gondoltuk, hogy becses neveiket is beirták a vendégkönyvbe.
S e diszes vendégsor közt ott találtuk Héthársy Ödönt és Héthársy Tibort, az én kedves öcséimet, akik foglalkozásukat igy jegyezték be ; » szarvasbogár-tulajdonosok «.
Oh! ti semmirevalók, hát ti csufitottátok igy el a rozgony-füredi vendégkönyvet?
Na hiszen, várjatok!
Most majd eldőlünk ugyan a kacagástól, de majd ha visszanyerjük komolyságunkat, érdemetek szerint megdorgál a mama.
Mert mit mondanak majd azok a praedikátumos urak és asszonyságok, a kik talán nem szeretik az ilyen tréfát?
Csakugyan egy öreg telekkönyvi tisztviselő fölszólalt s megbotránkozásának adott kifejezést, hogy tisztességes férfiak, kik becsületben őszültek meg az állam szolgálatában, ily módon figuráztatnak ki.
E jogos és a tisztviselői méltóság megőrzésére irányuló fölszólaláshoz többen hozzájárultak s abban állapodtak meg, hogy szólittassék föl a vendéglős: magyarázat , illetőleg elégtételadásra.
Nem lovagias elégtételre, hanem csak olyanra, amilyet egy vendéglőstől kivánhatni.
S nem tudom, hova fejlődhetett volna ki még ez a dolog, ha nem lettek volna a tisztviselő karban okosabb emberek is, akik lecsillapitották ezt a mozgalmat.
Ugyan mit akarnak?
Nem látják, hogy gyermekek irták?
Mire aztán a fölháborodott kedélyek visszatértek csöndes medrökbe, csak az öreg telekkönyvvezető dörmögött még a gyermekek rossz neveléséről s egy zsémbes, beteges káplán idézte a bibliából az Elizeus próféta esetét, amikor két medve kijött az erdőből s gondolom, negyvenkét gyermeket széttépett, amiért egy öreg urat kopasznak mertek csufolni, noha valósággal kopasz volt.
Szegény öcséim, hát ti bizony nagy huncutok vagytok, de azért mégsem hagyjuk, hogy széttépjenek a medvék, ámbár a tisztelendő ur azt óhajtaná.
A mama nem is nézhetett rá soha többé jó szemmel arra a vérszomjas, sárga, sovány papra s idegenkedése kiterjedt az egészen ujonnan érkezett társaságra.
Az a lap a vendégkönyvben, amit Ödön és Tibor oly jelesen betöltöttek, áthidalhatatlan mély elválasztó vonalat huzott köztünk.
Nem érintkeztünk egymással.
Az aljárásbirónék erre a dölyfösségre dacossággal feleltek.
No bizony, mit kevélykedünk?
Az ő férjeikből is lehetnek még királyi táblai birák, a mi igaz is , ámbár a mama beleegyezésével tudom, hogy egyetlen egy sem lenne ezekből, akik most itt vannak Rozgony-Füreden.
Most már a mama is ugy vélekedik, mint Juci néni, hogy: micsoda társaság ez!
Még Ödönnek és Tibornak is meghagyta, hogy ne igen pajtáskodjanak ezekkel az uj gyerekekkel, mert ha elpüfölik egyiket vagy másikat, vagy valamelyiknek közülök megcibálják a haját, a mi kitelik a mi fiainktól, hát lesz majd sipitozás és Elizeus próféta emlegetése megint.
Már a mama azon is gondolkozott, hogy hagyjuk itt Rozgony-Füredet.
De hová menjünk ?
Budapestre visszatérni még korán van, apa is irja levelében, hogy most legnagyobb a hőség ottan.
Más helyet keresni már nem érdemes erre a rövid időre, meg aztán annak sem tehetjük ki magunkat, hogy apa kinevessen:
- No lám, a hires Rozgony-Füred!
Hát megszöktetek?
Gondoltam.
Egy darabig a mama azt forgatja a fejében: hátha Dombházára mennénk vagy két hétre .
Azzal apát is megörvendeztetnénk.
Én nagy örömmel támogatom mamát ebben a jó szándékában, de mindhiába.
Más itt a bökkenő.
A mama még most sem mondott le arról, hogy belőlem Pávay Kornélnét csináljon.
Látja ugyan, hogy Pávay másnak udvarolgat, de meg van győződve, hogy az nem komoly dolog, az csak afféle, mint a cicuskával volt, csakhogy ez a szerencsétlen leány vigyázatlanabb.
Annyit beszél a mama, hogy engem is aggodalomba ejt.
Hát igazán csak játék volna ez Pávaytól?
Lelkiismeretlen gonosz játék egy tapasztalatlan, ábrándos leányka szivével?
Próbálom kipuhatolni, de nem lehet.
Pávay mindig oly ügyesen kitér kérdezősködéseim , tapogatózásaim elől.
Diszkrét mosolylyal takar el mindent.
Hihetem ezt is, hihetem azt is: ilyen perfekt gavallér nem árulja el magát.
Iduskát vallatnám.
De ő most mindjárt oly ideges lesz.
Aztán mit is tudnék belőle kivallatni?
Hisz ő szegény nem lát a gavallérjának a szivébe.
Talán a saját szivébe sem lát tisztán.
Mit tudja ő, hogy abban a hullámzó érzésben , mely szivét elárasztja, mennyi a szerelem, mennyi a hála az iránt a férfi iránt, aki őt ugy kitüntette és mennyi a hiúság, hogy ez az ünnepelt férfi őt szereti?
S talán szerelemnél, hálánál, hiuságnál, mindennél több az ábránd, a regényekből szivott, a magányosság által táplált ábránd.
Édes kicsikém, hisz a te lelked tele van azzal.
Miért nem tárod ki szivedet előttem, hogy tanácsot adhatnék neked?
Mert hiszen te még igazán tanácsra szorultál.
De kerül engem.
Nem akar találkozni velem s ha találkozunk, komoran hallgat.
Látom , hogy bizalmatlanságát nem birom eloszlatni.
Félti tőlem Pávayt?
Vagy neheztel reám, a miért jó tanácsokat akarok neki adni?
Mindegy, azért mégis megmondtam, ami a szivemet nyomta:
- Pávayval ne sétálj egyedül az erdőn.
Megszólnak érte.
Büszkén rántotta meg vállait:
- Mit bánom én!
S hangjában kitört az a keserüség, melylyel az őt megrovó társaság iránt viseltetik.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE